Alekszej Tolsztoj: A kérkedő nyúl

Rab Zsuzsa fordítása

Élt az erdőben egy nyúl. Jól él nyáron, semmi gondja, hej, de télen sanyarú a sorsa – szérűre kell mennie, onnan zabot csennie.

Elmegy egyszer egy paraszthoz, parasztember szérűjére – ott van már egy falka nyúl. A mi nyulunk így beszél:

– Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van. Nem félek én senkitől.

Elfecsegték a nyulak a holló nénének, mivel kérkedett a társuk. Az pedig a nagy kérkedő keresésére indult. Rá is talált egy fa tövében. Megijedt a nagy legény.

– Holló néne, ó, jaj nekem, soha többé nem kérkedem!

– Halljam, hogy kérkedtél!

– Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van!

Megcibálta szelíden a holló.

– Ne dicsekedj máskor!

Egyszer a holló kerítésére telepedett, a kuvaszok megtámadták: húzták, tépték, rázták, cibálták. Meglátta ezt a mi nyulunk: „Segítek én rajta!” – gondolta magában.

Felszökkent a dombra és ott békésen megállott. A kuvaszok észrevették, odahagyták a holló nénét, s a nyúl után eredtek. Elröppent a holló, fel a kerítésre. A nyúl meg elszaladt a kuvaszok elől. Találkozott nemsokára ezzel a nyúllal a holló néne, s lekiáltott néki:

– Nem kérkedő vagy te: igazi vitéz vagy te!

Volt egyszer egy kemence... s lett végre egy új is!

A régi időkben elképzelhetetlen volt, hogy egy családnak ne legyen sütőkemencéje. A legtöbb helyen ez a  ház pitvarában(a két szoba közötti helyiség) volt felépítve, ami nyáron konyhának is szolgált. A sütőkemence biztosította a megélhetést, hisz benne sült ki a legfontosabb eledel, a kenyér. Idővel, ahogy a házak és szobák elrendezése átalakult, a kemencéket lebontották és jó esetben a hátsó udvarra építették át. Ma újból felfedezni véljük, egyre több kertben épülnek a szebbnél szebb kemencék, melyek többnyire csak funkcionalításukban hasonlítanak elődjeikre, kinézetükben kevésbé.  Akinek volt szerencséje vidéki nagyszülőknél  kemencében sült házi kenyeret, kalácsot, töltött káposztát vagy pecsenyét enni, az ismeri a jellegzetes illatokat  melyek ilyenkor áradnak a kemence körül. Én máig érzem ezeket az illatokat, emlékszem a Nagymamám sütötte kenyér és kalács ízére, és nagyon vágytam rá, hogy legyen egy saját kemencénk. A tavaly a férjem áttanulmányozta a témát, belevágott és sikerült megépítenie a kertben egy kemencesort(sütőkemence-grillező-platni), úgy, hogy soha nem végzett ilyen munkát. Nagyon finomak a benne készült ételek és sütemények, nem is beszélve az igazi, ropogós héjú házi kenyérről.  Ha van rá lehetőség, építtessetek kemencét és süssetek-főzzetek benne, hisz az ilyen ételeknek párja nincs! 

A kemence hevítése

Régen, rőzsével, szőlővenyigével vagy száraz kukoricaszárral fűtötték ki a kemencét, utóbbinak volt a legjobb fűtőértéke. Ma a hevítést többnyire fával végezzük, ehhez, 50-60 cm hosszú és 5-7 cm vastag ágakra vagy azonos méretű vágott,  kemény fára(bükk, gyertyán, akác) van szükség. A fa száraz kell legyen, mert a nedves fából elpárolgó víz egyrészt nem fűt eléggé, másrészt károsítja a kemence falát.  A fát a kemence középre tűzrakásba tesszük, a begyújtáshoz szalmát vagy fűrészport használunk. A tűz nagy lánggal kell égjen, hogy a láng  körbejárja a kemence boltozatát. Mikor a tűz középen leégett, a parazsat a szénvonóval kétfelére szétszórjuk és egy újabb adag fát dobunk rá. A fűtés elején a kemence fala kormos, de ahogy egyre jobban hevül, úgy világosodik, a végére pedig szép  fehérre kiég.  A fűtés erőssége kétféleképpen ellenőrizhető. A fémből készült szénvonóval a parazsat széttoljuk, a vonót a kemence alján végighúzzuk, ha szikrázik akkor elég a hevítés. A másik módszerhez egy marék kukoricalisztet vagy fehérlisztet középre szórunk,  ha ez azonnal megég(elfeketedik) akkor a kemence túlfűtött, ha pedig csak lassan sárgul, akkor még fűteni kell. Ilyenkor a parazsat középre visszahúzzuk, és újabb adag fát égetünk rajta, míg a liszt szóráskor szépen bebarnul. Ekkor a parazsat a vonóval a kemence falaihoz toljuk, ha a parázs túl sok, egy keveset kihúzunk belőle, majd vízbe mártott pemettel(kukoricacsuhéjból, szalmából vagy cirokból készült kemenceseprű) a hamut kiseperjük. Ha a hőfokot jónak ítéljük, az ételt óvatósan betoljuk, ha pedig túlfűtött, hagyjuk kicsit visszahűlni.  A sütőkemencét nem lehet fokra pontosan kifűteni, de idővel kitapasztalható, hogy mennyi fával, mennyi ideig kell hevíteni. 

