A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 24., vasárnap

Szedres sajttorta - Tort cheesecake cu mure




Szedres sajttorta (sütés nélkül)  

Hozzávalók 12 szelethez: a kekszes alaphoz: 20 dkg zabkeksz, 9 dkg olvasztott vaj; a krémhez: 50 dkg kremsajt(mascarpone), 10 dkg fehércsokoládé, 2 evőkanál porcukor, 1 teáskanál vanília kivonat, 1 dl tejszín, 7 g zselatin; a szedres zseléhez: 25 dkg fagyasztott szeder, 1 evőkanál citromlé, 10 dkg cukor, 7 g zselatin; a díszítéshez: 1 dl habtejszín, 12 szeder. 

Elkészítése: A kekszet ledaráljuk, összekeverjük a vajjal és belesimítjuk egy 24 cm-es, kapcsos tortaforma aljába, majd hűtőbe tesszük. A szedret a cukorral, a citromlével és 4 evőkanál vízzel  5-8 percig főzzük, majd sűrű szitán átpasszírozzuk. A két zselatint külön-külön, 2-2 evőkanál vízben megduzzasztjuk, mikróban folyósra melegítjük, majd az egyiket a meleg szederpürébe kavarjuk. A fehércsokoládét mikróban  megolvasztjuk. A krémsajtot kikavarjuk a porcukorral, majd hozzákeverjük a vanília kivonatot, a fehércsokoládét, a félkeményre tejszínt és végül a megmaradt zselatint. A krémet a kekszes alapra simítjuk, majd ráöntjük a szedres zselatint(ha szükséges, kissé felmelegítjük) és hagyjuk magától szétterülni. A tortát 3-4 órára hűtőbe tesszük, majd felvert habtejszínnel és szederrel díszítjük.




Tort cheesecake cu mure  (fără coacere)

Ingrediente pentru 12 felii: pentru baza de biscuiți: 200 g biscuiți cu ovăz, 90 g unt topit; pentru cremă: 500 g mascarpone, 100 g ciocolată albă, 2 linguri zahăr pudră, 1 linguriță extract de vanilie,  100 ml frișcă, 7 g gelatină; pentru jeleul de mure: 250 g mure congelate, 1 lingură zeamă de lămâie, 100 g zahăr, 7 g gelatină; pentru decorare: 100 ml frișcă, 12 mure.

Prepararea:  Biscuiții se macină, se amestecă cu untul topit, se aplatizează într-o formă de tort de 24 cm, cu pereții detașabili. Murele se fierb 5-8 minute cu 4 linguri apă, zahărul și zeama de lămâie, după care se pasează într-o strecurătoare mai deasă. Gelatina se înmoaie în 2 linguri apă, se încălzește, se amestecă în piureul de mure. Ciocolata albă se topește la microunde. Mascarponele se amestecă cu zahărul pudră, se adaugă extractul de vanilie, ciocolata răcorită și frișca bătută doar pe jumătate. Gelatina se înmoaie în 2 linguri apă, se încălzește, se amestecă  în cremă, apoi se întinde peste baza tortului, deasupra se toarnă jeleul de mure. Tortul se pune la rece pentru 3-4 ore, după care se ornează cu rozete de frișcă și mure.



2017. szeptember 16., szombat

Joghurtos szedres torta



Hozzávalók:

a mákos piskótához: 4 tojás fehérje, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál étkezési keményítő, ¼ teáskanál sütőpor, csipetnyi só, 3 evőkanál darálatlan mák;

a krémhez: 30 dkg görög joghurt, 10 dkg tejföl, 2,5 dl tejszín, 20 dkg szeder, 4 evőkanál porcukor, ½ citrom leve, 10 g zselatin;

egyéb hozzávalók: 1 marék szeder, vaj és liszt a formához.

Elkészítése

A tojásfehérjét a sóval meg a cukorral kemény habbá verjük, majd beledolgozzuk a sütőporral, a mákkal és a keményítővel összekevert lisztet. A masszát egy vajjal kikent és liszttel megszórt, 20 cm-es, kapcsos tortaformába öntjük, majd 180 fokon, kb. 18-20 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. 

