A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulykahús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulykahús. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 24., kedd

Brokkolis pulykagaluska leves - Supă cu broccoli și găluști de curcan


Hozzávalók: 25 dkg darált pulykahús, 1 tojás, 2 evőkanál búzadara, 1 kisebb fej brokkoli, 2 sárgarépa, 1 piros kaliforniai paprika, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál aprított petrezselyemzöld, 1,5 l víz vagy zöldségalaplé, só, bors.

Elkészítése:

1.      A vöröshagymát megpucoljuk, finomra vágjuk, és az olajon megpároljuk.

2.      A sárgarépát megpucoljuk, felkarikázzuk, a paprikát felkockázzuk, és a hagymához adjuk, majd pár percig együtt dinszteljük.

3.      Hozzáadjuk a vizet vagy az alaplevet, felforraljuk, és közben sóval, borssal ízesítjük.

4.      A brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk, és félretesszük.

5.      A pulykagaluskához a darált húst összekeverjük a tojással, a búzadarával, sóval és borssal, majd 10 percet pihentetjük.

6.      A galuskatésztából két evőkanál segítségével kisebb galuskákat szaggatunk a forrásban lévő levesbe.

7.      Amikor a galuskák feljönnek a tetejére, hozzáadjuk a brokkolirózsákat, és még kb. 8-10 percig főzzük, amíg minden megpuhul.

8.      A végén megszórjuk friss petrezselyemzölddel, és forrón tálaljuk.

                                           Supă cu broccoli și găluști de curcan                

Ingrediente: 250 g carne tocată de curcan, 1 ou, 2 linguri griș, 1 broccoli mic, 2 morcovi, 1 ardei gras roșu, 1 ceapă mică, 2 linguri ulei, 1 linguriță pătrunjel verde tocat, 1,5 litri apă sau supă de legume, sare, piper

Prepararea:

1.      Ceapa se curăță, se toacă mărunt și se călește în ulei, la foc mic.

2.      Morcovii se curăță, se taie rondele, iar ardeiul se taie cubulețe; legumele se adaugă peste ceapă și se călesc împreună timp de câteva minute.

3.      Se adaugă apa sau supa de legume, se lasă să fiarbă și se asezonează cu sare și piper.

4.      Broccoliul se desface în buchețele, se spală și se lasă deoparte.

5.      Carnea tocată se amestecă cu oul, grișul, sarea și piperul, apoi compoziția se lasă la odihnit timp de 10 minute.

6.      Din amestecul de carne se formează găluști mici cu ajutorul a două linguri și se pun în supa care fierbe.

7.      Când găluștile se ridică la suprafață, se adaugă broccoliul și se mai fierbe totul timp de aproximativ 8–10 minute, până când toate ingredientele se gătesc.

8.      La final, supa se presară cu pătrunjel verde tocat și se servește fierbinte.


 

2024. április 5., péntek

Diós-mazsolás terrine - Terină de carne cu nuci și stafide

 


Hozzávalók:  16-20 szelet bacön, 25 dkg pulyka- vagy csirkemell, 25 dkg pulyka- vagy csirkecomb, 25 dkg zsírosabb sertéshús( elsőcomb vagy hasaalja), 1 hagyma, 5 dkg vaj, 1 tojás, 3 dkg mazsola, 3 dkg durvára vágott dióbél, 50 ml konyak, só, fehérbors, 1 teáskanál pástétomfűszer keverék( kakukkfű,  koriander, majoránna, zsálya, mustármag, szerecsendió, citromhéj).

Elkészítése:  A diót megpirítjuk, a mazsolát a konyakba áztatjuk. Az apróra vágott hagymát a vajban megdinszteljük, összekeverjük a pástétomfűszerrel és hűlni hagyjuk. A mellhúst vastagabb szeletekre vágjuk, sóval és borssal fűszerezzük. A pulyka vagy csirkecombot meg a sertéshúst ledaráljuk, hozzáadjuk a hagymás keveréket meg a tojást, sóval és borssal fűszerezzük, majd hozzákeverjük a diót meg a konyakos mazsolát. Egy 20 cm-es terrine formát kivajazunk, kibéleljük a bacönszeletekkel, majd 2-2 rétegben tesszük a mellhúst meg a darált húsos masszát. A  végén a lelogó bacön szeleteket visszahajtjuk a húsra, és vízbe áztatott sütőpapírral letakarjuk. A formát egy félig vízzel telt tepsibe tesszük és 170 fokon, 1 óra 15 percig sütjük. Sütés után 15 percig még hagyjuk a sütőben, majd langyosan  egy tálcára borítjuk. Hidegen szeleteljük. 



