A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tej. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tej. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 8., csütörtök

Katrabóca - Supă de zăr

Knézy Judith, Somogy régi ételei   könyvéből 1988
A könyvben számos régi étel receptje található, mint például a juva, katrabóca, dödölle, tungeri, tejfölsajt, görhöny, prósza, lekváros kevert vagy vert perec.

                                                         Katrabóca avagy aludtejleves            

Hozzávalók:  2 liter tej, 1 evőkanál liszt, 4 szelet pirított kenyér, só.

Elkészítése:  A házi tehéntejet szobahőmérsékleten megalvasztjuk(24-36 óra). 12-16 óra után egy evőkanállal a felületén összegyűlt tejszínt leszedjük, majd a tejet tovább alvasztjuk. Mikor teljesen megaludt, egy késsel darabosra vágjuk, kis lángon 45-50 °C fokra melegítjük, közben 1-2 x finoman átkeverjük, majd félrevesszük és 1-2 órát pihenni hagyjuk. Egy szűrőbe sűrű textilt teszünk, egy edényre állítjuk és beleöntjük a kihűlt aludttejet, majd a textil négy sarkát összefogjuk, megkötözzük és felakasztjuk, hogy a savó lecsöpögjön. A savót feltesszük főni, ízlés szerint megsózzuk, majd hozzáadjuk a liszttel kikavart tejszínt és 2-3 percig forraljuk. Tálaláskor belemorzsoljuk a túrót és pirított kenyeret adunk mellé.

Megjegyzés: Behűtve nagyon finom(melegen is jó), nyári napok tökéletes hűsítő levese. Az eredeti recept plusz tejet és tejfölt írt hozzá, de szerintem fölösleges, a tejszín amit a házi tehéntej zsírossága adott, pont elég volt hozzá. Nagy melegben vigyázni kell, hogy az aludttej ne savanyodjon meg túlságosan.  

Knézy Judith, 1988-ban megjelent  Somogy régi ételei  könyvében lejegyzi, hogy a honfoglalás kori somogyiak, Koppány vezér alattvalói, a búzát, kölest és árpát termesztették, és később elterjedt a rozs és a zab is, melyekből főként kásákat és kelesztetlen lepénykenyereket készítettek. A kenyérsütés ritka, ünnepi alkalom volt, de a vízimalmok elterjedésével mindennapossá vált. A rozs volt a fő gabonanövény, de a XIX. század közepétől kevertek a kenyértésztába kukoricalisztet és krumplit is. A kerti növények is fontos táplálékot jelentettek, mint például a bab, lencse, káposzta és répafélék, melyekből főzeléket készítettek. A káposzta különösen népszerű volt, és többféleképpen tartósították. Az állattartás is jelentős volt, főként juhot és disznót tartottak, később pedig szarvasmarhát is. A disznóvágás nagy ünnep volt, és a húst különféle módon tartósították. A vadászat és a halászat is fontos szerepet játszott, de a vadászat inkább a nemesség kiváltsága volt. A halakat nyárson sütötték, halászlét főztek, és tartósítás céljából füstölték vagy szárították. Tejtermékekből is sokat fogyasztottak, és a szőlőtermesztés és borkészítés szintén jelentős volt. A gyümölcsök közül a szilva volt a legkedveltebb, aszalták és lekvárt készítettek belőle.



                                                    Supă de zăr            rețetă veche din zona Somogy/Ungaria

           Ingrediente:  2 litri de lapte vacă(de casă), 1 lingură de făină, 4 felii de pâine prăjită, sare.

 Prepararea: Laptele de vacă se toarnă într-un vas de ceramică și se lasă la acrit la temperatura camerei, timp de 24-36 de ore(depinde de căldură). După 12-16 ore, se colectează cu o lingură smântâna de la suprafață, iar laptele se lasă să se închege în continuare. Când este complet închegat, se taie cuburi cu un cuțit, după care se încălzește la foc mic până la 45-50°C, timp în care se amestecă ușor de 1-2 ori(laptele se va brânzi), apoi se ia deoparte și se lasă timp de 1-2 ore la răcit. Se pune un material textil dens într-o strecurătoare, se așază peste un vas și se toarnă laptele brânzit el, apoi se strâng cele patru colțuri ale materialului textil, se leagă și se suspendă pentru a se scurge zerul. Zerul obținut se pune la fiert, se sărează după gust, apoi se adaugă smântâna colectată amestecată cu făina și se fierbe timp de 2-3 minute. Se ia deoparte și se lasă la răcit. La servire, se adaugă brânza sfărâmată în supă și se servește cu pâine prăjită.

