A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olajbogyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olajbogyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 30., hétfő

Olajbogyós krumplisaláta rántott hallal - Salată orientală cu pește pane

 

Hozzávalók:  a salátához: 50 dkg burgonya, 1 lila hagyma, 10 dkg fekete olívabogyó (mag nélküli), 2 keményre főtt tojás, 2 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál almaecet vagy citromlé, 1 evőkanál mustár, só, bors, friss petrezselyem a díszítéshez; a rántott halhoz: 1 kg halfilé, 2 tojás, 1 csésze pankó morzsa, 2 evőkanál szezámmag, 1 csésze liszt, olaj a sütéshez.

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük enyhén sós vízben, amíg meg nem puhul. Leszűrjük, hagyjuk langyosra hűlni, majd meghámozzuk és kockákra vágjuk. A lila hagymát, a főtt tojást meg az olívabogyót szeletekre vágjuk. Egy nagy tálban összekeverjük a mustárt az olajjal, az ecettel vagy citromlével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a burgonyát, a lila hagymát meg az olívabogyót és  óvatosan átforgatjuk, hogy a hozzávalókat ne törjük össze. Végül hozzáadjuk a tojást és a tetejét friss petrezselyemmel díszítjük. A halfilét keskeny szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, 30 percre egy szűrőben lecsöpögtetjük. A tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk. A pankómorzsát összekeverjük a szezámmaggal. A halfilét lisztbe, tojásba, végül a morzsába mártjuk és forró olajban kisütjük.  A salátát szobahőmérsékleten, a halat melegen tálaljuk. 

                                           Salată orientală cu pește pane      

Ingrediente: pentru salată: 600 g cartofi, 1 ceapă roșie, 100 g măsline negre (fără sâmburi), 2 ouă fierte tari, 2-3 linguri ulei de măsline, 1-2 linguri oțet de mere sau zeamă de lămâie, 1 lingură muștar, sare, piper, frunze de pătrunjel; pentru peștele pane: 1 kg file de pește, 2 ouă, 1 cană pesmet panko, 2 linguri semințe de susan, 1 cană făină, ulei pentru prăjit.

Prepararea: Cartofii se fierb în coajă în apă ușor sărată până se înmoaie. Se scurg, se lasă să se răcească până devin călduți, apoi se decojesc și se taie cuburi. Ceapa roșie, ouăle fierte și măslinele se taie felii. Într-un bol mare, se amestecă muștarul cu uleiul, oțetul sau zeama de lămâie, se asezonează cu sare și piper, apoi se adaugă cartofii, ceapa roșie și măslinele, amestecând ușor pentru a nu zdrobi ingredientele. La final, se adaugă ouăle și se decorează cu frunze de pătrunjel proaspete. Fileurile de pește se taie în fâșii subțiri, se asezonează cu sare și piper, și se lasă la scurs timp de 30 de minute într-o strecurătoare. Ouăle se bat, se asezonează cu sare și piper. Pesmetul panko se amestecă cu semințele de susan. Fâșiile de pește se trec prin făină, ou, apoi prin pesmet și se prăjesc în ulei încins. Salata și peștele se servesc reci sau la temperatura camerei.

2023. december 23., szombat

Sós Ciambella - Chec aperitiv Ciambella

 

A Ciambella olasz eredetű deszert, amit most sós formában készítettem. 

8 személy /   70 perc

Hozzávalók: 4 tojás, 38 dkg liszt, 1,5 dl tej, 1 dl napraforgó olaj, 10 g sütőpor, 15 dkg sajt, 5 dkg reszelt parmezán, 10 dkg sonka, 5 dkg fekete olajbogyó, 1,5 teáskanál só, 1 teáskanál cukor.