Terină de carne  cu nuci și stafide                

Ingrediente: 16-20 felii de bacon, 250 g piept de curcan sau de pui, 250 g pulpă dezosată de curcan sau de pui, 250 g carne de porc mai grasă (spată, ceafă sau piept de porc), 1 ceapă, 50 g unt, 1 ou, 30 g stafide, 30 g miez de nucă tocat grosier, 50 ml coniac, sare, piper alb, 1 linguriță amestec de condimente pentru pateu (cimbru, coriandru, maghiran, salvie, boabe de muștar, nucșoară, coajă de lămâie).

Prepararea: Nucile se prăjesc, iar stafidele se înmoaie în coniac. Ceapa tocată fin se călește în unt, se amestecă cu condimentele pentru pateu și se lasă să se răcească. Pieptul de curcan sau de pui se taie în felii mai groase și se condimentează cu sare și piper. Carnea de curcan sau de pui și cea de porc se trec prin mașina de tocat carne, se adaugă amestecul de ceapă, oul, sare și piper, apoi se amestecă cu nucile și stafidele înmuiate în coniac. Se unge cu unt o formă de terină de 20 cm, se tapetează cu feliile de bacon, apoi se așază în straturi alternante feliile de piept și amestecul de carne tocată. La final, feliile de bacon care atârnă se îndoaie peste carne și se acoperă cu hârtie de copt înmuiată în apă și stoarsă. Forma se așază într-o tavă umplută pe jumătate cu apă și se coace la 170 de grade, timp de 1 oră și 15 minute. După coacere, se lasă în cuptor încă 15 minute, apoi se răstoarnă pe o tavă când este încă caldă. Se feliază rece.


2018. december 4., kedd

Baconbe tekert sajtos fasírtrudak - Bastonașe de carne cu cașcaval



Hozzávalók 6 személyre: 50 dkg sertés lapocka, 50 dkg pulykacomb, 15 dkg félkemény sajt, 1 kis hagyma, 1 sárgarépa, 2-3 tojás, 3-4 evőkanál zsemlemorzsa, 2 cikk fokhagyma, 5 dkg vaj, 18 szelet bacon, só, bors, olaj.

Elkészítése: A sajtot 18 db, 4-5 cm hosszú rúdra vágjuk, 15 percre fagyasztóba tesszük. A hagymát apróra vágjuk, a sárgarépát kis lyukú reszelőn lereszeljük. A vajat 2 evőkanál olajjal felforrósítjuk, hozzáadjuk a hagymát meg a sárgarépát, megdinszteljük, a végén belekavarjuk az áttört fokhagymát is. Hűlni hagyjuk.  A kétféle húst ledaráljuk, hozzáadjuk a tojásokat, a hagymás keveréket meg a zsemlemorzsát, sóval és borssal ízesítjük, alaposan összedolgozzuk. 10 percig hűtőbe tesszük, majd 18 részre osztjuk.  A húsmasszákat egyenként tenyérben ellapítjuk, középre teszünk egy-egy sajtrudat, majd a masszát a sajt köré formázzuk, végül pedig egy-egy szelet baconbe csavarjuk. Közepesen forró olajban megsütjük.

Megjegyzés: Tetszés szerint bármilyen húsból vagy többféle húsok keverékéből készíthetjük. A félig átfagyott sajt nehezebben olvad fel, így sütés közben nem fog kifolyni.




Bastonașe de carne cu cașcaval    

Ingrediente (pentru 4 persoane): 500 g spată de porc, 500 g pulpă de curcan, 150 g cașcaval tare, 1 ceapă mică, 1 morcov, 2-3 ouă, 3-4 linguri pesmet, 2 căței de usturoi, 50 g unt, 18 felii bacon, sare, piper, ulei.