 

2020. március 28., szombat

Sűrített tej házilag




Hozzávalók: 5 dl zsíros házi tehéntej, 25 dkg porcukor, 5 dkg vaj, fél rúd vanília

Elkészítése: 

1. Előkészítjük a hozzávalókat.


2. A tejet egy vastagfalú edénybe töltjük, hozzáadjuk a porcukrot, a vajat meg a vaníliát.


3. Felforraljuk, majd állandó kavarás mellett erős tűzön, 10 percig zubogva főzzük. 


4. Lassú tűzön, további 50-60 percig gyöngyözve főzzük. Minél tovább hagyjuk, annál jobban karamellizálódik, színe sötétebb lesz.


5. Mikor besűrűsödött, félrehúzzuk és hűlni hagyjuk, állaga még vastagodni fog. 
6. Befőttesüvegben, hűtőben tároljuk. 


2018. március 25., vasárnap

Kókuszlikőr - Lichior de cocos



Hozzávalók: 20 dkg kókuszreszelék, 15-20 dkg cukor(ízlés szerint), 8 dl magas zsírtartalmú tej, ½ rúd vanília, 2,5 dl sűrített tej, 3 dl vodka.

Elkészítése: A kókuszreszeléket, a cukrot meg a vaníliarúdat egy edénybe tesszük, rátöltjük a tejet,  és lassú tűzön 20 percig főzzük. Félrehúzzuk, mikor kihűlt botmixerrel turmixoljuk, majd  5-6 órára vagy 1 éjszakára  hűtőbe tesszük. Másnap sűrű szitán átszűrjük, hozzáadjuk a sűrített tejet, újból felforraljuk, majd lehűtjük, összekavarjuk a vodkával és üvegbe töltjük. 1 nap után fogyasztható. Hűtőben tárolható, szavatossága 7 nap.

Megjegyzés: A visszamaradt kókuszpép felhasználható krémbe, pudingba vagy zabkásába.




Lichior de cocos    

Ingrediente: 200 g nucă de cocos, 150-200 g zahăr(după gust), 800 ml lapte gras, ½ baton de vanilie, 250 ml lapte condensat, 300 ml vodcă.

Prepararea: Nuca de cocos se pune într-un vas împreună cu zahărul și semințele din batonul de vanilie, se toarnă laptele și se fierbe 20 minute, la foc moderat. Se ia deoparte, se mixează cu blenderul vertical, după care se pune la rece peste noapte. A doua zi se strecoară printr-o sită deasă, se amestecă cu laptele condensat și vodca. Se toarnă în sticlă, se consumă după  1 zi. Se poate păstra 7 zile în frigider.

Sugestie: Mixtura de cocos se poate folosi în creme, budinci sau în terci de ovăz.

2014. augusztus 13., szerda

Cukormentes madártej


Hozzávalók:1 l tej, 4 tojás, 4 kávéskanál stevia szirup, fél rúd vanília, csipetnyi só


Elkészítése: A  tejből 3 dl félreteszünk, a többibe belekavarjuk a vanília kikapart magjait és főni tesszük. Közben a tojásfehérjét felverjük és egy evőkanállal a forró tejbe szaggatjuk. Pár másodperc után a habokat átforgatjuk a másik felükre is, majd szűrőkanállal kivesszük őket és egy üvegtálba tesszük. A tojások sárgáját összekavarjuk a keményítővel meg a stevia sziruppal és felöntjük a félretett tejjel, majd állandó kavarás mellett lassan belecsurgatjuk a forró tejbe és kiforraljuk. A besűrített tejet kicsit hűlni hagyjuk, majd rátöltjük a habgaluskákra. Hidegen tálaljuk. 



2013. október 26., szombat

Tejben vajban sült csirkecomb





Hozzávalók 2 személyre  :  2 egész csirkecomb, 5 dkg vaj, 2,5 dl tej, só, bors, fűszerpaprika, szárított rozmaring; a körethez: 20 dkg krumpli, 3 dkg vaj, 1 dl tej,1 csokor petrezselyemzöld, só

Elkészítése: A csirkecombokat megmossuk és minkét oldalán megszórjuk sóval, borssal meg fűszerpaprikával. Egy tűzálló tálba rakjuk, melléöntjük a tejet, tetejére pedig a vajat, majd megszórjuk szárított rozmaringgal. Alufóliával lezárjuk és forró sütőben, 40 percig sütjük, majd levesszük a fóliát és pirulni hagyjuk. 
Közben a krumplit enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és összetörjük a vajjal meg a tejjel. Végül belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. 



