A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erdei gyümölcsök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erdei gyümölcsök. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 8., péntek

Hideg ribizlileves - Supă rece de coacăze roșii


Hozzávalók:  30 dkg piros ribizli (friss vagy fagyasztott), cukor vagy méz ízlés szerint, fél citrom leve, csipetnyi só, 8 dl víz, 1 evőkanál étkezési keményítő, 2 dl tejszín, 2 tojás.

Elkészítése: A ribizlit (ha friss, akkor megmossuk) egy fazékba tesszük, hozzáadjuk a vizet, egy csipet sót, ízlés szerint cukrot vagy mézet, valamint a citromlevet, és felforraljuk. 2–3 perc főzés után a keményítőt kevés hideg vízben feloldjuk, majd folyamatos keverés közben a leveshez adjuk, és addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Külön tálban a tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel, hozzáadunk egy merőkanál forró levest, majd az egészet visszaöntjük a fazékba és állandó keverés mellett összeforraljuk. Ezután levesszük a tűzről, és teljesen kihűtjük. A tojásfehérjéket egy csipet sóval és 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. A habból evőkanál segítségével galuskákat formázunk, amelyeket enyhén kiolajozott tányérra vagy sütőpapírral bélelt felületre helyezünk, majd mikrohullámú sütőben 30–40 másodpercig sütjük. A hideg levest tálkákba szedjük, belehelyezzük a tojáshabgaluskákat, meglocsoljuk kevés tejszínnel,  néhány szem ribizlivel, valamint citromfűlevéllel díszítve tálaljuk.

                                          Supă rece de coacăze roșii

Ingrediente: 300 g coacăze roșii (proaspete sau congelate), zahăr sau miere după gust, sucul de la ½ lămâie, un praf de sare, 1 lingură amidon alimentar, 800 ml apă, 200 ml frișcă lichidă, 2 ouă; pentru servire: coacăze, frunze de lămâiță.

Prepararea: Coacăzele se spală (dacă sunt proaspete) și se pun la fiert într-o cratiță, împreună cu 800 ml apă, un praf de sare, zahăr sau miere după gust și sucul de lămâie. După 2-3 minute de fierbere, se dizolvă amidonul într-o cantitate mică de apă rece și se adaugă în supă, amestecând continuu până când compoziția se îngroașă ușor. Se separă ouăle, gălbenușurile se amestecă cu frișca lichidă, se adaugă un polonic de supă fierbinte, după care  se toarnă totul în supă, amestecând încontinuu. Se ia deoparte și se lasă să se răcească complet. Albușurile se bat spumă tare cu un praf de sare și 1 lingură zahăr. Din spumă se formează găluște cu ajutorul unei linguri și se pun pe o farfurie unsă ușor cu ulei sau tapetată cu hârtie de copt, după care se coc timp de 30–40 de secunde în cuptorul cu microunde. Supă rece se toarnă în boluri, se adaugă câte 2–3 găluște de albuș și se servește decorată cu câteva coacăze întregi și frunze de lămâiță. 


 

2017. augusztus 31., csütörtök

Erdei gyümölcsös krémleves



Hozzávalók 4 személyre: 30+5 dkg erdei gyümölcs, 2-3 evőkanál citromlé,  1 teáskanál reszelt gyömbér, 2-3 evőkanál cukor, csipetnyi só, 2 dl joghurt, 2 dl kókusztej, 1 teáskanál étkezési keményítő, 1,5 dl tejszín, kókuszreszelék.

Elkészítése: A 30 dkg erdei gyümölcsöt 1 l vízben főni tesszük, hozzáadjuk a citromlevet, a cukrot, a sót  meg a gyömbért. Öt percig főzzük, majd félrevesszük és botmixerrel  vagy blenderben krémesre dolgozzuk. A keményítőt elkavarjuk a joghurttal és a kókusztejjel, 1-2 merítőkanál forró levessel hőkiegyenlítjük, majd az ételbe töltjük és visszatesszük a tűzre. Lassú lángon, további 2-3 percig főzzük, ha kellően besűrűsödött, félrevesszük. A tejszínt kissé felverjük(nem habbá, csak míg keményedni kezd), belekeverünk 1-2 evőkanál kókuszreszeléket és a levessel tálaljuk. Tetejére szórjuk az 5 dkg erdei gyümölcsöt.


Megjegyzés: Kókusztej helyett használhatunk  sima tejet vagy pedig több joghurtot. 


2017. július 21., péntek

Erdei gyümölcsős, fehércsokoládés kosarak


Hozzávalók 10 db.-hoz: 
az alaphoz: 20 dkg oreo keksz, 7 dkg olvasztott vaj; 
a krémhez: 15 dkg mascarpone, 1 evőkanál porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 1-2 evőkanál joghurt, 1 teáskanál vanília kivonat; 
a tetejére: erdei gyümölcsök.


Elkészítése: A kekszet késes aprítóban ledaráljuk, majd összekavarjuk az olvasztott vajjal. Akkor jó, ha morzsalékos, de nyomásra összeáll.  A kosárformákat fóliával kibéleljük(ha szilikon formát használunk, nem szükséges), mindegyikbe 2-2 evőkanál kekszmorzsát teszünk, kanállal jól lenyomjuk, majd hűtőbe tesszük. A csokoládét megolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk. A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, majd beledolgozzuk a csokoládét, a joghurtot meg a vaníliakivonatot. A krémet szétosztjuk a kekszes alapra és visszatesszük a hűtőbe. Tálaláskor kirakjuk erdei gyümölcsökkel és megszórjuk kevés kekszmorzsával.


2016. augusztus 2., kedd

Erdei gyümölcsős-kókusztejes krémleves



Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg erdei gyümölcs, 3 dl natúr joghurt, 3 dl kókusztej, 2-3 evőkanál méz; a tálaláshoz: kókusz, zabpehely, erdei gyümölcs.


Elkészítése: A gyümölcsöt megmossuk, szűrőben csepegni hagyjuk, majd turmixgép edényébe tesszük. Hozzáadjuk a mézet, a joghurtot és krémesre dolgozzuk, majd felhígítjuk a kókusztejjel. Jól behűtve, kókusszal, zabpehellyel és gyümölccsel megszórva tálaljuk.


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...