Încălzirea cuptorului        

Încălzirea unui cuptor la temperatura optimă, deși pare destul de simplă,  nu este deloc așa. Mai demult focul se făcea cu coceni sau tuleie de porumb, care aveau un randament foarte bun. În lipsa lor, se pot folosi un braț mare de lemne tăiate mai lungi, groase de 5-7 cm, preferabil de esență tare cu ar fi fag, salcâm sau carpen. Lemnele trebuie să fie uscate, altfel vor aburii prea mult, iar cuptorul nu se va încinge destul. Se așază  lemnele în mijlocul cuptorului, asemănător unui foc de tabără și se aprinde cu paie sau rumeguș. Focul trebuie să ardă cu flacără mare, și să cuprindă toată bolta. După arderea lemnelor, jarul se împrăștie pe toată suprafața vetrei și se mai pun câteva bucăți de lemne mai mici și mai subțiri, pentru a se încinge peste tot. Când nu mai arde focul, jarul se distribuie pe margini cu o lopată specială, numită sapă de cuptor. În timpul focului, bolta cuptorului este neagră și plină de fum, dar pe măsură ce se încinge tot mai mult, se arde și devine aproape albă.  Temperatura se poate încerca în două feluri: se trage  sapa de cuptor apăsând  tare pe vatră,  și dacă se fac scântei, este destul de încinsă, sau aruncând pe vatră puțină făină de porumb, de grâu sau tărâțe, dacă aceasta arde cu flacără, se mai lasă puțin să scadă temperatura, până când făina doar fumegă, dar nu se aprinde. Dacă nu ise scântei, sau făina nu fumegă, se împrăștie din nou jarul, se mai pun un braț de lemne ca să ardă în continuare. Când este suficient de încinsă, se curăță vatra cu o mătură confecționată din pănușă sau din  sorg și umezită în apă. Se închide ușa cuptorului, se lasă 10-15 minute, după care se introduce vasul. Cuptorul pe vatră nu se poate încălzi la o anumită temperatură exactă, dar în timp se experimentează ce cantitate de lemne sunt necesare și cât timp trebuie să ardă focul. 

A kis csacsi meg a nagy nyuszi - Povestea micului măgăruș și a iepurelui cel mare

A KIS CSACSI MEG A NAGY NYUSZI - Gárdonyi Géza

- Kelj fel kis csacsi fiam - szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. - Kiviszlek ma a mezőre.
Hopp, felugrik a kis csacsi. Összeüti a bokáját. Jó reggelt kíván a mamájának és kérdezi a fülét vidáman megbillentve.
- Mi az a mező, anyukám?
- A mező - feleli a nagy csacsi - nem egyéb, mint egy nagy-nagy zöld asztal. Olyan nagy, hogy az egyik szélétől a másikig sohase tudod végigenni.
Ez tetszett a kis csacsinak. Táncolva ment az anyja után a mezőre. Amint ott legelésznek, egyszer csak odafut az anyjához a kis csacsi:
- Jaj, de megijedtem.
- Mitől?
- Furcsát láttam.
- Mit láttál?
- Icike-picike kis csacsikat.
- Mekkorákat?
- Mint a fülem.
- Nem lehet az.
- De bizony. Úgy ugráltak, mint a szöcske. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed.
Odavezeti az anyját. Hát két kis nyúl ül ott a fű között. Éppen mosakodtak.
- Jaj, mit látok? Mekkora két nyulat látok? - kiáltott a kis nyúl.
- Nem nyulak ezek, te kis csacsi - szólt az öreg nyúl.
Az öreg szamár pedig azt mondta erre a fiának:
- Nem csacsik ezek, te kis nyúl.
És mind a ketten barátságosan néztek egymásra.
Mikor jól megnézték egymást, a kis csacsi hazament a nagy csacsival és a kis nyuszi a nagy nyuszival.

