A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 30., kedd

Öntött saláta túróspuliszkával - Ciorbă de salată cu mămăligă cu brânză

Hozzávalók 4 személyre: 2 fejessaláta, 8 dkg füstölt szalonna, 1 l tej, 2 dl tejföl, 4 cikk fokhagyma vagy 2-3 szál újfokhagyma, kapor, só, ecet, 1,2 l víz, 30 dkg kukoricaliszt, 20 dkg juhtúró.

Elkészítése: A szalonnát kis kockákra vágjuk, zsírjára sütjük(ha túl sok a zsír, kiveszünk belőle) majd beleszórjuk az összeaprított fokhagymát és gyorsan megkavarjuk. Rádobjuk az összevágott vagy összetépkedett, előzöleg megmosott és lecsöpögtetett salátát, pár percig dinszteljük, majd felöntjük kevés vízzel meg a tejjel. Sózzuk, rászórjuk az apróra vágott kaprot és addig főzzük, míg a saláta puhára fő(kb. 10-15 perc). A tejfölt kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd rátöltjük a levesre. Izlés szerint szerint ecettel ízesítjük. A levest hűlni hagyjuk. A puliszkához a vizet főni tesszük, megsózzuk, mikor felforrt állandóan kavargatva beleszórjuk a kukoricalisztet és közepesen lágy puliszkát főzünk. Még forrón hőálló tálba rétegezzük, minden rétegre juhtúrót szórunk. Forró sütőben 15 percig sütjük. Hideg, öntött salátával tálaljuk.



Ciorbă de salată

Ingrediente pentru 4 persoane: 2 căpățâni de salată, 80 g slănină afumată, 1 l lapte, 200 ml smântână, 4 căței usturoi sau 2-3 fire usturoi verde, mărar, oțet, 1,2 l apă, 300 g făină de mălai, 200 g brânză de oaie, untură topită.

Prepararea:  Slănina se taie cubulețe mici, se prăjește în oală, apoi se adaugă usturoiul pisat sau usturoiul verde mărunțit, se amestecă  și se pune salata ruptă în bucăți mici. Se înăbușă  până ce se scad frunzele, apoi se toarnă 300 ml apă și laptele. Se asezonează cu sare și mărar mărunțit și se fierbe 10- 15 minute. Smântâna se amestecă cu puțină zeamă fierbinte și se toarnă în ciorbă, se potrivește gustul cu oțet. Se pune apa la fiert, se adaugă sare, iar când a dat în clocot, se toarnă făina de mălai în ploaie. Se fierbe mămăliga, amestecând frecvent în ea, apoi se ia deoparte, se acoperă și se lasă 5 minute. O tavă termorezistentă(sau patru vase termorezistente mai mici) se ung cu untură topită, se pune un rând de mămăligă, apoi un rând de brânză de oaie și se continuă până ce se termină ingredientele. Se introduc în cuptorul fierbinte pentru 15 minute. Se servește cu ciorba de salată.


2023. március 24., péntek

Salátaleves fürjtojással - Ciorbă de salată cu ouă de prepeliță

                              


Hozzávalók: 1 fej saláta, 12 dkg füstölt szalonna, 4 cikk fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 3 dl tej, 2 dl joghurt, 10 főtt fürjtojás, kis kötés friss kapor, só, ecet.

Elkészítése: A salátát bő vízben megmossuk, kisebb darabokra tépkedjük vagy vágjuk. A szalonnából 4 kis taréjos szeletet levágunk, a többit kis kockákra vágjuk, majd az egészet zsírjára sütjük, végül a pörcöt szűrőkanállal kiszedjük. A visszamaradt zsiradékon megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, rászórjuk a lisztet, összekavarjuk, majd hozzáadjuk salátát és addig pároljuk, míg összeesik. Megsózzuk, felöntjük a tejjel és kb. 1 liter vízzel, majd roppanósra főzzük. Félrevesszük, hozzáadjuk az kis kockákra vágott szalonnapörcöt, rászórjuk az apróra vágott kaprot és ráöntjük a kis forró lével felvert joghurtot. Tálaláskor ecettel ízesítjük(nem hamarabb, mert összemegy a tej meg a joghurt) és rátesszük a szalonnataréjt meg a félbevágott fürjtojásokat.

