A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 24., kedd

Brokkolis pulykagaluska leves - Supă cu broccoli și găluști de curcan


Hozzávalók: 25 dkg darált pulykahús, 1 tojás, 2 evőkanál búzadara, 1 kisebb fej brokkoli, 2 sárgarépa, 1 piros kaliforniai paprika, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál aprított petrezselyemzöld, 1,5 l víz vagy zöldségalaplé, só, bors.

Elkészítése:

1.      A vöröshagymát megpucoljuk, finomra vágjuk, és az olajon megpároljuk.

2.      A sárgarépát megpucoljuk, felkarikázzuk, a paprikát felkockázzuk, és a hagymához adjuk, majd pár percig együtt dinszteljük.

3.      Hozzáadjuk a vizet vagy az alaplevet, felforraljuk, és közben sóval, borssal ízesítjük.

4.      A brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk, és félretesszük.

5.      A pulykagaluskához a darált húst összekeverjük a tojással, a búzadarával, sóval és borssal, majd 10 percet pihentetjük.

6.      A galuskatésztából két evőkanál segítségével kisebb galuskákat szaggatunk a forrásban lévő levesbe.

7.      Amikor a galuskák feljönnek a tetejére, hozzáadjuk a brokkolirózsákat, és még kb. 8-10 percig főzzük, amíg minden megpuhul.

8.      A végén megszórjuk friss petrezselyemzölddel, és forrón tálaljuk.

                                           Supă cu broccoli și găluști de curcan                

Ingrediente: 250 g carne tocată de curcan, 1 ou, 2 linguri griș, 1 broccoli mic, 2 morcovi, 1 ardei gras roșu, 1 ceapă mică, 2 linguri ulei, 1 linguriță pătrunjel verde tocat, 1,5 litri apă sau supă de legume, sare, piper

Prepararea:

1.      Ceapa se curăță, se toacă mărunt și se călește în ulei, la foc mic.

2.      Morcovii se curăță, se taie rondele, iar ardeiul se taie cubulețe; legumele se adaugă peste ceapă și se călesc împreună timp de câteva minute.

3.      Se adaugă apa sau supa de legume, se lasă să fiarbă și se asezonează cu sare și piper.

4.      Broccoliul se desface în buchețele, se spală și se lasă deoparte.

5.      Carnea tocată se amestecă cu oul, grișul, sarea și piperul, apoi compoziția se lasă la odihnit timp de 10 minute.

6.      Din amestecul de carne se formează găluști mici cu ajutorul a două linguri și se pun în supa care fierbe.

7.      Când găluștile se ridică la suprafață, se adaugă broccoliul și se mai fierbe totul timp de aproximativ 8–10 minute, până când toate ingredientele se gătesc.

8.      La final, supa se presară cu pătrunjel verde tocat și se servește fierbinte.


 

2026. március 13., péntek

Gomba krémleves - Supă cremă de ciuperci


Hozzávalók: 50 dkg barna csiperke gomba, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 4 dkg vaj, 2 dl tejszín, 1 evőkanál étkezési keményítő, 6 dl csirkehúsleves (alaplé), 1 dl fehérbor, friss kakukkfű, 1 teáskanál olasz fűszerkeverék, só, fehérbors; a tálaláshoz: csilipehely, 4 kisebb gomba, 8 szelet bagett, vaj, 5 dkg reszelt sajt.

Elkészítése:

  1. A hagymát megpucoljuk, finomra felaprítjuk; a fokhagymát megtisztítjuk, és lereszeljük vagy áttörjük. A gombát megtisztítjuk, és felszeleteljük.
  2. A vajat egy lábasban megolvasztjuk, hozzáadjuk a hagymát, és üvegesre pirítjuk, majd rádobjuk a fokhagymát, pár másodpercig együtt pirítjuk, végül hozzáadjuk a szeletelt gombát.
  3. Sóval, fehérborssal, friss kakukkfűvel és az olasz fűszerkeverékkel ízesítjük, majd közepes lángon, gyakori keverés mellett 8–10 percig pirítjuk, amíg a leve elpárolog.
  4. Felöntjük a fehérborral, 2–3 percig forraljuk, hogy az alkohol elpárologjon, majd hozzáadjuk  a csirkehúslevest és kevés vizet.
  5. Lefedve 10 percig főzzük, majd félrehúzzuk a tűzről és botmixerrel krémesre pürésítjük.
  6. A keményítőt kevés hideg vízzel és a tejszínnel csomómentesre keverjük, a leveshez adjuk, majd további 1–2 percig főzzük.
  7. A bagettszeleteket vékonyan lekenjük vajjal, megszórjuk reszelt sajttal, és forró sütőben pirosra sütjük. A gombát vékony szeletekre vágjuk, majd forró, száraz serpenyőben aranybarnára sütjük.
  8. Tálaláskor  a levest megszórjuk kevés csilipehellyel és friss kakukkfűvel, majd pirított gombával és sajtos bagettszeletekkel kínáljuk.

 


                                                                Supă cremă de ciuperci          

Ingrediente: 500 g ciuperci champignon brune, 1 ceapă, 2 căței de usturoi, 40 g unt, 200 ml smântână pentru gătit, 1 lingură amidon alimentar, 600 ml supă de pui, 100 ml vin alb, cimbru proaspăt, 1 linguriță mix de ierburi italiene, sare, piper alb; pentru servire: fulgi de chili, 4 ciuperci mici, 8 felii de baghetă, unt, 50 g cașcaval ras

 

1Prepararea:  

1.      Ceapa se curăță și se toacă mărunt. Usturoiul se curăță și se dă pe răzătoare sau se presează. Ciupercile se curăță, apoi se feliază subțire.

