A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tehéntúró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tehéntúró. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 9., hétfő

Stíriai metélt - Tăieței stirieni

 A stíriai metélt Ausztriából, Stájerországból származó, sütőben sült édes tésztaétel. Ízvilága sokban emlékeztet a Vargabéles-re, ezért gyakran az „osztrák vargabélesként” is emlegetik. 

Hozzávalók 4 személyre:  

a tésztához: 50 dkg tehéntúró, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál porcukor, csipetnyi só, 16 dkg liszt; 

az öntethez: 3 tojás, 2 tojás fehérje, 3 dl tejföl, 2 dl tejszín, 1 evőkanál kukorica keményítő, 5 dkg olvasztott vaj, 3 evőkanál cukor, 10 dkg mazsola, 1 teáskanál rumeszencia,1 teáskanál vanília kivonat, 1 teáskanál reszelt citromhéj, csipetnyi só, porcukor.

Elkészítése: 

  1. A mazsolát kevés, rumaromával ízesített langyos vízbe áztatjuk.
  2. A túrót villával alaposan áttörjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, a porcukrot, a sót és a lisztet. Az egészet összegyúrjuk, amíg egynemű, rugalmas tésztát kapunk. A tésztát letakarva 15–20 percig pihentetjük, majd lisztezett felületen körülbelül fél centiméter vastagságúra nyújtjuk és 1 cm széles metéltre vágjuk. Bő, forrásban lévő, enyhén sós vízben addig főzzük, amíg a metéltek feljönnek a víz felszínére, majd leszűrjük, és félretesszük.
  3. Az öntethez a tojássárgákat habosra keverjük a cukorral és a sóval. Hozzáadjuk a vaníliakivonatot, a reszelt citromhéjat, a kukoricakeményítőt, majd a tejfölt és a tejszínt, és simára keverjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a krémhez forgatjuk. Végül belekeverjük a lecsepegtetett mazsolát is.
  4. A kifőtt túrós metéltet az öntettel összeforgatjuk, majd vajjal kikent, hőálló tálba öntjük. Előmelegített sütőben, 175 °C-on 35–40 percig sütjük, amíg a teteje aranybarnára pirul.
  5. Tálaláskor porcukorral meghintve kínáljuk.


Tăiețeii de Stiria  sunt o specialitate culinară originară din regiunea Stiria (Steiermark) din Austria, asemănătoare la gust cu preparatul „Vargabéles”.

Tăieței stirieni cu brânză dulce

Ingrediente pentru 4 persoane

Pentru aluat: 500 g brânză de vaci, 2 gălbenușuri, 1 lingură zahăr pudră, un praf de sare, 160 g făină

Pentru compoziția de ouă: 3 ouă, 2 albușuri, 300 ml smântână, 200 ml smântână pentru frișcă, 1 lingură amidon de porumb, 50 g unt topit, 3 linguri zahăr, 100 g stafide, 1 linguriță esență de rom, 1 linguriță extract de vanilie, 1 linguriță coajă rasă de lămâie, un praf de sare

Pentru servire: zahăr pudră

Mod de preparare

Stafidele se pun la înmuiat în puțină apă călduță aromată cu esență de rom.

Brânza de vaci se zdrobește bine cu o furculiță, apoi se adaugă gălbenușurile, zahărul pudră, sarea și făina. Se frământă până se obține un aluat omogen și elastic. Aluatul se acoperă și se lasă să se odihnească 15–20 de minute.

Apoi se întinde pe o suprafață presărată cu făină într-o foaie de aproximativ ½ cm grosime și se taie tăiței lați de circa 1 cm. Se fierb în apă clocotită cu puțină sare până când se ridică la suprafață. Se scurg și se pun deoparte.

Pentru compoziție, gălbenușurile se freacă spumos cu zahărul și sarea. Se adaugă extractul de vanilie, coaja rasă de lămâie, amidonul de porumb, smântâna și smântâna pentru frișcă, amestecând până se obține o cremă omogenă. Albușurile se bat spumă tare și se încorporează ușor în cremă. La final se adaugă stafidele bine scurse.

Tăițeii fierți se amestecă cu această compoziție, apoi se toarnă totul într-un vas termorezistent uns cu unt.

Se coace în cuptorul preîncălzit la 175°C, timp de 35–40 de minute, până când suprafața devine aurie.

Se servește presărat cu zahăr pudră.








2025. augusztus 19., kedd

Főzés nélküli túrógombóc - Gomboți de brânză fără fierbere


Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 1,5-2 dl zsíros tejszín (lehet tejföl vagy görög joghurt is), csipetnyi só, kevés reszelt citromhéj, 1 teáskanál vanília kivonat, ízlés szerint cukor vagy méz, kb. 10 dkg zabkeksz; a málnaszószhoz: 20 dkg friss vagy fagyasztott málna, ízlés szerint cukor, 2 evőkanál citromlé, csipetnyi só, 2 dl víz, 1 teáskanál étkezési keményítő, 3 dkg hideg vaj.

Elkészítése:

A túrót egy tálba tesszük, hozzáadjuk a csipet sót, a reszelt citromhéjat, a vaníliakivonatot, ízlés szerint cukrot vagy mézet, majd hozzákeverjük a tejszínt (vagy tejfölt, vagy görög joghurtot), és simára dolgozzuk. A zabkekszet ledaráljuk, a felét a túrós masszához adjuk, és alaposan összekeverjük. A masszát kb. 10 percre hűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen. Ezután a masszából nedves kézzel gombócokat formázunk, és meghempergetjük őket a félretett darált kekszben.

