A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Street food. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Street food. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 21., csütörtök

Teriyaki csirkemell - Piept de pui Teriyaki

A teriyaki ételek Japánból származnak, és az egyik legismertebb és legnépszerűbb főzési technikát képviselik az ország gasztronómiájában, ami az ételek édeskés, fényes mázzal történő bevonására utal. Az 1960-as években váltak népszerűvé az Egyesült Államokban, ahová a japán bevándorlók vitték magukkal, azóta világszerte elterjedtek, és sok helyen csirkével, marhahússal, sőt zöldségekkel is elkészítik. 

   Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, 2-3 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál liszt; a Teriyaki szószhoz: 1 dl víz, 4 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál méz, 1 evőkanál rizsecet (vagy almaecet), 1 evőkanál szezámolaj, 1 cikk fokhagyma, 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér, 1 teáskanál keményítő; a tálaláshoz: 20 dkg rizstészta, 4 főtt tojás, 1 szál újhagyma, 2 evőkanál szezámmag.

Elkészítése: A csirkemellet kis kockákra vágjuk, sózzuk és borsozzuk, összekeverjük a liszttel, majd 10 percre félretesszük.  Közben elkészítjük a teriyaki mártást, amihez egy kisebb edényben a szezámolajon átforgatjuk a reszelt gyömbért és az  apróra vágott fokhagymát, majd hozzáadjuk a szójaszószt, a mézet, a rizsecetet meg a vízzel elkevert keményítőt és összeforraljuk. Egy serpenyőt közepes lángon felhevítünk, hozzáadjuk az olívaolajat, majd rátesszük a csirkemellet és aranybarnára pirítjuk. Amikor a csirke elkészült, ráöntjük a teriyaki szószt, alacsony hőfokon pár percig hagyjuk főni, közben többször átkavarjuk, hogy a húst szépen bevonja a  mártás, a végén rászórjuk a szezámmagot. A rizstésztát egy edénybe tesszük, ráöntünk annyi forró vizet, hogy ellepje, 4-5 percig állni hagyjuk (a rizstészta vastagságától függően több-kevesebb időt igényelhet), majd leszűrjük és hideg vízzel leöblítjük. A teriyaki csirkemellet a rizstésztával és a cikkekre vágott főtt tojással tálaljuk, és megszórjuk apróra vágott újhagymával. 


Preparatele Teriyaki își au originile în Japonia și reprezintă una dintre cele mai cunoscute și populare tehnici de gătit din gastronomia țării, referindu-se la glazurarea mâncărurilor cu un sos dulce și lucios. În anii 1960, au devenit populare în Statele Unite, fiind aduse de imigranții japonezi, iar de atunci s-au răspândit la nivel mondial, fiind preparate în multe locuri cu pui, carne de vită și chiar legume.

 Piept de pui Teriyaki       

Ingrediente: 600 g piept de pui, 2-3 linguri ulei de măsline, 1 lingură făină; pentru sosul Teriyaki: 100 ml apă, 4 linguri sos de soia, 2 linguri miere, 1 lingură oțet de orez (sau oțet de mere), 1 lingură ulei de susan, 1 cățel de usturoi, 1 linguriță ghimbir proaspăt ras, 1 linguriță amidon; pentru servire: 200 g tăiței de orez, 4 ouă fierte, 1 fir de ceapă verde, 2 linguri semințe de susan.

Prepararea:  Pieptul de pui se taie în cubulețe, se asezonează cu sare și piper, se amestecă cu făina și se lasă deoparte timp de 10 minute. Între timp, se prepară sosul teriyaki: într-o cratiță mică, se călesc ghimbirul ras și usturoiul tocat fin în uleiul de susan, apoi se adaugă sosul de soia, mierea, oțetul și amidonul dizolvat în apă, se amestecă până când sosul începe să fiarbă și să se îngroașe. Într-o tigaie, se încinge uleiul de măsline la foc mediu, apoi se prăjește puiul până devine auriu. Când este gata se adaugă sosul teriyaki peste pui și se lasă să fiarbă câteva minute la foc mic, amestecând pentru a acoperi bine carnea cu sos. La final, se presară semințele de susan. Tăițeii de orez se pun într-un vas și se acoperă cu apă fierbinte, se lasă să stea 4-5 minute (în funcție de grosimea tăițeilor), după care se scurg și se clătesc cu apă rece. Pieptul de pui Teriyaki se servește cu tăiței de orez, ouă fierte tăiate în sferturi și ceapă verde tocată mărunt.