2.      Se topește untul într-o cratiță încăpătoare, se adaugă ceapa și se călește până devine sticloasă, apoi se adaugă usturoiul, se amestecă și se mai lasă câteva secunde, după care se adaugă ciupercile feliate.

3.      Se asezonează cu sare, piper alb, frunze de cimbru și amestec de ierburi italiene. Se gătește la foc mediu, amestecând des, timp de 8–10 minute, până când lichidul lăsat de ciuperci se evaporă.

4.      Se toarnă vinul alb și se fierbe 2–3 minute, până când alcoolul se evaporă complet, apoi se adaugă supa de pui și puțină apă, și se lasă la fiert, acoperit, timp de 10 minute.

5.      După fierbere, supa se ia de pe foc și se pasează cu un blender vertical până devine fină și cremoasă.

6.      Amidonul se dizolvă într-o cantitate mică de apă rece împreună cu smântâna, apoi se adaugă în supă. Se amestecă bine și se mai fierbe 1–2 minute, până când supa se îngroașă ușor.

7.      Feliile de baghetă se ung cu puțin unt, se presară cu cașcaval ras și se coc în cuptorul încins până devin aurii. Cele 4 ciuperci mici se feliază subțire și se prăjesc într-o tigaie uscată, la foc iute, până se rumenesc ușor.

8.      La servire, supa se presară cu puțin chili și frunze proaspete de cimbru, apoi se garnisește cu ciupercile rumenite și feliile de baghetă cu cașcaval.


2025. augusztus 8., péntek

Hideg ribizlileves - Supă rece de coacăze roșii


Hozzávalók:  30 dkg piros ribizli (friss vagy fagyasztott), cukor vagy méz ízlés szerint, fél citrom leve, csipetnyi só, 8 dl víz, 1 evőkanál étkezési keményítő, 2 dl tejszín, 2 tojás.

Elkészítése: A ribizlit (ha friss, akkor megmossuk) egy fazékba tesszük, hozzáadjuk a vizet, egy csipet sót, ízlés szerint cukrot vagy mézet, valamint a citromlevet, és felforraljuk. 2–3 perc főzés után a keményítőt kevés hideg vízben feloldjuk, majd folyamatos keverés közben a leveshez adjuk, és addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Külön tálban a tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel, hozzáadunk egy merőkanál forró levest, majd az egészet visszaöntjük a fazékba és állandó keverés mellett összeforraljuk. Ezután levesszük a tűzről, és teljesen kihűtjük. A tojásfehérjéket egy csipet sóval és 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. A habból evőkanál segítségével galuskákat formázunk, amelyeket enyhén kiolajozott tányérra vagy sütőpapírral bélelt felületre helyezünk, majd mikrohullámú sütőben 30–40 másodpercig sütjük. A hideg levest tálkákba szedjük, belehelyezzük a tojáshabgaluskákat, meglocsoljuk kevés tejszínnel,  néhány szem ribizlivel, valamint citromfűlevéllel díszítve tálaljuk.

                                          Supă rece de coacăze roșii

Ingrediente: 300 g coacăze roșii (proaspete sau congelate), zahăr sau miere după gust, sucul de la ½ lămâie, un praf de sare, 1 lingură amidon alimentar, 800 ml apă, 200 ml frișcă lichidă, 2 ouă; pentru servire: coacăze, frunze de lămâiță.

Prepararea: Coacăzele se spală (dacă sunt proaspete) și se pun la fiert într-o cratiță, împreună cu 800 ml apă, un praf de sare, zahăr sau miere după gust și sucul de lămâie. După 2-3 minute de fierbere, se dizolvă amidonul într-o cantitate mică de apă rece și se adaugă în supă, amestecând continuu până când compoziția se îngroașă ușor. Se separă ouăle, gălbenușurile se amestecă cu frișca lichidă, se adaugă un polonic de supă fierbinte, după care  se toarnă totul în supă, amestecând încontinuu. Se ia deoparte și se lasă să se răcească complet. Albușurile se bat spumă tare cu un praf de sare și 1 lingură zahăr. Din spumă se formează găluște cu ajutorul unei linguri și se pun pe o farfurie unsă ușor cu ulei sau tapetată cu hârtie de copt, după care se coc timp de 30–40 de secunde în cuptorul cu microunde. Supă rece se toarnă în boluri, se adaugă câte 2–3 găluște de albuș și se servește decorată cu câteva coacăze întregi și frunze de lămâiță. 


 

2025. május 9., péntek

Hamis pacalleves - Ciorbă falsă de burtă


 Hozzávalók: 50 dkg laskagomba, 1 hagyma, 2+1 sárgarépa, 1 szelet zeller, ½  piros kaliforniai paprika, 4 cikk fokhagyma, 2 dl főzőtejszín, 2 tojássárgája, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 ecetes pritaminpaprika, 2 evőkanál ecet, só, fehér bors.

Elkészítése: Megpucoljuk a hagymát, 2 sárgarépát, a zellert meg a paprikát, majd nagyobb darabokra vágjuk és enyhén sós, 2 liter vízben feltesszük főni. Közben a maradék sárgarépát finomra reszeljük, és 3-4 evőkanál olajon aranysárgára dinszteljük. A laskagombát vékony csíkokra vágjuk. Amikor a zöldségek és a hagyma megpuhultak, egy turmixgép edényébe szedjük, pürésítjük, majd a kapott krémet visszaöntjük a levesbe. Hozzáadjuk a laskagombát és a dinsztelt  sárgarépát és közepes lángon főzzük további 20-25 percig. Közben a tejszínt összekeverjük a tojássárgájával meg a liszttel, kevés forró levessel fokozatosan hőkiegyenlítjük, majd  folyamatosan kevergetve lassan a leveshez adjuk. A fokhagymát összezúzzuk, az apróra vágott pritaminpaprikával együtt a leveshez adjuk, ecettel, sóval és fehér borssal ízesítjük. További 4-5 percig kis lángon főzzük, majd levesszük a tűzről, és pár percig pihentetjük. Forrón, friss kenyérrel és csípős paprikával tálaljuk.