Prepararea: Cașcavalul se taie în 18 bucăți de bastonașe, lungi de 4-5 cm și se pun în congelator pentru 15 minute. Untul se încinge cu 2 linguri de ulei, se adaugă ceapa mărunțită și morcovul dat pe răzătoarea mică, se călesc 3-4 minute, apoi se adaugă usturoiul pisat, se ia deoparte și se lasă la răcit. Cărnurile se dau prin mașina de tocat carne, se adaugă amestecul de ceapă, ouăle și pesmetul, se asezonează cu sare și piper și se amestecă bine. Compoziția se pune la rece pentru 10 minute, după care se împarte în 18 părți egale. Se ia fiecare parte de compoziție în mâna unsă cu ulei, se aplatizează puțin, se pune în mijloc un bastonaș de cașcaval și se dă formă lunguiață, după care se înfășoară cu o felie de bacon.  Se modelează toată compoziția, apoi se prăjesc crochetele la foc moderat, în ulei încins.

Sugestie: Compoziția de carne se poate prepara și din carne de pui, sau alte combinații de cărnuri. Cașcavalul puțin înghețat se topește mai greu, deci nu se va scurge la prăjire.

2017. december 20., szerda

Radóci csorba - Ciorbă Rădăuțeană



A Radóci csorbát az 1980-as évek elején egy Radóci (Szucsáva megye) román szakácsnő fejlesztett ki, mint egy könnyebb változatát a hagyományos pacallevesnek. Ő, eredetileg pulykahússal készítette, de csirkemelles változat terjedt el jobban a románság  körében. 

Hozzávalók 6 személyre: 50 dkg csirke vagy pulykamell, 30-40 dkg csirke vagy pulykacsont(szárnytő, fartő), 4 sárgarépa, 1 pasztinák, 1/2 zeller, 1 piros paprika, 1 hagyma, 1 fej fokhagyma, 2,5 dl tejföl, 2 tojássárgája, 1 evőkanál liszt, 0,5 dl olaj, só, bors, ecet, csípőspaprika.


Elkészítése: Hideg vízben főni tesszük a megmosott húst meg a csontokat, mikor felforrt lehabozzuk. A zöldségeket megpucoljuk, 2 sárgarépát lereszelünk, az olajon megdinszteljük, feltöntjük egy kevés vízzel, majd az egészet a leveshez öntjük. Beletesszük a megmaradt, félbevágott sárgarépát meg a többi zöldséget, a hagymát és az áttört fokhagyma felét, sózzuk, borsózzuk és addig főzzük, míg a hús puha nem lesz. A levest leszűrjük, a húst kicsi darabokra vágjuk. A megmaradt fokhagymát mozsárban kevés sóval krémesre kavarjuk, beletesszük a levesbe. A lisztet kikavarjuk a tojássárgájával meg a tejföllel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd rátöltjük a levesre és folytonos kavarással, lassú tűzön felforraljuk.  Visszatesszük a húst, ecettel savanyítjuk és csípőspaprikával tálaljuk.



Ciorbă Rădăuțeană
Ingrediente pentru 6 persoane: 500 g piept de pui sau de curcan, 300-400 g tacâmuri de pui sau curcan(spate, aripi), 4 morcovi, 1 păstârnac,  ½  țelină, 1 ardei roșu, 1 ceapă, 1 căpățână usturoi, 250 ml smântână, 2 gălbenușuri, 1 lingură făină, 50 ml ulei, sare, piper, oțet, ardei iute.

Prepararea: Tacâmurile și pieptul se pun la fiert în apă rece, se spumează la nevoie, apoi se asezonează cu sare și piper și se fierbe la foc moderat. Se curăță zarzavatul și legumele, 2 morcovi se dau pe răzătoare și se călesc în ulei până ce acesta se colorează, se stinge cu 100 ml apă rece, se dă în clocot, apoi se toarnă în supă. Se adaugă și zarzavatul rămas, ceapa întreagă și jumătate din usturoiul pisat și se fierbe până ce carnea se înmoaie. Se ia deoparte, se strecoară, iar pieptul de pui se taie cubulețe mici, se ține la cald. Usturoiul rămas se pisează în mojar cu sare, se adaugă în ciorbă. Făina se amestecă cu gălbenușurile și smântâna, se adaugă puțină zeamă fierbinte, apoi se toarnă totul în ciorbă și se fierbe la foc mic, 1-2 minute, amestecând încontinuu. La sfârșit se adaugă și pieptul și se potrivește gustul cu oțet. Se servește cu ardei iute. 

2017. december 16., szombat

Pulyka terrine - Terină de curcan


Hozzávalók: 1 kg pulykamell, 2 dl tejszín, 1 tojás, mogyorónyi gyömbér, 1/2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 cikk fokhagyma, só, fehérbors, 2 evőkanál konyak, 10-12 db. vékony savanyú uborka, 10-15 dkg savanyított sült kápia paprika, 10 dkg feketeerdő sonka, olaj. 

