A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök-döblec. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök-döblec. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 13., péntek

Sörös mustáros hasaalja - Piept de porc cu bere și muștar

Hozzávalók:  8 szelet hasaalja, 2 dl sör; a páchoz: 2 evőkanál magos mustár, 4 cikk fokhagyma, só, bors, 1 teáskanál méz, 4 evőkanál olaj, 2 dl sör; a körethez: 80 dkg kockákra vágott sütőtök, olaj, só, fokhagymapor, rozmaring, füstölt fűszerpaprika.

Elkészítése: A pác hozzávalóit egy tepsiben összekeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd beleforgatjuk a húst és 3-4 órára félretesszük. Sütés előtt ráöntjük a megmaradt sört, majd 180 fokos sütőben 40-50 percig sütjük. A sütőtököt egy tepsibe tesszük, rászórjuk a fűszereket, meglocsoljuk olajjal, majd 180 fokon, 25-30 percig sütjük. Légkeveréses sütőben, a két tepsi tartalmát egyszerre süthetjük, a sütőtököt később tegyük be, hogy egyidőben készüljenek el. Opcionálisan krumplipürét is készíthetünk mellé. 



                                                           Piept de porc cu bere și muștar              

Ingrediente: 8 felii burtă de porc, 200 ml bere; pentru marinadă: 2 linguri muștar cu semințe, 4 căței de usturoi pisați, sare, piper, 1 linguriță miere, 4 linguri ulei, 200 ml bere; pentru garnitură: 800 g dovleac tăiat cuburi, ulei, sare, usturoi pudră, rozmarin, boia afumată.

Prepararea: Ingredientele pentru marinadă se amestecă într-o tavă, se adaugă sare și piper după gust, apoi se pune carnea în marinadă și se lasă 3-4 ore. Înainte de coacere, se adaugă berea rămasă și se coace la 180°C timp de 40-50 de minute. Dovleacul se așază într-o tavă, se presară cu condimentele, se stropește cu ulei și se coace la 180°C timp de 25-30 de minute. Într-un cuptor cu ventilație, ambele tăvi se pot coace simultan, introducând dovleacul mai târziu, astfel încât să fie gata în același timp. Opțional, se poate pregăti și piure de cartofi alături.

2024. december 9., hétfő

Sütőtökös habos latte - Latte cu dovleac

Hozzávalók:  10 dkg sütőtök püré, 4 evőkanál sűrített tej, 2-3 dl forró tej, 2 dl presszókávé, 2 evőkanál kávépor, tejszínhab, fahéj, fahéjas cukor.

Elkészítése: A sütőtök pürét a sűrített tejjel meg a sima tejjel összekavarjuk, majd egy mini habverővel felhabosítjuk. Ízlés szerint fahéjjal ízesítjük, ha a sütőtök püré állaga keményebb, több tejet adunk hozzá, majd két magas falú kávépohárba  öntjük. A kávéport a presszókávéba kavarjuk, ha szükségesnek találjuk, még édesítjük (a sűrített tej édes), majd vékony sugárban a habos sütőtökös tej közepébe öntjük, így a kávé felnyomja azt a pohár felső részére. Tetejére tejszínhabot nyomunk és megszórjuk fahéjas cukorral. Azonnal tálaljuk. 


 

Latte cu dovleac                 

Ingrediente: 100 g piure de dovleac, 4 linguri de lapte condensat, 200-300 ml lapte fierbinte, 200 ml cafea espresso, 2 linguri pudră pentru cafea, frișcă, scorțișoară, zahăr cu scorțișoară.

Prepararea: Piureul de dovleac se amestecă cu laptele condensat și cu laptele simplu, apoi se spumează folosind un mixer de cafea. Se asezonează după gust cu scorțișoară; dacă piureul de dovleac are o consistență mai densă, se adaugă mai mult lapte, după care se toarnă în două pahare înalte pentru cafea. Pudra de cafea se amestecă cu cafeaua; dacă este necesar, se mai îndulcește (laptele condensat este dulce), apoi se toarnă într-un jet subțire în pahar, în centrul spumei de dovleac, astfel cafeaua va împinge spuma în partea superioară a paharului. Deasupra se adaugă frișcă și se presară zahăr cu scorțișoară. Se servește imediat.