                                                        Ciorbă falsă de burtă                  

Ingrediente: 500 g ciuperci Pleurotus, 1 ceapă, 2+1 morcovi, 1 felie țelină, ½  ardei roșu, gras, 4 căței usturoi, 200 ml smântână pentru gătit, 2 gălbenușuri, 2 linguri ulei, 1 lingură făină, 1 gogoșar în oțet, 2 linguri oțet, sare, piper alb.

Prepararea: Se curăță ceapa, 2 morcovi, țelina și ardeiul, se taie grosier și se pun la fiert în 2 litri de apă ușor sărată. Între timp morcovul rămas se rade fin și se călește în 3-4 linguri de ulei, până devine aurie. Ciupercile  se taie fâșii subțiri. Când legumele și ceapa sunt fierte se scot în vasul blenderului, se mixează până se obține o pastă, apoi se adaugă înapoi în zeamă. Se adaugă ciupercile și morcovul călit și se fierbe la foc mediu timp de 20-25 de minute. Între timp, se amestecă smântâna cu gălbenușurile și făina, apoi se diluează cu puțină zeamă fierbinte din ciorbă și se toarnă treptat în oală, amestecând continuu pentru a evita coagularea. Se zdrobește usturoiul și se adaugă împreună cu gogoșarul mărunțit, se potrivește gustul cu oțet, sare și piper alb, după gust. Se mai lasă 5 minute pe foc, apoi se oprește și se lasă puțin la odihnit. Se servește fierbinte, alături de ardei iute și pâine proaspătă.


2025. április 23., szerda

Sonkás tojásos krumplileves - Ciorbă de cartofi cu șuncă și ouă

Hozzávalók 4 személyre:  1,5-2 liter sonka főzőlé vagy víz, 40 dkg krumpli, 20 dkg sonka, 4 főtt tojás, 1 hagyma, olaj, 2 evőkanál joghurt, 1 evőkanál liszt, citromlé, só, petrezselyemzöld.

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát megfuttatjuk egy kevés olajon, rádobjuk a kockákra vágott sonkát, pár percig együtt sütjük, majd felöntjük vízzel és közepes lángon főzzük. Mikor a sonka majdnem puha, hozzáadjuk a kockákra vágott krumplit, megsózzuk és puhára főzzük. A lisztet csomómentesre kavarjuk a joghurttal, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd behabarjuk vele a levest. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és ízlés szerint citromlével savanyítjuk. Cikkekre vágott főtt tojással tálaljuk. 


                                                            Ciorbă de cartofi cu șuncă și ouă          

Ingrediente: 1,5-2 litri zeama de șuncă (în care a fiert șunca) sau apă, 400 g cartofi, 200 g șuncă, 4 ouă fierte, 1 ceapă, 2 linguri ulei, 2 linguri iaurt, 1 lingură făină, zeamă de lămâie, sare, frunze de pătrunjel verde.

Prepararea: Ceapa se toacă mărunt și se călește într-o cantitate mică de ulei, se adaugă șunca tăiată cubulețe și se prăjește câteva minute. Se toarnă zeama de șuncă sau apă și se pune la fiert la foc mediu. Când dă în clocot, se adaugă cartofii tăiați cuburi și se fierbe până se înmoaie. Făina se amestecă bine cu iaurtul până devine omogenă, apoi se temperează cu puțină zeamă fierbinte și se toarnă în oală pentru a îngroșa supa. Se presară frunze de pătrunjel tocat și se acrește după gust cu zeamă de lămâie. Se servește cu ouăle fierte tăiate în sferturi.

 

2025. április 3., csütörtök

Rongyos tojásleves - Ciorbă cu zdrențe de ouă

Hozzávalók: 30 dkg füstölt sonka, 2 sárgarépa, 4 tojás, 2 evőkanál rizs, egy marék friss spenót, só, fehér bors, ecet ízlés szerint.

Elkészítése: A füstölt sonkát kockákra vágjuk, majd 1,5 l vízben főzni tesszük.  A sárgarépát megpucoljuk, karikákra vágjuk, és a leveshez adjuk, amikor a sonka félig megfőtt. Kis lángon főzzük 5-6 percig, majd hozzáadjuk a megmosott rizst, és további 10 percig főzzük. Közben a spenótot megmossuk és vékony csíkokra vágjuk. A tojásokat egy tálban egy csipet sóval felverjük, majd fokozatosan a levesbe csorgatjuk, miközben villával óvatosan kevergetjük, hogy szép tojásfoszlányok képződjenek. Hozzáadjuk a spenótot, sóval, fehér borssal és ecettel ízesítjük, majd további 2-3 percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és 10 percig pihentetjük. Forrón tálaljuk.



                                                        Ciorbă cu zdrențe de ouă                   

Ingrediente: 300 g șuncă afumată, 2 morcovi, 4 ouă, 2 linguri orez, o mână spanac proaspăt, sare, piper alb, oțet după gust.

