A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uborka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: uborka. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 29., szerda

Túrókrémes uborkafalatok





Hozzávalók 2 személyre:  2 közepes méretű uborka, 6 vékony szelet sonka, 8 dkg tehéntúró, 1-2 evőkanál sajtkrém, só, fehérbors, zöld kapor.
 
Elkészítése: A túrót villával összetörjük és krémesre kavarjuk a sajtkrémmel. 2 szelet sonkát nagyon apróra vágunk, belekavarjuk a krémbe, sóval és fehér borssal és kevés apróra vágott kaporral ízesítjük. 1 órára hűtőbe tesszük dermedni. Az uborkát megmossuk és krumplihámozóval vékonyra szeleteljük. Mindegyik szeletet lekenjük a túrókrémmel, óvatosan feltekerjük és lábra állítjuk. A sonka szeleteket hosszában kettőbe tépjük, összecsavarjuk és az uborka falatokra helyezzük. Azonnal tálaljuk. Ne készítsük el csak tálalás előtt, mert az uborka magába szívja a sót és meglágyul.


2014. augusztus 4., hétfő

Mentás uborkaleves






A nyári kánikulában mi sem jön jobban mint egy jól behűtőt, mentás uborkaleves. Frissítően hat a szervezetre, egészséges, serkenti a gyomor működését és nem utolsó sorban keveset kell bíbelődni vele a konyhában. Hagyma helyett készíthetjük fokhagymásan is és aki idegenkedik a mentától, az helyettesítheti kaporral.






Hozzávalók 2 személyre:  4 uborka, 4 dl joghurt, 1-2 evőkanál olívaolaj, 2-3 szél petrezselyemlevél, 1-2 szál menta, 1 kis csokor metélőhagyma, 1 kis hagyma, só, bors


Elkészítése
1. Előkészítjük a hozzávalókat.
2. Az uborkát megmossuk, végeit levágjuk és kockára vágjuk, a hagymát pedig megpucoljuk és szintén kockára vágjuk. 
3. A zöldfűszereket megmossuk, a petrezselyem és a menta leveleit letépjük a szárról, a metélőhagymát összevágjuk.
4. Az összes hozzávalót késes aprítóba tesszük és apróra vágjuk  benne. 
5. Hozzáadjuk a joghurtot és krémesre turmixoljuk.
6. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, beletesszük az olajat és összekeverjük. Tálalás előtt jól lehűtjük.


2013. augusztus 27., kedd

Tzatziki






Hozzávalók: 25-30 dkg uborka, 30 dkg zsíros joghurt, 2-3 cikk fokhagyma, 1 csokor zöld kapor, só, bors

Elkészítése: A joghurtot gézbe rakjuk és hagyjuk lecsöpögni. Az uborkát megmossuk, felét meghámozzuk  és felét héjasan hagyjuk, majd lereszeljük a reszelő legnagyobb lyukú oldalán. Megsózzuk és állni hagyjuk  egy ideig, majd a levét kinyomkodjuk.  A fokhagymát megpucoljuk és átnyomjuk a fokhagymaprésen, a kaport pedig apróra vágjuk. A hozzávalókat összekeverjük, frissen őrölt borssal és ha még szükséges, sóval ízesítjük és 2-3 órára hűtőben tartjuk, hogy az ízek jól összeérjenek. Önmagában is fogyasztható, de sült húsok mellé kiváló saláta. 


2013. július 30., kedd

Uborkás hűsítő koktél

Nyári, forró napokra tökéletes frissítő és hűsítő koktél.



Hozzávalók: 3-4 uborka, 2 citrom, 3 evőkanál méz, 1 marék mentalevél, jégkocka

Elkészítése: Az uborkát meghámozzuk, kockára vágjuk és blenderbe rakjuk, majd hozzáadjuk a mentalevelet meg a citrom kifacsart levét.  Felöntjük annyi vízzel, hogy jóval ellepje az uborkát és összeturmixoljuk. A poharakat megtöltjük jégkockával, rátöltjük az uborkalevet és  vékonyra vágott citrom meg uborkaszelettel díszítjük. 


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...