A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 26., péntek

Citromos-fokhagymás csirkecomb - Pulpe de pui cu lămâie și usturoi


Hozzávalók: 2 felsó és 2 alsó csirkecomb, 50 dkg krumpli, 20 dkg sárgarépa, 1 lilahagyma, 6-8 cikk fokhagyma, 1 citrom, 3 evőkanál olívaolaj, petrezselyemzöld, só, bors.

Elkészítése:

1.      A csirkehúst megmossuk, papírtörlővel szárazra töröljük, sóval és borssal fűszerezzük.

2.      A krumplit és a sárgarépát megpucoljuk, kb. 2 cm-es darabokra felvágjuk.

3.       A lilahagymát meghámozzuk, cikkekre vágjuk. A fokhagymacikkeket meghámozzuk, egészben hagyjuk.

4.      A zöldségeket  a sütőtálba szórjuk, összekeverjük az olívaolajjal, sóval és borssal, majd rátesszük a csirkecombokat

5.      A citromot félbevágjuk, az egyik felét felszeleteljük és elosztjuk a tetején, a másik felének levét rálocsoljuk a húsra és zöldségekre.

6.      Egy ív sütőpapírt összegyúrunk, megnedvesítjük, befedjük vele a tál tartalmát, majd a 200°C-ra előmelegített sütőbe tesszük.

7.      35-40 perc után kifedjük és további 10-15 percig sütjük, amíg a hús szép aranybarna lesz, a zöldségek pedig megpuhulnak és enyhén megpirulnak.

8.      Tálalás előtt megszórjuk frissen aprított petrezselyemmel.


 

Pulpe de pui cu lămâie și usturoi

Ingrediente:
2 pulpe superioare de pui, 2 pulpe inferioare de pui, 500 g de cartofi, 200 g de morcovi, 1 ceapă roșie, 6–8 căței de usturoi, 1 lămâie, 3 linguri de ulei de măsline, pătrunjel verde, sare și piper după gust.

Prepararea:

Carnea de pui se spală, se șterge cu hârtie absorbantă și se condimentează cu sare și piper. Cartofii și morcovii se curăță, se spală și se taie în bucăți de aproximativ 2 cm. Ceapa roșie se curăță și se taie în felii groase, iar cățeii de usturoi se curăță și se lasă întregi. Legumele se așază într-un vas termorezistent, se stropesc cu ulei de măsline, se condimentează cu sare și piper, apoi se amestecă ușor. Deasupra se pun bucățile de pui. Lămâia se taie în două; o jumătate se feliază și se distribuie peste carne și legume, iar zeama celeilalte jumătăți se stoarce deasupra. Se mototolește o foaie de hârtie de copt, se umezește ușor și se așază peste preparat. Vasul se introduce în cuptorul preîncălzit la 200°C. După 35–40 de minute, se îndepărtează hârtia de copt, iar preparatul se mai coace 10–15 minute, până când carnea se rumenește frumos, iar legumele se înmoaie și se caramelizează ușor. Înainte de servire, preparatul se presară cu pătrunjel verde tocat mărunt.

2026. február 24., kedd

Tavasztekercs citromos-majonézes mártással - Pachețele de primăvară cu sos de maioneză cu lămâie

Hozzávalók 4 személyre: 5-6 réteslap,  45 dkg főtt csirkemell, 2 nagyobb sárgarépa, fél káposzta, ½ citrom leve, 1 evőkanál osztriga- vagy szójaszósz, 1 tojás, só, olaj a sütéshez; a mártáshoz: 2 evőkanál majonéz, 2 evőkanál görög joghurt, 1 evőkanál magos mustár, citromlé, só, bors.

Elkészítése:
A mártáshoz a majonézt összekeverjük a görög joghurttal, a magos mustárral és ízlés szerint citromlével. Sózzuk, borsozzuk, majd hűtőbe tesszük tálalásig.

Az osztriga- vagy szójaszószt összekeverjük a citromlével. A főtt csirkemellet, a sárgarépát és a káposztát vékony csíkokra vágjuk, enyhén megsózzuk, megborsozzuk, majd meglocsoljuk a citromos-szószos keverékkel, és alaposan összeforgatjuk.

A tojást szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük 1 teáskanál vízzel, a fehérjét enyhén megsózzuk, és villával kissé felverjük.

A réteslapokat egyenként kisebb lapokká(négy részre) vágjuk. A kisebb réteslap széleit körben megkenjük tojássárgájával. Az egyik sarokra egy kisebb adag sárgarépát, káposztát és csirkemellet teszünk. Erről a sarokról indulva a tésztát szorosan feltekerjük a tölteléken egészen a lap feléig. Ezután a két oldalsó sarkot behajtjuk a töltelékre, hogy ne tudjon kifolyni, majd a tekercset szorosan továbbgöngyölítjük a lap végéig.