Prepararea: Se taie șunca afumată în cubulețe și se pune la fiert în 1,5 l apă. Se curăță morcovii, se taie rondele și se adaugă în oală, când șunca este fiartă pe jumătate.  Se fierbe la foc mic timp de 5-6 minute, după care se adaugă orezul spălat și se continuă fierberea încă 10 minute. Între timp, se spală spanacul și se taie fâșii subțiri. Se bat ouăle într-un bol cu un praf de sare, se toarnă treptat în ciorbă, amestecând ușor cu o furculiță, pentru a se forma zdrente fine. Se adaugă spanacul și se asezonează cu sare, piper alb și oțet după gust. Se mai lasă pe foc 2-3 minute, apoi se ia deoparte și se lasă 10 minute înainte de servire. Se servește fierbinte.


2025. március 29., szombat

Tejszínes csirkeszárny leves - Ciorbă de aripioare cu smântână


Hozzávalók: 4 csirkeszárny, 1-2 csirke farhát,  3 nagyobb sárgarépa, 1-2 petrezselyemgyökér, 1 vöröshagyma, 2,5 dl zsíros tejszín,  20 dkg fagyasztott zöldborsó, 1 piros kaliforniai paprika, 5 dkg vastagabb cérnametélt, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál vaj, só, bors.

Elkészítése: A csirkehúsból, 2 sárgarépából, a petrezselyemgyökérből meg a vöröshagymából lassú tűzön alaplevet főzünk. Amikor elkészült, leszűrjük, a szárnyakat melegen tartjuk. A maradék sárgarépát megpucoljuk, kislyukú reszelőn lereszeljük. Egy fazékban felhevítjük az olajat meg a vajat, hozzáadjuk a reszelt sárgarépát, és addig dinszteljük, míg a zsiradék aranyszínű lesz, majd felöntjük a leszűrt levessel és újraforraljuk. Beletesszük a zöldborsót, az apróra vágott kaliforniai paprikát meg a cérnametéltet, és 8-10 percig főzzük. A végén hozzáadjuk a csirkeszárnyakat (csonttal vagy anélkül, ízlés szerint), és további 2-3 percig forraljuk. A tejszínt kevés forró lével simára keverjük, majd folyamatos keverés mellett a leveshez adjuk. Sóval, borssal ízesítjük, és levesszük a tűzről. Ízlés szerint, édesen vagy citromlével savanyítva tálaljuk. 



                                                   Ciorbă de aripioare cu smântână                 

Ingrediente: 4 aripioare și 1-2 spată de pui, 3 morcovi, 1-2 rădăcini de pătrunjel, 1 ceapă, 250 ml smântână grasă, 200 g mazăre verde congelată, 1 ardei roșu, 50 g fidea puțin mai groasă, 2 linguri ulei, 2 linguri unt, sare, piper.

Prepararea: Din carnea de pui, 2 morcovi, rădăcina de pătrunjel și ceapa se fierbe o supă de bază. Supa se strecoară, aripioarele se țin la cald. Morcovul rămas se curăță și se dă pe răzătoarea mică. Se încălzește uleiul și untul într-o oală, se adaugă morcovul ras și se călește până ce prinde o culoare aurie, după care se adaugă supa strecurată și se pune din nou la fiert. Se adaugă mazărea și ardeiul tăiat cubulețe mici, fideaua și se fierbe 8-10 minute, spre final se adaugă și aripioarele (cu sau fără oase, după preferință) și se lasă să dea 2-3 clocote. Smântâna se amestecă cu puțină zeamă fierbinte și se toarnă în ciorbă, amestecând continuu, se asezonează cu sare și piper după gust, după care se ia deoparte. Se servește dulce, sau acrită cu zeamă de lămâie.

2025. február 11., kedd

Karalábé leves - Supă de gulii

Hozzávalók:  2-3 tavaszi karalábé (nagyságtól függően), 1 hagyma, 2 sárgarépa, 10 dkg húsos szalonna, olaj, 1 tojás, 1,5 dl tejföl, só, petrezselyemzöld; a galuskához: 1 tojás, 8 dkg liszt.

Elkészítése:  A csíkokra vágott szalonnát kevés olajon megsütjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és a karikákra vágott sárgarépát,  2-3 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott karalábét és felöntjük vízzel. Izlés szerint sózzuk, közepes lángon főzzük. A tojást kikeverjük a liszttel, megsózzuk, mikor a zöldségek megfőttek, egy teáskanállal kis galuskákat szaggatunk a levesbe. A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a levesbe tesszük és egy villával összekavarjuk, hogy rongyosra főjjön,  megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és további 3-4 percig főzzük. A tojássárgáját kikavarjuk a tejföllel és kevés forró lével, a végén a leveshez adjuk, de már nem forraljuk tovább. 


                                                                   Supă de gulii            

Ingrediente: 2-3 gulii de primăvară (în funcție de mărime), 1 ceapă, 2 morcovi, 100 g kaizer sau șuncă afumată, ulei, 1 ou, 150 ml smântână, sare, pătrunjel verde; pentru găluști: 1 ou, 80 g făină.

Preparare: Kaizerul se taie fâșii, se prăjește în puțin ulei, se adaugă ceapa tocată fin și morcovii tăiați în rondele, se călesc timp de 2-3 minute, apoi se adaugă guliile tăiate fâșii și se toarnă apă peste ele. Se sărează după gust, se fierbe la foc mediu. Oul se amestecă cu făina și puțină sare, când legumele sunt fierte, cu ajutorul unei lingurițe se adaugă mici găluști în supă. Se separă oul, albușul se adaugă în supă și se amestecă cu o furculiță până se fac „zdrențe”, se presară frunzele de pătrunjel tocate fin și se fierbe încă 3-4 minute. Gălbenușul de ou se amestecă cu smântâna și puțin din zeama fierbinte, se adaugă la supă, fără a mai fierbe supa.