Elkészítése: A pulykamellet ledaráljuk, majd késes aprítóba tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott gyömbért és fokhagymát, a citromhéjat, a konyakot, a tojást meg a tejszínt és addig dolgozzuk, míg krémes állaga nem lesz. A végén sóval és fehérborssal ízesítjük. Az uborkáknak a végeit levágjuk, a sült paprikát szeletekre tépjük. Egy terrine sütőformát vagy egy kalácsformát vékonyan lekenjük olajjal, kibéleljük a sonkaszeletekkel, beletesszük a húsos massza 1/3-át és befedjük paprikával. Rásimítjuk a második rész masszát, középen, két sorban belenyomjuk az uborkákat, majd befedjük egy újabb sor paprikával és végül pedig a megmaradt húsmasszával. A sonkaszeletek szélét ráhajtjuk, befedjük és félig vízzel telt edénybe tesszük.  180 fokon, 40-50 percig gőzöljük. Hidegen szeleteljük. 


Megjegyzés: Sült paprika helyett ecetes paradicsompaprikát használhatunk, de ennek vágjuk le a vékony héját. 



Terină de curcan

Ingrediente pentru 4 persoane: 1 kg carne de curcan, 200 ml smântână de gătit, 1 ou, puțin ghimbir, ½ linguriță coajă rasă de lămâie, 1 cățel usturoi, sare, piper alb, 2 linguri coniac, 10-12 castraveți cornișoni murați, 1 borcan(370 ml) ardei kapia copți, 100 g șuncă feliată, ulei.

Prepararea: Carnea de curcan se dă prin mașina de tocat carne, apoi se pune în vasul  blenderului, se adaugă ghimbirul și usturoiul mărunțite, coaja de lămâie, oul și smântâna de gătit  și se mixează până ce se obține o pastă cremoasă. Se asezonează cu sare și piper alb. Se taie capetele castraveților, ardeii copți se fasonează la margini. O formă lunguiață de terrină se unge puțin cu ulei, se așază feliile de șuncă și se nivelează o treime din compoziție. Se pune un strat de ardei copți, apoi a doua parte de compoziție și se înfundă castraveții pe două rânduri paralele. Se acoperă cu un nou strat de ardei copți, apoi cu a treia parte de compoziție. Forma se pune într-o tavă, se toarnă apă să fie până la jumătatea vasului și se introduce în cuptorul preîncălzit la 180 grade pentru 40-50 minute. Se feliază rece.

Sugestie: În loc de ardei copți se pot folosi gogoșari în oțet, dar acestea se vor curăța de pieliță.


2017. december 15., péntek

Birsalmás pulykaleves


Hozzávalók 6-8 személyre:  2 pulykaszárny(kb. 50 dkg), 40 dkg sárgarépa, 2 dkg petrezselyemgyökér, 1 hagyma, 2-3 birsalma,  2 tojás sárgája, 2 dl tejszín, só, bors, petrezselyemzöld, 1 teáskanál kacsa vagy libazsír,  1 citrom. 

Elkészítése: A pulykaszárnyat megmossuk, hideg vízben főni tesszük. Mikor felfőtt, a keletkező habját szűrőkanállal leszedjük, sózzuk, borsózzuk és fedő nélkül, lassú tűzön főzzük. A zöldségeket megpucoljuk, a hagymát apróra, a sárgarépát meg a petrezselyemgyökeret karikákra vágjuk, majd a  zsíron együtt megdinszteljük. Mikor a hús félig megfőtt, a leveshez adjuk. A birsalmát megpucoljuk, kockákra vágva, kevés citromos vízben tartjuk.  Mikor a hús megfőtt, kiemeljük és betesszük a birsalmát meg az apróra vágott petrezselyemzöldet és 3-4 percig főzzük. A  tojássárgát kikavarjuk a tejszínnel, kevés levessel hőkiegyenlítjük, rátöltjük az ételre és kis lángon 1 percig forraljuk. A húst leszedjük a csontról és visszatesszük a levesbe. Tálaláskor ízlés szerint citromlével savanyítjuk. 


Megjegyzés: A levest pulyka aprólékkal is készíthetjük, ebben az esetben még főzés előtt vágjuk fel falatnyi darabokra. 