Az olajat felhevítjük. A tekercseket kívülről vékonyan megkenjük kicsit felvert tojásfehérjével(ettől ropogósabb lesz a külseje), majd forró olajban aranybarnára sütjük. Rácsra szedve hagyjuk lecsöpögni, végül a majonézes mártogatóssal tálaljuk.


                    Pachețele de primăvară cu sos de maioneză cu lămâie

Ingrediente: 5–6 foi de plăcintă, 450 g piept de pui fiert, 2 morcovi mari, ½ varză, sucul de la ½ lămâie, 1 lingură de sos de stridii sau sos de soia, 1 ou, 1 linguriță de apă, ulei pentru prăjit, sare și piper după gust;  pentru sos:  2 linguri de maioneză, 2 linguri de iaurt grecesc, 1 lingură de muștar cu boabe.

Mod de preparare:
Pentru sos, maioneza se omogenizează împreună cu iaurtul grecesc și muștarul cu boabe, apoi se adaugă puțin suc de lămâie. Se asezonează cu sare și piper după gust și se păstrează la rece până la servire.

Sosul de stridii sau sosul de soia se combină împreună cu sucul de lămâie. Pieptul de pui fiert, morcovii și varza se taie fâșii subțiri, se condimentează cu sare și piper după gust, apoi se stropesc cu amestecul de lămâie și sos și se omogenizează ușor.

Oul se separă. Gălbenușul se bate împreună cu 1 linguriță de apă. Albușul se presară cu puțină sare și se bate ușor cu furculița.

Foile de plăcintă se taie în patru părți egale. Marginile fiecărei bucăți se ung cu gălbenuș. Pe un colț se așază o cantitate potrivită din compoziția de pui și legume. De la acest colț, foaia se rulează peste umplutură, până la jumătatea foii, apoi colțurile laterale se pliază spre interior, după care se rulează strâns până la capăt.

Uleiul se încinge. Pachețelele se ung la exterior cu albuș puțin bătut (așa vor fi mai crocante), apoi se prăjesc în ulei fierbinte până se rumenesc uniform. Se scot pe un grătar și se lasă la scurs, după care se servesc alături de sosul pregătit.



2025. július 16., szerda

Citromos sajttorta sütés nélkül - Cheesecake cu lămâie fără coacere


Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához, 12 szelet:  20 dkg zabkeksz, 10 dkg olvasztott vaj,  25 dkg Philadelphia krémsajt, 25 dkg mascarpone krémsajt, 3 dl habtejszín, 1 citrom,  1 teáskanál vanília kivonat, 1 evőkanál porcukor, fogpiszkálonyi sárga zselés ételszínező; a díszítéshez: 1 dl habtejszín, 1 citrom.

Elkészítése:  A zabkekszet késes darálóban morzsásra törjük, összedolgozzuk az olvasztott vajjal, majd a tortaforma aljába egyengetjük. A kétféle krémsajtot meg a habtejszínt a habverő tálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot, a vanília kivonatot és egy fél citrom reszelt héját, majd az egészet felverjük, míg egy vastag, krémes állagot kapunk. A végén ízlés szerint citromlével ízesítjük és kevés ételszínezékkel kissé sárgásra színezzük. A krémet a kekszes alapra simítjuk. Tetejét felvert habtejszínnel, reszelt citromhéjjal és citromszeletekkel díszítjük. 

Cheesecake cu lămâie            12 felii / 30 minute

Ingrediente pentru o formă de tort de 22 cm: 200 g biscuiți digestivi, 100 g unt topit, 250 g cremă de brânză Philadelphia, 250 g mascarpone, 300 ml smântâna dulce pentru frișcă, 1 lămâie, 1 linguriță extract de vanilie, 1 lingură zahăr pudră, un vârf de cuțit de colorant alimentar galben gel; pentru decor: 100 ml frișcă bătută, 1 lămâie.

Prepararea: Biscuiții se mărunțesc fin într-un robot de bucătărie, se amestecă cu untul topit și se presează pe fundul formei de tort. Crema de brânză, mascarpone și smântâna dulce lichidă se pun într-un bol de amestecare, se adaugă zahărul pudră, extractul de vanilie și coaja rasă de la o jumătate de lămâie. Se bate totul până se obține o cremă groasă și aerată. La final, se adaugă suc de lămâie după gust și puțin colorant alimentar galben pentru un aspect plăcut. Crema se întinde peste baza de biscuiți și se nivelează. Suprafața se decorează cu frișcă bătută, coajă rasă de lămâie și felii de lămâie.


 

2023. február 1., szerda

Görög húsgombócok(Keftedes) - Chifteluțe grecești


A kefedes hagyományos görög húsgolyók  melyet két rész darált marhahúsból és egy rész darált bárány- vagy sertéshúsból készítik(vagy ezek keverékéből). Sülhet olajban vagy sütőben. Előételkánt szolgálják, fetasajttal, olajbogyóval, tzatzikivel és pita kenyérrel. 

