2016. július 31., vasárnap
Gyümölcssaláta ananászkehelyben
2016. július 29., péntek
Kókusztejes málnás smothie
2016. március 14., hétfő
Szedres joghurtital - Smoothie cu mure
2015. január 4., vasárnap
Banános alagút
Hozzávalók: 3 tojás, 9 evőkanál cukor, 9 evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, 10 dkg 50%-os csokoládé, 1 csokoládé ízű pudingpor, 4 dl tej, 4 evőkanál cukor, 3 dl habtejszín, 10 g zselatin; a díszítéshez: 3 dl habtejszín, 6-7 banán, 2 evőkanál kakaós szórócukor
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, hozzáadjuk az olajjal elkavart sárgáját és végül a lisztet. Sütőpapírral bélelt 25x35 cm-es tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 15 percig sütjük. Lehúzzuk a sütőpapírról és még melegen, a papírral együtt, nem túl szorosan felcsavarjuk.
A krémhez a pudingport összevegyítjük a cukorral, felöntjük a tejjel és sűrűsödésig főzzük. Félrehúzzuk a tűzről és még forrón belekeverjük a cikkekre tördelt csokoládét, addig kavarjuk, míg elolvad. Ekkor közvetlen a puding felületére fóliát teszünk, hogy ne bőrözzön be, majd szobahőmérsékleten hagyjuk magától teljesen kihűlni. Közben a zselatint fél dl vízben feloldjuk és kissé felmelegítjük, hogy a szemcséi elolvadjanak, a habtejszínt felverjük. Az időközben kihűlt pudingba belekavarjuk a langyos zselatint és két részben a kemény habtejszínt.
A piskótalapot kicsavarjuk, egy hosszúkás formába tesszük, beleöntjük a krémet, a piskóta oldalait ráhajtjuk és ahol a lap nem fedte a krémet, két sorban, négy banánt teszünk egymás mellé. Lefóliázzuk és 3 órára hűtőbe tesszük.
Tálaláskor hosszúkás tálcára borítjuk, bevonjuk a felvert habtejszínnel, megszórjuk a szórócukorral és banánkarikákkal díszítjük.
2014. február 9., vasárnap
Kávés szelet
Hozzávalók: 4 tojás, 12 dkg cukor, 8 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó;
a krémhez: 1 tasak vaníliás pudingpor, 10 dkg cukor, 5 dl tej, 2,5 dl tejszín, 1 evőkanál instant kávépor, 5 dkg csokoládé dara, 2 banán, 10 g zselatin
Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a fele cukorral, a fehérjét pedig kemény habbá verjük a megmaradt cukorral. A sárgáját ráöntjük a fehérjére és hozzáadjuk a lisztet meg a kakaót, majd könnyedén összekavarjuk. Sütőpappírral bélelt tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon, 20 perc alatt megsütjük. A pudingport összekavarjuk a cukorral és felöntjük a tejjel, majd megfőzzük és kihűtjük. A zselatint felöntjük 0,5 dl vízzel és duzzadni hagyjuk, majd felforrósítjuk(de nem főzzük). A kávéport 1 evőkanál vízben feloldjuk, a tejszínt pedig felverjük. Az időközben kihűlt pudingba belekeverjük a zselatint, a feloldott kávét meg a tejszínt és összekavarjuk. A végén beleforgatjuk a csokoládé darát is. Felét rákenjük a piskótára, kirakjuk banánkarikákkal és befedjük a megmaradt krémmel. Egy éjszakára hűtőben dermedni hagyjuk és másnap szeletekre vágjuk.
2013. november 14., csütörtök
Karamelles-banános sütemény
Hozzávalók a karamelles réteghez: 6 dkg vaj, 15 dkg cukor, 2-3 banán; a piskótához: 4 tojás, 10 dkg cukor, 20 dkg liszt, 0,7 dl olaj, 1 dl tej, 1 sütőpor; a krémhez: 1 hidegen verhető csokoládés krémpor, 3 evőkanál porcukor, 5 dl tej; a tetejére: 3 dkg csokoládéforgács
Elkészítése: Egy 20x25 cm-es tepsi alját kikenjük a vajjal. A cukrot karamellizáljuk és rácsorgatjuk a kivajazott tepsibe(nem baj, ha nem fedi be mindenhol) és kirakjuk a banánkarikákkal. A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és habosra keverjük. Mikor jó vastag a tojáskrém, hozzáadjuk a olajat meg a sütőporral elvegyített lisztet és végül a tejjel csomómentesre kavarjuk. A piskótamasszát ráöntjük a banánra és előmelegített sütőben, 180 fokon, 20 perc alatt megsütjük. Ha megsült, ráborítunk egy tálcát és egy hirtelen mozdulattal átforgatjuk. Vigyázzunk, hogy égessen meg a forró karamell! A krémport összekeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a hideg tejet és kemény habbá verjük. A krémet a teljesen kihűlt süteményre kenjük, egy villával hullámosra rajzoljuk és megszórjuk csokoládéforgáccsal.