Elkészítése:  A kuglófformát kikenjük olajjal. A sonkát meg a sajtot 1 cm-es kockákra vágjuk, az olajbogyót felszeleteljük, mindhármat összekeverjük és körülbelül negyed résztét külön tesszük. A lisztet összekavarjuk a sütőporral. A tojásokat felverjük a sóval meg a cukorral, hozzáadjuk az olajat meg a parmezánt, majd a lisztet meg a tejet és kis fokozaton összekeverjük. A végén cukrászlapáttal beleforgatjuk a sonkás-sajtos keverék nagyobbik részét. A masszát a kuglófformába kanalazzuk, tetejére szórjuk a félretett sajtos-sonkás-olívás keveréket. 170 fokon, 35-40 percig sütjük. Még melegen kiborítjuk a formából. Hidegen szeleteljük. 


Ciambella este o delicatesă italiană, în formă de guguluf, care se bucură de o varietate de rețete regionale. Versiunea de bază cuprinde ingrediente precum făină, praf de copt, ouă, lapte sau smântână, zahăr, ulei și arome cum ar fi vanilia, iar uneori mierea este adăugată pentru îndulcire. Varianta de mai jos este una sărată.  

Chec aperitiv   Ciambella         8 pers /   70 min

Ingrediente: 4 ouă, 380 g făină, 150 ml lapte, 100 ml ulei de floarea-soarelui, 10 g praf de copt, 150 g cașcaval, 50 g parmezan ras, 100 g șuncă, 50 g măsline negre, 1,5 lingurițe sare, 1 linguriță zahăr.

Instrucțiuni: Se unge forma de guguluf cu ulei. Se taie cașcavalul și șunca în cuburi de 1 cm,  măslinele se feliază și se amestecă împreună, punând deoparte aproximativ un sfert din amestec. Se amestecă făina cu praful de copt. Se bat ouăle cu sarea și zahărul, se adăugă uleiul și parmezanul, apoi făina și laptele. La final, se incorporează cantitatea mai mare a amestecului de cașcaval, șuncă și măsline. Compoziția se toarnă în forma de guguluf, deasupra se pune amestecul rămas de cașcaval, șuncă și măslinei. Se coace la 170 de grade, timp de 35-40 de minute. Se scoate din formă când checul este cald și se feliază după ce s-a răcit.


2023. február 1., szerda

Görög húsgombócok(Keftedes) - Chifteluțe grecești


A kefedes hagyományos görög húsgolyók  melyet két rész darált marhahúsból és egy rész darált bárány- vagy sertéshúsból készítik(vagy ezek keverékéből). Sülhet olajban vagy sütőben. Előételkánt szolgálják, fetasajttal, olajbogyóval, tzatzikivel és pita kenyérrel. 

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg darált marhahús, 25 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 10-12 dkg zsemlemorzsa, 1 dl vörösbor, 2+pár csepp evőkanál olívaolaj, 1 kis hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 1 evőkanál szárított oregánó, csipetnyi őrölt szegfűszeg, só, bors, 1 citrom, olaj a sütéshez.

Elkészítése:  A kétféle darálthúst sózzuk, borsozzuk, összekeverjük az apróra vágott hagymákkal, 2 evőkanál olajjal, a vörösborral, a tojással, a zöldfűszerekkel meg a szegfűszeggel, végül beledolgozzuk a zsemlemorzsát. A masszát 2-3 órára hűtőbe tesszük, majd diónyi gombócokat formázunk belőle és forró olajban megsütjük. A citromot kettőbe vágjuk, forró serpenyőben, pár csepp olajon megpirítjuk, tálaláskor a levét a keftedes húsgombócokra locsoljuk. Fokhagymás-olívaolajos görög joghurtot adunk mellé. 

Chifteluțe grecești  -Keftedes

Sunt niște chifteluțe foarte savuroase și suculente care se prepară din două părți carne de vită și o parte carne de miel sau amestec cu porc, se prăjesc în ulei sau în cuptor. Se servesc ca și aperitiv, alături de brânză feta, măsline, sos tzatziki  și pita grecească.