Povestea micului măgăruș și a iepurelui cel mare - 

după o poveste scrisă de Gardonyi Géza. Traducere Albu Monica Beatrice

Trezește-te, micul meu măgăruș – trezi blând mama măgărușul în zori de zi. Azi ieșim pe câmp. Hopa!, sări măgărușul și se opri drepți în picioare, gata de plecare:

Mami, ce e aia, câmp? Întrebă fluturând vesel din urechi

Câmpul, dragul meu, nu e altceva decât o masă mare-mare și verde. E așa de mare că nu poți niciodată să mănânci tot, dintr-un capăt în altul.

Descrierea câmpului îi plăcu tare mult măgărușului - porni în pași de dans după mama lui. Pe câmp, în timp ce se căzneau să mănânce tot ce vedeau, dintr-o parte până în cealaltă, deodată măgărușul fugi la mama lui:

Vai, ce m-am speriat!

Ce s-a întâmplat?!

Am văzut ceva tare ciudat!

Ce anume?

Niște măgăruși mici, mici de tot!!!

Cât de mici?

Cât urechea mea!

Nu se poate...

Ba da, se poate! Țopăiau ca greierii. Hai să-ți arăt, dacă nu mă crezi!

Își duse mama în locul cu pricina. Și ce să vezi? Doi iepurași stăteau în fundic și se spălau.

Vaiii, dar ce iepuri uriași văd! Strigă unul din iepurași zărind măgarii.

Nu sunt iepuri, prostuțule - îi spuse mama iepuroaică puiului. Ești prostuț ca un măgăruș!

Iar mama măgărușului îi spuse acestuia:

Vai dragul meu, ești sperios ca un iepuraș! Și tuspatru se priviră cu prietenie. După ce au terminat schimbul de priviri, măgărușul porni spre casă cu mama lui. La fel făcu și iepurașul, pornind spre casă cu mama lui. 

Az ételek sűrítése

A konyhai műveletek sorában a sűrítés nagyon fontos helyet foglal el, hisz  gyakran használjuk a levesek, főzelékek, mártások készítésénél, azért, hogy az étel folyadékarányát csökkentsük, illetve, hogy az  tartalmasabb, ízletesebb és krémesebb legyen. A műveletnek hat módja van: a berántás, a habarás, a staubolás, a legírozás, a montírozás valamint egy kórszerű módszer,  amikor az ételt a saját áttört alapanyagával sűrítjük.  

A sűrítéshez használt alapanyagok

• Zsiradékok: olaj, vaj, zsír, kókuszzsír, 
• Lisztek:  fehér vagy  teljeskirőlésű búzaliszt, zabliszt,  rizs-, hajdina- és guinoaliszt, valamint kukoricakeményitő.
• Egyéb alapanyagok: tojás, tejföl, joghurt, kefír, zöldségek, gyümülcsök.
• Folyadékok: zöldség alaplé, csontlé, tej, víz. 

Rántás 

A leggyakrabban alkalmazott sűrítési művelet melyet levesekhez és főzelékekhez használjuk. 

1 l leveshez szükséges rántáshoz 2 evőkanál olajat( vagy 1/2 evőkanál vajat/1 teáskanál zsírt),  1 csapott evőkanál lisztet és 1,5-2 dl folyadékot használunk. 

A felmelegített zsiradékra rászórjuk a lisztet, habzásig melegítjük, aztán folyamatosan felöntjük hideg folyadékkal  és csomómentesre kavarjuk, majd beleöntjük az ételbe. Az ételt további 8-10 percig forraljuk, hogy a lisztes, nyers íz kifőjön.   

 Ha világos rántást szeretnénk, a lisztet rövid ideig pirítjuk a zsiradékon. Ezt a rántást tej- vagy fehérmártáshoz, gyümölcsmártásokhoz,  krém és  paradicsom levesekhez használjuk. 

A világosbarna(aranyszínű vagy zsemleszínű) rántást, kicsivel több ideig, úgynevezett zsemleszínűre pirítjuk a zsiradékon. 

Ebből készül a magyaros rántás is, amit megszórunk fűszerpaprikával is mielőtt felöntjük a folyadékkal. Ezt használjuk a legtöbb leveshez és főzelékhez. 

 A barna rántást a liszt barnulásig pirítjuk, ezzel jellegzetes ízt és színt adunk az ételnek. Rántott és köménymagleveshez, barnamártás és hagymamártáshoz használjuk. A barnaságot pirított cukorral(a liszt előtt pirítjuk le)is fokozhatjuk, ez kellemesen karamelles ízt kölcsönőz, melyet vadhúsos levesekhez és vadas mártáshoz használjuk. 

