A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 1., péntek

Epres rolád - Ruladă cu căpșuni



Hozzávalók: 5 tojás fehérje, 20 dkg cukor, csipetnyi só, 1 evőkanál ecet, 2 evőkanál étkezési keményítő, 5 dkg szeletelt mandula, 10 dkg étcsokoládé, 2 dl  habtejszín, 1 nagy evőkanál csokoládés mogyorókrém( vagy 5 dkg puha vaj), 2 dl tejszín, 25 dkg eper.

Elkészítése:

1.      A tojásfehérjét a sóval felverjük, félidőben hozzáadjuk az ecetet, beleszórjuk a cukrot és kemény habbá verjük, a végén pedig beleforgatjuk a keményítőt is.
2.      Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, olajos szalvétával átkenjük, majd belesimítjuk a tojáshabot és rászórjuk a mandulát. 150 fokon, 45-50 percig sütjük. 5 percig hűlni hagyjuk, majd sütőpapírral lefedjük és feltekerjük.


3.      A csokoládét a tejszínnel összeolvasztjuk, szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk, majd a csokoládés mogyorókrémmel habosra kavarjuk. A habtejszínt felverjük. Az epret megmossuk, felvágjuk(3-4 szemet félreteszünk).
4.      A lapot óvatosan kiterítjük, az aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, majd lekenjük a csokoládékrémmel.


5.      Rákenjük a habtejszínt és rászórjuk az epret.
6.      Feltekerjük, fóliába csomagoljuk, majd hűtőbe tesszük. 1 óra után szeleteljük.


Ruladă cu căpșuni

Ingrediente: 5 albușuri, 200 g zahăr, un praf de sare, 1 lingură oțet, 2 linguri amidon alimentar,  50 g migdale feliate, 100 g ciocolată amăruie, 200 ml frișcă lichidă, 1 lingură mare cremă de ciocolată(din comerț) sau unt, 200 ml frișcă bătută, 250 g căpșuni.

Prepararea: 
1.      Se bat albușurile cu sarea, când sunt bătute pe jumătate se adaugă  oțetul  și zahărul și se bate spumă tare. La sfârșit se incorporează amidonul.
2.      Se tapetează cu hârtie de copt o tavă de aragaz, se unge hârtia cu un șervețel înmuiat în puțin ulei, după care se întinde compoziția de albuș, se presară cu migdale feliate și se coace 45-50 minute la 150 grade. După coacere se lasă 5 minute la răcorit, apoi se acoperă cu o altă foaie de hârtie de copt și se rulează.
3.      Frișca se pune la înfierbântat, se adaugă ciocolata mărunțită, se omogenizează, apoi se lasă la temperatura camerei. Când s-a răcorit, se incorporează crema de ciocolată sau untul. Căpșunii se spală, se mărunțesc. 
4.      Se desface cu grijă foaia de albuș, se trage hârtie de copt, se unge cu crema de ciocolată.
5.      Peste cremă se întinde frișca bătută, se presară căpșunii.
6.      Se rulează, se împachetează în folie alimentară, se strânge la capete și se pune la rece. Se feliază după 1 oră.

2020. március 29., vasárnap

Indiáner - Indiene cu frișcă



Gróf Pálffy Ferdinánd  1807-1826 között a bécsi színház felügyelője volt. Egy alkalommal néhány napra vendégszereplésre szerződtetett egy Europát beutazó indián  artistát, akinek a tiszteletére süteményt készíttetett a saját szakácsával. A kérés az volt, hogy olyan süteményt alkosson, aminek a kinézete a művészre hasonlítson, így született Indiáner sütemény, mely olyan sikeres lett, hogy a mai napig ismert maradt. 

Hozzávalók 20 darabhoz: 
a korongokhoz: 4 tojás, 8 dkg cukor, csipetnyi só, 8 dkg liszt, 1 evőkanál olaj;
a krémhez: 2 dl tejszín, 1 evőkanál porcukor;
a glazúrhoz: 10 dkg étcsokoládé, 2 evőkanál olaj;
a sziruphoz: 1 dl víz, 1 evőkanál cukor, fél rúd vanília, narancshéj.

