A
vetrece Erdélyből származó étel, a tokány egy fajtája, mely marhahúsból készül,
savanykás mártással. Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt hallottam először erről
az ételről, addig ismeretlen volt számomra, sőt a családom és idősebb rokonaim
körében sem hallott róla senki. Úgy néz ki, hogy a XX. században teljesen
feledésbe merült a hagyományos Erdélyi konyhában, egyrészt, lehet az egyre
kevesebb marhahús fogyasztás miatt, másrészt, lehet, hogy egyéb ételek háttérbe
szorították.
A vetrece legrégebbi leírása a Szakáts
mesterségnek könyvetskéje 1698-as kolozsvári kiadásában található, amely
szerint nyárson, félig sült marhahúst metéltre vágtak, szalonnával és hagymával
zsírjára sütötték, borssal és gyömbérrel ízesítették, a végén ecettel
savanyították.
1892-ben megjelent, Zilahi Ágnes Valódi magyar szakácskönyve szerint az ételt már maradék marhahús
pecsenyéből készítették, hagymával és ecettel, szalonna és gyömbér nélkül.
Kövi
Pál Erdélyi konyha című könyvében
pedig tyúkvetrecéről ír, ami sárgarépával, borral és tejjel készült.
Mivel az
ételt készítését nem volt honnan ellesnem, a Horváth Ilona receptje után készítettem,
tejfölös habarással, mustárral és citromhéjjal, köretnek pedig puliszkát csinátam
mellé. Számomra, minden bizonnyal az egyik legfinomabb tokányféle!

Vetrece Horváth Ilona
receptje szerint
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg marha lapocka
vagy lábszár, 10 dkg szalonna, 1 hagyma, 1 dl fehérbor, 1,5-2 dl tejföl, 1
evőkanál liszt, 1 teáskanál mustár, reszelt citromhéj, 1-2 babérlevél, ecet,
só, bors.
Elkészítése: A szalonnát csíkokra vágjuk,
zsírjára sütjük, majd a pörcöt tányérra szedjük. A zsiradékban megfonnyasztjuk
az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a csíkokra vágott marhahúst, többszöri
kevergetés mellett átsütjük. Felöntjük a borral, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk
a babérlevelet, fedő alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A tejfölt
kikavarjuk a liszttel, behabarjuk vele a tokányt, mustárral, kevés reszelt
citromhéjjal és ecettel ízesítjük. Puliszkával tálaljuk.

Vetrece
Kövi Pál receptje
szerint szabadon
Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb csirkemell,
1 hagyma, 1 sárgarépa, 2-3 evőkanál olaj, 1 dl fehérbor, só, bors, tárkonyecet,
1 cm gyömbér, majoránna, 1 dl tej.
Elkészítése: A szeletekre vágott gyömbért a
tejbe tesszük, beleszórunk kevés majoránnát. A csirkemellet kisujjnyi csíkokra
vágjuk, a fűszeres tejbe tesszük, 1-2 órára hűtőbe tesszük. Az apróra vágott
hagymát megpirítjuk az olajban, hozzáadjuk a metéltre vágott sárgarépát, kicsit
ezt is átsütjük, majd beletesszük a húst és közepes lángon pároljuk, közben
sózzuk, borsozzuk. Felöntjük a borral meg a tejjel, addig pároljuk, míg a hús
elkészül és a szaftja besűrűsödik. Tárkonyecettel ízesítjük.

Vetrecze Zilahi Ágnes receptje szerint - eredeti
szöveg
A maradék marhahus-pecsenyét lehet ujra
késziteni a következő módon: forró zsirba tegyünk laskára felvágott hust;
sózzuk meg és öntsünk egy kevés hideg vizet és néhány kanál eczetet reá. Ha jól
elfőtte a levét és már zsirja kezd sülni, tegyünk közé egy kis borsót és pár fő
laskára vágott vereshagymát. Mikor a hagyma kezd pirulni, fel lehet tálalni.
Tegyünk mellé burgonya pirét.
Tocăniță de vită cu
mămăligă
Ingrediente pentru 4
persoane: 800 g spată sau rasol de vită,
100 g slănină afumată, 1 ceapă, 100 ml vin alb, 150-200 ml smântână, 1
linguriță făină, 1 linguriță muștar, puțină coajă rasă de lămâie,1-2 foi dafin,
zeamă de lămâie, sare, piper.
Prepararea: Slănina se taie cubulețe, se prăjește,
jumările se scot pe o farfurie. În grăsimea rămasă se călește ceapa mărunțită,
se adaugă carnea de vită tăiată fâșii nu prea mari, se călește până la albire,
după care se toarnă vinul, se asezonează cu sare și piper, se adaugă foile de dafin și se fierbe înăbușit sub capac până când se înmoaie, adăugând puțină apă
caldă ori de câte ori este nevoie. Făina se amestecă cu smântâna, se toarnă
peste carne, se adaugă muștarul și se îngroasă sosul. La final se presară
puțină coajă rasă de lămâie și se potrivește gustul cu puțină zeamă de lămâie.
Se servește cu mămăligă.
Tocăniță de pui cu morcovi și lămâie
Ingrediente pentru 2 persoane: 1 piept de pui mai mic, 1 ceapă, 1 morcov mai
mare, 2-3 linguri ulei, 1 lingură făină, 100 ml lapte, sare, piper, ½ lămâie.
Prepararea: Ceapa
mărunțită se călește în ulei, se adaugă pieptul de pui și morcovul tăiați
fâșii, se călesc împreună până când carnea se albește și morcovii se înmoaie
puțin, după care se asezonează cu sare și piper, se toarnă puțină apă și se
fierbe înăbușit sub capac. Făina se amestecă cu laptele, se toarnă în mâncare
și se îngroașă la foc mic. Când carnea este gătită se ia deoparte și se adaugă
puțină zeamă de lămâie. Se servește cu mămăligă, orez fiert sau pâine
proaspătă.