2017. november 23., csütörtök

Töltött pulykamellrolád - Ruladă de curcan cu brânză Cheddar




Hozzávalók 6 személyre: 80 dkg pulykamell, 35 dkg füstölt sonka, 15 dkg cheddar sajt, só, fehérbors, fokhagymapor, olaj. 

Elkészítése: 


1. A húst szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk.
2. Dupla réteg fóliát olajjal lekenünk,  téglalap alakban kirakjuk a húst, megszórjuk sóval, borssal meg fokhagymaporral


3. A sonkát vékony szeletekre vágjuk, a sajtot lereszeljük. 
4. A hús 1/3- részére leterítjük a sonkát, középre halmozzuk a sajtot.


5. A fólia segítségével, a sonkás résztől kezdve feltekerjük a húst, minden tekerést kézzel lenyomunk.
6. A hústekercset végül a fóliába csavarjuk, a végeknél a fóliát megcsavarjuk és aládugjuk. 


7. Sütőpapírba tekerjük, kevés vizet öntünk alája és forró sütőben 35-40 percig pároljuk. 

8. Kicsit hűlni hagyjuk, majd szeletekre vágva tálaljuk. 


A körethez a megszokott krumplipürét rukkolával gazdagítottam, melyet kevés vajon megfuttattam, majd a forró, kikavart krumplipüréhez kavartam. Tálaláskor  kevés tökmagolajat olajat csöpögtettem rá és megszórtam csilipehellyel.
Akár az ünnepi vacsora főétele is lehetne. 


Ruladă de curcan cu brânză Cheddar

Ingrediente (pentru 6 persoane): 800 g piept de curcan, 350 g șuncă afumată, 150 g brânză Cheddar, sare, piper alb, pudră de usturoi, ulei.

Prepararea:
1.      Pieptul de curcan se taie felii, se bat cu ciocanul de bucătărie, se asezonează cu sare, piper și pudră de usturoi.
2.      Se pun 2 rânduri de folie alimentară pe masă, se unge cu ulei, se așază feliile de carne una lângă cealaltă, astfel încât să formeze o foaie dreptunghiulară.
3.      Șunca de taie felii subțiri, brânza Cheddar se dă pe răzătoarea cu găuri mici.
4.      Carnea se acoperă cu feliile de șuncă  pe 1/3-a parte, peste șuncă se pune brânza Cheddar. 
5.      Cu ajutorul foliei se rulează foaia de carne, din partea acoperită cu șuncă și brânză.
6.      Rulada se înfășoară în folie, se strânge la capete.
7.      Se înfășoară totul în hârtie de copt, se pune într-o tavă, se toarnă puțină apă și se coace 35-40 minute la 180 grade.
8.       Se lasă la răcit, după care se feliază și se reîncălzește la servire. 

2016. november 21., hétfő

Rozmaringos sütőtök pulykacombbal



Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg felső pulykacomb, 80 dkg sütőtök, 1 fej fokhagyma, olaj, só, bors, fűszerpaprika, rozmaring.


Elkészítése: A pulykahúst szeletekre vágjuk, sózzuk borsózzuk és forró olajon átsütjük. Rádobjuk a fokhagyma felét, megszórjuk fűszerpaprikával és felöntjük kevés vízzel, majd fedő alatt megpároljuk. A sütőtököt megpucoljuk, kockákra vágjuk. Kevés olajat felhevítünk, rádobjuk a megmaradt fokhagymacikkeket(nem kell megpucolni, csak megtörni), a rozmaringot és a sütőtököt. Közepes lángon sütjük, körülbelül félidőben megsózzuk és lefedjük, Ha készen van, azonnal tálaljuk. 


2016. október 10., hétfő

Zöldségleves pulykahúsgombóccal





Hozzávalók 6 személyre: 1 pulykaszárny, 40 dkg sárgarépa,. 1 petrezselyemgyökér, 1 pasztinák, 20 dkg kelbimbó, 1 hagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 10 dkg lúdgége tészta, só, bors, 1 tojás, 3-4 evőkanál zsemlemorzsa, kevés olaj. 

Elkészítése: A pulykaszárnyat megmossuk, enyhén sós vízben főni tesszük. Mikor felforrt lehabozzuk, majd közepes lángon főzzük. Közben a zöldségeket megpucoljuk, a gyökérzöldségeket karikákra, a hagymát apróra vágjuk. Kevés olajon megdinszteljük a hagymát és a gyökérzöldségeket, mikor a hús majdnem készre főtt beletesszük a levesbe. kb. 10 perc után kivesszük a pulykaszárnyat és beletesszük a kelbimbót. A húst leszedjük a csontról, ledaráljuk, hozzáadjuk a tojást meg a zsemlemorzsát, sóval, borssal és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. A masszából gombócokat formázunk és belefőzzük a levesbe. Beleszórjuk a lúdgége tésztát is és a megmaradt petrezselyemzöldet és addig főzzük, míg a tészta megpuhul. 