Elkészítése:
A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval meg a cukorral, majd beleforgatjuk az olajjal kikevert tojássárgáját meg a lisztet.


A masszát habzsákba kanalazzuk, sütőpapírral bélelt tepsibe, 40 darab, 5 cm-es korongot nyomunk. 180 fokon, 14-15 percig sütjük.


Az étcsokoládét megolvasztjuk, belekavarjuk az olajat, majd 20 darab korongot bevonunk a mázzal.  A szirup hozzávalóit összeforraljuk, majd kihűtjük. A megmaradt 20 korongot lekenjük a sziruppal.


A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, a szirupos korongokra 1-1 nagy habrózsát nyomunk.       A csokoládés korongok alját is megecseteljük a sziruppal, majd a tejszínhab tetejére óvatosan rányomjuk. 

Tetejét tetszés szerint kevés tejszínhabbal és cukorgyöngyökkel feldíszíthetjük.



Prăjitura Indiene cu frișcă este una dintre rețele vechi din cofetării, cu frișcă naturală și sirop aromat.  Compoziția cojilor este din blat de pandișpan, care se șprițează mici discuri cu un poș de ornat cu vârful rotund.  Glazura poate fi ciocolată sau fondant de ciocolată. Prăjitura se lasă 1 zi la odihnit, timp în care cojile se înmoaie puțin. Cojile indiene se folosește și pentru prăjiturile Buzdugane și  Ciuperci.

Indiene cu frișcă

Ingrediente pentru 20 bucăți: pentru coji: 4 ouă, 80 g zahăr, un praf de sare 80 g făină, 1 lingură ulei; pentru cremă: 200 ml frișcă naturală, 1 lingură zahăr pudră; pentru glazură: 100 g ciocolată amăruie, 2 linguri ulei; pentru sirop: 100 ml apă, 1 lingură zahăr, ½ baton de vanilie, coajă de portocală.

Prepararea
1.      Se bat spumă albușurile cu sarea și zahărul, gălbenușurile se amestecă cu uleiul, se amestecă cele două compoziții.
2.      Se incorporează făina, amestecând cu grijă de jos în sus cu o spatulă de silicon.
3.      Compoziția se pune într-un sac de ornat cu vârf rotund, se șprițează 40 discuri cu diametrul de 4-5 cm, într-o tavă tapetată cu hârtie de copt.
4.      Se coc în cuptorul preîncălzit la 180 grade, timp de 14-15 minute, având grijă să nu se usuce în exces.
5.      Ciocolata se topește, se amestecă cu uleiul, apoi se glasează 20 de coji indiene.
6.      Se fierb ingredientele siropului, se lasă la răcit, după care se însiropează cojile rămase.
7.      Frișca se bate cu zahărul pudră, se șprițează pe cojile indiene însiropate.
8.      Se însiropează puțin cu pensula și cojile glasate pe partea inferioară, se așază peste rozetele de frișcă.
9.      Se ornează deasupra cu mici rozete de frișcă și drajeuri de decor. 

2019. március 4., hétfő

Gombás tejszínes csülök - Ciolan în sos de ciuperci cu smântână





Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg főtt csülökhús, 30 dkg barna csiperkegomba, 1 hagyma, 2 evőkanál sűrített paradicsom, 1 evőkanál liszt, 2 dl csülök alaplé, 2 dl tejszín, olaj, só, bors.

Elkészítése: A főtt, kihűlt csülökhúst kockákra vágjuk. A gombát megmossuk, negyedekbe vágjuk, alaposan lecsöpögtetjük, száraz, felhevített serpenyőben körbepirítjuk, majd egy tányérra szedve félretesszük. A serpenyőbe töltünk egy kevés olajat, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, világosra pirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt meg a lisztet, összekavarjuk és felöntjük a hideg alaplével. Sózzuk, borsózzuk, beletesszük a csülökhúst meg a gombát és 3-4 percig főzzük. A végén rátöltjük a tejszínt, kis lángon összeforraljuk. Puliszkával vagy krumplipürével tálaljuk.



