A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Savanyúság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Savanyúság. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 12., szerda

Ecetes almapaprika káposztával töltve



Hozzávalók (15-16 db. 7 dl befőttesüveghez): 5 kg almapaprika, 2 fej káposzta, 4 l víz, 4 evőkasnál jódmentes só, 60 dkg cukor, 8 dl 9 fokos ecet, minden befőttesüveghez: 1 teáskanál mustármag, 1/2 teáskanál szemesbors, pár szem koriandermag, 1-2 babérlevél, csipetnyi szalicil.

Elkészítése

1. Az almapaprikát alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük.
2. Hegyes késsek körbevágjuk a torzsáját, kiszedjük és kiverjük belőle a magokat.


3. A káposztát vékony szálakra gyaluljuk, enyhén megsózzuk és összekavarjuk(nem szorítjuk ki).
4. A kissé megpuhult káposztát jól belenyomkodjuk az almapaprikákba. 


5. A megtöltött paprikákat szorosan egymás mellé tesszük az üvegkannákba. 

6. Beleszórjuk a fűszereket. A vizet a sóval meg a cukorral felforraljuk, belekavarjuk az ecet, ha félig kihűlt rátöltjük. kevés szalicilt szórunk a tetejére és lezárjuk. 

2014. szeptember 19., péntek

Paradicsompaprika savanyúság 2 módon


 Paradicsompaprika forrázva





Hozzávalók 8-10 db, 7 dl üveghez : 5 kg paradicsompaprika(gogos), 2,5 l víz, 5 dl 9 fokos ecet, 50 dkg cukor, 4 evőkanál jódmentes só, 1 evőkanál mustármag, 1 evőkanál szemesbors, 8-10 babérlevél, zellerlevél, 1 kötés torma, 1 csapott teáskanál szalicil

Elkészítése: A paradicsompaprikát kicsumázzuk, negyedekbe vágjuk és magjait eltávolítjuk, majd több vízben megmossuk. A tormát megpucoljuk, csíkokra hasítjuk, a zellerlevelet megmossuk és minden üveg aljára 1-2 tormát, zellerlevelet, 1-1 babérlevelet rakunk. A vizet az ecettel felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, a sót meg a mustármagot. Mikor a víz felforrt, 2-3 részben beletesszük a paprikacikkeket, 1-2 percig felrottyantjuk, majd szűrőkanállal kivesszük és az üvegekbe tesszük.Közéje és a tetejére még teszünk tormát és zellerlevelet.  A levet újra felfőzzük, belekavarjuk a szalicilt és az üvegekbe öntjük.Tetejét rácsavarjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Paradicsompaprika hidegen eltéve






Hozzávalók: 5 kg paradicsompaprika(gogos), 5 dl 9 fokos ecet, 45 dkg cukor, 5 evőkanál jódmentes só, 1 kötés torma, 5-6 babérlevél, 1 evőkanál szemesbors, 1 késhegynyi szalicil

Elkészítése:
1. A paradicsompaprikát  átválogatjuk és több  vízben megmossuk.
2. Kicsumázzuk,  a magjaitól megtisztítjuk és cikkekre vágjuk.
3. Az ecetet összekeverjük a cukorral meg a sóval és addig kavarjuk, míg az utóbbiak elolvadnak.
4. Rátöltjük a paprikára, jól összekavarjuk és tiszta konyharuhával letakarjuk.
5. 12 órát állni hagyjuk, közben többször is átkavarjuk. A végére a paprika megereszkedik és annyi levet enged, amennyi elég lesz feltölteni.
6. Tiszta üvegekbe rakjuk, közéje tormát, babárlevelet és borsót teszünk, majd felöntjük a levével. Tetejére késhegynyi szalicilt szórunk és lefedjük. 


-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Karfiollal töltött paradicsompaprika