A vajas rántáshoz a felolvasztott vajban a lisztet nem pirítjuk, csak összemelegítjük, félrehúzzuk és felöntjük  tejjel vagy alaplével. Tejmártáshoz(besamel) vagy zöldfűszeres fehérmártásokhoz használjuk. 

Habarás

Két változatát használjuk.

 Az egyik az egyszerű(sima) habarás, amikor a lisztet a folyadékkal csomómentesre kavarjuk, majd folytonos keveréssel a forrásban lévő ételbe öntjük. 

A másik a finom habarás,  pedig amikor a lisztet tejföllel, joghurttal, tejszínnel kavarjuk, utána az ételből kimert forró lével hőkiegyenlítjük, majd pedig visszaöntjük a levesbe/ételbe. Ebben az esetben nem képződik pörzsanyag, ezért a módszer alkalmazható emésztőrendszeri diétákban. 

Staubólás(lisztszórás, hintés)         

Párolással puhított zöldségek, húsok sűrítéséhez használjuk. A zsírjára sült zöldségeket vagy húst megszórjuk liszttel, nyílt lángon kavargatva összepirítjuk, félrehúzzuk a lángról és felöntjük a folyadékkal, majd visszatesszük és kiforraljuk. Gomba-, hagyma- és egyéb mártásokhoz, zöldborsófőzelékhez, csirkebecsinálthoz használjuk. 

Legírozás               

Ezzel a módszerrel a leveseket és mártásokat még több ízzel és krémességgel dúsíthatjuk. A készre főtt ételt a tűzről levesszük,  a tojássárgáját kikavarjuk a tejszínnel vagy tejföllel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd folytonos kavarás mellett betöltjük az ételbe. Visszatesszük a tűzre és nagyon lassú lángon kavarjuk, míg be nem sűrűsödik. Nem szabad felforralni, mert a tojás kicsapódhat.  Ezzel a módszerrel nagyon nő az étel zsír és energia tartalma. Koleszterinszegény és diétás étrendben nem alkalmazható. 

Monitrózás (Beurre manié)      

Francia sűrítési mód, mártások és krémlevesek sűrítéséhez  használjuk. Ugyanannyi mennyiségű puha vajat és lisztet összedolgozunk, kis golyókra vagy kockákra  formázzuk és kifagyasztjuk. Több részletben tesszük a mártásba(vagy levesbe), miközben az ételt  habverővel folyamatosan verjük, míg az étel sima, fényes és sűrű nem lesz. Legalább 8-10 percig kell forralni, hogy a liszt kifőjön, ellenben lisztízű lesz!  1 l mártás sűrítéséhez körülbelül 2 dkg Beurre manié szükséges. 

Zöldségekkel(önmagával) való sűrítés        

Leveseket és főzelékeket a vele főtt zöldségekkel is sűríthetünk, vagy főzhetünk bele 1-2 krumplit. A megfőtt zöldségek 1/4-ét és/vagy  a krumplit kivesszük, átpasszírozzuk vagy krémesre turmixoljuk, majd visszatesszük az ételbe. 

Kányádi Sándor: Pitt-potty és litty-lotty

Csüngött a jégcsap nagy hegyesen az ereszen. És olyan peckesen, gőgösen merkelt alá a befagyott pocsolyára, mintha nem is egy anyától lettek volna. Valósággal átdöfte a tekintetével. De ez egy cseppet se bántotta a páncélba öltözött pocsolyát.

– Hé, te! – mordult le a jégcsap, mint egy goromba úr a cselédre.

– Szólítottál, testvér? – rebbentette föl lecsukló hópilláit a szundikáló pocsolya.

– Testvéred a tócsa meg a sárlé, megdermedt litty-lotty. Meg ne lássalak többet itt, alólam elkotródj!

– Ha én litty-lotty, akkor te pitty-potty, testvér, de nagy legény vagy, mióta meggémberedtél. Fenn hordod nagyon azt a lelógó orrod. Pedig ha eszed volna, emlékezhetnél, hogy velem együtt egy szürke felhőből születtél.

– Én veled, testvér? Soha, soha! Eredj a pokolba. Takarodj, megmondtam! Mire vársz?

– Hogy a nyakamba essél, testvér! Hogy kitörd a nyakad, te goromba mitugrász!

A szóváltás közben a jégcsap észre se vette, hogy egészen kimelegedett. Amire észrevette, már késő volt, mert: – Kipp-kopp! – kezdtek hullni róla a cseppek. – Kipp-kopp, pricc-precc! – robbantak szét, ahogy a pocsolya jegére csöppentek. De aztán fölkelt a nap is. És engedett a pocsolya is. A kipp-koppból potty-potty, majd litty-lotty lett.