Ciolan în sos de ciuperci  

Ingrediente pentru 4 persoane: 400 g ciolan fiert, 300 ciuperci brune, 1 ceapă, 2 linguri pastă de roșii, 1 lingură făină, 200 ml zeamă de la fierberea ciolanului, 200 ml smântână lichidă de gătit, ulei, sare, piper.

Prepararea:  Ciolanul fiert se lasă la răcit, apoi se taie cubulețe. Ciupercile se spală, se usucă cu prosop de bucătărie, apoi se taie în sferturi și se prăjesc la foc mare, în tigaie uscată și încinsă. Se scot pe o farfurie, se lasă deoparte. În tigaie se toarnă puțin ulei, se adaugă ceapa mărunțită, se călește, apoi se adaugă pasta de roșii, se presară făina, se amestecă și se rumenește puțin. Se toarnă zeama de ciolan rece, se asezonează cu sare și piper după gust. Se dă în clocot la foc moderat, se adaugă ciolanul și ciupercile și se fierbe 3-4 minute. La sfârșit se adaugă smântâna lichidă de gătit, se amestec

2018. január 31., szerda

Recés krumpli tejszínben párolva -- Cartofi crestați la cuptor



Hozzávalók 4 személyre: 1 kg krumpli, 15 dkg sonka, 15 dkg sajt, 1 hagyma, 1 evőkanál házi ételízesítő, 1 evőkanál darált paprika, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 1 teáskanál étkezési keményítő, 2 dl főzőtejszín,  olaj, só, bors, fűszerpaprika.
Elkészítése:

1.      A krumplit meghámozzuk, a sonkát meg a sajtot vékony szeletekre vágjuk.
2.      A krumplikat keresztben bevagdossuk, úgy, hogy alul egyben maradjanak.


3.      Minden vágásba egy-egy kis szelet sajtot, illetve sonkát teszünk, megszórjuk sóval, borssal meg fűszerpaprikával.
4.      Egy kiolajozott tepsibe szórjuk az apróra vágott hagymát, az ételízesítőt, meg a  paprika darálékot.


5.      Beletesszük a krumplikat, felöntjük 2 dl vízzel és megszórjuk a petrezselyemzölddel.

6.      Forró sütőben 40-50 percig pároljuk, félidőben ráöntjük a keményítővel elkavart tejszínt is. Forrón tálaljuk. 



 Cartofi crestați la cuptor
Ingrediente pentru 4 persoane: 1 kg cartofi, 150 g șuncă, 150 g cașcaval, 1 ceapă, 1 lingură amestec de zarzavat cu sare, 1 lingură pastă de ardei, 1 lingură frunze de pătrunjel mărunțite, 1 linguriță amidon, 200 ml smântână de gătit, ulei, sare, piper, boia.
Prepararea:

1.      Cartofii se curăță, șunca și cașcavalul se taie felii.
2.      Se feliază și cartofii, asfel încât la bază să rămână intacte, dar să mențină feliile legate.
3.      Se pune în fiecare secțiune câte o felie de cașcaval, respectic de șuncă. Se asezonează cu sare, piper și boia.   
4.      Ceapa mărunțită, amestecul de legume cu sare și pasta de ardei se pun într-o tavă unsă cu ulei.                              
5.      Se așază cartofii în tavă, se toarnă 200 ml apă, sen presară cu frunzele de pătrunjel mărunțite
6.      Se introduc în cuptorul fierbinte pentru 40-50 minute. La jumătatea timpului se toarnă deasupra smântâna amestecată cu amidonul. Se servește imediat după gătire.