Ötlet innen
2013. május 29., szerda
Banánfagylalt
Hozzávalók: 3-4 érett banán, 2 evőkanál csokoládés mogyorókrém; tálaláshoz: 5 dkg tejcsokoládé
Elkészítése: A banánokat megpucoljuk, felkarikázzuk, majd egy nejlonzacskóba rakjuk és lefagyasztjuk. Használatkor kivesszük és késes aprítóban pürésítjük. Hozzáadjuk a mogyorókrémet és pépesre kavarjuk. Fagylaltoskehelybe gombócokat rakunk a fagylaltból és tetejére csokoládét reszelünk.
2013. május 1., szerda
Banános piskótatallér
Hozzávalók: 1 tasak piskótatallér (kb 12 dkg), 4-5 banán, 1 tasak csokoládés pudingpor, 10 dkg cukor, 5 dl tej;
a hempergetéshez: 10 dkg aprított mandula
Elkészítése: A banánt megpucoljuk és 0,5 cm vastagságú karikákra vágjuk. Két két piskótatallér közé teszünk egy szelet banánt és fogpiszkálóval összefogjuk. A pudingport összekeverjük a cukorral meg a tejjel és megfőzzük. A fogpiszkáló segítségével a tallérokat a még forró pudingba mártjuk, kicsit lecsöpögtetjük az oldalát, belehempergetjük az aprított mandulába és hungarocellbe szúrjuk, míg a puding megszilárdul.
2012. szeptember 9., vasárnap
Banános vaníliatorta
Hozzávalók:
a piskótához:4 tojás, 8 evőkanál cukor, 2 evőkanál olaj, 4 evőkanál víz, 10 evőkanál liszt, 1 evőkanál reszelt citromhéj, csipetnyi sütőpor,
a krémhez: 2 vaníliás pudingpor, 3 tojás, 7 dl tej, 10 dkg vaj, 15 dkg cukor, 2 dl habtejszín, 10 g zselatin, 2 banán
a díszítéshez: 3 dl habtejszín, 1 banán
Elkészítése:
A piskótához az egész tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a vizet és az olajat. A sütőport összevegyítjük a liszttel és lazán beleforgatjuk a tojáshabba. 26 cm.es tortaformába töltjük és megsütjük.
A krémhez a pudingport összekavarjuk a cukorral és a tojások sárgájával, majd csomómentesre kavarjuk a tejjel és sűrűsödésig főzzük. Félrehúzzuk a lángról és még forrón belekavarjuk előbb a vajat, majd a habbá vert tojásfehérjét. A zselatint fél dl. vízben duzzadni hagyjuk, majd felmelegítjük és kissé visszahűtjük. A habtejszínt felverjük és a zselatinnal együtt, lazán belekeverjük a krémbe.
A piskótát két lapba vágjuk, az egyiket a kapcsos tortaforma aljára tesszük és rákenjük a krém felét, majd kirakjuk felszeletelt banánkarikákkal. Rátesszük a második piskótalapot és befedjük a megmaradt krémmel. A tortát egy éjszakára jól lehűtjük.
Másnap a tortaforma oldalát levesszük, a tortát tálcára tesszük és bevonjuk a felvert habtejszínnel. Tetejét szeletelt banánnal díszítjük.
2012. június 6., szerda
Gyümölcsös pudingkocka
Tudom, semmi érdekes meg különleges nincs benne, hisz csak piskóta, meg sima puding, de annyira jó az ízharmóniája , hogy a lányom aki köztudottan nagy csokirajongó, azt mondta , hogy rég nem evett már ilyen finomat :) Az epres puding már majdnem egy éve ott várat magára, ma meg rászántam magam , hogy eltüntetem és nem bántam meg.