2014. december 23., kedd

Sonkás sajtos pulykamelltekercs





Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet pulykamell, 4 szelet nyers füstölt sonka, 4 szelet sajt, 4 szelet pármai sonka, 4-5 cikk fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika;
 a körethez: 50 dkg fagyasztott vegyes zöldségkeverék, 50 dkg krumpli, 5 dkg vaj, 1 dl tej, só, chilipehely

Elkészítése: A pulykamellet kissé klopfoljuk, mindkét felét enyhén megsózzuk, megszórjuk sóval meg fűszerpaprikával. A hússzeletekre tesszük a füstölt sonkát majd a sajtot és szorosan föltekerjük, majd a tekercset vékonyra szeletelt pármai sonkába csavarjuk, a végeit benyomjuk. A fokhagymát megpucoljuk, szeletekre vágjuk és egy tepsibe szórjuk, ráhelyezzük a tekercseket, aláöntünk egy kevés vizet, majd lefedjük és 30 perc alatt megpároljuk. Ekkor kifedjük és pirosra pirítjuk. A zöldségeket enyhén sós vízben pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük és a vajon átsütjük, megszórjuk a chilipehellyel. A krumplit megfőzzük, majd a megmaradt vajjal és tejjel kikavarjuk. A tekercseket szeletekre vágjuk, krumplipürével és a vajas zöldségekkel tálaljuk. 


2014. december 19., péntek

Töltött pulykamell áfonyamártással




Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet pulykamell, 8 dkg sajt, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 tojás, 1 teáskanál sós paprikakrém vagy apróra vágott pirospaprika, só, bors; a sütéshez: 2 dl olaj; a körethez: 80 dkg krumpli, 3-4 dkg vaj, petrezselyemzöld; a mártáshoz: 10 dkg fagyasztott vörösáfonya, 2 dl bor, 2 evőkanál méz, 1 dl tejszín, chilipehyely

Elkészítése: A pulykahúst kissé klopfoljuk, mindkét felét sózzuk, borsozzuk. A töltelékhez a sajtot nagylyuku reszelőn lereszeljük, megszórjuk egy evőkanálnyi zsemlemorzsával, hozzáadjuk a paprikakrémet, 1 felvert tojást és összekavarjuk. A tölteléket a húsok egyik felére tesszük, másik felét ráhajtjuk úgy, hogy a hús kissé fedje egymást és 30 percre mélyhűtőbe tesszük(a töltelék jó lehűl és a sütés folyamán nem folyik ki). Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába hempergetjük, majd forró olajban megsütjük. A mártáshoz az áfonyát, a mézet, csipetnyi sót és chilipehelyt meg a bort sűrűsödésig főzzük, majd hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk még. A kockára vágott  krumplit enyhén sós vízben megfőzzük és petrezselymes vajon átforgatjuk. Azonnal tálaljuk.


2014. december 18., csütörtök

Pulykanyak leves






Hozzávalók 4 személyre:  1 pulykanyak, 2-3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 kis zellergumó, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, só, bors; továbbá: 1 tojás, 3 evőkanál főtt rizs, 1 evőkanál liszt, petrezselyemzöld, 8-10 dkg lúdgége tészta

ElkészítéseA pulykanyakat megmossuk és hideg vízben főni tesszük. Mikor felforrt, a habját szűrőkanállal leszedjük, a lángot pedig takarékra állítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított és hasábokra vágott zöldségeket, a hagymákat, sót és szemes borst, majd puhára főzzük. Ha megvan leszűrjük, a húst kissé hűlni hagyjuk, majd leszedjük a csontról. Ledaráljuk, hozzáadjuk a főtt rizst és a felvert tojást, megszórjuk a liszttel, kevés őrölt borssal és sóval, majd összedolgozzuk. 10 percig pihenni hagyjuk, majd vizes kézzel gombócokat formázunk és enyhén sós  vízben megfőzzük. Szűrőkanállal kiemeljük és a levesbe tesszük. Megfőzzük a lúdgége tésztát és a levessel tálaljuk. 

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...