2013. október 24., csütörtök

A káposzta savanyítása





Savanyú káposzta készítése házilag 

Házi savanyításhoz jó minőségű, téli káposztára van szükség. A káposztát száraz időben kell leszedni, mert hajlamos sok vizet magába szívni, így könnyen megromlik. Pár napig szellős, fedett helyen kell tárolni, hogy megérjen és borító levelei kifehéredjenek, majd a felső, hibás leveleket el kell távolítani. A káposzta savanyításra a legjobb a fahordó, de a műanyaghordó is megfelel. Ezeket jól ki kell mosni, ha szükséges előtte pár napig vízzel töltve áztatni, majd kefével átdörzsölni és kiöblíteni, hogy szagtalan és baktériummentes legyen. A tiszta hordó aljába ízlés szerint csombort, kaprot és tormát kell tenni. A megtisztított káposzta torzsáját késsel ki kell kikaparni, helyét pedig sóval kell megtölteni és szorosan a hordóba kell rakni, majd 1-2 napig állni hagyni, hogy a só jól átjárja. Közéje lehet tenni kukoricacsővet, ettől szép sárga, vagy pedig egy kis fej vöröskáposztát, ettől rózsaszín lesz a káposzta leve. A hordót fel kell tölteni sós vízzel(10 l vízhez 20 dkg só),  tetejére pedig fakeresztet és nehezéket kell tenni, hogy a káposztát lenyomja, majd a hordót légmentesen le kell zárni. Erre a legalkalmasabb egy tisztára súrolt gránitkő, de semmiképp ne legyen mészkő vagy vas, mert ezeket oldja a tejsav. A hordót 15-20 fok körüli hőmérsékleten kell tárolni, hogy meginduljon az erjedés. Ezt jelzi az erős habzás, mely kb. 14 nap alatt lezajlik. Fontos, hogy ebben a két hétben minden második nap a káposzta levét át kell forgatni. A fahordók csappal vannak ellátva, a levet azon le kell engedni és visszatölteni. A műanyag hordóknál egy gumicsővet kell a káposzták között bedugni, azon pedig a levet leszívni vagy esetleg erőteljesen befújni, hogy a káposztalé összekeveredjen és a beszorult levegő kiszabaduljon. Ha a leve leapadt, azt pótolni kell ugyancsak sós vízzel. Nagyon fontos minden alkalommal a fakeresztet és a követ átmosni, a hordó felszínén keletkezett habot és szennyeződést pedig eltávolítani. Az erős erjedés lejárta után folytatódik egy lassúbb erjedés, ami újabb 4 hétig tart. Ez idő alatt a káposztalevet 3-4 naponta kell forgatni, míg az erjedés teljesen leáll. Ekkora a káposzta már kezd savanyodni és felhasználható. A megsavanyodott káposzta tárolásának legkedvezőbb a 2-5 fokos hőmérsékletű hely vagy pince. Ha a hordó nagy és nem lehet költőztetni, akkor inkább a hideg helyen kell elkészíteni. Ebben az esetben is megtörténik a tejsavas érlesés, csak sokkal lassabban és a káposzta később fog megsavanyodni és tavaszig is eláll.


Káposztasavanyítás lépésről-lépésre

Hozzávalók: 20-25 fej káposzta, 2 csokor szárított csombor és kapor, 10 szál torma, 1 cső kukorica, jód nélküli só


Elkészítése

1. A káposztát száraz időben szedjük le és 3-4 napi tartsuk szellős, fedett helyen, míg a felső levelek kifehérednek.


2. A káposzta felső, hibás és sérült leveleit távolítsuk el egészen addig, míg szükségesnek látjuk, hogy a káposzta tiszta legyen, levelei pedig épek és egészségesek. 



3. A káposzta torzsáját éles késsel, kúp alakban kivájjuk.


4. A kivájt torzsák helyét megtöltjük sóval.



5. A tormát megpucoljuk, a kaprot meg a csombort megmossuk és a kimosott, tiszta hordó aljára rakjuk.



6. A káposztafejeket szorosan egymás mellé rakjuk a hordóba, a sorok közé még tormát teszünk. Berakjuk a kukoricacsővet és tetejére pedig  a másik csokor kaprot és csombort. 




7. A hordót lefedjük és 1-2 napig állni hagyjuk, hogy a káposztafejek a sótól kissé megpuhuljanak. Másnap vagy legkésőbb harmadnap felöntjük sós vízzel(10 l vízhez 20 dkg só), fakeresztet és nehezéket teszünk a tetejére majd a hordót légmentesen lefedjük. Két hétig, míg tart a tejsavas erjedés, kétnaponta, majd újabb négy hétig 3-4 naponta a káposztalevet  átforgatjuk.








 
A savanyú káposzta eredete

A káposztát több ezer éve termeszti az emberiség, így a savanyítása is az ókorig nyúlik vissza. Plinius feljegyzése szerint a romai légió katonák káposztát vittek magukkal Pannónia területére. A hosszú úton a káposzta levet engedett és megsavanyodott, de így is ízlett az éhes katonáknak. Ennek híre eljutott egészen Romáig, ahol aztán tudatosan is elkezdték a savanyítani. Más források szerint a káposztasavanyítást Kínához kötik, ahol a nagy falat építő munkások is fogyasztották. A tengerészeknek is fontos élelmiszerük volt a hosszú tengerutakon, hisz a magas C-vitamin tartalmával megelőzték a tipikus tengeribetegséget, a skorbutot.