2025. január 14., kedd

Kukoricagombóc-leves - Supă cu găluști de mălai -avagy mit főztek az első világháborúban?

 



Kukoricagombóc-leves  

Hozzávalók 4 személyre: 12 dkg füstölt szalonna, 1 nagyobb hagyma, só, fűszerpaprika, 4 dkg olvasztott vaj, 2 tojás, 8 dkg kukoricaliszt, petrezselyemzöld.

Elkészítése:  A gombócokhoz a  tojásokat összehabarjuk a vajjal, megsózzuk és belekeverjük a kukoricalisztet. 15-20 percig állni hagyjuk. A szalonnát apróra vágjuk, az edényben rózsaszínűre pirítjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és megdinszteljük. Megszórjuk fűszerpaprikával, megsózzuk, felöntjük 1,3-1,5 liter vízzel, lefedjük és közepes lángon 15 percig főzzük. Vizes kézzel és kiskanál segítségével kis gombócokat formázunk, a levesbe tesszük és további 15 percig főzzük. Tálaláskor megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.

A leves meglepően jóízű volt, annak ellenére, hogy alig pár hozzávalóból készült. Petrezselyemzöldet az eredeti recept nem írt hozzá. A félóra főzést értelmetlennek találtam, a gombócokat pedig a írt 15 perc helyett, 20 percig főztem.  



Supă cu găluști de mălai                            

Ingrediente: 120 g slănină afumată, 1 ceapă mare, sare, boia dulce de ardei, 40 g unt topit, 2 ouă, 80 g făină de porumb, frunze de pătrunjel verde.

Prepararea:  Pentru găluște, se amestecă ouăle cu untul topit, se adaugă un praf de sare și făina de porumb. Compoziția se lasă să stea timp de 15-20 de minute. Slănina se taie mărunt, se prăjește într-o oală până începe să se rumenească, apoi se adaugă ceapa tocată fin și se călește până devine translucidă. Se presară cu boia de ardei, se adaugă sare după gust și se toarnă 1,5 litri de apă. Se acoperă și se fierbe la foc mediu timp de 15 minute. Cu mâinile ude și ajutorul unei lingurițe, se formează mici găluști din compoziția de făină de porumb și se pun în supă și se fierb 15-20 minute, până când găluștile sunt bine făcute. La servire, se presară deasupra pătrunjel verde tocat mărunt. 



2024. november 13., szerda

Brassói szász lakodalmi leves - Supă săsească de nuntă

                                                   Brassói szász lakodalmi leves   

                                                           10 személy /   120  perc

Hozzávalók:  1 házi tyúk, 1 kg marhahús, 6 sárgarépa, 4 petrezselyemgyökér, 1 zeller, 2 hagyma, 20 dkg rizs, petrezselyemzöld, 4 tojássárgája, 5 dl tejföl, só, bors.

Elkészítése:  A megtisztított tyúkot és a marhahúst hideg vízben főni tesszük, ha felforrt leszedjük a habját, majd sózzuk, borsozzuk és közepes lángon főzzük. Mikor a hús félig megpuhult, hozzáadjuk a megtisztított zöldségeket és 1 hagymát és együtt készre főzzük. Félrevesszük, a húst meg a zöldségeket kiszedjük, a levest pedig leszűrjük és visszatesszük a tűzre. Hozzáadjuk a megmaradt és apróra vágott hagymát és a megmosott rizst, majd tovább főzzük. A tojássárgáját elkavarjuk a tejföllel, hozzáadunk 1-2 merőkanál levest, majd az egészet a leveshez adjuk és félrevesszük a tűzről. Visszatesszük a kisebb darabokra vágott tyúk- és marhahúst és megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel. Forrón tálaljuk.



                                  Supă săsească de nuntă              10 pers /    120 min              

Ingrediente: 1 găină de casă, 1 kg carne de vită, 600 g morcovi, 400 g rădăcină de pătrunjel, 1 țelină, 2 cepe, 200 g orez, frunze de pătrunjel verde, 4 gălbenușuri de ou, 500 ml smântână, sare, piper.

Prepararea: Găina curățată și carnea de vită se pun la fiert în apă rece, când începe să fiarbă se spumează, apoi se asezonează cu sare și piper și se lasă să fiarbă la foc mediu. Când carnea este pe jumătate fiartă, se adaugă legumele curățate și o ceapă întreagă, se continuă fierberea până când toate ingredientele se înmoaie. Se ia de pe foc, se scot carnea și legumele, iar supa se strecoară și se pune din nou pe foc. Se adaugă ceapa rămasă, tocată mărunt, și orezul spălat, apoi se fierbe în continuare până când orezul se fierbe. Gălbenușurile se amestecă cu smântâna, se adaugă 1-2 polonice de supă, după care se toarnă totul în supă și se ia de pe foc. Carnea de găină și de vită se taie bucăți mai mici, se pune înapoi în supă, și se presară cu frunze de pătrunjel mărunțite. Se servește fierbinte.


2024. október 17., csütörtök

Hús-galuska leves - Supă de pui cu găluști de carne

Hozzávalók 4 személyre:  2 csirkefarhát, 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyemgyökér,  1 hagyma, 10 dkg zöldborsó, 1 tojás, zsemlemorzsa, kevés olaj, só, bors.