2017. október 18., szerda

Diós-gombás tarjaszelet- Ceafă de porc la tavă cu nuci și ciuperci



Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet tarja, só, bors, 2-3 evőkanál liszt, 4 evőkanál olaj, 1 hagyma, 25 dkg csiperkegomba, 1 dl fehérbor, 2 dl főzőtejszín, 1 marék dió.

Ingrediente pentru 4 persoane:  4 felii de ceafă, 2-3 linguri făină, 4 linguri ulei, 1 ceapă, 250 g ciuperci Champignons, 100 ml vin alb, 200 ml smântână lichidă de gătit, 100 g miez de nucă.


Elkészítése:


1.      A tarjaszeleteket sózzuk, borsózzuk, mindkét felüket  lisztbe márjuk.
2.      Az olajat felhevítjük, nagy lángon megpirítjuk benne a húst.

1.      Feliile de ceafă se asezonează cu sare și piper pe ambele părți, după care se dau prin făină. 

1.      Se încinge uleiul într-o tigaie, se rumenește carnea la foc mare. 



3.      A hússzeleteket egy tepsibe tesszük.
4.      A visszamaradt zsiradékhoz adjuk a szeletekre vágott hagymát és gombát, sózzuk, borsózzuk és 3-4 percig dinszteljük, majd rátöltjük a bort meg egy kevés vizet és felforraljuk.

1.      Feliile de ceafă prăjite se pun într-o tavă.

2.      În grăsimea rămasă se călește ceapa și ciupercile feliate, după care se toarnă după vinul și se dă în clocot. 



5.      A hagymás-gombás keveréket húsra tesszük.

6.      Rátöltjük a tejszínt és rászórjuk a diót. Fóliával lefedjük és forró sütőben 35-40 percig pároljuk. 

1.      Amestecul de ceapă-ciuperci se pune peste feliile de ceafă.

2.      Se toarnă smântâna lichidă, se presară nucile, se acoperă cu folie și se introduce în cuptorul încins pentru 35-40 minute. 



2017. április 9., vasárnap

Tavasz torta




Hozzávalók
a lapokhoz: 45 dkg liszt, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 5 dkg kakaó, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, csipetnyi só, 1 teáskanál sütőpor, 1/2 teáskanál szódabikarbóna,1 teáskanál citromlé,  kevés tej
a sziruphoz: 1 dl víz, 1 tasak vaníliás cukor, 2-3 evőkanál citromlé
a krémhez: 20 dkg vaj, 15 dkg fehér csokoládé-lencse (minim 28 % kakaóvaj-tartalommal), 1 dl 33%-os  tejszín, 1 teáskanál vanília kivonat
a díszítéshez: 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, ételfesték


Elkészítése: 
A lapokhoz a lisztben elmorzsoljuk a vajat, rászitáljuk a porcukrot, a sütőport, a sót meg a kakaót és összekeverjük. A keverék közepébe egy mélyedést alakítunk, beletesszük a tojásokat, a tejfölt, a citromlével felhabosított szódabikarbónát, majd villával összekeverjük és beledolgozzuk a lisztes keverékbe. Szükség szerint kevés tejet is adunk hozzá, hogy egy rugalmas tésztát kapjunk. Hét részre osztjuk, fóliával letakarjuk és hűtőbe tesszük. A tésztákat rendre kivesszük,  sütőpapíron, kb. 23 cm átmérőjű, kerek formára kinyújtjuk és tepsi hátán, közepes hőfokon, 10-12 perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, hogy ne száradjanak ki! A megsült és kihűlt lapokat egymásra helyezzük, ráteszünk egy 22 cm átmérőjű tortaformát vagy tányért és levágjuk a lapok szélét. 

A szirup hozzávalóit összekeverjük. 

A krémhez a tejszínt felmelegítjük, beletesszük a csokoládélencséket és egynemű krémmé dolgozzuk. Szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk, mikor kicsit még langyos, belekavarjuk a szintén szobahőmérsékletű vajat meg a vanília kivonatot. A krémet 7 részre osztjuk, megtöltjük  a sziruppal kissé meglocsolt lapokat, az utolsó adag krémmel kívül is lekenjük a tortát, majd hűtőbe tesszük. 