2022. november 25., péntek

Sütőtökös óriáskifli - Cornuri cu dovleac



Hozzávalók : a tésztához: 50 dkg liszt, 2 dl langyos tej, 10 dkg sütőtökpüré,  5 dkg cukor, 5 dkg olvasztott vaj, 1 tojás, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só, 7 g szárított élesztő; a krémhez: 10 dkg sütőtökpüré, 10 dkg barna cukor,  10 dkg puha vaj, 1 teáskanál fahéj; a mázhoz: 1 tojás sárgája, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál tej.

Ingrediente pentru aluat:  500 g făină,  200 ml lapte călduț, 100 g  miez de dovleac copt, 50 g zahăr,  50 g unt topit, 1 ou, 1 lingură coajă rasă de lămâie, un praf de sare, 7 g drojdie uscată; pentru cremă:  100 g miez de dovleac copt, 100 g unt moale, 100 g zahăr brun, 1 linguriță scorțișoară; pentru uns; 1 gălbenuș, 1 lingură lapte, 1 lingură ulei.



1.      A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük, majd rugalmas és sima felületű tésztát dagasztunk belőle. Letakarjuk, 40-50  percig kelni hagyjuk.

2.      A puha vajat kikavarjuk a barna cukorral, hozzáadjuk a sütőtökpürét meg a fahéjat. 

1.      Ingredientele aluatului se pun într-un castron și se frământă din ele un aluat elastic. Se acoperă cu ștergar, se lasă la dospit 40-50 minute.

2.      Untul moale se mixează cu zahărul brun, după care se încorporează dovleacul și scorțișoara.


3.      A megkelt tésztát olajozott deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk és 8 egyenlő részre osztjuk.

4.      A tésztákat kettősével kerek lappá nyújtjuk, egyet lekenjük a sütőtökös vajjal, betakarjuk a második lappal, majd ezt is lekenjük. A többi tésztával is hasonlóan járunk el.

3.      Aluatul dospit se scoate pe planșeta unsă cu puțin ulei și se împarte în 8 părți egale.

4.      Se întind câte două bucăți de aluat în două foi rotunde, prima se unge cu crema de unt cu dovleac, se acoperă cu foaia a doua, după care se unge și aceasta. 



5.      Az igy kapott kétrétegű kerek lapokat 8-8 háromszögre vágjuk, kiflikké formázzuk.

6.      Sütőpapírral bélelt gáztepsibe, szorosan egymás mellé tesszük, 20 percig pihentetjük, majd lekenjük a mázzal és 180 fokon, 35-40 perc alatt megsütjük.

5.      Foile unse se taie în câte 8 triunghiuri, fiecare triunghi se rulează cornulețe.

6. Se pun în tava tapetată cu hârtie de copt, se lasă 20 minute la odihnit, după care se ung cu gălbenușul amestecat cu uleiul și laptele. Se coc 35-40 minute la 180 grade. 


 

2020. december 18., péntek

Karajtekercs sütőtökös krumplipürével- Ruladă de cotlet cu piure de dovleac

 

         

Hozzávalók : 20-30 cm sertéskaraj, 40 dkg darált sertéshús, 15 dkg csirkemáj, 4+1 tojás, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír, só, bors, majoránna; a körethez: 1,2 kg krumpli, 50 dkg sült sütőtök, 7 dkg vaj, 2 dl tej, 3 dkg pirított tökmag, tökmagolaj; a mázhoz: 1 teáskanál méz, 1 teáskanál olívaolaj, 1 evőkanál ketchup.

Elkészítése: A karajt hosszában magunk elé fektetjük, jobb oldalról 1-1,5 cm magasságában vízszintesen vágjuk a tömböt, egészen, míg elérünk a bal felére, ekkor a tömböt átgörgetjük és folyamatosan vágjuk tovább, egészen amíg a tömb el nem fogy. Az igy kapott nagy húslapot mindkét felén sózzuk, borsozzuk, felcsavarjuk és félretesszük. Az apróra vágott hagymát a zsír felén megdinszteljük, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, megszórjuk majoránnával, félrevesszük és hűlni hagyjuk. A 4 tojást keményre főzzük, a csirkemájat 3-4 percig sós vízben megfőzzük, majd mindkettőt kis kockákra vágjuk. A darált húst összekeverjük a tojásfehérjével, a csirkemájjal, a hagymás keverékkel meg a zsemlemorzsával, sózzuk, borsozzuk. A karajt kiterítjük, ¾ részét befedjük a töltelékkel, rászórjuk a tojás sárgáját is, majd szorosan feltekerjük és 3-4 helyen madzaggal átkötjük. A megmaradt zsírral lekenünk egy nagy szelet aluóliát, ráfektetjük a tekercset, majd becsomagoljuk, a végeknél megcsavarjuk. tepsibe helyezzük, aláöntünk egy csupor vizet, 170 fokon, 1 órát pároljuk. A fóliában hagyjuk kihűlni, különben kiszárad. Tálalás előtt hidegen a tetejét lekenjük a mázzal, szeletekre vágjuk, egy tepsibe fektetjük és forró sütőben felmelegítjük(tegyünk a sütő aljába egy tepsit félig vízzel, amikor párolog, akkor tegyük be a húst). Sütőtökős krumplipürével vagy egyéb körettel tálaljuk.