Vitamintartalma 

A savanyú káposzta C-vitamin tartalma megegyezik a citroméval, ezért télen a legfontosabb és legolcsóbb  C-vitamin forrásunk. Található benne még  B1-, B2-, E- és K-vitamin is, de rost- és ásványianyag-tartalma is magas. Ezen kívül természetes gyógyszer is, hisz a káposztában és a levében is jelentős mennyiségű élő tejsavbaktérium van, amely az emésztőrendszerben elpusztítja a rothadást előidéző baktériumokat. Rosttartalma elősegíti a bélrendszerben felgyülemlett káros anyagok kiürítését és a szervezet méregtelenítését, valamint antibiotikum kúra után segíti a bélflóra regenerálódását. Jó hatással van a bőrre, tisztítja, üdévé és frissé varázsolja. A káposztalevet kozmetikai célokra is használják, mert oldja a zsírréteget, vitaminokkal és enzimekkel táplálja a bőrt, tejsavtartalma fertőtlenít és segít a pattanások eltüntetésében. A savanyú káposzta a fogyókúrában  kitűnő alapanyag, mert kicsi a kalóriatartalma és jól telít. 

A magyar konyha számos ételt készül belőle. Talán a a legismertebb a töltött káposzta, a székely káposzta, a kolozsvári káposzta, a toros káposzta, a korhelyleves és sorolhatnánk. Ezen kívül kiváló és ízletes savanyúság.

2011. november 1., kedd

Cékla savanyúság


A cékla nagy vitamin  és ásványi anyag forrás, kiváló méregtelenítő.Préselt leve tisztítja a májat,elősegíti az ott felhalmozódott zsír lebontását. Ajánlatos préselt sárgarépa lével együtt fogyasztani és csak fokozatosan növelni a cékla levet, mert  a túlzottan fogyasztva szédülést és hányingert okozhat. Narancs  levével hígítva kimondottan finom.

A cékla pincében tárolva, egész tavaszig eláll. Kedvencem a savanyúságok között, időnként 2-3 kg.ot megkészítek  és jó ideig kitart.

Hozzávalók:  2-3 kg cékla,  20-30 dkg torma, ecet, cukor, só, őrölt köménymag
 
Elkészítése: a céklát jól megsikáljuk és hideg vízben, kb. 1óra  alatt megfőzzük. Főzés után  kivesszük a vízből  és hűlni hagyjuk.  Késsel  lehámozzuk a héját és nagyfokú reszelőn lereszeljük, majd hozzákavarjuk  a  reszelt tormát. Fél liter vízben, feloldunk  ízlés szerinti sót, cukrot, ecetet és őrölt köményt, majd hozzákeverjük a céklához. Tiszta üvegkannába tesszük és lezárjuk. Azonnal fogyasztható de pár nap alatt jobban összeérnek az ízek és sokkal finomabb. Hűtőben tárolva hetekig eláll. 
 
Tipp: Készíthetjük sütve is, ekkor egyenként alufóliába csomagoljuk, és addig sütjük, míg a fogpiszkáló könnyedén belemegy.

2011. október 7., péntek

Házi ételízesítő- Amestec de legume cu sare





 Hozzávalók: 
2 kg sárgarépa, 1 kg zeller, 1 kg fehérrépa, 1 kg hagyma, 1 kg karfiol, 1 kg karalábé, 1 kg káposzta, 1 kg Tv paprika és kápia paprika vegyesen, 1 kg só, 1 nagy csokor petrezselyem és  1 csokor zeller levél.

A hozzávalókat megtisztítottam,megmostam és ledaráltam,összekevertem a sóval. Tiszta ,száraz üvegkannákba raktam.


Amestec de legume cu sare 

Ingrediente: 2 kg morcovi, 1 kg rădăcină de țelină, 1 kg rădăcină de pătrunjel, 1 kg ceapă, 1 kg conopidă, 1 kg gulie, 1 kg ardei kapia + ardei verde, 1 kg varză, 1 kg sare, 1 leg. frunze de pătrunjel, 1 leg. frunze de țelină

Legumele și verdeața se curăță, se spală, apoi se dau toate prin mașina de tocat și se amestecă cu sare. Se pun în borcane curate și sterilizate, se închid cu capacele. Se păstrează în cămară, iar după ce se deschide borcanul, în frigider. 



2011. szeptember 29., csütörtök

Karfiollal töltött paradicsompaprika


Hozzávalók: 5 kg paradicsompaprika (gogos), 2 nagyobb fej karfiol, 3 l víz, 3 dl ecet, 15 dkg cukor, 3 evőkanál só, 1 evőkanál szemes bors, 2 evőkanál mustármag, 5-6 babérlevél,  zellerlevél, torma, szalicil

Elkészítése: a paradicsompaprikáknak levágjuk a száras részét, kicsumázzuk és megmossuk. A karfiolt rózsáira szedjük  és szintén megmossuk. A vizet felfőzzük a sóval, a cukorral, az ecettel és a fűszerekkel. Mikor a víz forr, rendre, amennyi egyszerre belefér a fazékba, beletesszük a karfiol rózsákat, majd a  paradicsompaprikákat és 1 percig  hagyjuk, majd szűrőkanállal kiemeljük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a paradicsompaprikákat megtöltjük a karfiollal és tiszta üvegkannákba rakjuk jó szorosan. Zellerlevelet és tormát teszünk közéje. A vízbe kevés szalicilt főzünk és feltöltjük vele az üvegeket. Lezárjuk és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...