Ingrediente pentru 4 persoane:  500 g carne tocată de vită, 250 g carne tocată de miel sau porc, 1 ou, 100-120 g pesmet, 100 ml vin roșu,  2-3 linguri ulei de măsline, 1 ceapă mică, 2 căței de usturoi, frunze de pătrunjel, 1 linguriță oregano uscat, un praf cuișoare, sare, piper, 1 lămâie, ulei pentru prăjit.

Prepararea:  Se pun cărnurile tocate într-un castron, se adaugă ceapa și usturoiul mărunțite, uleiul de măsline, vinul, oul și frunzele de pătrunjel mărunțite, se asezonează cu sare, piper, oregano și praful de cuișoare, se amestecă și se adaugă pesmet cât este nevoie. Compoziția se pune la rece pentru 2-3 ore, după care se formează chifteluțe mici, se prăjesc în ulei fierbinte. Lămâia se taie în două, se prăjește în puțin ulei de măsline, la servire se stoarce zeama peste chifteluțe. Se servește cu iaurt grecesc amestecat cu puțin usturoi pisat și ulei de măsline. 

 

2022. február 16., szerda

Olivabogyós nyelv - Limbă de porc cu măsline

 

Hozzávalók 4 személyre: 3 sertésnyelv, 1 hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, ½ teáskanál szemes bors, só, 1-2 babérlevél; továbbá: 1 nagy hagyma, 1 sárgarépa, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 1 aprított paradicsomkonzerv(400 g), 3-4 evőkanál olaj, 1 babérlevél, só, bors, 10 dkg mag nélküli fekete olajbogyó.

Elkészítése: A nyelvet megmossuk, 1 órát főzzük a hagymával, fokhagymával, sóval, borssal és babérlevéllel. Mikor puha kiszedjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd bőrét lekaparjuk. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt sárgarépát, az áttört fokhagymát, pár perc után pedig a sűrített paradicsomot. Kissé átsütjük, majd ráöntjük a paradicsomkonzervet, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a babérlevelet és felöntjük 3-4 dl főzőlével. Lefedjük, 15-20 percig főzzük, majd beletesszük a szeletekre vágott nyelvet meg az olívabogyókat és addig főzzük, míg a szaftja besűrűsödik. 


Limbă de porc cu  măsline

Ingrediente pentru 4 persoane:  3 limbi de porc, 1 ceapă, 4-5 căței de usturoi, ½  linguriță piper boabe, sare, 1 frunză de dafin; pentru sos: 1 ceapă mare, 1 morcov, 2-3 căței de usturoi, 1 lingură pastă de tomate, 1 conservă(400 g) roșii mărunțite, ulei, 1 frunză dafin, sare, piper, 100 g măsline negre fără sâmburi.  

Prepararea:  Limba de porc se spală, se fierbe timp de 1 oră în apă cu sare, piper boabe, ceapă, usturoi și frunza de dafin, după care se scoate, se lasă la răcorit și se curăță de pieliță. Pentru sos, ceapa mărunțită se călește în ulei, se adaugă morcovul dat pe răzătoarea cu găuri mari, se căleșc împreună, apoi se adaugă pasta de tomate. Se amestecă, se toarnă conserva de roșii, se asezonează cu sare, piper și frunza de dafin, și se toarnă 300-400 ml zeamă în care a fiert limba. Se fierbe sub capac la foc moderat. După 15-20 minute se adaugă limba feliată și măslinele, se fierbe până când sosul se îngroașă. 


2018. április 14., szombat

Olajbogyós csirkemelltekercs




Hozzávalók: 75 dkg csontozott csirkemell, 1 kisebb tojás, 1 szelet kenyér héja nélkül,  0,75 dl tejszín, 1 hagyma, 1 cikk fokhagyma, 8 dkg paprikával töltött olajbogyó, 10 dkg szeletelt bacon, só, bors, majoránna, csilipehely. 