A krémhez a citromlevet a szederre öntjük, turmixoljuk, majd átszűrjük, hogy a szedermagok ne kerüljenek a krémbe.  1 dl joghurtot felmelegítünk, belekavarjuk zselatint és 10 percig duzzadni hagyjuk, ha nem olvad el teljesen, még felmelegítjük. A megmaradt joghurtot összekeverjük a tejföllel és a porcukorral, majd beleforgatjuk a zselatint, a szederpürét és végül a felvert tejszínt. A piskótát kivesszük a formából, meglocsoljuk kevés vízzel, a formát pedig kibéleljük fóliával és visszahelyezzük a piskótát, majd rásimítjuk a krémet. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap tálcára emeljük,  szederrel díszítjük és tálaljuk.

Megjegyzés: A tortaformát, illetve a szedres kockánál is a tepsit föltétlen ki kell fóliával bélelni, különben a szederkrém ha fémhez ér oxidálódik és sötétkékre színeződik.


Tort de iaurt cu mure 

Ingrediente:

pentru blat: 4 albușuri, 4 linguri zahăr, 2 linguri făină, 2 linguri amidon, 3 linguri semințe de mac, ½ lingură praf de copt, un praf de sare;

pentru cremă: 300 g iaurt grecesc, 100 g smântână grasă, 250 ml frișcă, 200 g mure, 4 linguri zahăr pudră, zeama de la ½ lămâie, 10 g gelatină;

alte ingrediente:  mure, unt și făină, pentru formă.

Prepararea:

1.      Se bat albușurile cu zarea, când începe să se formeze spuma se adaugă treptat zahărul, se bate până se obține o spumă tare, după care se încorporează făina amestecată cu amidonul, macul și praful de copt.

2.      Compoziția se pune într-o formă de 20 cm, unsă cu unt și tapetată cu făină, se coace 18-20 minute la 180 grade. Se lasă la răcit în formă.

3.      Murele se mixează cu zeama de lămâie, după care se trec prin sită.

4.      Gelatina se hidratează în 100 ml iaurt, se lasă 5 minute, după care se încălzește până devine fluidă.

5.      Iaurtul rămas se mixează cu smântâna și zahărul pudră, se încorporează piureul de mure, frișca bătută și gelatina.

6.      Blatul se stropește cu puțină apă, se pune într-un inel de tort tapetat cu folie, se toarnă deasupra crema de mure.

7.      Tortul se pune la rece peste noapte. A doua zi se scoate inelul și se decorează cu mure. 




2017. szeptember 11., hétfő

Szedres-fehércsokoládés kocka


Ötlet Illéskrisz konyhájából
Hozzávalók:

a piskótához: 5 tojás, 10 evőkanál cukor, 5 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál olaj, ½ teáskanál sütőpor, csipetnyi só;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 3 evőkanál porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 25 dkg szeder, ½ citrom leve;
a tálaláshoz: porcukor.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk 5 evőkanál cukorral, majd beledolgozzuk a vizet, az olajat és a sütőporral meg a kakaóval elvegyített lisztet. A fehérjét felverjük a sóval és a megmaradt cukorral, majd beleforgatjuk a tojássárgás masszába. Sütőpapírral bevont, 20x30 cm-es tepsibe simítjuk, majd 180 fokon 20-25 percig sütjük. A kihűlt piskótát lapjában kettőbe felezzük, az alsó lapot a tepsiben hagyjuk. 1 dl tejszínt felforrósítunk, beletesszük az összetördelt csokoládét és egynemű krémmé kavarjuk. A  szedret blender edénybe tesszük, rátöltjük a citromlét, turmixoljuk, majd átszűrjük. A megmaradt tejszínt felverjük. A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, majd beledolgozzuk a csokoládés krémet, a szederpürét és legvégül pedig a tejszínt. A krémet a piskótalapra kenjük és befedjük a másik lappal. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeleteljük és  porcukorral megszórva tálaljuk.

Megjegyzés: Ha a piskótát nagyobb tepsiben sütjük, a krém is vékonyabb lesz és kisebb szeletekre vágva, kézből is fogyasztható. 