– Pitty-potty, litty-lotty. – Délre már boldogan ölelkeztek a pocsolya s a volt jégcsap. Egymást noszogatva indultak a sánc felé, hogy onnan a patakba, a patakból a folyóba jussanak, hogy a tengerbe érve hatalmas hajókat ringassanak. És alig várták, hogy újra felhőként szállhassanak az egyre kékülő égen, ahol majd gyönyörű repülőgépek bújócskáznak bennük.

Povestea țurțurelui de gheață de pe streașina casei, care se simțea superior băltoacei murdare. Dar cu venirea primăverii, soarele l-a topit și a ajuns și el în băltoacă. Băltoaca cu inima mare l-a primit cu mult drag și acum curg împreună spre pârâu, apoi spre râu, ca să ajungă în mare și să poarte pe valuri vapoare. Tot împreună râvnesc să ajungă și nori pufoși, prin care se vor ascunde avioanele.

A KATICA FARSANGJA

Megjelent a Fürkésző gyerekmagazinban

ARIADNE SWEET – A KATICA FARSANGJA

Ez a mese olyan régen történt, hogy még nem voltak pöttyei a katicabogárnak.

Elmesélem, jól figyelj!

Történt egyszer, hogy a kerek erdő szélén farsangot rendeztek az állatok. Bölcs bagolynak öltözött a szamár, báránynak a farkas, tündérnek a boszorkány. A Katicabogárka is hírét vette a bálnak, de nem volt semmi ötlete, minek is öltözhetne ő, hiszen nem volt semmi csak őrá jellemző tulajdonsága. Elhatározta hát, hogy egyszerűen csak ő lesz a legszebb a bálban.

De mit is vehetne fel?

Türkizkék, selyem estélyi ruhát álmodott magának, szivárványos tündérszárnyakkal, akár a szitakötőé. Képzeletében lélegzetelállítóan pompázott benne a bálon, minden szempár reá szegeződött, csodálva szépségét. El is viharzott Rák apóhoz, aki híres szabó volt a kerek erdőben. Rák apó szívélyesen fogadta a Katicát, de türkizkék selyem, és a szárnyakhoz csillámló zöld szín sajnos nem volt a raktárában. Sajnálkozva tárta szét nagy rákollóit. A Katicabogárnak szertefoszlottak csodás álmai.

-Micsoda bosszúság!-sóhajtott.

-Ki tudja ezt még!-mondta a bölcs Rák apó és piros selymet terített a Katica elé. Szép volt a piros selyem is. Katicánk megrendelte hát a piros estélyi ruhát. Napról-napra jobban megbarátkozott a gondolattal, hiszen piros ruhában majdnem annyira szép lesz, mint az elképzelt türkizkékben. Eljött a ruhapróba napja. Izgatottan várta a percet, amikor majd a tükör elé fordul, a habos-selyem báli ruhában, és elsőként megláthatja szépségét. Rák apó mosolyogva terítette elé művét. A ruha valóban mesés volt. Katicánk a boldogságtól nevetve próbálta magára. De jaj!

A ruha nem állt neki jól. Olyan volt benne, mint egy piros, gömbölyű ribizli. -Micsoda bosszúság!-sóhajtott.

-Ki tudja ezt még!-mondta a bölcs Rák apó.

Közeledett a farsangi bál napja, nem volt mit tenni, felhúzta hát Katicánk a piros, selyemruhát, még ha úgy is festett benne, mint egy pirosan mosolygó ribizliszem. Elindult benne a bálba.

A kerek erdőben elviharzott mellette egy tündérjelmezbe bújt boszorkány, egy báránynak öltözött farkas, aztán legutoljára a bölcs bagolynak öltözött szamár. De jaj!

A szamár, csak szamár maradt, még ha bölcsek jelmezét is hordta, és ahogyan mellette eliszkolt, egy sáros pocsolyába csapta patáit, és beborította a Katica gyönyörű, piros selyem ruháját fekete sárpöttyökkel. -Micsoda bosszúság!-sóhajtott a Katica.

Rák apóra gondolt, ő mit is mondana erre?

-Ki tudja ezt még!

Piros is volt, gömbölyű is, most már fekete pöttyös is.

De mégis ő lett a bálban a legszebb.