Elkészítése: A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk,  olajjal vékonyan lekent, frissentartó fóliára fektetjük, úgy, hogy egy téglalapot alkossanak, a cafatokat és a végeket pedig ledaráljuk(25 dkg-ot).  A kiterített hús enyhén klopfoljuk és megszórjuk sóval meg borssal. A tejszínt a kenyérszeletre öntjük, a hagymát és a fokhagymát pedig apróra vágjuk, majd az egészet a tojással együtt a darált húshoz adjuk(a kenyeret nem szorítjuk ki). Sóval, borssal, majoránnával és csilipehellyel fűszerezzük, összedolgozzuk. Ha a massza túl lágy lenne, 30 percre a hűtőbe tesszük dermedni, majd a hús 1/3-ad részére halmozzuk és helyenként belenyomkodjuk az olajbogyókat. A húst feltekerjük, majd egymás mellé rakjuk a baconszeleteket és ebbe is beletekerjük. A kész tekercset előbb a frissentartó fóliába, majd alufóliába csomagoljuk, tepsibe helyezzük és kevés vizet öntünk alája. Forró sütőben, 30 percig gőzöljük.  Ha készen van kivesszük, pár percig hűlni hagyjuk, majd kiszedjük egy vágódeszkára, a fólia végeit kicsit felszakítjuk, hogy  a bentrekedt folyadék kifolyhasson. Hidegen szeleteljük. 




2018. április 5., csütörtök

Mediterrán citromos csirkecomb



Hozzávalók 2 személyre: 2 egész csirkecomb, 1,5 dl száraz fehérbor, 4 közepes méretű, vékony héjú krumpli, 2 lilahagyma, 1  kis fej fokhagyma, 1 poros csípőspaprika, 1 marék koktélparadicsom, 1 marék kalamata olajbogyó, 1/2 citrom, szárított vagy friss oregánó és bazsalikom, só, bors, olívaolaj. 


Elkészítése: A csirkecombokat a forgóízületnél kettőbe vágjuk, sózzuk, borsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, lefedjük és 1-2 órára félretesszük. A krumplit alaposan megmossuk, héjastól cikkekre vágjuk, a hagymát megpucoljuk, vastag szeletekre vágjuk, a fokhagymát pedig megpucoljuk, majd az egészet olajjal kikent tepsibe szórjuk, sózzuk, borsózzuk és összeforgatjuk. Ráhelyezzük a csirkecombokat, rászórjuk a félbevágott koktélparadicsomokat, az olajbogyót, illetve a szeletekre vágott citromot és csípőspaprikát. Az egészet meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk oregánóval és bazsalikommal, aláöntjük a bort, majd a forró sütőbe toljuk és ráhelyezünk egy szelet sütőpapírt. 20 perc után a papírt kivesszük és további 20-30 percig sütjük. Azonnal tálaljuk. 




2017. szeptember 21., csütörtök

Töltött póréhagyma


Olténiai román étel

Hozzávalók 4 személyre: 2-3 póréhagyma, 50 dkg darált hús, 6 paradicsom, 2-3 paprika, 2 cikk fokhagyma, 1 tojás, 1 marék fekete olajbogyó, olaj, só, bors, petrezselyemzöld, friss kapor.


Hozzávalók: A paradicsomokat meg a paprikákat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 10-15 percig forró sütőben sütjük, majd kivesszük, megszórjuk sóval és egy konyharuhával letakarjuk. A póréhagymák fehér és világoszöld részét kb. 6-8 cm-es darabokba vágjuk, 1 percre enyhén sós, forró vízbe tesszük, majd szűrőkanállal kiszedjük. Pár percig hűlni hagyjuk, utána az ujjunkkal egymásból kinyomjuk a hagymarétegeket, úgy, hogy az így kapott hagymahengernek 2-3 rétege maradjon. A vékony hagymaközepeket(amelyeket már nem lehet kinyomni) és a megmaradt pórézöldet apróra vágjuk, szüksége mennyiségű olajon üvegesre dinszteljük. A darált húst összekeverjük az áttört fokhagymával, a tojással, 2 evőkanál dinsztelt póréhagymával, kevés aprított zöldfűszerkeverékkel, sózzuk, borsózzuk, majd a masszát a póréhagymahengerekbe töltjük. Ha még marad massza, golyókká formázzuk. A megsült paprikák és paradicsomok héját lehúzzuk,  felaprítjuk és a megmaradt dinsztelt hagymához adjuk, rászórjuk a megmaradt zöldfűszereket, sózzuk és egy tepsibe öntjük, majd beletesszük a töltött póréhagymákat  meg az olajbogyókat. Forró sütőben kb. 20-25 percig sütjük. 