2013. április 30., kedd

Epres-joghurtos panna cotta





Hozzávalók: 2 dl tej, 2 dl tejszín, 2,5 dl natúr joghurt, 3 evőkanál cukor, 10 gr zselatin, 1 tasak vaníliás cukor; az eperzseléhez: 25 dkg eper, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál víz, 5 gr zselatin

Elkészítése: A tejhez hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a zselatint, majd felforrósítjuk (nem forraljuk) és hűlni hagyjuk. A joghurtot összevegyítjük a tejszínnel és a langyos tejjel. A desszertet poharakba öntjük és legalább 3 órára hűtőbe tesszük. Az eperzseléhez az eperből félreteszünk a díszítéshez 6 szemet, a többit pedig villával összetörjük, meglocsoljuk a citromlével és hozzáadjuk a cukrot, a vizet, majd 2-3 percig főzzük. Félrehúzzuk a lángról, belekavarjuk a zselatint, és többször átkavarva langyosra hűtjük, majd  a desszert tetejére kanalazzuk. 1 óráig dermedni hagyjuk és tálaláskor eperrel és citromfűvel díszítjük. 

2013. április 25., csütörtök

Karamellkrém torta


A karamellkrém, ismertebb nevén flan vagy créme caramell, nagyon régi édesség, receptje már 1691-ben megjelent egy szakácskönyvben. Eredetéért több ország is verseng, mint pl. Franciaország ahol kizárólag vaníliával ízesítik, Spanyolország ahol narancsos- fahéjas ízesítést kap. Ma már a világ minden részén ismerik és kedvelik, nem is csoda, hisz könnyű, elegáns és selymes desszert. Készíthetjük kávésan is, ekkor a tej egy részét helyettesítsük frissen főzött kávéval vagy pedig tehetünk bele gyümölcsöket is. A krémet tehetjük kis szufléformákba is, ezeket majd kis tányérokra borítjuk, így egyszemélyes adagok lesznek. Ne féljünk tőle, mert végtelen egyszerű desszert, a remegős végeredmény pedig fenséges kényeztetés.



Hozzávalók: 5 tojás, 5 dl tej, 1 dl tejszín, 12 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, csipetnyi só; 
a karamellhez: 7 dkg cukor, 1 evőkanál víz; a tálaláshoz: 1 dl tejszín, 5-6 eper

Elkészítése: A 7 dkg cukrot egy edényben összekeverjük a vízzel és lassú tűzön felolvasszuk, míg világos karamell színű lesz. Egy kerámia vagy üveg piteformába öntjük és az oldalára is rácsorgatjuk. Hamar dolgozunk, hogy a karamell ne keményedjen meg. A tejhez hozzáadjuk a tejszínt, a cukrokat és felforraljuk. A tojásokat a sóval felverjük és folyamatos keverés mellett a forró tejet hozzáöntjük, majd a kihűlt karamellre öntjük. A formát egy magasabb falú edénybe rakjuk és félig felöntjük vízzel, majd betesszük a sütőbe és 175 fokon, 60 percig sütjük(pároljuk). A végére a teteje bebőrözik, de a közepe még remegős marad. Kivesszük a sütőből és hűlni hagyjuk, majd 3-4 órára, de akár egy egész éjszakára is hűtőbe rakjuk. Tálaláskor a formát forró vízbe állítjuk, hogy a karamell megolvadjon, ha szükségesnek látjuk egy késsel meglazítjuk az oldalát, majd lefedjük egy tányérral és egy hirtelen mozdulattal átfordítjuk és kicsit így hagyjuk, hogy az alján lévő karamell ráfolyhasson. Tetejét eperrel és tejszínhabbal díszítjük. Éles, vékony pengéjű késsel szeleteljük.




2013. február 12., kedd

Szívesen rántott kókuszos gríz


Hozzávalók: 1 l tej, 18-20 dkg búzadara, csipetnyi só, 2 tasak vaníliás cukor; 
a panírhoz: 3 tojás, 10 dkg kókuszreszelék, 5 dkg liszt; 
a sütéshez: 4 dl olaj; 
a tálaláshoz: 5 dkg porcukor 

Elkészítése: A tejet felforraljuk és folytonos keverés melett beleszórjuk a búzadarát, majd sűrűre főzzük. A végén belekavarjuk a vanilíás cukrot és 1 cm vastagon, sütőpapírral bélel tepsibe öntjük, majd hűlni hagyjuk. Ha jól kihűlt, szív formával kiszaggatjuk. Belemártjuk lisztbe és felvert tojásba  majd kókuszreszelékbe hempergetjük és forró olajban kisütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk.   


 

Édes Valentin-napi link party

 Orsi blogján 

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...