Elkészítése:  A csirkefarhátat hideg vízben főni tesszük, ha felforrt, a habját leszedjük. A karikákra vágott sárgarépát és petrezselyemgyökeret, kevés olajon átsütjük, felöntjük egy pohár vízzel, felforraljuk, majd az egészet a csirkefarháthoz adjuk. Ez a művelet elhagyható, de a leves szép sárga színéért érdemes megcsinálni. Beletesszük az egészben hagyott hagymát, megsózzuk, és kis lángon főzzük, a vége fele beletesszük a zöldborsót is. Mikor a csirkefarhát megfőtt, a levest félrevesszük, a húst meg a hagymát kiszedjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd a húst leszedjük a csontról, bőrrel együtt ledaráljuk, vagy késes aprítóban összedolgozzuk(adhatunk hozzá egy kis főtt hagymát is). Hozzáadjuk a tojást, 1-2 evőkanál zsemlemorzsát és apróra vágott petrezselyemzöldet, sóval és borssal ízesítjük, majd  10-15 percre hűtőbe tesszük. A levest visszatesszük forrni, majd egy evőkanállal galuskákat szaggatunk a masszából és kis lángon 3-4 percig főzzük. 



Supă de pui cu găluști de carne            

Ingrediente: 2 spinări de pui, 2-3 morcovi, 1-2 rădăcini de pătrunjel, 1 ceapă, 100 g mazăre verde, 1 ou, pesmet, puțin ulei, sare, piper.

Prepararea: Se pun spinările de pui la fiert în apă rece, când începe să fiarbă, se îndepărtează spuma formată. Morcovii și rădăcinile de pătrunjel se taie rondele, se călesc ușor în puțin ulei, se adaugă un pahar cu apă și se lasă să fiarbă puțin, apoi se adaugă totul în oala cu supă. Acest pas este opțional, dar ajută la obținerea unei culori frumoase, aurie a supei. Se adaugă ceapa întreagă, se asezonează cu sare și se fierbe la foc mic. Spre final, se adaugă mazărea verde. Când spinările de pui s-au fiert, se scot din supă împreună cu ceapa și se lasă să se răcească puțin. Carnea se desprinde de pe oase, se toacă mărunt sau se mărunțește într-un robot de bucătărie (se poate adăuga și puțină ceapă fiartă). Se adaugă oul, 1-2 linguri de pesmet, pătrunjel verde tocat mărunt, sare și piper, apoi se lasă compoziția la rece timp de 10-15 minute. Supa se pune din nou la fiert, iar din compoziția de carne se formează găluști cu ajutorul unei linguri și se adaugă în supă. Se fierb la foc mic timp de 3-4 minute. Supa se servește caldă.


 

2024. augusztus 9., péntek

Paradicsom krémleves - Supă cremă de roșii

             Hozzávalók:  1,2 kg érett paradicsom, 1 lila hagyma, 1 vörös hagyma, 1 fej fokhagyma, kakukkfű, bazsalikom, 4 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 2 dl főzőtejszín, ½ liter alaplé, só, bors, balzsamecet; a tálaláshoz: reszelt parmezán, bazsalikom, olívaolaj.

Elkészítése:  A paradicsomokat meg a hagymát vastagabb cikkekre, a fokhagymafejet félbe vágjuk, majd mindent egy tepsibe tesszünk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk az olajjal és megszórjuk kakukkfűvel. 200 fokon, 30-35 percig sütjük, az utolsó pár percben rászórjuk a cukrot is. Kivesszük a sütőből, kicsit hűlni hagyjuk, majd a fokhagymát kinyomjuk a héjából és az összeset turmixgépben pűrésítjük. Hozzáadjuk a sűrített pardicsomot meg a főzőtejszínt, felöntjük az alaplével, sóval és balzsamecettel ízesítjük és felforraljuk. Langyosan tálaljuk, tetejét meglocsoljuk olívaolajjal és megszórjuk reszelt parmezánnal. Pirított kenyérrel tálaljuk. 



 

Supă cremă de roșii

Ingrediente: 1,2 kg roșii coapte, 1 ceapă roșie, 1 ceapă galbenă, 1 căpățână de usturoi, cimbru, busuioc, 4 linguri ulei de măsline, 1 linguriță zahăr, 1 lingură pastă de tomate, 200 ml smântână pentru gătit, 200 ml supă de bază, sare, piper, oțet balsamic; pentru servire: parmezan ras, busuioc, ulei de măsline.

Prepararea: Roșiile și ceapa se taie în bucăți mai groase, căpățâna de usturoi se taie în jumătate, apoi se pun toate într-o tavă, se sărează, se piperează, se stropesc cu ulei și se presară cu cimbru. Se coc la 200°C timp de 30-35 minute, iar în ultimele minute se presară zahărul. Se scoate tava din cuptor, se lasă puțin la răcit, apoi se scoate usturoiul din coajă și se pasează totul într-un blender. Se adaugă pasta de tomate și smântâna, se toarnă supa de bază, se asezonează cu sare și oțet balsamic și se aduce la fierbere. Se servește călduță, cu ulei de măsline, parmezan ras deasupra și pâine prăjită.

2024. augusztus 8., csütörtök

Katrabóca - Supă de zăr

Knézy Judith, Somogy régi ételei   könyvéből 1988
A könyvben számos régi étel receptje található, mint például a juva, katrabóca, dödölle, tungeri, tejfölsajt, görhöny, prósza, lekváros kevert vagy vert perec.

                                                         Katrabóca avagy aludtejleves            

Hozzávalók:  2 liter tej, 1 evőkanál liszt, 4 szelet pirított kenyér, só.