2017. február 16., csütörtök

Olajbogyós fougasse




Hozzávalók 4 db-hoz: 50 dkg kenyérliszt, 7 g szárított élesztő, 2 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 3,5 dl kézmeleg víz,  olívaolaj, 10 dkg zöld és fekete, szeletelt olajbogyó, provencei fűszerkeverék.

Elkészítése: A lisztet összekeverjük az élesztővel, a sóval meg a cukorral, hozzáadjuk a vizet meg 3 evőkanál olajat és megdagasztjuk. Konyharuhával lefedjük, 1 órát kelni hagyjuk. A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, négy részre osztjuk, mindegyik tésztába belegyúrjuk a négy részre osztott olajbogyót, majd újabb 15 percig kelni hagyjuk. Ekkor lisztezett tepsikbe tesszük és kézzel háromszögekre húzzuk. Éles késsel 5 vagy 7 helyen bevágjuk, a vágásoknál kissé kinyitjuk, hogy sütés közben ne ragadjon össze. Tetejét lekenjük olívaolajjal és megszórjuk fűszerkeverékkel. 15- 18 percig sütjük.




2016. december 6., kedd

Citromos velőkrém - Salată de creier de porc




Hozzávalók 4-6 személyre: 30 dkg sertés agyvelő, 2 szelet kenyér héj nélkül, 1 dl tej, 2 dl olaj, 1 hagyma, 1 citrom, só, bors, ecet, olajbogyó.


Elkészítése: Az agyvelőt hideg vízben kiáztatjuk, hártyáitól megtisztítjuk, majd hideg enyhén sós, ecetes vízben 10-15 percig közepes lángon főzzük. leszűrjük, hűlni hagyjuk és az esetleges hártyákat még leszedjük, majd villával összetörjük. A kenyeret meglocsoljuk a tejjel, majd kiszorítjuk és hozzáadjuk a velőhöz, majd kézi mixer közepes fokozatán kavarjuk, miközben az olajat meg a citromlevet vékony sugárban rátöltjük. Mikor felvette az egész olajat-mint a majonéz-, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát , ízlés szerint sózzuk és borsózzuk. Olajbogyóval tálaljuk, bagettet kínálunk mellé. 



Salată de creier de porc

Ingrediente pentru 4-6 persoane: 300 g creier de porc, 2 felii franzelă fără coajă, 100 ml lapte, 200 ml ulei, 1 ceapă, 1 lămâie, sare, piper, oțet, măsline negre.

Prepararea:  Creierul se ține în apă rece, apoi se curăță de pielițele mai groase și se fierbe 10-15 minute la foc moderat în apă cu sare și puțin oțet. Se strecoară, se lasă la răcit, apoi se mai curăță de eventualele pielițe și se zdrobește cu furculița.  Pâinea se înmoaie în lapte, se stoarce. Se pun creierul și pâinea într-un castron și se mizează cu mixerul de mână, turnând în fir subțire uleiul și adăugând câte  puțină zeamă de lămâie. Când s-a încorporat tot uleiul, se adaugă ceapa mărunțită și se asezonează cu sare și piper. Se servesc măsline alături de salată. 

2015. december 27., vasárnap

Olajbogyós lazacos tekercs





Hozzávalók: 5 tojás, 2 evőkanál tejföl, 3 evőkanál liszt, 1 maréknyi aprított fekete olajbogyó. késhegynyi sütőpor, só, olaj, 10 dkg száraz tehéntúró, 10 dk sajtkrém, 15 dkg füstölt lazacszelet, 1 kis hagyma, fűszerpaprika, 1-2 evőkanál citromlé.