Ruladă de porc cu piure de dovleac

Ingrediente: una bucată de cotlet  de 20-30 cm, 400 g carne tocată de porc, 150-200 g ficat de pui, 4 ouă fierte, 1 ou, 1-2 linguri pesmet, 1 ceapă, 2-3 căței de usturoi, 1 lingură untură, sare, piper, ½ linguriță maghiran uscat; pentru glazură: 1 linguriță miere, 1 linguriță ulei de măsline, 1 lingură ketchup; pentru garnitură: 1,5 kg cartofi, 500 g dovleac copt, 70 g unt, 200 ml lapte, 30 g semințe de dovleac prăjite, ulei din semințe de dovleac.

Prepararea:  Cotletul se taie pe lungime, începând de la bază, continuând spre mijloc, rotindu-l în timpul tăierii, până când se obține o foaie mare de carne. Se asezonează pe ambele părți cu sare și piper. Ceapa mărunțită se călește în jumătate din cantitatea de unt, se adaugă usturoiul pisat și maghiraul, se amestecă după care se ia deoparte. Ficatul de pui se fierbe 3-4 minute în apă cu puțină sare, se lasă la răcit, după care se taie cubulețe împreună cu albușurile de la ouăle fierte. Carnea tocată se amestecă cu ficatul, albușurile, amestecul de ceapă și pesmetul, se asezonează cu sare și piper. Compoziția se întinde pe carne(se lasă puțin gol pe o parte mai lungă), se pun și gălbenușurile tăiate din loc în loc, după care se rulează dinspre partea plină spre partea rămasă goală. Se leagă în 2-3 locuri cu sfoară de bucătărie, se înfășoară în folie de aluminiu unsă cu untura rămasă, se îndeasă folia la capete. Se pune în tavă, se toarnă o cană de apă și se introduce în cuptor la 170 grade pentru 1 oră. Se lasă la răcit în folie, după care se unge cu glazură și se feliază. Înainte de servire se pun feliile într-o tavă și se încălzesc în cuptor. Pentru garnitură se fierb cartofii ca pentru piure, se strecoară, se adaugă dovleacul fierbinte, se pasează, după care se bate cu untul și laptele. La servire se stropește cu ulei și semințe de dovleac. 





2019. december 14., szombat

Sütőtökös kávé



Hozzávalók 2 személyre: 100 ml presszókávé, 1,5 evőkanál tök püré, 1 teáskanál vaj, 1 evőkanál juharszirup, 2,5  dl zsíros tej, őrölt fahéj, 2 teáskanál fahéjas cukor.

Elkészítése: A vajat egy kisebb serpenyőben felhevítjük, rátesszük a sütőtök pürét meg a juharszirupot, rászórunk kevés fahéjat, majd felforraljuk. Mikor pöfögni kezd, rátöltjük a tej felét, összekavarjuk és felforrósítjuk. A forró presszókávét poharakba töltjük, egy teáskanál segítségével rátöltjük a sütőtökös tejet. A megmaradt tejet felhabosítjuk, rákanalazzuk a tetejére, majd megszórjuk őrölt fahéjjal. Azonnal tálaljuk.



2018. december 23., vasárnap

Sütőtökben sült töltött káposzta




Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg darált hús, 8 dkg rizs, 1 hagyma, só, bors, fűszerpaprika, olaj, 1 kisebb fej savanyú káposzta, 1 kerek sütőtök, 10 kolozsvári szalonna, csípős paprika, 2 dl fehérbor vagy víz.