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg darált marhahús, 25 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 10-12 dkg zsemlemorzsa, 1 dl vörösbor, 2+pár csepp evőkanál olívaolaj, 1 kis hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 1 evőkanál szárított oregánó, csipetnyi őrölt szegfűszeg, só, bors, 1 citrom, olaj a sütéshez.

Elkészítése:  A kétféle darálthúst sózzuk, borsozzuk, összekeverjük az apróra vágott hagymákkal, 2 evőkanál olajjal, a vörösborral, a tojással, a zöldfűszerekkel meg a szegfűszeggel, végül beledolgozzuk a zsemlemorzsát. A masszát 2-3 órára hűtőbe tesszük, majd diónyi gombócokat formázunk belőle és forró olajban megsütjük. A citromot kettőbe vágjuk, forró serpenyőben, pár csepp olajon megpirítjuk, tálaláskor a levét a keftedes húsgombócokra locsoljuk. Fokhagymás-olívaolajos görög joghurtot adunk mellé. 

Chifteluțe grecești  -Keftedes

Sunt niște chifteluțe foarte savuroase și suculente care se prepară din două părți carne de vită și o parte carne de miel sau amestec cu porc, se prăjesc în ulei sau în cuptor. Se servesc ca și aperitiv, alături de brânză feta, măsline, sos tzatziki  și pita grecească.

Ingrediente pentru 4 persoane:  500 g carne tocată de vită, 250 g carne tocată de miel sau porc, 1 ou, 100-120 g pesmet, 100 ml vin roșu,  2-3 linguri ulei de măsline, 1 ceapă mică, 2 căței de usturoi, frunze de pătrunjel, 1 linguriță oregano uscat, un praf cuișoare, sare, piper, 1 lămâie, ulei pentru prăjit.

Prepararea:  Se pun cărnurile tocate într-un castron, se adaugă ceapa și usturoiul mărunțite, uleiul de măsline, vinul, oul și frunzele de pătrunjel mărunțite, se asezonează cu sare, piper, oregano și praful de cuișoare, se amestecă și se adaugă pesmet cât este nevoie. Compoziția se pune la rece pentru 2-3 ore, după care se formează chifteluțe mici, se prăjesc în ulei fierbinte. Lămâia se taie în două, se prăjește în puțin ulei de măsline, la servire se stoarce zeama peste chifteluțe. Se servește cu iaurt grecesc amestecat cu puțin usturoi pisat și ulei de măsline. 

 

2018. december 19., szerda

Halkrokettek citromos mártással - Crochete de pește cu sos de lămâie




Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg halfilé, 10 dkg szikkadt kenyérbél, 1 tojás, 1 teáskanál mustár, só, fehérbors, fokhagymapor, gyömbérpor, zsemlemorzsa, olaj;

a citrommártáshoz: 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl víz, 2 dl tejszín, 2 tojás sárgája, 1 teáskanál mustár,  ½  citrom, só, fehérbors.

Elkészítése: A kenyérbelet konyhai robotgépben összezúzzuk. A halfilét apróra vágjuk, hozzáadjuk a kenyérmorzsát, a tojást meg a mustárt, ízlés szerint sóval, borssal, fokhagyma és gyömbérporral ízesítjük. 10 percre hűtőbe tesszük, majd olajos kézzel 6-7 cm hosszú kroketteket formázunk, zsemlemorzsába hempergetjük és közepesen forró olajban kisütjük. A mártáshoz a vajat felforrósítjuk, rászórjuk a lisztet, világosra pirítjuk, majd felöntjük a hideg vízzel és 5 percig főzzük.  Sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a citrom héját. A tojássárgáját elkavarjuk a mustárral meg a tejszínnel, kevés forró mártással hőkiegyenlítjük, majd visszatöltjük és lassú tűzön 1-2 percig főzzük. Félrehúzzuk, kicsit pihenni hagyjuk, majd citromlével ízesítjük. A halkroketteket a mártással tálaljuk.




Crochete de pește cu sos de lămâie   

Ingrediente (pentru 4 persoane): 500 g file de pește, 100 g miez de pâine puțin uscat, 1 ou, 1 linguriță muștar, sare, piper, pudră de usturoi, pudră de ghimbir, pesmet, ulei; 

pentru sos: 50 g unt, 2 linguri făină, 200 ml apă, 200 ml smântână lichidă de gătit, 2 gălbenușuri, 1 linguriță muștar, ½ lămâie, sare, piper alb.
Prepararea: Miezul de pâine se mixează în robotul de bucătărie. Fileul de pește se taie mărunt, se amestecă cu miezul de pâine, oul și muștarul, se asezonează după gust cu sare, piper, pudră de ghimbir și usturoi. Compoziția se pune la rece pentru 10 minute, după care cu mâna unsă cu ulei se modelează crochete de 6-7 cm lungime, se dau prin pesmet și se prăjesc la foc moderat în ulei fierbinte. Pentru sos se încinge untul, se presară făina și se rumenește puțin, apoi se toarnă apa rece și se fierbe 5  minute, amestecând încontinuu. Se asezonează cu sare, piper și coajă rasă de lămâie. Gălbenușurile se amestecă cu muștarul și smântâna de gătit, se adaugă puțin sos fierbinte, apoi se toarnă totul în sos și se fierbe 1-2 minute la foc mic. Se ia deoparte, se potrivește gustul cu zeamă de lămâie. Crochetele se servesc cu sosul de lămâie.