A málnaszószhoz a málnát egy kis lábasba tesszük, hozzáadjuk a vízet, a citromlevet, a csipet sót és ízlés szerint cukrot. Az egészet összeforraljuk, majd ha szükséges, átpasszírozzuk, hogy a magoktól megszabaduljunk. A keményítőt 1-2 evőkanál vízzel elkavarjuk, majd besűrítjük vele a málnapépet. Félrevesszük, 2-3 adagban hozzákeverjük a hideg vajat, majd hagyjuk kihűlni.

A túrógombócokat a málnaszósszal tálaljuk. 

Gomboți de brânză fără fierbere         

Ingrediente: 250 g brânză de vaci, 150–200 ml smântână sau iaurt grecesc, coajă rasă de lămâie, 1 linguriță esență de vanilie, zahăr sau miere după gust, 100 g biscuiți digestivi, sare; pentru sosul de zmeură: 200 g zmeură proaspătă sau congelată, 200 ml apă, 2 linguri zeamă de lămâie, 1 linguriță amidon alimentar, 30 g unt rece, zahăr după gust, sare

Prepararea:  

Brânza de vaci se pune într-un bol, se adaugă un praf de sare, coaja rasă de lămâie, esența de vanilie și zahăr sau miere după gust. Se amestecă totul, apoi se adaugă smântâna sau iaurtul și se omogenizează până se obține o cremă fină. Biscuiții se zdrobesc fin, iar jumătate din cantitate se adaugă în compoziția de brânză. Se amestecă bine, apoi se lasă 10 minute la frigider pentru a se întări ușor. Din compoziția răcită se formează biluțe cu mâna umezită, care se tăvălesc în restul de biscuiți măcinați.

Pentru sos, zmeura se pune într-o crăticioară împreună cu apa, zeama de lămâie, un praf de sare și zahăr după gust. Amestecul se fierbe câteva minute, apoi, dacă este necesar, se pasează și se strecoară pentru a îndepărta semințele. Amidonul se dizolvă în 1–2 linguri de apă și se adaugă peste sosul de zmeură, se fierbe până se îngroașă, apoi se ia de pe foc și se încorporează untul rece, adăugat treptat, pentru a obține un sos lucios și catifelat. Sosul se lasă la răcit.

Gomboții de brânză se servesc reci, alături de sosul de zmeură.


 

2025. május 16., péntek

Ordás gombóc málnaszósszal - Gomboți cu urdă și sos de zmeură


Hozzávalók 4 személyre: 5 dl tej, 8 dkg búzadara, 2-3 evőkanál cukor,  csipetnyi só, 2 teáskanál vaj, 15 dkg orda (lehet tehéntúró is), 20 dkg málna, 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál porcukor.

Elkészítése: A tejet a sóval meg a cukorral főni tesszük, mikor felforrt állandó kavarás mellett beleszórjuk a búzadarát és megfőzzük.  Félrevesszük, belekavarunk 1 teáskanál vajat, kicsit hűlni hagyjuk, majd belekavarjuk az ordát is.  Hűtőben lehűtjük, majd enyhén megvajazott tenyerünkben  apró gombócokat formázunk. A málnát a citromlével és a porcukorral összeforraljuk, lehűtjük és tálaláskor a gombócokra öntjük. 

Gomboți cu urdă și sos de zmeură

Ingrediente: 500 ml lapte, 80 g griș, 2–3 linguri zahăr, un praf de sare, 2 lingurițe unt, 150 g urdă (sau brânză de vaci), 200 g zmeură, 1 lingură zeamă de lămâie, 2 linguri zahăr pudră.

Prepararea: Laptele se pune la fiert împreună cu sarea și zahărul. Când începe să fiarbă, se adaugă grișul în ploaie, amestecând continuu, și se fierbe până se îngroașă. Se ia de pe foc, se încorporează 1 linguriță de unt și se lasă să se răcească puțin. Se adaugă urda și se amestecă bine. Compoziția se răcește în frigider. După răcire, în palma unsă cu puțin unt se formează gomboți de mici dimensiuni. Zmeura se fierbe împreună cu zeama de lămâie și zahărul pudră, apoi se lasă să se răcească. La servire, sosul de zmeură se toarnă peste gomboți.

 

2025. február 27., csütörtök

Túrónudli vaníliasodóval - Găluști cu brânză de vaci și sos de vanilie

Hozzávalók:  50 dkg tehéntúró, 2 tojás, 10 dkg puha vaj, 20 dkg liszt, 2 tasak vaníliás cukor, reszelt citromhéj; a morzsához: 25 dkg zsemlemorzsa, fél dl olaj  a vaníliasodóhoz: 5 dl tej, 1 evőkanál vaníliakivonat, 4 tojássárgája, 5 dkg cukor, 1 evőkanál kukoricakeményítő.

Elkészítése:  A vajat a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a sóval meg a tojásokkal kikavarjuk,majd hozzáadjuk a tehéntúrót, összekeverjük és végül beledolgozzuk a lisztet. Lefedjük, 30 percig hűtőben pihentetjük. Közben a zsemlemorzsát az olajon aranybarnára pirítjuk. A  pihentetett tésztából ujjnyi vastag rudacskákat sodrunk, majd lobogó vízben, több részletben,  2-3 percig főzzük. A megfőtt nudlikat szűrőkanállal kiszedjük, lecsöpögtetjük, majd a zsemlemorzsába forgatjuk. A vaníliasodóhoz a tejet a vaníliakivonattal lassú tűzön felforraljuk, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk kissé kihűlni. Közben a tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és csomómentesre keverjük. A langyos tejet apránként, folyamatos keverés mellett a tojásos keverékhez adjuk, majd az egészet visszaöntjük a lábasba és lassú tűzön, folyamatos keverés mellett addig melegítjük, amíg a sodó besűrűsödik. Vigyázzunk, ne forraljuk fel, hogy a tojás ne csapódjon ki! Langyosan vagy kihűlve, a nudli mellé tálaljuk. 