-Nézzétek, milyen szép a Katicabogárka!-kiáltott a tündérnek öltözött boszorkány, a báránynak öltözött farkas, és a többi maskarába öltözött erdei állat. Felálltak, és megtapsolták. Katicánk boldog volt, és Rák apóra gondolt. Valóban nem lehet tudni, mikor fordulnak bosszúságból, jóra a dolgok. Annyira megszerette új ruháját, a fekete pöttyökkel, hogy még ma is azt viseli. Azóta piros, dundi, és pöttyös a katicabogár.

Felhasznált anyagok:

Katicabogár: paradicsom, fekete olajbogyó

Rák: sonka, sajt, fekete olajbogyó

Bagoly: sajt, fekete és kalamata olajbogyó, zöldhagyma, egész bors

Bárány: karfiol, fekete olajbogyó

Farsang szeműveg: sárgarépa, paradicsom, petrezselyemzöldje

A hóember meg a hóasszony

A hóember meg a hóasszony             -német mese Valahol egy kicsi faluban az iskolás fiúk az iskola előtt gyönyörű hóembert csináltak. A két szeme ragyogó széndarabkából volt, az orra is fekete szénből, a fejére egy ócska fazék került kalapnak. A faluvégi tavon korcsolyázó lányok is hordták a havat, s egy kövér, mosolygós hóasszonyt gyúrtak belőle. Kék kötényt kötöttek elé, a két szeme pedig ugyanolyan apró fekete széndarab volt, mint a hóemberé. A következő napok csikorgó hideget hoztak, s a hóember meg a hóasszony szilárdan állt a helyén, az egyik az iskola előtt, a másik a tó partján. Jól érezték magukat, örültek a hidegnek, vidáman nézték a fagyos téli világot. Egy nap azonban a hóember az iskolás gyerekek beszélgetéséből megtudta, hogy a közelben van egy szép, kövér hóasszony, és attól a perctől kezdve úgy érezte, hogy jó lenne mozogni, elindulni valamerre. A hóasszony is hallott a hóemberről, s kicsi hószíve elkezdett viharosan dobogni. Biztosra vette, hogy a hóember meg fogja őt látogatni, olyan biztosra, hogy elhatározta: elébe megy majd, s úgy kelnek vándorútra. Egy éjszakán lesszált a felhők közül a hótündér, hogy megérintse őket varázserejű jégpálcájával. A hóember egy pillanat alatt életre kelt, éppen csak megnyújtóztatta a lábait, megmarkolta a botját, s már indult is a tó felé. A hóasszonyka éppen csak a kötényét igazította meg, amikor éltre kelt, s már sietett is az iskolához, a hóember elé. Sietségükben elszaladtak egymás mellett, s amikor a hóember megérkezett a tóhoz, szomorúan vette észre, hogy a hóasszony közben már elment, a kis hóasszony pedig ugyanígy járt az iskolánál. Telte-múltak az órák, de a hóasszony csak nem jött, hiába leste a hóember. Megigazította hát a kalapját, és ismét útnak eredt. Egy helyen lejtős volt az út, ott csusszant egy szép hosszút, s ez egy kicsit felvidította, vissza is ment gyorsan a tetőre, hogy még néhányat csúszkálhasson. Ezalatt a hóasszony is elunta a várakozást az iskola előtt, és ő is elindult. Nekivágott egy keskeny ösvénynek, amely rövidebb úton vezetett a tóhoz. Így történt, hogy a két vándor másodszor is elkerülte egymást. Az iskolához érkezve is hiába kémlelt körül a hóember az éjszakában, a hóasszonyt nem látta sehol. Sok ideje már nem maradt a gondolkozásra, tudta, hogy abban a percben, amikor a toronyóra hatot üt, vége a varázslatnak : gyorsan megfordult hát és futott a tóhoz. S amikor most odaért, végre meglátta a hóasszonykát: ott állt a helyén. Örömtől repesve akart odasietni, hogy megölelje, de abban a pillanatban a toronyóra zengve elütötte a hatot. A hóember karja lehanyatlott, a hóasszony kiejtette kezéből köténye csücskét, és mereven, mozdulatlanul álltak. Csak fekete szemük pillantása kapcsolódhatott egybe, s a fekete szemük ragyogásával beszélhettek, azzal mondhatta meg ki-ki a másiknak, hogy mennyire szereti. És hogy igazán szerették egymást, azt az bizonyítja, hogy amikor eljött a tavasz, s a nap hevétől olvadozni kezdtek, mindkettő egy-egy csillogó-villogó vízerecskévé vált, és a két vízerecske addig folydogált, amíg végre egy érré egyesült, hogy úgy folyjon bele a tóba, amelynek partján nemsokára kivirított a sárga gólyahír.