Elkészítése:  A házi tehéntejet szobahőmérsékleten megalvasztjuk(24-36 óra). 12-16 óra után egy evőkanállal a felületén összegyűlt tejszínt leszedjük, majd a tejet tovább alvasztjuk. Mikor teljesen megaludt, egy késsel darabosra vágjuk, kis lángon 45-50 °C fokra melegítjük, közben 1-2 x finoman átkeverjük, majd félrevesszük és 1-2 órát pihenni hagyjuk. Egy szűrőbe sűrű textilt teszünk, egy edényre állítjuk és beleöntjük a kihűlt aludttejet, majd a textil négy sarkát összefogjuk, megkötözzük és felakasztjuk, hogy a savó lecsöpögjön. A savót feltesszük főni, ízlés szerint megsózzuk, majd hozzáadjuk a liszttel kikavart tejszínt és 2-3 percig forraljuk. Tálaláskor belemorzsoljuk a túrót és pirított kenyeret adunk mellé.

Megjegyzés: Behűtve nagyon finom(melegen is jó), nyári napok tökéletes hűsítő levese. Az eredeti recept plusz tejet és tejfölt írt hozzá, de szerintem fölösleges, a tejszín amit a házi tehéntej zsírossága adott, pont elég volt hozzá. Nagy melegben vigyázni kell, hogy az aludttej ne savanyodjon meg túlságosan.  

Knézy Judith, 1988-ban megjelent  Somogy régi ételei  könyvében lejegyzi, hogy a honfoglalás kori somogyiak, Koppány vezér alattvalói, a búzát, kölest és árpát termesztették, és később elterjedt a rozs és a zab is, melyekből főként kásákat és kelesztetlen lepénykenyereket készítettek. A kenyérsütés ritka, ünnepi alkalom volt, de a vízimalmok elterjedésével mindennapossá vált. A rozs volt a fő gabonanövény, de a XIX. század közepétől kevertek a kenyértésztába kukoricalisztet és krumplit is. A kerti növények is fontos táplálékot jelentettek, mint például a bab, lencse, káposzta és répafélék, melyekből főzeléket készítettek. A káposzta különösen népszerű volt, és többféleképpen tartósították. Az állattartás is jelentős volt, főként juhot és disznót tartottak, később pedig szarvasmarhát is. A disznóvágás nagy ünnep volt, és a húst különféle módon tartósították. A vadászat és a halászat is fontos szerepet játszott, de a vadászat inkább a nemesség kiváltsága volt. A halakat nyárson sütötték, halászlét főztek, és tartósítás céljából füstölték vagy szárították. Tejtermékekből is sokat fogyasztottak, és a szőlőtermesztés és borkészítés szintén jelentős volt. A gyümölcsök közül a szilva volt a legkedveltebb, aszalták és lekvárt készítettek belőle.



                                                    Supă de zăr            rețetă veche din zona Somogy/Ungaria

           Ingrediente:  2 litri de lapte vacă(de casă), 1 lingură de făină, 4 felii de pâine prăjită, sare.

 Prepararea: Laptele de vacă se toarnă într-un vas de ceramică și se lasă la acrit la temperatura camerei, timp de 24-36 de ore(depinde de căldură). După 12-16 ore, se colectează cu o lingură smântâna de la suprafață, iar laptele se lasă să se închege în continuare. Când este complet închegat, se taie cuburi cu un cuțit, după care se încălzește la foc mic până la 45-50°C, timp în care se amestecă ușor de 1-2 ori(laptele se va brânzi), apoi se ia deoparte și se lasă timp de 1-2 ore la răcit. Se pune un material textil dens într-o strecurătoare, se așază peste un vas și se toarnă laptele brânzit el, apoi se strâng cele patru colțuri ale materialului textil, se leagă și se suspendă pentru a se scurge zerul. Zerul obținut se pune la fiert, se sărează după gust, apoi se adaugă smântâna colectată amestecată cu făina și se fierbe timp de 2-3 minute. Se ia deoparte și se lasă la răcit. La servire, se adaugă brânza sfărâmată în supă și se servește cu pâine prăjită.

 

2024. július 26., péntek

Bihari tökleves- Supă de dovlecei din Bihor( Zamă de cucurbătă)


Hozzávalók:  2 kisebb, zsenge tök, 1 hagyma, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tejföl, 1 dl tej, só, bors, fűszerpaprika, friss kapor, ecet.

Elkészítése:  A tököt megmossuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, enyhén megsózzuk és félretesszük. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük a zsíron, rászórjuk a lisztet, összekavarjuk, megszórjuk borssal meg fűszerpaprikával, majd hozzáadjuk a kiszorított tököt. Pár percig kavargatva dinszteljük, majd felöntjük a tejjel és 1,5 l vízzel. Szükség szerint sózzuk, 8-10 percig főzzük, a végén hozzáadjuk a kevés forró levessel kikavart tejfölt és megszórjuk kaporral. Félrehúzzuk és ízlés szerint ecettel ízesítjük. Friss kenyérrel tálaljuk. 



Supă de dovlecei ( Zamă de cucurbătă)               

Ingrediente:  2 dovlecei, 1 ceapă, 1 lingură untură, 1 lingură de făină, 150 ml smântână, 100 ml lapte, sare, piper, boia de ardei, mărar proaspăt, oțet.