Hozzávalók a piskótához: 25 dkg liszt, 6 tojás, 15 dkg cukor, 1dl olaj, 1,5 dl kefir vagy joghurt, 1 sütőpor; a krémhez: 1 tasak epres pudingpor, 1 tasak vaníliás pudingpor, 10 evőkanál cukor, 1 l tej; a tetejére: 2 banán, 20 dkg málna vagy eper, 1 tasak tortazselé, 2 evőkanál cukor
Elkészítése: A tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukorral. A tojássárgáját elkeverjük az olajjal (majonézszerű lesz), hozzáadjuk a kefirt, a sütőporral elkevert lisztet és végül összekeverjük a felvert tojásfehérjével. Sütőpapírral bélelt, kb. 37x28 cm-es tepsibe öntjük és előmelegített sütőben, 25 perc alatt megsütjük. Az epres és vaníliás pudingokat külön-külön, az előírás szerint megfőzzük és még forrón a piskótára kenjük, előbb az eprest majd rá a vaníliást. Ha kihűlt, a banánt felszeleteljük és a málnával együtt rátesszük pudingra. A tortazselét összekeverjük a 2 evőkanál cukorral, felöntjük 2,5 dl vízzel és 1 percig forraljuk. Ecset segítségével rákenjük a gyümölcsökre. A süteményt jól kihűtjük és kockára vágva tálaljuk.
2012. február 26., vasárnap
Vakondtúrás torta
Nagy kedvencünk a vakondtúrás torta, házi változatban. Piskótának ezt a receptet használom, mindig tökéletesre sikerül ,mint pl itt vagy itt .
Vakondtúrás torta 12 személy / 70
perc
Hozzávalók: a piskótához: száraz
hozzávalók: 22 dkg liszt, 15 dkg cukor, 9 dkg kakaó, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi
só; nedves hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg natúr joghurt, 1 dl olaj, 2,4 dl
hideg kávé; a krémhez: 1 tasak tejszín ízű pudingpor, 6 evőkanál cukor, 5 dl
tej, 1 tasak zselatin(10 g), 3 dl habtejszín, 10 dkg csokidara, 3-4 banán.
Elkészítése:
A
piskótához a száraz hozzávalókat összekeverjük, a nedves hozzávalókat a
kávé kivételével habverővel felverjük, majd a kettőt összekavarjuk, miközben adagoljuk
a kávét. A masszát sütőpappírral bélelt, 26 cm-es tortaformába öntjük és 175
fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. Végezzünk tűpróbát. A
krémhez a pudingot az előírás szerint megfőzzük, majd lehűtjük. A
zselatint ½ dl vízben feloldjuk, majd
folyósra melegítjük. A habtejszínt felverjük, összekeverjük a kihűlt pudinggal,
majd belekeverjük a feloldott zselatint és végül a csokidarát. A kihűlt
piskótának kikaparjuk a belsejét úgy, hogy 2 cm alja és pereme maradjon,
kirakjuk a félbevágott banánokkal, majd félgömb alakban ráhalmozzuk a krémet és
végük rászórjuk a szétmorzsolt piskótát. 2-3 órát hűlni hagyjuk, majd
tálaljuk.
2011. szeptember 16., péntek
Elefánt könnycsepp
Recept Edótól( Édes otthonunk némi sóval), köszike.
Hozzávalók:
Piskóta: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 1 evőkanál kakaó, 3 evőkanál liszt, késhegynyi sütőpor
Krém: 2 csomag tejszín ízű pudingpor, 7 dl. tej, 5 evőkanál porcukor, 1csomag vaj
2 banán
A piskótához tojássárgákat a cukorral habosra kevertem ,hozzáadtam a kakaót, a sütőporral elkevert lisztet, és az 1 evőkanál cukorral kemény habbá tojásfehérjéket. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe simítottam és 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütöttem Még melegen liszetezett konyharuhára borítottam és feltekertem.
A pudingporokat tejben megfőztem, kihűtöttem, majd hozzákevertem a cukorral habosra kevert vajat. A piskótát megkentem a krémmel, szélére 2 banánt fektettem hosszában visszatekertem.
Porcukorral és csokidarával szórva tálaltam.
