                                           Găluști cu brânză de vaci și sos de vanilie               

Ingrediente: 500 g brânză de vaci, 2 ouă, 100 g unt moale, 200 g făină, 2 plicuri zahăr vanilat, coajă rasă de lămâie; pentru pesmetul auriu: 250 g pesmet, 50 ml ulei; pentru sosul de vanilie: 500 ml lapte, 1 lingură extract de vanilie, 4 gălbenușuri, 50 g zahăr, 1 lingură amidon de porumb.

Prepararea: Se amestecă untul cu zahărul vanilat, coaja de lămâie, un praf de sare și ouăle. Se adaugă brânza de vaci, se omogenizează, apoi se încorporează făina. Se acoperă și se lasă la frigider timp de 30 de minute. Între timp, se rumenește pesmetul în ulei până devine auriu. Din aluatul răcit se modelează rulouri groase cât un deget, apoi se taie bucăți și se fierb în apă clocotită, în mai multe tranșe, timp de 2-3 minute. Se scot cu o spumieră, se scurg și se dau prin pesmet. Pentru sosul de vanilie, se încălzește laptele cu extractul de vanilie la foc mic, apoi se ia de pe foc. Între timp, se bat gălbenușurile cu zahărul până devin spumoase, se adaugă amidonul și se amestecă bine. Se toarnă treptat laptele cald peste compoziția de ouă, amestecând continuu, apoi se transferă înapoi pe foc mic și se amestecă până se îngroașă. Se servește cald sau rece, alături de găluști.

 

2024. augusztus 8., csütörtök

Katrabóca - Supă de zăr

Knézy Judith, Somogy régi ételei   könyvéből 1988
A könyvben számos régi étel receptje található, mint például a juva, katrabóca, dödölle, tungeri, tejfölsajt, görhöny, prósza, lekváros kevert vagy vert perec.

                                                         Katrabóca avagy aludtejleves            

Hozzávalók:  2 liter tej, 1 evőkanál liszt, 4 szelet pirított kenyér, só.

Elkészítése:  A házi tehéntejet szobahőmérsékleten megalvasztjuk(24-36 óra). 12-16 óra után egy evőkanállal a felületén összegyűlt tejszínt leszedjük, majd a tejet tovább alvasztjuk. Mikor teljesen megaludt, egy késsel darabosra vágjuk, kis lángon 45-50 °C fokra melegítjük, közben 1-2 x finoman átkeverjük, majd félrevesszük és 1-2 órát pihenni hagyjuk. Egy szűrőbe sűrű textilt teszünk, egy edényre állítjuk és beleöntjük a kihűlt aludttejet, majd a textil négy sarkát összefogjuk, megkötözzük és felakasztjuk, hogy a savó lecsöpögjön. A savót feltesszük főni, ízlés szerint megsózzuk, majd hozzáadjuk a liszttel kikavart tejszínt és 2-3 percig forraljuk. Tálaláskor belemorzsoljuk a túrót és pirított kenyeret adunk mellé.

Megjegyzés: Behűtve nagyon finom(melegen is jó), nyári napok tökéletes hűsítő levese. Az eredeti recept plusz tejet és tejfölt írt hozzá, de szerintem fölösleges, a tejszín amit a házi tehéntej zsírossága adott, pont elég volt hozzá. Nagy melegben vigyázni kell, hogy az aludttej ne savanyodjon meg túlságosan.  

Knézy Judith, 1988-ban megjelent  Somogy régi ételei  könyvében lejegyzi, hogy a honfoglalás kori somogyiak, Koppány vezér alattvalói, a búzát, kölest és árpát termesztették, és később elterjedt a rozs és a zab is, melyekből főként kásákat és kelesztetlen lepénykenyereket készítettek. A kenyérsütés ritka, ünnepi alkalom volt, de a vízimalmok elterjedésével mindennapossá vált. A rozs volt a fő gabonanövény, de a XIX. század közepétől kevertek a kenyértésztába kukoricalisztet és krumplit is. A kerti növények is fontos táplálékot jelentettek, mint például a bab, lencse, káposzta és répafélék, melyekből főzeléket készítettek. A káposzta különösen népszerű volt, és többféleképpen tartósították. Az állattartás is jelentős volt, főként juhot és disznót tartottak, később pedig szarvasmarhát is. A disznóvágás nagy ünnep volt, és a húst különféle módon tartósították. A vadászat és a halászat is fontos szerepet játszott, de a vadászat inkább a nemesség kiváltsága volt. A halakat nyárson sütötték, halászlét főztek, és tartósítás céljából füstölték vagy szárították. Tejtermékekből is sokat fogyasztottak, és a szőlőtermesztés és borkészítés szintén jelentős volt. A gyümölcsök közül a szilva volt a legkedveltebb, aszalták és lekvárt készítettek belőle.



                                                    Supă de zăr            rețetă veche din zona Somogy/Ungaria

           Ingrediente:  2 litri de lapte vacă(de casă), 1 lingură de făină, 4 felii de pâine prăjită, sare.