2016. szeptember 25., vasárnap

Szedres torta - Tort cu mure


Hozzávalók: 
a piskótához: 8 tojás, 16 evőkanál cukor 16 evőkanál liszt 8 evőkanál víz;
a krémhez: 25 dkg porcukor, 25 dkg vaj, 2,5 dl tejszín, 3 evőkanál liszt, 25 dkg szeder(fagyasztott is jó)


Elkészítése
A tojásfehérjét  felverjük 8 evőkanál cukorral, a tojássárgáját pedig kikavarjuk 8 evőkanál cukorral és 8 evőkanál vízzel, a kettőt óvatosan összekeverjük és hozzáadjuk a lisztet. Az így nyert piskótamasszát kikent és belisztezett, kerek tortaformába öntjük és 30-40 percig, 180 fokon sütjük. Miután kihűlt három lapba vágjuk. 

A krémhez a lisztet összekeverjük a  tejszínnel és sűrűsödésig főzzük. A vajat kikavarjuk a porcukorral, kanalanként hozzáadjuk a kissé kihűlt lisztes krémet. 2-3 evőkanál fehér krémet félreteszünk, a többihez hozzákeverjük a lecsöpögtetett szedret. 

A tortát megtöltjük a szedres krémmel, kívül pedig bevonjuk a félretett fehér krémmel. Pár szem szederrel díszítjük. 


Tort cu mure

Ingrediente:
pentru blat: 8 ouă, 16 linguri zahăr, 16 linguri făină, 8 linguri apă; 

pentru cremă: 250 g zahăr pudră, 250 g unt, 250 ml frișcă, 3 linguri făină, 250 g mure proaspete sau congelate

Prepararea: Albușurile se bat spumă cu 8 linguri zahăr, gălbenușurile se bat spumă cu 8 linguri zahăr și 8 linguri apă. Spuma de albuș cu spuma de gălbenuș se amestecă ușor, se adaugă făină. Compoziția obținută se pune într-o formă rotundă, unsă și  tapetată cu făină. Se coace 30-40 minute în cuptor încălzit la 180 grade. După ce s-a răcit se taie în trei foi. Pentru cremă, frișca se amestecă cu făină şi se fierbe, să fie un sos alb gros. Untul se bate spumă  cu zahărul, se adaugă sosul răcit şi se omogenizează. Se pun deoparte 2-3 linguri de cremă, la restul se adaugă murele stoarse de zeamă (câteva boabe se pun si pentru decorat) şi se amestecă cu crema. Se umple tortul cu cremă, deasupra și pe margini se unge cu crema albă, se decorează cu mure. 

2016. szeptember 21., szerda

Szedres morzsasütemény - Prăjitură cu mure și aluat sfărâmicios



Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez: 
a tésztához: 30 dkg liszt, 10 dkg hideg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás, csipetnyi só, 1/2 tasak sütőpor;
a töltelékhez: 40 dkg szeder, 1/2 citrom, 2-3 evőkanál cukor, 2 evőkanál keményítő; 
a tálaláshoz: porcukor. 


Elkészítése
  1. A hideg vajat gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a liszttel.
  2. Hozzáadjuk a cukrot, a csipetnyi sót és a tojást, majd morzsalékos tésztát gyúrunk belőle. Ha túl lágy lenne, kevés lisztet még hozzáadunk.
  3. A szedret megmossuk, lecsöpögtetjük, majd meglocsoljuk a fél citrom levével.
  4. A cukrot összekeverjük a lereszelt citromhéjjal és a keményítővel, majd a szederhez adjuk.
  5. A tepsit kibéleljük sütőpapírral.
  6. A tészta háromnegyed részét a tepsibe szórjuk, majd a tenyerünkkel finoman lenyomkodjuk.
  7. Rátesszük a szedres tölteléket, végül a maradék tésztát rámorzsoljuk.
  8. 175 fokra előmelegített sütőben 25–30 percig sütjük.
  9. Porcukorral megszórva tálaljuk.


Prăjitură cu mure și aluat sfărâmicios

Ingrediente (pentru o tavă de 20x30 cm): 200 g făină, 100 g unt rece, 100 g zahăr, 1 ou, sare după gust, 1/2 plic praf de copt, 400 g mure, 1/2 lămâie, 2–3 linguri zahăr, 2 linguri amidon, zahăr pudră pentru decor

Preparare:

1.      Untul rece se taie cubulețe și se amestecă rapid cu făina.

2.      Se adaugă zahărul, sarea și oul, apoi se frământă până se obține un aluat sfărâmicios.

3.      Dacă aluatul se înmoaie prea tare, se mai adaugă puțină făină.

4.      Murele se spală, se lasă la scurs și se stropește cu zeama de la jumătate de lămâie.

5.      Coaja de lămâie se rade și se amestecă cu cele 2-3 linguri de zahăr și cu amidonul, apoi se adaugă peste mure.

6.      Tava se tapetează cu hârtie de copt.

7.      Trei sferturi din aluat se presară în tavă și se apasă ușor cu mâna.

8.      Se așază deasupra fructele pregătite, apoi se presară restul de aluat.

9.      Prăjitura se coace în cuptor preîncălzit la 175°C timp de 25–30 de minute.

10.  La final, se lasă să se răcească și se presară cu zahăr pudră.

2016. március 14., hétfő

Szedres joghurtital - Smoothie cu mure


Szedres joghurtital                 

Hozzávalók 4 személyre: 2 banán, 4 dl natúr joghurt, 1 marék fagyasztott szeder, 4 evőkanál aszalt goji gyümölcs, 2 teáskanál méhpollen, 1 evőkanál citromlé.


Elkészítése: A fagyasztott szedret magas falú edénybe tesszük, hozzáadjuk a citromlevet és a karikára vágott banánt, majd rátöltjük a joghurtot és krémesre turmixoljuk. Poharakba töltjük, majd tetejére szórjuk az aszalt goji gyümölcsöt meg a pollent. Azonnal tálaljuk. 



Smoothie cu  mure

Ingrediente pentru 4 persoane:  2 banană, 400 ml iaurt natur, 1 pumn de mure congelate, 4 linguri fructe goji uscate, 4 lingurițe polen de albine, 1 lingură zeamă de lămâie. 

Prepararea: Murele se pun în blender, se adaugă zeama de lămâie, feliile de banane și iaurtul. Se mixează până devine cremos.  Se toarnă în pahare, se presară deasupra fructele goji și polenul. Se servește imediat. 

2012. augusztus 10., péntek

Szedres fagylalt


Hozzávalók: 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 2 dl tejszín, 2 dl, tejföl, 30 dkg szeder

A tejszínt lassú lángon felforrósítjuk, addig a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd lassan adagolva hozzáadjuk a tejszínt  és sűrűsödésig főzzük. Lehűtjük, és minim 1 órára fagyasztóba tesszük. Ha jól lehűlt, hozzákavarjuk a tejfölt, a szeder felét és habosra keverjük, majd 20 percre fagylaltkészítő gépbe tesszük.Utolsó  percekben hozzáadjuk a megmaradt szedret. Ha szükséges, még lefagyasztjuk kissé.


2012. május 30., szerda

Szedres palacsinta




Hozzávalók:
 a palacsintához: 25 dkg liszt, 3 dl tej, 2 dl szódavíz, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál porcukor, csipet só;
 a töltelékhez: 3 dl  tejszín, 7 dkg cukor, 20 dkg szeder, 3 evőkanál citromlé;
 a tálaláshoz: porcukor, szeder, citromfű

Elkészítése: a tojásokat összekeverjük a cukorral, ráöntjük a lisztre, hozzáadjuk a sót, az olajat majd a tejjel és a szódavízzel csomómentesre keverjük. Teflonbevonatú serpenyőben kisütjük a palacsintákat, majd felhasználásig letakarva tároljuk. A töltelékhez a  tejszínt a cukorral  kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a kissé összetört szedret és a citromlevet. A palacsintákat megkenjük a töltelékkel, kettőbe vágjuk és porcukorral meghintjük. Szederszemekkel és citromfűvel díszítve tálaljuk.

2011. augusztus 5., péntek

Erdei málna dzsem. Szeder dzsem





2 kg erdei málnát és 2 kg szedret kaptam ajándékba egy kedves ismerősömtől,dzsemet készítettem belőlük.Bár az erdei málnának nagyon sok és apró a magja,de nagyon finom az aromája és biztos nem volt permetezve.2:1 dzsemfixel tettem el,mert másképp nagyon híg maradt volna.A szedernél is úgyanúgy jártam el.

Hozzávalók: 2 kg erdei málna (szeder) ,1 kg cukor, 1 tasak 2:1 dzsemfix
A málnát gondosan átválogattam,átmostam és szűrőben lecsepegtettem.Főzőedényben felfőztem és hozzáadtam a cukorral elvegyített dzsemfixet,5 percig zubogva főztem.Tiszta,csírátlanított üvegkannákba raktam és száraz dunsztban hagytam kihűlni.




Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...