Ciorbă de salată cu ouă de prepeliță

Ingrediente pentru 4 persoane:  1 salată mai mare sau 2 mai mici, 120 g slănină afumată, 4 căței de usturoi, 1 lingură făină,  300 lapte, 200 ml iaurt gras, 10 ouă de prepeliță sau 4 ouă de găină, mărar, verde sau uscat, sare, oțet.

Prepararea:  Salata se spală, se lasă la scurs, după care se taie sau se rupe în bucăți mai mici. Din slănină se taie 4 felii subțiri și se crestează, restul se taie cubulețe, se prăjesc, după care jumările se scot pe o farfurie. În untura rămasă(se scoate, dacă este prea multă) se trage usturoiul mărunțit, se presară făina, se adaugă frunzele de salată și se amestecă, până când scad puțin,  după care se toarnă laptele și cca 1 l de apă. Se sărează, se fierbe până când salata se gătește, după care se ia deoparte, se presară mărarul mărunțit și se adaugă iaurtul amestecat cu puțină zeamă fierbinte. La servire se potrivește gustul cu oțet(nu mai repede, pentru că se brânzește iaurtul), se adaugă ouăle fierte și crestele de slănină. 


2020. május 8., péntek

Hamis bálmos öntött salátával - Balmoș fals



Hozzávalók 4 személyre: 6 dl aludttej, 2 dl zsíros tejföl, 3 dkg vaj, 17-18 dkg kukoricaliszt, 5 dkg reszelt sajt, só; az öntött salátához: 1 fej saláta,  5 dl tej, 2 szál fokhagyma szárával együtt vagy 2 cikk fokhagyma, 2-3 evőkanál olaj, só, ecet.

Elkészítése:  Az aludttejet fazékba töltjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, a tejfölt, a vajat, megsózzuk és főni tesszük. Mikor felforrt, állandó kavarás mellett beleszórjuk a kukoricalisztet és addig főzzük(kb. 15-20 perc), amíg kissé elválik a fazék oldalától és a zsiradék apró gyöngyszemekben kicsapódik a tetején. Tányéra szedjük és hagyjuk langyosra hűlni. A salátát megmossuk, a leveleit kisebb darabokra tépjük. A tejet főni tesszük, megsózzuk, közben az olajon átforgatjuk az apróra vágott fokhagymát, majd ráöntjük a tejre. Mikor felforrt, beletesszük a salátát és 3-4 percig főzzük. Félrehúzzuk  és ecettel savanyítjuk. Hidegen tálaljuk a bálmos mellé. 




Balmoș fals

Ingrediente pentru 4 persoane:  600 ml lapte bătut de casă sau iaurt gras, 200 ml smântână, grasă, 30 g unt, 170-180 g făină de mălai, 50 g caș de oaie, sare.

Prepararea:  Laptele bătut se pune la fiert la foc moderat, se adaugă cașul ras, smântâna și untul, se sărează. Când dă în clocot, se adaugă făina de mălai în ploaie, amestecând încontinuu și se fierbe timp de 15-20 minute, până când la suprafață apar mici mărgele de grăsime. Balmoșul se toarnă în farfurii, se servește ca atare sau alături de supă de salaltă.

2018. április 11., szerda

Salátaboglárka leves

     

Hozzávalók 4 személyre: 4-5 marék salátaboglárka levél, 3 dl + 2-3 evőkanál tej, 10 dkg füstölt szalonna, 4 cikk fokhagyma, 1 sárgarépa, 2 tojás,  1 teáskanál liszt, só, ecet;
a tálaláshoz: 1 dl tejföl

Elkészítése:  A megválogatott salátaboglárka leveleket bő vízben megmossuk. A  szalonnát és a fokhagymát apró kockára vágjuk. A szalonnát zsírjára sütjük, a pörcöt szűrőkanállal kiszedjük, a visszamaradt zsiradékon pedig átfuttatjuk a fokhagymát és a lereszelt sárgarépát. Hozzáadjuk a salátát, 1-2 percig pároljuk, megsózzuk, felöntjük a 3 dl tejjel és kb. 1 liter vízzel, majd 5-6 percig főzzük. A tojásokat felverjük a liszttel meg a tejjel, megsózzuk és lepényt sütünk belőle, majd  kockára vágva a leveshez adjuk és felforraljuk. Visszatesszük a szalonnapörcöt, ecettel ízesítjük és tejföllel tálaljuk.