Elkészítése:


1.      Az apróra vágott hagymát kevés  olajon megdinszteljük, összekeverjük a hússal meg a rizzsel, sóval, borssal és fűszerpaprikával ízesítjük. A káposztát levelekre bontjuk.
2.      A leveleket megormozzuk, félbevágjuk, majd megtöltjük a húsos töltelékkel.


3.      Egy éles, kis pengéjű késsel a sütőtöknek cakkos „kalapot” vágunk, belsejét kikaparjuk.
4.      A töltelékeket betesszük a sütőtökbe, szorosan, egymás mellé állítva őket.


5.      Befedjük vékony szeletekre vágott kolozsvári szalonnával, ráhelyezzük a csípősparikát, rátöltjük a bort vagy a vizet(ízlés szerint).
6.      A sütőtököt egy cserépedénybe vagy egy tepsibe helyezzük, rátesszük a „kalapot”, majd az egészet alufóliával befedjük. 160-170 fokon, 2-2,5 órát sütjük.



2018. október 18., csütörtök

Sütőtökfőzelék tojáskrokettel - Tocăniță de dovleac cu crochete de ouă




Hozzávalók 4 személyre: 1 kg sütőtök, 2-3 cikk fokhagyma, 5 dkg vaj, 1,5 dl tejszín, 1 evőkanál étkezési keményítő, só, bors, gyömbérpor, csilipehely, petrezselyemzöld, citromlé;

a tojáskroketthez: 5 főtt tojás, 1 tojás, 2 szelet kenyér bele, zsemlemorzsa, só, bors, majoránna olaj.

Elkészítése: A sütőtököt megpucoljuk, 1x1 cm-es kockákra vágjuk. A fokhagymát apróra vágjuk, megfuttatjuk a vajon, majd rádobjuk a sütőtököt és 3-4 percig pároljuk. Izlés szerint sózzuk, borssal, csilipehellyel és gyömbérporral ízesítjük, majd kevés vizet öntve rá, fedő alatt kis lángon, 3-4 percig főzzük. A keményítőt elkavarjuk a tejszínnel, a főzelékre öntjük és állandó kavarással besűrítjük. A végén kevés citromlével ízesítjük. A főtt tojásokat apróra vágjuk vagy lereszeljük, hozzáadjuk a beáztatott és kiszorított kenyérbelet, a nyers tojást, sózzuk, borsózzuk, megszórjuk majoránnával és összedolgozzuk. Nedves kézzel kroketteket formázunk belőle, majd zsemlemorzsába hempergetjük és forró olajban kisütjük. Tálaláskor a főzeléket megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.




Tocăniță de dovleac cu crochete de ouă    

Ingrediente pentru 4 persoane:  1 kg dovleac, 2-3 căței de usturoi, 50 g unt, 150 ml smântână de gătit, 1 lingură amidon alimentar, sare, piper, pudră de ghimbir, fulgi chili, frunze de pătrunjel,  zeamă de lămâie;

pentru crochete: 5 ouă fierte, 1 ou crud, 2 felii pâine, pesmet, sare, piper, măghiran uscat, ulei.

Prepararea: Dovleacul se curăță de coajă, se taie cubulețe de 1x1 cm. Usturoiul mărunțit se trage în unt, se adaugă dovleacul și se înăbușă 3-4 minute. Se asezonează cu sare, piper, ghimbir și fulgi chili, se toarnă puțină apă și se fierbe înăbușit sub capac, la foc mic, timp de 3-4 minute(dovleacul se fierbe foarte repede). Amidonul se amestecă cu smântâna de gătit, se toarnă peste dovleac și se îngroașe amestecând cu grijă. La sfârșit se potrivește gustul cu puțină zeamă de lămâie și se presară cu frunze de pătrunjel mărunțite. Ouăle fierte se mărunțesc sau se dau pe răzătoarea cu găuri mari, se adaugă oul crud și miezul de pâine înmuiat în apă și stors, se asezonează cu sare, piper și măghiran. Se amestecă compoziția, cu mâna umezită se formează crochete, apoi se dau prin pesmet și se prăjesc în ulei încins. Se servesc cu tocănița de dovleac.


2018. január 24., szerda

Tökös mákos rétes


Hozzávalók 2 rúdhoz: 8 réteslap, 6 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 4 evőkanál tejföl, 25 dkg darált mák, 8 dkg cukor, 40 dkg reszelt sütőtök, 4 evőkanál búzadara, porcukor.