 Prepararea: Laptele de vacă se toarnă într-un vas de ceramică și se lasă la acrit la temperatura camerei, timp de 24-36 de ore(depinde de căldură). După 12-16 ore, se colectează cu o lingură smântâna de la suprafață, iar laptele se lasă să se închege în continuare. Când este complet închegat, se taie cuburi cu un cuțit, după care se încălzește la foc mic până la 45-50°C, timp în care se amestecă ușor de 1-2 ori(laptele se va brânzi), apoi se ia deoparte și se lasă timp de 1-2 ore la răcit. Se pune un material textil dens într-o strecurătoare, se așază peste un vas și se toarnă laptele brânzit el, apoi se strâng cele patru colțuri ale materialului textil, se leagă și se suspendă pentru a se scurge zerul. Zerul obținut se pune la fiert, se sărează după gust, apoi se adaugă smântâna colectată amestecată cu făina și se fierbe timp de 2-3 minute. Se ia deoparte și se lasă la răcit. La servire, se adaugă brânza sfărâmată în supă și se servește cu pâine prăjită.

 

2023. június 4., vasárnap

Málnás szelet sütés nélkül - Prăjitură fără coacere cu zmeură

Hozzávalók: 20 dkg graham kekszmorzsa, 8 dkg olvasztott vaj, 25 dkg mascarpone, 25 dkg tehéntúró, 1 tasak tejszín ízű pudingpor, 4 dl tej, 3-4 evőkanál cukor, 1 teáskanál vanília kivonat, 1 tasak(7 g ) zselatin, 25 dkg fagyasztott vagy friss málna, 2 evőkanál citromlé, 5 dkg fehércsokoládé, 2 evőkanál olaj.

Elkészítése:  A málnát a citromlével és 2-3 evőkanál vízzel 2-3 percig forraljuk, majd sűrű szitán áttörjük. A pudingport összekavarjuk a cukorral meg a tejjel, megfőzzük, majd közvetlen a tetejére fóliát teszünk és hűlni hagyjuk. A kekszmorzsát összekeverjük az olvasztott vajjal, egy 25x25 cm-es tepsibe nyomkodjuk és hűtőbe tesszük. A zselatint 2-3 evőkanál vízben duzzadni hagyjuk, majd folyósra melegítjük. A mascarponet a tehéntúróval meg a vanília kivonattal habosra verjük, tovább verve kanalanként hozzáadjuk a hideg pudingport, a végén belekavarjuk a feloldott zselatint is. A krém felét a kekszes alapra simítjuk. A megmaradt krémet összekeverjük a málnapürével, majd a fehér krémre simítjuk. A fehércsokoládét megolvasztjuk, belekeverjük az olajat, majd a krém tetejére öntjük(nem kell teljesen bevonnia). 3-4 órát hűtőbe tesszük, majd szeletekre vágjuk. 


Prăjitură fără coacere cu zmeură

Ingrediente: 200 g biscuiți Graham măcinați, 80 g unt topit, 250 g de mascarpone, 250 g brânză de vaci, 1 plic de praf de budincă cu aromă de frișcă, 400 ml lapte, 3-4 linguri de zahăr, 1 linguriță de extract de vanilie, 1 plic (7 g) de gelatină, 250 g zmeură congelată sau proaspătă, 2 linguri de suc de lămâie, 50 g ciocolată albă, 2 linguri de ulei.

Preparare: Zmeura se fierbe timp de 2-3 minute împreună cu sucul de lămâie și 2-3 linguri de apă, apoi se trece printr-o sită fină și se lasă la răcit. Praful de budincă se amestecă cu zahărul și laptele, se fierbe, după care se acoperă cu folie și se lasă să se răcească. Biscuiții se amestecă cu untul topit, se aplatizează într-o tavă de 25x25 cm și se pune la frigider. Gelatina se lasă să se hidrateze în 2-3 linguri de apă, apoi se încălzește până devine lichidă. Se mixează mascarponele împreună cu brânza de vaci și extractul de vanilie, adăugând treptat câte o lingură de budincă rece și la final se încorporează gelatina topită. Jumătate din cremă se întinde peste baza de biscuiți. Crema rămasă se amestecă cu piureul de zmeură și se adaugă peste crema albă. Ciocolata albă se topește, se amestecă cu uleiul și se toarnă peste cremă (nu trebuie să o acopere complet). Se lasă la frigider timp de 3-4 ore, apoi se taie în felii.

 

2023. február 24., péntek

Reggeli falatok - Gustare de mic dejun

Hozzávalók 2 személyre:  6 puffasztott rizsszelet, 10 dkg tehéntúró, 1-2 evőkanál tejföl vagy joghurt, 2-3 tojás, 2 zöldhagyma, só, fehérbors, fekete szezámmag.

Elkészítése:  A tojásokat főni tesszük, mikor a víz felforrt 8 percig főzzük, kiszedjük, kissé megtörjük és azonnal hideg vízbe tesszük, majd megpucoljuk. A tehéntúrót kikavarjuk a tejföllel vagy a joghurttal, sózzuk, borsozzuk. A krémet rákenjük a puffasztott rizsszeletekre, megszórjuk apróra vágott zöldhagymával, rátesszük a cikkekre vágott tojásszeleteket és megszórjuk szezámmaggal. 



Rondele de orez cu brânză și ou

Ingrediente pentru 2 persoane:  6 rondele de orez, 100 g brânză de vaci,  1-2 linguri smântână sau iaurt gras, 2-3 ouă, 2 cepe verzi, sare, piper, semințe de susan negre.

Prepararea: Ouăle se pun la fiert, când apa dă în clocot, se fierb 8 minute, după care se scot imediat în apă rece. Brânză de vaci se amestecă cu smântâna sau iaurtul, se asezonează cu sare și piper. Se curăță ouăle, se taie în sferturi, ceapa verde se mărunțește. Rondelele de orez se ung cu cremă, se presară cu ceapă verde, se așază ouăle fierte și se presară cu semințe de susan. 


