Oldalak

2016. december 26.

Delikátesz szelet



Hozzávalók
a mandulás piskótához: 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 10 dkg darált mandula, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só;
a sima piskótához: 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt;
a krémhez: 2 tojás, 2 evőkanál liszt, 3 dl tej, 2 evőkanál cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 15 dkg vaj, 4 evőkanál mogyorókrém
a tetejére: 10 dkg tejcsokoládé, 1 evőkanál olaj, 3-4 evőkanál aprított mandula.

Elkészítése:
A mandulás piskótához a tojásokat habosra verjük a cukorral, a csipetnyi sóval, majd beleforgatjuk a mandulát és a sütőporral összevegyített lisztet. Sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsiben, 180 fokon, 20 percig sütjük.

A sima piskótához a a tojásokat habosra verjük a cukorral, majd beleforgatjuk a a lisztet. Sütőpapírral bélelt, ugyanazon tepsiben, 180 fokon, 20 percig sütjük. 

A krémhez a tojásokat kicsit felverjük a kétféle cukorral, belekavarjuk a lisztet, felöntjük a tejjel és vízgőz fölött besűrítjük. Szobahőmérsékleten teljesen kihűtjük, majd két részre osztjuk. Felét beledolgozzuk a habosra kevert vajba, másik felét pedig a mogyorókrémbe. 

A mandulás piskótát lekenjük a barna krémmel, rátesszük a sima piskótát és lekenjük a fehér krémmel. Hűtőbe tesszük.  1-2 óra múlva a  tejcsokoládét megolvasztjuk, belekeverjük az olajat, kicsit visszahűtjük, majd a süteményre kenjük és rászórjuk a vágott mandulát. 


Megjegyzés: A süteményt mandula helyett dióval vagy mogyoróval is el lehet készíteni. 


1 megjegyzés:

  1. Elkészítettem, csak dióval mandula helyett. Finom volt. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)