Mese a három fenyőfáról

Mese a három fenyőfáról   -   régi angol mese

Három fenyőfa állt a dombtetőn.
A legnagyobb fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő , nem volt olyan terebélyes,de napról-napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban ,igazán nagyon kicsi volt,
vékony törzsű és egészen alacsony.
-Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő- sóhajtotta a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó.
Karácsony közeledett:
-Bárcsak eljönne értem a Télapó, és elvinne karácsonyfának !-sóhajtotta a Legnagyobb fenyő.
-Bárcsak engem vinne!-mondta a Kisebbik fenyő
-Bárcsak engem választana !- kívánta a Harmadik fácska.
Egy napon, fázos kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
-Kérlek Legnagyobb fenyő,itt maradhatnék az ágaid közt?-szólította meg félénken a kismadár a fát.
-Nem lehet !-mondta a Legnagyobb fenyő-Nem lehet madár az ágaim között, mert éppen karácsonyfának készülök.
-Pedig ,úgy fázom- panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált , a Kisebbik fenyőhöz.
-Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között?-kérdezte.
-Nem!- felelte a Kisebbik fenyő- Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik fácskához.
-Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között?- kérdezte.
-Hogyne maradhatnál kismadár- felelte a Harmadik fácska- Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt.
Hosszú idő múlva a Harmadik fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon.
Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket.Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállt az utasa.
-Télapó vagyok- mondta- Karácsonyfát keresek, egy nagyon kedves , kicsi gyermek számára....
-Vigyél engem !-kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
-Engem vigyél !-ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik fácska azonban meg sem szólalt.
-Te nem szeretnél eljönni ?- kérdezte a Télapó.
-Dehogynem! Nagyon szeretnék- felelte a Harmadik fácska- De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra.Éppen elaludt.
-Kicsike fa- mondta a Télapó- te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt.
Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt, a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük.
És a kicsi szánkó, ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon.........

A csodatök (Német népmese)

Volt egyszer egy szegény kisfiú. Özvegy édesanyjával éldegélt egy faluban, abból a néhány rézkrajcárból, amit az édesanyja mosással, fonással meg tudott keresni. Történt pedig egyszer, hogy az özvegyasszony megbetegedett, s attól fogva a kisfiúnak kellett megkeresni a mindennapi kenyérrevalót. Egy nap azonban semmi munka se akadt, s üres kézzel, szomorúan bandukolt hazafelé. Már-már sírdogálni kezdett, amikor az árokparton megpillantott egy szép nagy tököt, és bár ugyancsak meghúzta a karját, nagy diadallal vitte haza.

- Lám csak - örvendezett az édesanyja is -, milyen szép tök! Jó lesz megsütni.

Hanem abban a pillanatban még a lélegzetük is elakadt a csudálkozástól, mert a tök moccant egyet az asztalon, és megszólalt:

- Dehogyis süssetek meg engem! Ültess csak föl az ablakpárkányra, te kis legény, vágj ki belül, vágj nekem orrot, szájat, szemet, aztán tegyél rá a bakancsodra, dugd belém kétfelől a kesztyűdet, a többit meg bízd rám.

A kisfiú nem értette a dolgot, de aztán úgy tett, ahogy a tök mondta. És alig állította bele a kifaragott tökbe az egyetlen szál gyertyájukat, alig állította rá a bakancsára, amikor a tök - kip-kop - megindult, körüljárt a szobában, s mire utána kaphattak volna, kikocogott az ajtón. No hiszen sopánkodott is a szegény asszony, és sírt a kisfiú, hogy mennyire pórul jártak! De sokáig nem búslakodhattak, mert egyszerre megzörgették az ajtót:

- Bummbumm! Burubumm! - s ahogy a kisfiú arasznyira kinyitotta, hát jön ám befelé nagy parádésan a tök, s a két kesztyűje között egy gyönyörű, pirosra sült cipót szorongat. Kérdezték volna, hogy honnan jön, hol vette a cipót, de a tök éppen csak meglobogtatta kicsit a gyertya lángját, s már döcögött is újra kifelé.

Aztán nemsokára újra megdöndült az ajtó: - Bummbumm! Burubumm! - s jött befelé a tök, egy jókora darab szalonnával. Azt is éppen csak letette, azzal szedte bakancsnyi lábát kifelé. Így aztán már szalonnával ették a kenyeret, a szegény asszony meg a kisfia, amíg harmadszor is meg nem döndült az ajtó: - Bummbumm! Burubumm! - s jött befelé a tök, kétkesztyűnyi hóna alatt két üveg betegnek való vörös borral. Nem is számolták már azután, hány bummbumm döndült még az ajtón, de az biztos, hogy a kisfiú egyebet se tett, csak az ajtót nyitogatta, a tök pedig telehordta a kicsi szobát kolbásszal, zsírral, egy bödön mézzel, új cipővel, új ruhával, még új gyertyát is hozott. Már kevés híja lehetett az éjfélnek, amikor ismét bezörgetett, de most egész halkan; és olyan fáradtan, görnyedten jött be, hogy a kisfiú aggódva kérdezte meg:

- Kedves tök, talán bizony elfáradtál?