Prepararea: Dovleceii se spală, se dau pe răzătoarea mare, se sărează ușor și se pun deoparte. Ceapa tocată mărunt se călește în untură până devine sticloasă, se presară făina, se amestecă, se adaugă piper și boia de ardei, apoi se adaugă dovleceii storși. Se călesc câteva minute amestecând, după care se toarnă laptele și 1,5 litri de apă. Se sărează după gust, se fierbe 8-10 minute, la sfârșit se adaugă smântâna amestecată cu puțin zeamă fierbinte și se presară mărarul tocat. Se trage de pe foc și se asezonează cu oțet după gust. Se servește cu pâine proaspătă.

 

2024. május 15., szerda

Mócok levese - Ciorbă Transilvăneană -Rețetă de Radu Anton Roman

Az Erdélyi középhegység szívében elhelyezkedő Mócok földje eredetileg csak néhány hegyvidéki falut foglalt magában Topánfalva és Abrudbánya között. Az idő folyamán azonban a Mócföld nevet a szomszédos területeken is átvették, kiterjesztve ezzel Mócvidéket a mai Bihar, Arad, Fehér, Kolozs és Hunyad megyékre is. A mócok mindig egyszerű, ugyanakkor nehézségekkel teli életet éltek, amit főként a hegyi életkörülmények határoztak meg. Fő foglalkozásuk közé tartozott a bányászat és a fafeldolgozás. A férfiak különféle tárgyakat készítettek fából, mint például építőanyagokat, zsindelyt, bútort, hozományládákat és faedényeket, a nők a pedig szövéssel foglalkoztak. A mócok kultúrájának egyik jellegzetessége a havasi kürt használata volt kommunikációra, ami egy majdnem 3 méter hosszú, fából készült hangszer.  Hagyományosan a nők és lányok „fújták” a fakürtöt, minden hangjelnek saját, csak a helyi közösség által értett jelentése volt. Ehhez a hangszerhez kapcsolódik a majdnem 200 éves múltra visszatekintő híres leányvásár, amit minden év július 20-a körül tartanak az 1400 méter magasságban található Găina-tetőn.

Mócföld hagyományos gasztronómiáját erősen befolyásolta a hegyvidéki terület sajátosságai, ahol a gazdasági tevékenységek jelentős fizikai erőfeszítést igényeltek. Ezt kompenzálva a mócok tápláló, zsírban és fehérjében gazdag ételeket fogyasztottak. Az alapvető élelmiszerek közé tartoztak a zsír, szalonna, sertés-, marha- és birkahús, sajtok, burduf túró és tejtermékek, valamint a köretként használt puliszka, ritkábban a zöldségek és krumpli. Kiemelkedő  hagyományos fogásuk a kőlapon (románul lespede) sült palacsinta.  A „lespede” egy helyi jellegzetes háztartási eszköz a mócok konyhájában, kőből faragott, 3-4 cm vastag lap, amit addig csiszolnak, amíg sima lesz, majd a tűz fölé helyezik és ezek sütik a kőttes palacsintát.

A mócok konyhájának más speciális fogásai közé tartoznak a vargánya-pörkölt, a móc pörkölt, a rakott puliszka, a tökfőzelék, gyümölcsfőzelék, tökmagból készült főzelék, a reszelt tészta és a cukormentes szilvaíz. 

Az alábbi leves Radu Anton Roman- „Bucate, vinuri și obiceiuri Românești”  könyvéből van.

Móc leves           

Hozzávalók: 50 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt szalonna, 50 dkg zsenge karalábé- és káposztalevél, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, 2, 5  dl  aludttej,  friss kapor, só, bors; a laskához: 4 tojás, 4 evőkanál liszt, só.

Elkészítése: A füstölt húst és szalonnát 2 liter vízben felforraljuk, leszedjük a habját, majd egy órán át főni hagyjuk. A karalábé- és káposztaleveleket megmossuk, forró vízben leforrázzuk, majd csíkokra vágjuk. A finomra vágott hagymát a felvágott levelekkel együtt zsír felén megdinszteljük. A maradék zsírban megpirítjuk a lisztet, felengedjük a húslével, hozzáadjuk a hagymás keveréket és főni tesszük. A tojásokat elkeverjük a liszttel és kevés sóval, a kapott masszát a levesbe csorgatjuk. A végén a zúzott fokhagymát és apróra vágott kaprot kevés sóval összedörzsöljük, hozzáadjuk az aludt tejet, felverjük, majd az egészet a levesbe öntjük. A füstölt húst meg a szalonnát szeletekre vagy kisebb darabokba vágva visszatesszük a levesbe. 



 Rețetă din cartea lui  Radu Anton Roman -„Bucate, vinuri și obiceiuri Românești” 

Ciorbă Transilvăneană        

Ingrediente:  500 g carne afumată, 100 g slănină afumată, 500 g frunze de gulii și varză, 1 ceapă, 2 căței de usturoi, 2 linguri untură de porc, 2 linguri făină, 250 ml lapte bătut,  mărar verde, sare, piper; pentru turnăței: 4 ouă, 4 linguri făină,  sare.

Prepararea: Carnea afumată și slănina se pun la fiert în 2 litri de apă, se spumuiește zeama și se lasă la fiert 1 oră.  Frunzele de gulii și varză se spală, se opăresc în apă fierbinte, după care se taie fâșii. Ceapa mărunțită se călește în jumătate de untură, împreună cu frunzele tăiate. Făina se rumenește în untura rămasă, se stinge cu zeamă de pe carne, se adaugă amestecul de ceapă-frunze, după care se toarnă totul în zeama cărni. Ouăle se bat cu făina și puțină sare, compoziția obținută se toarnă în fir subțire în zeamă. Usturoiul pisat și mărarul mărunțit se freacă cu puțină sare, se adaugă laptele bătut, după care se adaugă totul în supă și se servește.

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...