2018. április 5., csütörtök

Mediterrán citromos csirkecomb



Hozzávalók 2 személyre: 2 egész csirkecomb, 1,5 dl száraz fehérbor, 4 közepes méretű, vékony héjú krumpli, 2 lilahagyma, 1  kis fej fokhagyma, 1 poros csípőspaprika, 1 marék koktélparadicsom, 1 marék kalamata olajbogyó, 1/2 citrom, szárított vagy friss oregánó és bazsalikom, só, bors, olívaolaj. 


Elkészítése: A csirkecombokat a forgóízületnél kettőbe vágjuk, sózzuk, borsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, lefedjük és 1-2 órára félretesszük. A krumplit alaposan megmossuk, héjastól cikkekre vágjuk, a hagymát megpucoljuk, vastag szeletekre vágjuk, a fokhagymát pedig megpucoljuk, majd az egészet olajjal kikent tepsibe szórjuk, sózzuk, borsózzuk és összeforgatjuk. Ráhelyezzük a csirkecombokat, rászórjuk a félbevágott koktélparadicsomokat, az olajbogyót, illetve a szeletekre vágott citromot és csípőspaprikát. Az egészet meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk oregánóval és bazsalikommal, aláöntjük a bort, majd a forró sütőbe toljuk és ráhelyezünk egy szelet sütőpapírt. 20 perc után a papírt kivesszük és további 20-30 percig sütjük. Azonnal tálaljuk. 




2018. február 8., csütörtök

Gremolátás rántott csirkemell




Néha, még az örök, nagy kedvencet, a rántott húst is megunjuk, vagy inkább csak, kicsit más ízvilágot szeretnénk társítani hozzá. Ilyenkor adjunk rá új kabátot, hisz ez neki, de legfőképpen nekünk  lesz ínyünkre! 


Hozzávalók 4 személyre: 1 egész csirkemell, 2 tojás, 10 dkg liszt, 15 dkg finom zsemlemorzsa, 5 dkg reszelt parmezán, 1/2 teáskanál fokhagymapor, 1 citrom reszelt héja, só, bors, 1 cikk fokhagyma, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A húst szeletekre vágjuk enyhén klopfoljuk, megszórjuk sóval és frissen őrölt borssal. A zsemlemorzsát összekeverjük a fokhagymaporral, a parmezánnal a citromhéj meg a petrezselyemzöld felével. A tojásokat felverjük, sózzuk, borsózzuk. Az olajat felhevítjük, majd a hússzeleteket lisztbe, tojásba, végül és a fűszeres zsemlemorzsába mártjuk, majd a forró olajban szép aranybarnára sütjük. A fokhagymát áttörjük, hozzáadjuk a megmaradt citromhéjat, petrezselyemzöldet és kevés sót, összekavarjuk. Tálaláskor a rántott húsra szórjuk. 

Megjegyzés: A gremolata egy olasz fűszerkeverék, mely reszelt citromhéjból, áttört fokhagymából, apróra vágott petrezselyemzöldből és sóból áll, mely friss, citrusos ízt kölcsönőz az ételnek. 




2017. szeptember 19., kedd

Karfiol citromos tojásmártással



Hozzávalók 2 személyre: 40 dkg karfiol, 3 tojás, 1 evőkanál mustár, 1 dl olaj, 1 dl krémes joghurt, 1/4 teáskanál porcukor, citrom, só, bors, petrezselyemzöld.


Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük. A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, megmossuk, enyhén sós vízben roppanósra főzzük, majd jeges vízbe szedjük és pár perc után leszűrjük. A tojásokat megpucoljuk, a sárgájukat villával összetörjük, hozzáadjuk a mustárt és fokozatosan töltve az olajat, kikavarjuk. Végül hozzáadjuk a joghurtot, a porcukrot, az apróra vágott tojásfehérjét meg a petrezselyemzöldet, összekeverjük, sóval, borssal és citromlével ízesítjük. A karfiolrózsákat tányérra tesszük és leöntjük a tojásmártással. Azonnal tálaljuk. 


2017. július 13., csütörtök

Citromos hagymás sült pisztráng


Hozzávalók 4 személyre: 4 pisztráng(egyenként kb. 25 dkg. ), 2 vöröshagyma, 4 citrom, olívaolaj, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, szárított borsikafű.