2024. november 12., kedd

Yakisoba noodles - Pirított tészta - Tăiței Yakisoba cu pui

                        A Yakisoba a kínai konyhából került Japánba a 20. század elején vált népszerűvé. Bár a „soba” szó japánul hajdinalisztből készült tésztát jelöl, a Yakisoba nem hajdinatésztából készül, hanem búzalisztből készült tésztából, amely inkább hasonlít a kínai chow mein tésztához. A Yakisoba szó szerint „pirított tésztát” jelent, és  különféle zöldségekkel, húsokkal és egy édes-savanykás, szójaszósz alapú mártással készül. A második világháború utáni Japánban vált igazán közkedveltté, mivel olcsó és könnyen elkészíthető étel volt, bármikor beszerezhető alapanyagokból. Gyakran készítették piacokon és fesztiválokon is, mint egy gyorsan összedobható utcai ételt, amit általában egy vaslapon sütöttek össze, kis fémlapátok segítségével. Házilag egy nagyobb serpenyő, vagy egy wok is tökéletes az elkészítéséhez.

                                Pirított tészta (Yakisoba noodles)             4 személy /    60 perc

Hozzávalók: 30 dkg yakisoba tészta, 30 dkg csirkemell,  1 hagyma, 2 sárgarépa, 1 piros kaliforniai paprika, ½ zöld vagy sárga paprika, 2-3 gomba, 1/2 káposzta, 1 zöldhagyma, 3-4 evőkanál szezámolaj vagy napraforgóolaj, fokhagymapor: a Yakisoba szószhoz: 4 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál osztrigaszósz, 2 evőkanál Worcestershire szósz, 2 evőkanál ketchup, 1 evőkanál méz, 1/2 teáskanál szezámolaj.

Elkészítése: A yakisoba tésztát a csomagoláson leírt utasítás szerint megfőzzük, majd leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, lecsöpögtetjük és összekeverjük 1 teáskanál olajjal, hogy ne tapadjon össze. Egy kis tálban összekeverjük a szósz hozzávalóit. A húst vékony csíkokra vágjuk, megsózzuk. A zöldségeket megpucoljuk, vékony csíkokra vágjuk. Egy nagy serpenyőben vagy wokban felhevítjük az olajat közepes lángon, megpirítjuk a vékonyra szeletelt húst, majd egy tálba szedjük. Ugyanabban a serpenyőben potólunk még egy kis olajat, és nagy lángon rendre megpirítjuk benne a hagymát, majd a sárgarépát, a paprikát, a gombát és végül a káposztát, amíg kissé megpuhulnak, de még ropogósak maradnak, közben mindegyiket kiszedjük az előbb megsülthez. Végül a tésztát is nagy lángon átpirítjuk, visszatesszük a zöldségeket meg a húst, ráöntjük a szószt, megszórjuk kevés fokhagymaporral, alaposan összekeverjük  és további 2-3 percig még pirítjuk. Az elkészült yakisobát azonnal tálaljuk, megszórva aprított zöldhagymával. 


 Yakisoba înseamnă „tăiței prăjiți” și a fost adus în Japonia din China, fiind versiunea japoneză a tradiționalei tăiței chow mein. Yakisoba a început să fie vândut în jurul anului 1950, după cel de-al Doilea Război Mondial, în timpul festivalurilor de stradă, ca o mâncare rapidă. Era gătită pe loc, pe o placă de fier, cu ajutorul unor mici spatule metalice, ceea ce permitea amestecarea temeinică a ingredientelor și prăjirea uniformă. Acasă, este suficient să folosim o tigaie mai mare sau un wok pentru a-l prepara.

Tăiței Yakisoba cu pui                      4 pers / 60 min                   

Ingrediente: 300 g tăiței yakisoba, 300 g piept de pui, 1 ceapă, 200 g morcovi, 1 ardei gras roșu, ½ ardei gras verde sau galben, 2-3 ciuperci, ½ varză, 1 ceapă verde, 30-40 ml ulei de susan sau de floarea-soarelui, pudră de usturoi; pentru sosul Yakisoba: 60 ml sos de soia, 30 ml sos de stridii, 30 ml sos Worcestershire, 30 ml ketchup, 15 ml miere, ½ linguriță ulei de susan.

Prepararea: Tăițeii yakisoba se fierb conform instrucțiunilor de pe ambalaj, se scurg, se clătesc cu apă rece, se lasă la scurs și se amestecă cu 5 ml ulei, pentru a nu se lipi. Se amestecă ingredientele sosului într-un castron mic. Carnea se taie fâșii subțiri și se sărează. Legumele se curăță și se taie fâșii subțiri. Se încinge uleiul într-o tigaie mare sau wok, se prăjește carnea tăiată subțire, apoi se transferă într-un castron. În aceeași tigaie se adaugă puțin ulei și se prăjesc pe rând ceapa, morcovul, ardeiul, ciupercile și, în final, varza, până se înmoaie puțin, dar rămân totuși crocante, fiecare legumă se scoate din tigaie pe măsură ce este gata și se pune peste carne. În final, se prăjesc tăițeii la foc mare, se adaugă înapoi legumele și carnea, se toarnă sosul, se presară cu puțină pudră de usturoi, se amestecă bine și se prăjesc împreună încă 2-3 minute. Yakisoba se servește imediat, presărat cu ceapă verde tocată.

 


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...