 

2023. január 10., kedd

Tehéntúróval töltött krumpli - Cartofi umpluți cu brânză de vaci

 

Hozzávalók 4 személyre:  8 közepes méretű krumpli,  1 evőkanál vaj, 1 dl tej, 35 dkg tehéntúró, 2 tojás, só, kapor, 5 dkg reszelt sajt.

Elkészítése:  A krumplit megmossuk, héjában megfőzzük, majd langyosan meghámozzuk. Hosszában kettőbe vágjuk, belsejét kivájjuk, úgy, hogy a krumplinak ½ -1 cm-es pereme maradjon. A kivájt krumplit megtörjük, habosra kavarjuk a vajjal meg a tejjel, majd hozzákavarjuk a tehéntúrót, a tojássárgáját meg az apróra vágott kaprot és végül a felvert tojásfehérjét. A masszát ízlés szerint sózzuk, majd a félbevágott krumpliba töltjük. Tepsibe helyezzük, tetejére szórjuk a reszelt sajtot és forró sütőben pirosra sütjük. 


Cartofi umpluți cu brânză de vaci

Ingrediente pentru 4 persoane:  8 cartofi de mărimi medii, 1 lingură unt, 100 ml lapte, 350 g brânză de vaci,  2 ouă, sare, mărar, 50 g cașcaval ras.

Prepararea: Se spală cartofii, se fierb în coajă în apă cu sare, după care se strecoară și se curăță de coajă cât sunt călduțe. Se scobește miezul cartofilor astfel încât să le rămână un perete de 8-10 mm. Miezul scobit de zdrobește cu furculița, se amestecă cu gălbenușurile, laptele și brânza de vaci, se asezonează cu sare și mărar mărunțit, la final se încorporează albușurile bătute spumă. Compoziția se umple în cartofi, se pun într-o tavă unsă cu ulei, deasupra se pune cașcavalul ras. Se coc în cuptor până când se rumenesc. 


2022. október 6., csütörtök

Gomba román pásztor módjára- Ciuperci ciobănești


Recept Kövi Pál - Erdélyi lakoma könyvéből

Hozzávalók 4 személyre: 16-20 db csiperke gomba, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg tehéntúró, 5 dkg juhsajt, csombor vagy kakukkfű, só, bors, fűszerpaprika.

Elkészítése: A gombát megpucoljuk,  megmossuk, a tönköket kiszedjük. A szalonnát kockákra vágjuk, zsírjára sütjük, majd a szalonnapörcöt kiszedjük, a visszamaradt zsiradékon (ha túl sok, kiszedünk belőle) megdinszteljük a gomba apróra vágott tönkjeit. A tehéntúrót összekeverjük a juhtúróval, a megdinsztelt gombával meg a szalonnapörccel,  sóval, borssal, fűszerpaprikával és kevés apróra vágott kakukkfűvel ízesítjük. A masszát szétosztjuk a gombákon, majd grillrácson vagy tepsibe téve, sütőben megsütjük. Puliszkával tálaljuk. 

 


Ciuperci ciobănești

Ingrediente pentru 4 persoane:  16-20 ciuperci Champignons, 100 g slănină afumată, 200 g brânză de vaci,  50 g brânză burduf, cimbrișor, sare, piper, boia.

Prepararea: Ciupercile se spală, se scot tulpinile și se lasă la scurs. Slănina se taie cubulețe mici, se prăjește într-o tigaie, după care se scot jumările pe o farfurie. În grăsimea rămasă(dacă este prea multă, se scoate din el) se călesc tulpinile ciupercilor mărunțite. Brânza de vaci se amestecă cu brânza burduf, ciupercile călite și jumările de slănină, se asezonează cu sare, piper, boia și puțin cimbrișor mărunțit. Compoziția se umple în pălăriile ciupercilor, după care se prăjesc pe grătar sau în cuptor, așezate într-o tavă. Se servesc cu mămăligă.


2020. november 30., hétfő

Zágrádi túrós rétes (Zagorski štrukli) -- Ștrudel cu brânză de vaci



Horvátország teles-tele van hagyományos süteményekkel és desszertekkel, melyek generációról-generációra szálltak és a mai napig fontos helyet foglalnak el a horvát gasztronómiában.  A zagorski štrukli (horvát túrós rétes) készítésének módja például feljegyzésre került a Horvát Köztársaság szellemi kulturális örökségének a listájára. A tehéntúróval töltött rétes alaptésztát  kétféle módon készítik el:  édesen desszertnek: ezt tepsiben, tejszínnel leöntve megsütik, vagy pedig sósan főételnek: ezt vízben kifőzik, majd tálaláskor leöntik olvasztott zsírral és megszórják pergelt zsemlemorzsával.

Hozzávalók: 

a rétestésztához: 30 dkg liszt, 1 tojás, 1,2 dl langyos víz, 1 evőkanál olaj, ½ teáskanál só; 

a töltelékhez: 50 dkg tehéntúró, 10 dkg tejföl, 2 tojás, 2-3 evőkanál cukor, csipetnyi só; 

egyéb hozzávalók: kevés liszt és olaj, 10 dkg olvasztott vaj, 3 dl tejszín, porcukor.