Elkészítése: A hagymát megpucoljuk, szeletekre vágjuk, 3 citromot szintén szeletekre vágunk, 1 citromnak kiszorítjuk a levét. A halakat megmossuk, szárazra töröljük, majd kívül belül sózzuk, borsózzuk és megszórjuk borsikafűvel. A halak mindkét oldalát 6-7 helyen srégen beirdaljuk, a vágásokba félbevágott citromszeleteket teszünk. A megmaradt citromszeleteket, a hagymaszeleteket és a petrezselyem felét a hasüregekbe tesszük, kívül-belül meglocsoljuk olajjal és citromlével. A halakat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, rászórjuk a megmaradt, felaprózott petrezselyemzöldet és forró sütőben, 20-25 percig sütjük. Kivesszük, 5 percig pihenni hagyjuk, majd tálaljuk. 


2017. június 22., csütörtök

Levendulás limonádé


Hozzávalók 2 személyre: 2 ág levendulazöld, 2-2 evőkanál málna és piros ribizlin, 4 szelet citrom, 1-2 teáskanál méz vagy más édesítő, víz, jégkocka. 


Elkészítése: A málnát, a ribizlit meg a citromot szétosztjuk a poharakban, hozzáadjuk a levendulaágakat és a mézet, majd egy teáskanállal kissé összetörjük-kavarjuk. Ráteszünk 3-4 jégkockát és felöntjük vízzel. Azonnal tálaljuk. 


2017. június 15., csütörtök

Málna sörbet-Sorbet de zmeură



Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg málna, 2,5 dl víz, 3 evőkanál cukor, 1 citrom leve.

Elkészítése: A vizet a cukorral  kb. 15 percig főzzük, majd lehűtjük, dobozba tesszük és félig lefagyasztjuk. A málnát a citrom levével és 1 dl vízzel blenderben pürésítjük, majd összekavarjuk a kásásra fagyott cukorsziruppal. A dobozt visszatesszük a fagyasztóba, félóránként 2-3-szor még átkavarjuk. 

Megjegyzés: Cukor helyett készíthetjük mézzel is. Ha nagyon zavaró a málna magja, pürésítés után sűrű szitán passzírozzuk át, majd úgy keverjük a cukorsziruphoz. 



Ingrediente pentru 4 persoane:  400 g zmeură, 250 ml apă, 3 linguri zahăr,  zeama de la 1 lămâie.

Prepararea: Se fierbe apa cu zahărul la foc moderat, timp de 10-15 minute, după care se răcește, se toarnă într-un recipient de plastic, se pune în congelator până când se îngheață(se amestecă din 15-15 minute). Zmeura se mixează în blender împreună cu zeama de lămâie și 100 ml apă, după care se amestecă cu siropul înghețat și pisat și se pune totul înapoi în recipientul de plastic. Se amestecă din 20 în 20 minute, până când se obține o consistență ca de sorbet.  

2017. február 9., csütörtök

Posírozott vadlazac mousseline szósszal



Hal posírozása

Hozzávalók: filézett hal vagy haltörzs szeletek, 1 l víz, 1/2 póréhagyma, 2 babérlevél, 1 csípőspaprika, 1 evőkanál házi ételízesítő(darált zöldségkeverék), 1 teáskanál egész bors, 1 dl fehérbor, 2-3 szelet citrom.


Elkészítése: A vizet meg a bort egy akkora edénybe öntjük, hogy a halszeletek egymás mellett elférjenek. Beletesszük a többi hozzávalót és 2-3 percig forraljuk, majd félrehúzzuk a tűzről. Mikor az alaplé eléri a 90 fokot, beletesszük a halat, visszatesszük a tűzre és takaréklángon, alig-alig gyöngyözve, 6-12 percig  posírozzuk. A vastagabbra szeletelt, keményebb szerkezetű halakat 15-20 percig hagyhatjuk. Szűrőkanállal kiemeljük(vigyázat, mert könnyen törik) és azonnal tálaljuk. A levet felhasználhatjuk mártáshoz a hal mellé. 




 Posírozott vadlazac mousseline szósszal

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagyobb vagy 8 kisebb szelet vadlazac, 1 fej brokkoli, só, 1 mókáskanál szódabikarbóna; a szószhoz: 2 tojás sárgája, 1 evőkanál víz vagy alaplé, 15 dkg tisztított vaj, 0,4 dl tejszín, 2 evőkanál citromlé, fehérbors, só, kapor. 

Elkészítése: A halat az előbb leírt módon posírozzuk. A brokkolit sós, szódabikarbónás vízben 5-6 percig pároljuk, majd szűrőkanállal kiszedjük, jéghideg vízbe tesszük, majd leszűrjük. A szószhoz a tojássárgákat elkavarjuk a hideg alaplével, majd vízgőz fölött, állandóan kavarva besűrítjük. Félrevesszük a tűzről és lassan adagolva, beledolgozzuk a tisztított vajat meg a citromlét. Sóval, borssal és kaporral ízesítjük, majd belekavarjuk a felvert tejszínt is. A brokkolirózsákat tányérra tesszük, ráhelyezzük a halszeleteket és leöntjük mártással. Azonnal tálaljuk. 