Elkészítése: A tojásokat felverjük, megsózzuk, a tejfölt összekeverjük a sütőporos liszttel, majd a két masszát összekeverjük, kézi mixerrel felhabosítjuk. Egy közepes méretű tepsibe sütőpapírt teszünk, lekenjük olajjal, majd beleöntjük a tojásos masszát, rászórjuk az olajbogyót és előmelegített sütőben, 170 fokon 12-15 perc alatt megsütjük. Ha megsült, sütőpapírral együtt felcsavarjuk, vizes konyharuhába burkoljuk és hűlni hagyjuk. Közben a hagymát megpucoljuk, felvágjuk, a lazacszeletek kilógó széleit levágjuk. A tehéntúrót, a sajtkrémet, a hagymát, a levágott lazacdarabokat és egy késhegynyi fűszerpaprikát egy magas falú edénybe tesszük és krémesre turmixoljuk. Sóval és kevés citromlével ízesítjük. Az időközben kihűlt tojáslapot kibontjuk, óvatosan lehúzzuk a sütőpapírt és lekenjük a tehéntúrós krémmel, majd kirakjuk a lazacszeletekkel és szorosan feltekerjük.  Visszacsavarjuk a sütőpapírba, széleit megcsavarjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt éles késsel szeleteljük. 



2013. február 20., szerda

Olívabogyós őzcomb


Ivóban főztem



Hozzávalók: 70 dkg őzcomb, 1 evőkanál zsiradék, 2 nagy hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 szál sárgarépa, 2 dl fehérbor, 2 dl paradicsomlé, 15 dkg fekete olívabogyó,1 kávéskanál cukor, só, bors, 2 babérlevél; a körethez: 30 dkg csavart tészta

Elkészítése: A pácolt őzcombot ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, zsiradékon, mindkét felét megpirítjuk, majd kiszedjük egy tányérra. A visszamaradt zsiradékon megdinszteljük a szeletekre vágott hagymát és fokhagymát, a karikára vágott sárgarépát, majd visszatesszük a húst, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a babérlevelet. Felöntjük a borral és a paradicsomlével és lefedve, lassú lángon addig főzzük, míg a hús megpuhul. Ha szükséges, a levét kevés vízzel pótoljuk. Amikor a hús megpuhult, kivesszük és meleg helyen pihentetjük. A visszamaradt mártásból kivesszük a babérlevelet, szitán áttörjük és hozzáadjuk a karikákra vágott olívabogyót  majd felforraljuk és kevés cukorral ízesítjük. A csavart tésztát kifőzzük, hússal és mártással tálaljuk.


2011. április 19., kedd

Csavart pikáns rudacskák






Hozzávalók:
Tészta:50 dkg liszt, 150 g joghurt, 1 tojás, 4 kanál olaj,1 kanál cukor,1,5 teáskanál só, 20 g élesztő, 2 dl tej
Töltelék:12,5 dkg vaj,1 kanál piros arany,10 dkg reszelt  sajt, 2 szál ,kb. 20 cm-es száraz kolbász,10/10 dkg fekete és zöld olajbogyó
Tetejére: 1 tojás,szezámmag
A lisztet egy tálba szitáltam,közepébe mélyedést csináltam,beleöntöttem a langyos tejet,a kanál cukrot  és belemorzsoltam az élesztőt,hagytam kicsit felfutni majd hozzáadtam a tojást,joghurtot,4 kanál olajat,sót és megdagasztottam .Konyharuhával letakarva duplájára kelesztettem.Fél centis vastagságúra  nyújtottam,felére rákentem a piros arannyal elkevert vajat,szétosztottam rajta a vékonyra szeletelt kolbászt,felaprított olajbogyókat és a reszelt sajtot.Az üres felét ráborítottam,pizzavágóval rudacskákat vágtam és mindegyiket megcsavarva tepsibe tettem.Fél órát újból kelesztettem,majd felvert tojással megkentem és  szezámmaggal szórtam .Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt sült meg.

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...