A díszítéshez a lisztet csomómentesre kavarjuk a tejjel és lassú tűzön megfőzzük, majd hűlni hagyjuk. A puha vajat kikavarjuk a porcukorral, majd beledolgozzuk a szobahőmérsékletű lisztpépet. A krém felét világoszöldre színezzük, bevonjuk vele a tortát, a megmaradt krémet pedig tetszés szerint színezzük és feldíszítjük velük a tortát. 



Tort „Primăvara”

Ingrediente

pentru foi: 450 g făină, 200 g unt, 150 g zahăr pudră, 50 g pudră de cacao,  2 ouă, 2 linguri smântână, un praf de sare, 1 linguriță praf de copt, ½ linguriță bicarbonat de sodiu, 1 lingură zeamă de lămâie, puțin lapte; 

pentru sirop: 100 ml apă, 1 plic zahăr vanilat, 2-3 linguri zeamă de lămâie; 

pentru cremă: 200 g unt, 150 g ciocolată albă(pastile cu minim 18% conținut de unt de cacao), 100 ml smântână pentru frișcă cu grăsime de 33 %, 1 linguriță extract de vanilie; 

pentru decorare: 200 g unt, 100 g zahăr pudră, 2 linguri făină, 200 ml lapte, colorant alimentar.

Prepararea:  

Pentru foi se amestecă untul cu făina, apoi se adaugă zahărul pudră, praful de copt, sarea și cacaua. Se face un loc în mijloc, se adaugă ouăle, smântâna, bicarbonatul de sodiu stins cu zeama de lămâie, se amestecă cu furculița, când începe să se lege aluatul, se frământă  cu mâna, adăugând puțină lapte dacă este nevoie. Aluatul se împarte în 7 părți egale, se acoperă cu folie și se pune la rece. Se întind pe rând 7 foi cu diametrul de 22 -23 cm, se coc 10-12 minute la 180 grade, având grijă să nu se usuce prea mult. 

Se amestecă ingredientele siropului. 

Pentru cremă se încălzește smântâna pentru frișcă, se adaugă pastilele de ciocolată albă, se lasă 2-3 minute, după care se omogenizează. Se lasă la răcit la temperatura camerei, după care se incorporează untul moale și extractul de vanilie. 

Foile se stropesc cu sirop, se umplu cu cremă, se unge tortul și pe exterior, după care se pune la rece. 

Făina se amestecă cu laptele, se îngroașă la foc mic și se lasă la răcit. Untul se mixează cu zahărul pudră, se incorporează terciul de făină. Jumătate din cremă se colorează în verde deschis, restul în roz, galben și albastru. 

Se îmbracă tortul cu crema verde, restul cremelor se pune în cornete de hârtie și se decorează cu modele de flori. Se servește după 3-4 ore. 


2016. december 14., szerda

Diplomata szelet


Hozzávalók
a laphoz: 4 tojás, 6 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 1 evőkanál étkezési keményítő,
a krémhez: 4 tojás, 6 evőkanál cukor, csipetnyi só, 1 dl tej, 4 dl tejszín, 1/2 rúd vanília, 15 g zselatin, 5 dkg kandírozott narancshéj, 7 dkg mazsola, 1 dl narancslé, rum aroma, 
a díszítéshez: 2,5 dl tejszín, csokoládéforgács, 2-3 szelet narancs