Elkészítése: A tojást felverjük a sóval, hozzáadjuk az olajat meg a vizet, összekavarjuk, majd beledolgozzuk a lisztet. Puha, de rugalmas tésztát kell kapjunk, melyet fóliával letakarunk, 10 percig pihenni hagyjuk. A töltelékhez a túrót villával összetörjük, belekavarjuk a tojást, a tejfölt, a cukrot meg a sót. Az asztalra egy abroszt terítünk, megszórjuk liszttel, közepére tesszük a tésztát, enyhén megszórjuk liszttel, majd kb. 50*50 cm-es nagyságúra kinyújtjuk, utána pedig  alányúlunk és körbe vékony réteslappá kihúzzuk. Megspricceljük az olvasztott vajjal(a tetejére is hagyunk), egyik szélére csíkban ráhalmozzuk a töltelék felét, majd az abrosz segítségével félig feltekerjük mint a rétest. A tekercs mentén a réteslapot elvágjuk, majd egy tányér szélével a tekercset 6-7 cm-es darabokba vágjuk és olajjal kikent tepsibe egymás mellé tesszük. A megmaradt fél réteslappal hasonló módon járunk el. A réteseket a tepsiben lekenjük a megmaradt olvasztott vajjal, ráöntjük a tejszínt, majd 180 fokon addig sütjük, míg a teteje rózsaszínű lesz. Melegen, porcukorral megszórva tálaljuk.


Ștrudel cu brânză de vaci  -rețetă tradițională din Croația

Ingrediente 

pentru foile de plăcintă: 300 g făină, 1 ou, 120 ml apă călduță, 1 lingură ulei, ½ linguriță sare; 

pentru umplutură: 500 g brânză de vaci, 100 ml smântână, 2 ouă, 2-3 linguri zahăr, un praf de sare;

alte ingrediente: făină, ulei, 100 g unt topit, 300 ml smântână pentru frișcă, zahăr pudră.

Prepararea:  Pentru foi se bate oul cu sarea, se adaugă uleiul și apa, după care se incorporează făina. Se obține un aluat elastic, se acoperă cu folie și se lasă la odihnit 10 minute. Pentru umplutură se amestecă brânza de vaci cu oul, smântâna, zahărul și sarea. Se întinde pe masă o pânză mare, se presară cu făină, se așază aluatul în mijloc și se întinde cu sucitorul până când se obține o foaie de circa 50*50 cm, după care se trage cu mâna de jur împrejur până se obține foaie subțire ca de plăcintă. Se stropește cu untul topit(se lasă puțin și pentru uns), se pune pe o margine jumătate din umplutură, după care se rulează pînă la jumătatea foii, cu ajutorul pânzei. Rulada obținută se taie cu marginea unei farfurii în bucăți de 6-7 cm, se pun una lângă cealaltă într-o tavă unsă cu ulei. Se procedează la fel și cu foaia rămasă. Se ung deasupra cu untul rămas, se toarnă smântâna pentru frișcă și se coace la 180 grade până când se rumenesc. La servire se presară cu zahăr pudră. 



2018. február 13., kedd

Túrókrémes szendvics


Hozzávalók 4 személyre: 4 magvas zsemle, 15 dkg tehéntúró, 2-3 evőkanál görög joghurt, 2 kisebb lilahagyma, 8 szelet sonka, 2-3 marék vegyes saláta, kevés vaj, só, bors, citromlé.

Elkészítése: A túrót kikavarjuk a joghurttal, hozzáadunk 1 apróra vágott hagymát, ízlés szerint sózzuk, borsózzuk és kevés citromlével ízesítjük. A zsemléket lapjában kettőbe vágjuk, vékonyan lekenjük vajjal, majd felhevített serpenyőben, a vajas felével lefele téve, megpirítjuk. A salátát szétosztjuk a tányérokon, rátesszük a zsemlék alsó felét és rákanalazzuk a túrókrémet. A sonkát csíkokra tépjük, kis halmokban a túrókrémre helyezzük, rászórjuk a karikákra vágott lilahagymát, majd rátesszük a zsemle tetejét.


Megjegyzés: A túrókrémbe reszelhetünk egy sárgarépát vagy egy szelet zellert, így még több vitamint és rostot juttatunk a szervezetünkbe. 


2018. január 14., vasárnap

Kókuszos túrógaluska meggyöntettel - Găluști de brânză de vaci cu sos de vișine



Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg tehéntúró, 1 tojás, 2 evőkanál porcukor, 10 dkg őrölt zabpehely, 2 evőkanál kókuszreszelék, 1 evőkanál rétesliszt, 1 teáskanál reszelt citromhéj, csipetnyi só;
a hempergetéshez: 5 dkg kókuszreszelék; 
a meggyöntethez: 1 üveg(370 ml) meggykompot, 1 csapott evőkanál keményítő, porcukor, 1 evőkanál citromlé. 


Elkészítése: A tehéntúrót összekeverjük az összes többi hozzávalóval, 1 órára hűtőbe tesszük. A meggyet leszűrjük, kimagozzuk és lecsöpögtetjük. A keményítőt pár evőkanál kompotlével kikavarjuk, a többi levet a citromlével főni tesszük, ízlés szerint porcukorral édesítjük. Mikor felforrt  beleöntjük a keményítőt és kis lángon besűrítjük. Félrehúzzuk, belekavarjuk a meggyet, és hűlni hagyjuk. Vizet forralunk, egy evőkanállal galuskákat szaggatunk bele, 1-2 percig főzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük és lecsöpögtetjük. Kókuszreszelékbe hempergetjük, majd az öntettel tálaljuk. 



Găluști de brânză de vaci cu sos de vișine
Ingrediente: 250 g brânză de vaci, 1 ou, 2 linguri zahăr 100 g fulgi de ovăz măcinate, 2 linguri nucă de cocos, 1 lingură făină, 1 linguriță coajă rasă de lămâie, un praf de sare;
pentru tăvălit: 50 g nucă de cocos,
pentru sos: 1 borcan(370 ml) compot de vișie, 1 lingură rasă amidon, zahăr pudră, 1 lingură zeamă de lămâie.