Érdekesség: 1912 április 14-én este, A Titanik hajó sülyedése előtt, az első osztályon utazok menüjének harmadik fogása nem más volt, mint Posírozott vadlazac Mousseline szósszal, uborkával. 



2017. január 6., péntek

Cibreo


1533-ban, Medici  Katalint 14 évesen férjhez adták az Orleans-i Henrik herceghez, a későbbi II. Henrik Franciaország királyához. Katalin Firenzéből a legjobb szakácsokat és cukrászokat vitte magával a francia udvarba, ahol nem mondott le az otthoni ízekről és szokásokról.  Bevezette a kétágú villa használatát az addigi kanál és kés mellé, szétválasztotta a sós és édes fogásokat, drága terítőket, tányérokat, ezüst evőeszközöket, valamint virágokat használt az asztal terítéséhez. Megismertette az Olaszországból hozott olívaolajat, tésztát és parmezánt, valamint a spenótot, zellert, articsókát, brokkolit. A híres francia konyha Medici Katalinnak tulajdoníthat olyan recepteket, mint a hagymaleves, a narancsos kacsa, a ragadós mártást, amit majd Louis de Béchamel fejleszt tökéletesre a XVII. században. Katalin és Henrik házasságában 10 évig nem volt gyerekáldás, ezért Katalin minden cselt bevetett a cél érdekében: orvosi tanácsokat, diétákat és női praktikákat is, melyeknek végül 10 gyerek lett az eredménye. Állítólag a creppe suzet-tel, azaz a narancsos palacsintával csábította vissza  a királyt a hitvesi ágyba. A cibreo a firenzei szakácsok által összeállított termékenységnővelő diéta egyik étele volt, ami kakas  belsőségekből, taréjból és heréből készült. Az alábbi recept, valószínű a legrégebbi, úgy, ahogy Pellegrino Artusi jegyezte le az 1981-ben megjelent A főzés tudománya és az étkezés művészete könyvében. 






Cibreo

Hozzávalók 2 személyre: 40 dkg kakas belsőségek(máj, szív, kakastaréj, kakashere), 1 hagyma, 3 dkg vaj, 3 tojás, 1 csupor húsleves, 1 citrom, só, bors, zsálya.

Elkészítése: A májat forró vízbe dobjuk és fehéredésig(1-2 percig) hagyjuk, majd kivesszük és kisebb darabokra vágjuk. Az apróra vágott hagymát a vajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a kakastaréjt és a szívet, sózzuk, borsózzuk, majd rátöltjük az alaplevet(1-2 evőkanállal félreteszünk)és kb. 30 percig főzzük, a végén majdnem teljesen elpárologtatjuk. Hozzáadjuk a májat meg a herét, megszórjuk zsályával és puhára pároljuk.  A tojásokat felverjük a citromlével, vékony sugárban hozzáadjuk a félretett forró alaplevet, majd félrehúzzuk a tűzről a belsőségeket és rátöltjük a tojást. Állandóan kavarva besűrítjük. A tojásnak nem kell megsülnie, csak besűrűsödnie a forró edénytől és a belsőségektől. Azonnal tálaljuk. 



Fiica lui Lorenzo de Medici, Catherina moștenește dragostea pentru artă și gust al aceluia, care a înlesnit lumii talente precum Botticelli, Michelangelo, Da Vinci, Petrarca. În 1533, Catherina devine, prin căsătorie, prințesă de Orleans, apoi regina a Franței. Deși căsnicia ei nu este una înaurită de iubire, Catherina de Medici a reușit să se impună prin cultura și cunoștințele ei vaste în toate domeniile, având feblețe în special pentru arhitectură, dar având și renumele unei bucătărese perfecte. La plecare la curtea franceză a fost însoțită de o escortă de cei mai buni bucătari din Firenze, dar gătea și ea însăși pentru copiii ei, obicei destul de rar întâlnit la o curte regală, unde gusturile sunt realizate în speță de bucătarii curții. Istoricii bucătăriei italiene se mândresc azi cu faptul că, grație Catherinei de Medici, vestita bucătărie franceză datorează câteva rețete sau preparate cu inspirație din  bucătăria din Firenze, rețete cunoscute și îndrăgite azi în lumea întreagă, și anume rețete ca sosul besamel, crepele, rața cu portocale (numită Paparo a Melarancio în limba italiană, respectiv canard à l’orange în limba franceză). Familia regală nu are copii timp de 10 ani, de aceea Catherina apelează la orice, pentru a avea moștenitori: tratamente medicale, leacuri miraculoase, diete, trucuri femeiești și chiar și vrăjitorii.  Una din poveștile gastronomice legate de numele Catherinei de Medici este cea a unei delicioase mâncări din organe de cocoș – cibreo, făcând parte din dieta pentru fertilitate. Se istorisește că în anul 1549, la sărbătorirea împlinirii vârstei de 30 de ani, Catherina era să moară din cauza unei intoxicații provocate de această mâncare, una din marile ei favorite în bucătărie.  În cele din urmă, regina dă naștere la 10 copii, dintre care 7 au supraviețuit. 
Această variantă a rețete Cibreo este probabil cea mai veche, așa cum este descrisă de maestrul Pellegrino Artusi în cartea sa din 1891, Știința bucătăriei și arta de a mânca bine.