Elkészítése: A sütőtököt egy edénybe tesszük, 2-3 evőkanál vizet öntünk alá, majd gyakran átkavarva megpároljuk(nem kell szétfőnie, csak épp ne legyen nyers). A vajat felolvasztjuk, összekeverjük az olajjal. A tojást felverjük, összekeverjük a tejföllel. A mákot összevegyítjük a cukorral. 4-4  réteslapot egymásra fektetünk, mindegyiket lekenjük a vajas-olajos keverékkel, megszórjuk a búzadarával és meglocsoljuk a tojásos-tejfölös keverékkel(egy keveset félreteszünk belőle). Rászórjuk a tököt majd a cukros mákot és a keskenyebb oldalról kezdve feltekerjük. A két rétesrudat tepsibe helyezzük és lekenjük a félretett tojásos-tejfölös keverékkel. Előmelegített sütőben, 200 fokon, 20 percig sütjük, az utolsó 5 percben felső sütést alkalmazunk. Tálaláskor megszórjuk porcukorral. 

Tippek:
A lekenéshez a vaj és olaj helyett használjanak kacsazsírt, sokkal finomabb lesz a végeredmény.
A gríz helyett darált diót is lehet használni, tökéletesen felszívja a fölösleges nedvességet. 
A rétest milyent lekentük, azonnal süssük, különben elázik a tésztája. 
Mindig forró sütőbe tegyük, hogy gyorsan süljön.
A rétes langyosmelegen a legfinomabb



2017. november 21., kedd

Sütőtökős édes málé - Mălai cu dovleac


Hozzávalók: 2 tojás, ½ csésze(2,5 dl) cukor, 1 csésze finom kukoricaliszt, 1 csésze rétesliszt,  1/2 csésze olaj, 1 csésze tej, 1 sütőpor, 1 evőkanál reszelt citromhéj, csipetnyi só, 30 dkg  megpucolt sütőtök, kevés olaj, 2-3 evőkanál cukor, fahéj, porcukor.


Elkészítése
Egy serpenyőbe kevés olajat töltünk, rádobjuk a kockákra vágott sütőtököt, megszórjuk 2-3 evőkanál cukorral és 3-4 percig dinszteljük(nem kell teljesen átsüljön), majd félrehúzzuk és megszórjuk fahéjjal. 


A kukoricalisztet összekeverjük a rétesliszttel, a sütőporral, a sóval meg a citromhéjjal. A tojásokat habosra verjük a cukorral, vékony sugárban hozzáöntjük az olajat, a tejet, majd beledolgozzuk a lisztes keveréket. A masszát egy közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, tetején szétosztjuk a sütőtököt, majd 175 fokon, 40-45 percig sütjük. Hidegen szeleteljük és megszórjuk porcukorral. 




Mălai cu dovleac

Ingrediente: 2 ouă, 1/2 cană(250 ml) zahăr, 1 căni mălai, 1 cană făină, 1/2 cană ulei, 1 cană lapte, 1 plic praf de copt, coajă rasă de  lămâie, un praf de sare, 300 g dovleac, puțin ulei, 2-3 linguri zahăr.

Prepararea:  Dovleacul se taie cubulețe mici, se presară cu 2-3 linguri de zahăr și se înăbușă 4-5 minute cu puțin ulei, apoi se iau deoparte și se presară cu scorțișoară. Mălaiul se amestecă cu făina, sarea, coaja rasă de  lămâie și praful de copt. Ouăle se bat cu zahărul, se toarnă treptat uleiul, apoi se adaugă amestecul de făină-mălai și laptele și se amestecă. Compoziția se toarnă într-o tavă de mărime mijlocie, tapetată cu hârtie de copt și se pune deasupra din loc în loc dovleacul. Se coace 40-45 minute la 175 grade. 


2017. november 15., szerda

Sütőtökös chia magos puding


Hozzávalók 2 személyre: 

25-30 dkg sütőtök,  1 dl tejszín, 1 dl tej, 1-2 teáskanál méz, csipetnyi fahéj, 2 evőkanál chia mag;

az öntethez: 5 dkg cukor, 2 dkg vaj, 1 dl tejszín, csipetnyi só

továbbá: 1 dl tejszín, dió.