Prepararea: Brânza de vaci se amestecă cu restul ingredientelor, se pune 1 oră la rece. Vișinele se strecoară, se scot sâmburii. Amidonul se amestecă cu câteva linguri de zeamă de compot, iar restul se pune la fiert împreună cu zeamă de lămâie, se îndulcește după gust cu  zahăr pudră.  Când a dat în clocot, se toarnă amidonul și se îngroașe la foc mic. Se ia deoparte, se amestecă cu vișinele, apoi se lasă la răcit. Se pune apă la fiert, când clocotește, se iau găluști cu o lingură și se pun în apă, se fierb până ce se ridică la suprafață. Se scot cu paleta de bucătărie, se scurg, apoi se tăvălesc prin nucă de cocos. Se servesc cu sosul de vișine. 

2017. április 6., csütörtök

Pashka avagy Orosz tehéntúrós desszert

Egy újabb húsvéti hagyományos desszert Oroszországból 


Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 8 dkg vaj, 2 tojás sárgája, 10 dkg porcukor, 1 teáskanál vanília kivonat, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só,1,5 dl magas zsírtartalmú tejföl, 15 dkg aszalt barack és mazsola, 5 dkg mandulaforgács, színes cukorgyöngyök.

Elkészítése: Az aszalt barackot apróra vágjuk, majd a mazsolával együtt együtt,10 percig vízben áztatjuk. A mandulaforgácsot serpenyőben  aranybarnára pirítjuk. A tehéntúrót szitán áttörjük, kézi mixerrel belekeverjük a nagyon puha vajat, majd hozzáadjuk a sót, a reszelt citromhéjat, a vanília kivonatot, a porcukrot meg a tojássárgákat és összekavarjuk. A végén beleforgatjuk a tejfölt, a lecsöpögtetett aszalt gyümölcsöket és a mandulaforgácsot. A masszát gézzel bélelt formába tesszük, 12 órát hűtőben hagyjuk lecsöpögni és dermedni. Másnap tányérra borítjuk és cukorgyöngyökkel díszítjük. 




Megjegyzés: A pashkat egy speciális, piramis formájú, népművészek által, fából készült szerkezetbe rakják, melynek a két szemben lévő oldalára X és B betűk vannak faragva(Христос Воскресе-Krisztus feltámadott ). Helyettesíteni újabban, műanyag virágcseréppel szokták, vagy egyéb lyukacsos aljú formával. 



2017. március 15., szerda

Nemzeti torta



Hozzávalók 22 cm-tortához: 

a piskótához: 5 tojás, 10 evőkanál cukor, 7 evőkanál liszt

a kiwis réteghez: 3-4 érett kiwi, 2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál cukor, 5 g zselatin

a gránátalmás réteghez: 2 gránátalma leve, 2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál cukor, 5 g zselatin

a krémhez: 20 dkg krémes tehéntúró, 1 vaníliás ízű pudingpor, 4 dl tej, 4 evőkanál cukor, 1/2 citrom reszelt héja, 2 dl tejszín, 10 g zselatin

a sziruphoz: 1,5 dl víz, 3 evőkanál citromlé, 1 teáskanál cukor

a díszítéshez: 2,5 dl tejszín, 1 evőkanál porcukor,  1 kiwi, 1 gránátalma magjai


Elkészítése
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és kézi habverő legnagyobb fokozatán addig verjük, míg vastag krémhab nem lesz, majd könnyedén beleforgatjuk a lisztet. A masszát sütőpapírral bélelt, 22 cm-es tortaformába simítjuk, és 180 fokos sütőben 20-25 percig sütjük. Ha kihűlt, két lapba vágjuk.

 A kiwis réteghez a kiwit megpucoljuk, villával összetörjük, majd hozzáadjuk a cukrot, rátöltjük a citromlevet meg 0,5 dl vízet és felforraljuk. Mikor langyosra hűlt, sűrű szitán átpasszírozzuk(2 dl gyümölcslé szükséges) és belekavarjuk a 0,5 dl vízben feloldott zselatint.

 A gránátalmás réteghez a gyümölcs magjait kiverjük, a levét pedig felfogjuk és hozzáadjuk a citromlevet. Kipótoljuk annyi vízzel, hogy 2 dl legyen, hozzáadjuk a cukrot és felmelegítjük, majd belekavarjuk a 0,5 dl vízben feloldott zselatint. 

A krémhez a pudingport összekavarjuk a cukorral meg a tejjel, közepes lángon megfőzzük, belekavarjuk a reszelt citromhéjat és hűlni hagyjuk. A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk, kissé felmelegítjük. A kihűlt pudingot kézi mixerrel felhabosítjuk, kanalanként adagolva beledolgozzuk a tehéntúrót, a zselatint a végén pedig beleforgatjuk a felvert tejszínt is. A krémet három részre osztjuk. 

A szirup hozzávalóit összekavarjuk. Mielőtt a tortát összerakjuk, a gyümölcszseléket folyósra melegítjük(ne legyen forró). A kapcsos tortaformát kibéleljük háztartási fóliával, beletesszük az első lapot, meglocsoljuk a sziruppal, rákenjük az első adag krémet, rátöltjük a zöld zselét és 10 percre hűtőbe tesszük. Mikor a zselé megdermedt, rákenjük a második adag krémet, rátöltjük a piros zselét és újból dermedni tesszük, majd rákenjük az utolsó adag krémet is. A piskótalapot meglocsoljuk sziruppal és befedjük vele a tortát. 3-4 órára hűtőbe tesszük, majd tortatálra emeljük. A tejszínhabot felverjük a porcukorral, csillagcsőves habzsákba kanalazzuk és bevonjuk vele a tortát. Kiwi szeletekkel és gránátalma magokkal díszítjük. 