Cibreo

Ingrediente pentru 2 persoane: 400 g organe de cocoș(ficat, inimă, fudulii, creastă), 1 ceapă, 30 g unt, 3 ouă, 1 cană supă de carne, 1 lămâie, sare, piper, salvie.

Prepararea: Ficatul se opărește 1-2 minute în apă fierbinte, după care se scoate și se taie în bucăți mai mici. Ceapa mărunțită se călește în unt, se adaugă creasta de cocoș și inima, se asezonează cu sare și piper, apoi se toarnă supa de carne(se pune deoparte 1-2 linguri de supă) și se înăbușă sub capac cca. 30 minute. La sfârșit se lasă să se evaporă aproape tot lichidul. Se adaugă ficatul și fuduliile, salvia mărunțită și se mai înăbușă câteva minute. Se bat ouăle cu zeama de lămâie, se adaugă supa fierbinte de carne pusă deoparte. Se ia vasul de pe foc și se toarnă amestecul de ouă, amestecând încontinuu până ce sosul se îngroașe (ouăle nu se gătesc, doar îngroașe puțin sosul de la căldura organelor și al vasului). Se servește imediat.  

2016. december 6., kedd

Citromos velőkrém - Salată de creier de porc




Hozzávalók 4-6 személyre: 30 dkg sertés agyvelő, 2 szelet kenyér héj nélkül, 1 dl tej, 2 dl olaj, 1 hagyma, 1 citrom, só, bors, ecet, olajbogyó.


Elkészítése: Az agyvelőt hideg vízben kiáztatjuk, hártyáitól megtisztítjuk, majd hideg enyhén sós, ecetes vízben 10-15 percig közepes lángon főzzük. leszűrjük, hűlni hagyjuk és az esetleges hártyákat még leszedjük, majd villával összetörjük. A kenyeret meglocsoljuk a tejjel, majd kiszorítjuk és hozzáadjuk a velőhöz, majd kézi mixer közepes fokozatán kavarjuk, miközben az olajat meg a citromlevet vékony sugárban rátöltjük. Mikor felvette az egész olajat-mint a majonéz-, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát , ízlés szerint sózzuk és borsózzuk. Olajbogyóval tálaljuk, bagettet kínálunk mellé. 



Salată de creier de porc

Ingrediente pentru 4-6 persoane: 300 g creier de porc, 2 felii franzelă fără coajă, 100 ml lapte, 200 ml ulei, 1 ceapă, 1 lămâie, sare, piper, oțet, măsline negre.

Prepararea:  Creierul se ține în apă rece, apoi se curăță de pielițele mai groase și se fierbe 10-15 minute la foc moderat în apă cu sare și puțin oțet. Se strecoară, se lasă la răcit, apoi se mai curăță de eventualele pielițe și se zdrobește cu furculița.  Pâinea se înmoaie în lapte, se stoarce. Se pun creierul și pâinea într-un castron și se mizează cu mixerul de mână, turnând în fir subțire uleiul și adăugând câte  puțină zeamă de lămâie. Când s-a încorporat tot uleiul, se adaugă ceapa mărunțită și se asezonează cu sare și piper. Se servesc măsline alături de salată. 

2016. december 3., szombat

Citromos csirkehúsgombóc leves - Ciorbă cu perișoare de pui



Hozzávalók 6 személyre:  40 dkg sárgarépa, 2-3 petrezselyemgyökér, 1 hagyma, 3-4 evőkanál olaj, 3 l húsleves, 1 evőkanál étkezési keményítő, 2 dl tejföl, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál mustár, só, 1 citrom, csípőspaprika, petrezselyemzöld:   
a gombócokhoz: 50 dkg darált csirkecomb, 1 hagyma, 1 evőkanál vaj, 1 tojás, só, bors, petrezselyemzöld, 1 teáskanál reszelt citromhéj.