Elkészítése: A sütőtököt vastagabb szeletekre vágjuk, forró sütőben 25-30 perc alatt megsütjük, majd kikaparjuk a héjából és egy tálba tesszük. Mikor kihűlt hozzáadjuk a mézet, a fahéjat, a tejet meg a tejszínt, krémesre turmixoljuk, majd belekavarjuk a chiamagot. 2-3 órára hűtőbe tesszük. Az öntethez a cukrot karamellizáljuk, hozzáadjuk a vajat, a sót meg a felmelegített tejszínt, majd 1-2 percig forraljuk. Levesszük a tűzről, egy öntetes kancsóba töltjük és hűlni hagyjuk. Tálaláskor a pudingot poharakba kanalazzuk, tetejére nyomjuk a felvert tejszínt, megszórjuk dióval és rácsorgatunk a karamellöntetből.


Megjegyzés: Maradék sütőtökből is elkészíthető, tejszín helyett joghurttal is jó.


2017. november 9., csütörtök

Gyömbéres sütőtök krémleves



Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg megpucolt sütőtök, 1 hagyma, 1 sárgarépa, 1 evőkanál vaj, 2+1 dl tejszín, 1 teáskanál reszelt gyömbér, só, olaj.

Elkészítése: A sütőtökből 15-20 dkg-ot félretesszük, a többit kockákra vágjuk a megpucolt sárgarépával együtt. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük a vajon, hozzáadjuk a sütőtököt meg a sárgarépát, megsózzuk és felöntjük annyi vízzel amennyi jól ellepi. Lefedjük, 20-25 percig főzzük, majd félrehúzzuk és letöltünk a levéből. Hozzáadunk 2 dl tejszínt és botmixerrel krémesre dolgozzuk, közben annyi főzőlevet adunk töltünk vissza, hogy krémes állagú levest kapjunk. Beletesszük a gyömbért, visszatesszük a tűzre és egyet lobbantunk rajta. A félretett sütőtököt krumplihámozóval vékony szeletekre vágjuk és forró olajban ropogósra sütjük. A levest tejszínnel és a sütőtök forgáccsal tálaljuk.


Megjegyzés: A levest édesen és elkészíthetjük: ha a hagymát lecseréljük 1 teáskanál cukorra, teljesen más ízvilágú desszertlevest kapunk. 


2017. január 29., vasárnap

Sütőtökös sajtgolyó



Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg főtt sütőtök, 20 dkg sajt, 1 tojás,  3 evőkanál liszt, só, bors, kakukkfű, olaj a sütéshez:
a szószhoz: 10 dkg tejföl, 5 dkg joghurt, 1 cikk fokhagyma, 1 evőkanál olívaolaj, kevés rozmaring.

Elkészítése: A sütőtököt villával összetörjük, hozzáadjuk a lereszelt sajtot, a tojást meg  a lisztet, sóval, borssal és kevés morzsolt kakukkfűvel fűszerezzük, majd összekavarjuk.  10 percre hűtőbe tesszük, majd nedves kézzel diónyi golyókat formázunk és közepesen forró olajban megsütjük.  Az áttört fokhagymát megsózzuk,hozzáadjuk az apróra vágott rozmaringot és kikavarjuk az olajjal. A tejfölt összekeverjük a joghurttal és a fokhagymás krémmel, sózzuk, borsózzuk. 


2016. november 21., hétfő

Rozmaringos sütőtök pulykacombbal



Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg felső pulykacomb, 80 dkg sütőtök, 1 fej fokhagyma, olaj, só, bors, fűszerpaprika, rozmaring.


Elkészítése: A pulykahúst szeletekre vágjuk, sózzuk borsózzuk és forró olajon átsütjük. Rádobjuk a fokhagyma felét, megszórjuk fűszerpaprikával és felöntjük kevés vízzel, majd fedő alatt megpároljuk. A sütőtököt megpucoljuk, kockákra vágjuk. Kevés olajat felhevítünk, rádobjuk a megmaradt fokhagymacikkeket(nem kell megpucolni, csak megtörni), a rozmaringot és a sütőtököt. Közepes lángon sütjük, körülbelül félidőben megsózzuk és lefedjük, Ha készen van, azonnal tálaljuk. 