2016. október 30., vasárnap

Emeletes élvezet


Hozzávalók
1 réteg: 25 dkg darált keksz, 5 dkg vaj, 5 dkg porcukor, baracklekvár;
2 réteg: 20 dkg tehéntúró, 10 dkg porcukor, 2,5 dl habtejszín, 1 tasak vaníliás cukor, 10 g zselatin;
3 réteg:  2 tasak vanília ízű krémpor(hidegen verhető), 10 dkg porcukor, 5 dl tej;
4 réteg: 3 dl habtejszín
5 réteg: 5 dkg tejcsokoládé.

Elkészítése:
 A darált kekszet összegyúrjuk a porcukorral, a vajjal és annyi baracklekvárral, hogy a massza összeálljon, majd kb. 30x30 cm-es tepsibe nyomkodjuk. 

A tehéntúrót botmixerrel krémesre dolgozzuk, összekavarjuk a porcukorral meg a vaníliacukorral, a fél dl vízben feloldott  zselatinnal, végül pedig beleforgatjuk a felvert tejszínt és rásimítjuk a kekszes rétegre. 

A vaníliás krémporokat összekeverjük a porcukorral, felöntjük a hideg tejjel és kézi mixerrel vastag krémhabbá verjük, majd a túrós rétegre kenjük. 

A habtejszínt felverjük  és a vaníliakrémre simítjuk, majd megszórjuk a lereszelt csokoládéval.




2016. október 8., szombat

Édes turóskolbászkák


Recept még  mindig ebből a régi lapból .


Hozzávalók:  50 dkg tehéntúró, 3 tojás, 12 dkg cukor, csipetnyi sáfrány, 2 evőkanál olvasztott vaj, 5 dkg mazsola, 2 evőkanál tejföl, csipetnyi só, liszt, olaj a sütéshez, vaníliás porcukor.

Elkészítése: A hozzávalókat összekeverjük annyi liszttel, hogy puha tésztát kapjunk. Lisztezett felületen vékonyra sodorjuk, majd 6-8 cm-es darabokra vágjuk és közepesen forró olajban kisütjük. Porcukorral megszórva, lekvárral vagy kompóttal tálaljuk. 




2016. október 6., csütörtök

Köménymagos körözött


                 
Hozzávalók 4-6 személyre: 15 dkg juhtúró, 20 dkg tehéntúró, 10 dkg vaj, 2-3 evőkanál zsíros tejföl, 1 hagyma, só, bors, fűszerpaprika, köménymag.

Elkészítése: A szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a juhtúróval, majd kanalanként adagolva beledolgozzuk a lecsöpögtetett tehéntúrót és annyi  tejfölt, hogy krémes állagú túrókrémet kapjunk. A hagymát apróra vágjuk és belekavarjuk a krémbe. Sóval, borssal, fűszerpaprikával, őrölt és egész köménymaggal ízesítjük. Jól lehűtve tálaljuk. 







2016. április 29., péntek

Medvehagymás túrókrém - Tartine cu cremă de brânză și ridichi


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg tehéntúró, 2-3 evőkanál sajtkrém, 2-3 evőkanál olívaolaj, só, fehérbors, 1 csokor medvahgyma, 2 kötés hónapos retek, barnakenyér.


Elkészítése: A tehéntúrót szűrőbe tesszük és lecsöpögtetjük. A medvehagymát megmossuk, megtöröljük, majd apróra vágjuk. Felét sóval, majd olívaolajjal kikavarjuk. A tehéntúrót tálba tesszük, hozzáadjuk a sajtkrémet, a kikavart és a megmaradt medvehagymát is, megszórjuk borssal és összekavarjuk. Barnakenyérre kenjük és vékonyra szeletelt retekkel díszítjük. Azonnal tálaljuk.

                                Tartine cu cremă de brânză și ridichi                

Ingrediente:  200 g brânză de vaci, 2 linguri mascarpone, 2-3 linguri ulei de măsline, sare, piper, 2-3 frunze de leurdă, 2 legături ridichi de lună, baghetă cu semințe.

Prepararea:  Brânza de vaci se pune într-o strecurătoare deasă sau în tifon curat și se lasă câteva ore la scurs. Leurda spălată se mărunțește, jumătate se freacă cu sare și cu uleiul. Brânza de vaci scursă se amestecă cu mascarpone și cu pasta de leurdă, se adaugă restul de leurdă mărunțită și se asezonează cu piper. Crema se unge pe felii de baghetă și se decorează cu felii de ridichi. Se servește imediat.  

2016. március 30., szerda

Töltött csokoládétojások

Megmaradt csokitojások felhasználására.



Hozzávalók 10 db-hoz: 10 csokoládétojás, 10 dkg tehéntúró, 1 dl tejszín, 30 g fehércsokoládé, 2 tasak vaníliás cukor, baracklekvár.

Elkészítése: A tejszínt felmelegítjük a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a fehércsokoládét és egynemű krémmé kavarjuk. 1 óráig hidegben tartjuk, majd felhabosítjuk és belekeverjük a tehéntúrót. A csokoládétojásoknak a tetejét forró késsel levágjuk, megtöltjük a tehéntúrós krémmel, középre kis lyukat csinálunk a krémbe és egy-egy teáskanál baracklekvárt teszünk bele. Bonbonkapszliba tesszük és tojástartóba téve tálaljuk. 

Tipp: Csokoládéból talpat is készíthetünk a következő képen: az olvasztott csokoládét kissé hűlni hagyjuk, mikor kezd vastagodni egy-egy kiskanálnyi adagot sütőpapírra öntünk kör kormába, a csokoládétojásokat beleállítjuk és hagyjuk megdermedni.


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...