Elkészítése: A zöldséget megpucoljuk, megmossuk, a veteményt karikára, a hagymát apróra vágjuk. Az olajat a fazékba töltjük, rádobjuk a zöldséget és álladó kavarás mellett 2-3 percig dinszteljük, majd felöntjük a húslevessel és közepes lángon főzzük. Közben elkészítjük a gombócokat: ehhez az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk a vajon és hűlni hagyjuk. A darálthúshoz hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a hagymát, sóval, borssal meg citromhéjjal ízesítjük és összedolgozzuk. Olajos kézzel apró gombócokat formázunk és beletesszük a levesbe. Körülbelül 10-15 percig főzzük, szükség szerint sózzuk. A keményítőt összekavarjuk a tojássárgákkal, a mustárral meg a tejföllel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd rátöltjük a levesre. Megszórjuk kevés apróra vágott petrezselyemzölddel és 1-2 percig, nagyon kicsi lángon főzzük, azután félrehúzzuk és 15 percig pihentetjük. Tálalás előtt citrommal savanyítjuk. Csípős paprikával tálaljuk. 



Ciorbă cu perișoare de pui

Ingrediente pentru 6 persoane:  400 g morcovi, 2-3 rădăcini de pătrunjel, 1 ceapă, 3-4 linguri ulei, 3 l supă de carne, 1 lingură amidon alimentar, 200 ml smântână, 2 gălbenușuri, 1 lingură muștar, sare, 1 lămâie, ardei iute, frunze de pătrunjel;
pentru perișoare: 500 g pulpe de pui dezosate, 1 ceapă, 1 lingură unt, 1 ou, sare, piper, frunze de pătrunjel, 1 linguriță coajă de lămâie rasă.

Prepararea:  Legumele se curăță, se spală, zarzavatul se taie rondele, ceapa se mărunțește. Uleiul se toarnă în oală, se adaugă ceapa și zarzavatul, se înăbușă 2-3 minute amestecând încontinuu, după care se toarnă supa și se fierbe la foc moderat. Pulpele de pui se dau prin mașina de tocat, ceapa mărunțită se înăbușă în unt și se lasă la răcit. Se adaugă oul, ceapa și frunzele de pătrunjel mărunțite la carnea tocată, se asezonează cu sare, piper și coajă de lămâie. Cu mâna unsă cu ulei se modelează perișoare, se adaugă în ciorbă și se fierb cca. 10-15 minute. Amidonul se amestecă cu gălbenușurile, muștarul și smântâna, se fluidizează cu puțină zeamă fierbinte, apoi se toarnă în ciorbă și se fierbe 2-3 minute la foc foarte mic. Se presară frunze de pătrunjel mărunțite și se ia deoparte. Se lasă 15 minute la odihnit după care se acrește cu zeamă de lămâie după gust și se servește. Se servește cu ardei iute. 

2016. október 23., vasárnap

Sütőtökös tekercs



Hozzávalók: a laphoz: 3 tojás, 6 evőkanál cukor, 16 dkg sütőtök(meghámozva), 4 evőkanál liszt, 1/2 teáskanál sütőpor, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál citromlé, 1 teáskanál reszelt citromlé, csipetnyi só; a krémhez: 1 tasak citromízű pudingpor, 3 dl tej, 12 dkg vaj, 10 dkg +1 evőkanál  porcukor, 1/2 citrom leve. 

Elkészítése


1. A sütőtököt kockákra vágjuk, megfőzzük, majd leszűrjük és villával összetörjük. 
2. A tojásokat a cukorral és a csipetnyi sóval vastag krémhabbá verjük, hozzáadjuk a citromhéjat, a sütőtököt, a citromlével eloltott szódabikarbónát meg a sütőporral elkevert lisztet és összekavarjuk. 


3. Sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe simítjuk és 175 fokon, 15-20 percig sütjük. Ha megsült kivesszük, befedjük sütőpapírral és feltekerjük. Hűlni hagyjuk. 
4. A pudingport a tejjel megfőzzük, hűlni hagyjuk. A szobahőmérsékletű vajat kikavarjuk 10 dkg porcukorral, kanalanként adagolva beledolgozzuk a pudingot és a citromlevet.


5. A lapot kiterítjük, lehúzzuk a sütőpapírt, lekenjük a krémmel, majd szorosan feltekerjük. Visszacsavarjuk a sütőpapírba és 2-3 órára hűtőbe tesszük. 
6. Tálalás előtt kivesszük a sütőpapírból, megszórjuk porcukorral és szeletekre vágjuk. 



2016. október 7., péntek

Gomba fricassée

                                                                                                                                                                                                                                          
     
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg csiperkegomba, 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 2,5 dl hús alaplé, 1 dl tejszín, 2 tojás sárgája, 1/2 citrom, só, bors.

  Elkészítése: A gombát megmossuk, szeletekre vágjuk, meglocsoljuk citromlével és a vajon kissé megpároljuk. Megsózzuk, rászórjuk a lisztet és kevés borst, elkavarjuk, majd felöntjük az alaplével és negyed óráig közepes lángon főzzük. A tojássárgáját elkavarjuk a tejszínnel és a mártásba kavarjuk. Azonnal tálaljuk. 

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...