Elkészítése
A laphoz a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk 2 evőkanál cukorral, a fehérjét pedig felverjük a megmaradt 4 evőkanál cukorral. A két masszát egybe tesszük és összekavarjuk a liszttel meg a keményítővel.  Sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk és 175 fokon 12-15 percig sütjük. Vigyázzunk, hogy ne száradjon ki! 
A mazsolát és a kandírozott narancshéjat a narancslébe áztatjuk. A krémhez a tojásokat felverjük a cukorral meg a sóval, beletesszük a vanília kikapart magjait és a tejet, majd vízgőz fölött besűrítjük. Ha készen van, hideg vízben kihűtjük és rum aromával ízesítjük. A zselatin feloldjuk 0,5 dl vízben, kicsit felmelegítjük. A mazsolát, a narancshéjat meg a zselatint a tojáskrémbe kavarjuk, majd beleforgatjuk a felvert tejszínt is. A lap hosszanti oldaláról levágunk 1/4-részt, a többit őzgerinc-vagy kalácsformába tesszük, beleöntjük a krémet és befedjük a levágott lappal. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap hosszúkás tálcára borítjuk és bevonjuk a felvert tejszínnel. Naranccsal és csokoládéforgáccsal díszítjük. 



2016. október 9., vasárnap

Kinder King




Hozzávalók 
a piskótához: 3 tojás, 9 dkg cukor, 9 dkg liszt, 2 evőkanál olaj; 
a karamellhez: 25 dkg cukor, 3 evőkanál víz, 1 dl tejszín, 10 dkg vaj; 
a krémhez: 30 dkg habtejszín, 2 evőkanál méz, 10 g zselatin; 
a tetejére: 10 dkg csokoládé, 2 evőkanál olaj, 5 dkg vágott mandula.


Elkészítése

A tojásokat keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és kézi habverő legnagyobb fokozatán könnyű habkrémmé verjük, majd beleszitáljuk a lisztet, a tál oldalán körbecsorgatjuk az olajat és összekavarjuk. Sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe simítjuk és  180 fokon, 20 percig sütjük. 

A karamellhez a cukrot egy edénybe szórjuk, rátöltjük a vizet( nem kavarjuk) és kis lángon karamellizálodni hagyjuk. Mikor szép karamellszínű, hozzáadjuk  kis darabokban a vajat, majd a felmelegített tejszínt. Hideg vízben kihűtjük.

 A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk, felmelegítjük és hozzáadjuk a mézet. A habtejszínt  felverjük, majd belekavarjuk a mézes zselatint,  felét a piskótára simítjuk, rácsorgatjuk a karamellt, majd befedjük a megmaradt krémmel és 3-4 órára hűtőbe tesszük. 

A csokoládét felolvasztjuk, belekavarjuk az olajat és a krém tetejére kenjük. Megszórjuk a mandulával, majd 1 órára újból hűtőbe tesszük.


2015. február 11., szerda

Gránátalmás minitorta






Hozzávalók 2 személyre: 6 babapiskóta, 1 evőkanál kakaó, 5 dkg vaj, 2-3 evőkanál tej, 3 dl tejszín, 2 evőkanál cukor, 5 g zselatin, fél rúd vanília, 15 dkg krémsajt, 1 gránátalma
Elkészítése:
1. A babapiskótát késes aprítóba tesszük, hozzáadjuk a kakaót meg a puha vajat és összedolgozzuk. Ha a massza túl kemény, kevés tejjel hígítjuk.
2. A piskótás masszát kerek ételformázó gyűrű, vagy ennek hiányában, konzerv gyűrű aljába simítjuk és hűtőbe rakjuk.
3. A tejszínhez hozzáadjuk a cukrot meg a vanília kikapart magjait és felforraljuk. A zselatint 0,3 dl vízben feloldjuk, felmelegítjük és belekavarjuk a tejszínbe. Az így kapott tejkrémet kihűtjük.
4. A krémsajtot kikavarjuk, majd hozzáadjuk a kihűlt tejkrémet és összekavarjuk.
5. A krémet a piskótás alapra kanalazzuk, tetejét elsimítjuk és 2-3 órára hűtőbe tesszük dermedni.
6. Egy késsel a krémet elválasztjuk a forma oldalától és lassan felhúzzuk. 
7.  A gránátalma magjait kivesszük, szűrőben leöblítjük, majd egy szalvétán felitatjuk róluk a vízet és a tortácskák tetejére halmozzuk. 


Valentin-napi link party Orsi blogján

Valentin-napi desszertek

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...