- Bizony el - felelte a tök, de mire ezt kimondta, addigra el is lobbant a beleállított gyertya.

tök billent egyet, ledőlt a kis bakancsokról, s úgy hevert a padlón, mintha sohase élt volna.

Bizony megkönnyezték a csodatököt, de aztán a kisfiú gyorsan összeszedte kiszedett magját, megszikkasztotta a kályha mellett, s jól eltette tavaszig. Tavasszal pedig elültette, és azóta azt lesi, hátha terem neki másik csodatök.

Megjelenik a Fürkészőben 

Testradírok házilag

Testradírok házilag 

 A bőrünk-bár nem úgy tekintünk rá, a legnagyobb kiterjedésű szervük, mely több fontos feladatot lát el: védi a belső szerveinket a mechanikai hatásoktól, meggátolja, hogy a létfontosságú testnedvek elpárologjanak, szabályozza testünk hőmérsékletét. Bőrünk felső rétege a felhám(epidermisz) több sejtrétegből áll. Legalul képződnek a henger alakú új sejtek, ezek ahogy egyre feljebb haladnak, ellaposodnak, majd a felhám felszínéhez érve elszarusodott hámsejtek lesznek és teljesen elpusztulnak.  Ez a folyamat kb. 50 nap leforgása alatt folyik le. 

Fontos, hogy a bőrt megszabadítsuk ettől az elhalt szarurétegtől, hogy  újra szabadon lélegezhessen és regenerálódhasson.  Természetes anyagokat tartalmazó bőrradírokkal tudunk a leghatásosabb és legkíméletesebb módon ezen segíteni. A legkézenfekvőbb és legolcsóbb  ilyen anyagok a kávézacc, mely jótékony hatással van a pattanásos és a narancsbőrre, a korpa mely jó a zsíros és a problémás bőrre. A méz antibakteriális, gyógyítja és nyugtatja a bőrt, a narancs erős antioxidáns, véd a szabad gyökök támadásával szemben és megakadályozza az öregedés jeleinek kialakulását. A bőrradírba belekevert olajok egyúttal hidratálják is a bőrt. A mandulaolaj a száraz, érzékeny bőrre jó, a tökmagolaj segít a bőrbetegségek regenerálódásában, az olívaolaj regeneráló, antioxidáns és immunerősítő.

A bőrradírozást az esti órákban végezzük, hogy a bőrnek legyen ideje reggelig regenerálódni. Mindig vizes bőrre dörzsöljük, óvatosan, körkörös mozdulatokkal, vigyázva, hogy a szem körüli érzékeny területekre ne kerüljön. A dörzsölést nem kell túlzásba vinni, hogy a bőr ne sérüljön meg, hetente pedig egy alkalommal ajánlott, hisz túlzott használata épp ellenkező hatást vált ki. Pár perc könnyű dörzsölés után langyos vízzel le kell mosni és ha van rá idő, hagyni, hogy a bőr magától száradjon meg, eközben a hidratáló olajat magába szívja.

Kávézaccos bőrradír

Hozzávalók: 2 evőkanál kávézacc, 1 evőkanál búzakorpa, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál tökmagolaj(olívaolaj is lehet).

Elkészítése: A kávézaccot összekeverjük a korpával és a mézzel, majd annyi olajat adunk hozzá, hogy kásás állagú keveréket kapjunk. Nagyobb adagot is készíthetünk, lezárt tégelyben, száraz helyen tároljuk. használatkor ne nyúljunk bele vizes kézzel.

Narancsos bőrradír

Hozzávalók: 2 evőkanál barna cukor, 1 teáskanál mandulaolaj(olívaolaj is lehet), fél narancs reszelt héja, 1-2 evőkanál narancslé.

Elkészítése: A cukrot egy tégelybe tesszük, rátöltjük az olajat és alaposan összekeverjük. Az olaj nem engedi hogy a cukorszemcsék elolvadjanak. Hozzáadjuk a reszelt narancshéjat és annyi narancslevet, hogy egy kásás állagú keveréket kapjunk. A cukor miatt ez a keverék nem tárolható, mert megkeményedik, ezért csak annyit készítsünk, amennyit egy alkalommal elhasználunk.