2016. október 23., vasárnap

Sütőtökös tekercs



Hozzávalók: a laphoz: 3 tojás, 6 evőkanál cukor, 16 dkg sütőtök(meghámozva), 4 evőkanál liszt, 1/2 teáskanál sütőpor, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál citromlé, 1 teáskanál reszelt citromlé, csipetnyi só; a krémhez: 1 tasak citromízű pudingpor, 3 dl tej, 12 dkg vaj, 10 dkg +1 evőkanál  porcukor, 1/2 citrom leve. 

Elkészítése


1. A sütőtököt kockákra vágjuk, megfőzzük, majd leszűrjük és villával összetörjük. 
2. A tojásokat a cukorral és a csipetnyi sóval vastag krémhabbá verjük, hozzáadjuk a citromhéjat, a sütőtököt, a citromlével eloltott szódabikarbónát meg a sütőporral elkevert lisztet és összekavarjuk. 


3. Sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe simítjuk és 175 fokon, 15-20 percig sütjük. Ha megsült kivesszük, befedjük sütőpapírral és feltekerjük. Hűlni hagyjuk. 
4. A pudingport a tejjel megfőzzük, hűlni hagyjuk. A szobahőmérsékletű vajat kikavarjuk 10 dkg porcukorral, kanalanként adagolva beledolgozzuk a pudingot és a citromlevet.


5. A lapot kiterítjük, lehúzzuk a sütőpapírt, lekenjük a krémmel, majd szorosan feltekerjük. Visszacsavarjuk a sütőpapírba és 2-3 órára hűtőbe tesszük. 
6. Tálalás előtt kivesszük a sütőpapírból, megszórjuk porcukorral és szeletekre vágjuk. 



2016. október 21., péntek

Sütőtökös pohárkrém csokoládés keksszel



Hozzávalók 5-6 személyre: 15 dkg cukor, 2 dl habtejszín, 10 dkg jó minőségű fehércsokoládé, 20 dkg sütőtök püré, 8 dkg csokoládés keksz, vanília eszencia, fahéj.


Elkészítése: A krémhez 1 dl tejszínt felforralunk. A cukrot közepes lángon karamellizáljuk, majd rátöltjük a forró tejszínt(vigyázat, fröcsköl!), és addig kavarjuk, míg a karamell elolvad. Félrehúzzuk a tűzről és pár perc után belekavarjuk az összetördelt csokoládét. Többször átkavarva lehűtjük, legalább 2-3 órán át hűtőben tartjuk, de akár estétől reggelig is, hogy megdermedjen. Másnap kézi habverővel kihabosítjuk, belekeverjük a sütőtök pürét és pár csepp vanília eszenciával vagy fahéjjal ízesítjük. A  megmaradt habtejszínt felverjük, a kekszet késes aprítóban összezúzzuk.  A krémet meg a habot külön-külön, csillagcsővel ellátott habzsákokba kanalazzuk, majd a krémet és a kekszet váltakozva poharakba rétegezzük, tetejére habtejszínt nyomunk és megszórjuk kekszmorzsával. 


2015. november 22., vasárnap

Sütőtökös pogácsa tökmaggal






Hozzávalók : 50 dkg liszt, 1,5-1,8 dl tej, 10 dkg sült sütőtökpüré, 1 evőkanál cukor, 8 dkg olvasztott vaj, 1 tojás, 10 dkg héj nélküli tökmag, 2 teáskanál só, 3 dkg élesztő;  továbbá: 1 tojás sárgája, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál víz, 10 dkg tökmag.



Elkészítése :
1. A  langyos tejben elmorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot meg 1 evőkanál lisztet és hagyjuk felfutni. 
2. A tökmagot egy serpenyőben megpirítjuk, majd darabosra vágjuk.
3.  A lisztet dagasztótálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőtökpürét, a tojást, a sót meg az élesztős tejet és  megdagasztjuk.
4. A végén beledolgozzuk az olvasztott vajat meg a tökmagot. Konyharuhával letakarjuk és szobahőmérsékleten 40 percig kelni hagyjuk. 
5. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, kissé átgyúrjuk, majd 1,5 cm vastag lappá nyújtjuk és kerek kiszúróval kiszaggatjuk.
6. Tetejüket lekenjük a tejjel és olajjal összekevert tojássárgájával és bőségesen megszórjuk tökmaggal.  
7. A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, 10 percig kelni hagyjuk, majd előmelegített sütőben, 180 fokon, 20-25 percig sütjük. 



Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...