2015. október 23., péntek

Avokádós padlizsánsaláta




Hozzávalók 4-6 személyre: 2 gömbpadlizsán, 2 avokádó, 1,5 dl olaj, 2 paradicsom, 2 cikk fokhagyma, 1 zöld citrom, só, bors.


Elkészítése: A padlizsánt grillen vagy sütőben megsütjük, majd lepucoljuk a a héját és szűrődni hagyjuk. Közben avokádó majonézt készítünk, ehhez az egyik avokádót megpucoljuk, a húsát kockákra vágjuk és  botmixer hosszúkás edényébe tesszük. Hozzáadjuk a fokhagymát, 2-3 evőkanál citromlevet, egy csipetnyi sót meg borsót és botmixerrel krémesre kavarjuk, miközben vékony sugárban öntjük hozzá az olajat. A lecsöpögtetett padlizsánt darabosra vágjuk, hozzáadjuk a kis kockákra vágott paradicsomot és a megmaradt avokádót. Alaposan összekeverjük, ha szükséges, további sóval, borssal meg citromlével ízesítjük.  Pirított kenyérrel tálaljuk. 





Salata de vinete cu avocado

Ingrediente pentru 4-6persoane: 2 vinete rotunde, 2 avocado coapte, 150 ml ulei, 2 roșii, 2 căței de usturoi, 1 lămâie verde, sare, piper.

Prepararea: Vinetele se coc pe grătar, se curăță de coajă și se lasă la scurs. Un avcocado se taie în două, se scobește pulpa și se pune în vasul blenderului vertical. Se adaugă usturoiul curățat, sare, piper și 2 linguri de zeamă de lămâie verde și se mixează cu blenderul vertical, turnând între timp uleiul în fir subțire. Se obține o cremă de consistența maionezei. Vinetele scurse între timp se taie grosier, se  adaugă  avocadoul rămas și roșiile tăiate cubulețe mici, maioneza de avocado și se amestecă bine. Se asezonează cu sare și piper și se potrivește gustul cu zeamă de lămâie verde.  Se servește cu pâine prăjită. 

2015. március 4., szerda

Télútósaláta





Télútósaláta
Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag saláta mix(35 dkg), 1 cékla, 3-4 sárgarépa, 1 kötés hónapos retek, 1 kötés zöldhagyma, 3-4 evőkanál balzsamecet, 4 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál szezámmag, só, színes bors

Elkészítése: A céklát meg a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk és karikára vágjuk.  A zöldhagymát meg a retket megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. Az olajat összekeverjük a balzsamecettel, sóval meg a szezámmaggal. A salátát tálba tesszük, hozzáadjuk az összes többi zöldséget, összekavarjuk és meglocsoljuk az öntettel. Pár perc után fogyasztható. 


2014. december 10., szerda

Tökmagolajos vitaminsaláta


Hozzávalók 2 személyre: 1 nagy sárgarépa, 1 fekete retek, 1 zellergumó, 1 kisebb póréhagyma, 2 tojás, 6 dkg fetasajt, 2 evőkanál tökmag, 2-3 evőkanál tökmagolaj, só, bors

Elkészítése: A tojásokat megfőzzük, megpucoljuk és cikkekre vágjuk. A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk és vékonyra metéljük, a póréhagymát karikákra vágjuk. Egy salátástálban összekeverjük a zöldségeket, sózzuk, borsózzuk és meglocsoljuk citromlével. A fetasajtot kis darabokra morzsoljuk és belekeverjük a salátába. Tálaláskor tetejére tesszük a tojást, megszórjuk tökmaggal és meglocsoljuk a tökmagolajjal. 



2014. július 21., hétfő

Sült paprika saláta





Hozzávalók 2 személyre: 5-6 kápia paprika, 10 dkg kecskesajt, 2-3 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál ecet, 1 teáskanál cukor, só, bors, csilipehely, bazsalikom

Elkészítése
1. A paprikákat megmossuk, majd szárazra töröljük.
2. Grilltepsiben, magas hőfokon, minden oldalukon addig sütjük, míg a héja ráncos lesz és kissé megszenesedik. 
3. A megsült paprikákat egy edénybe rétegezzünk, megszórjuk sóval, majd letakarjuk, hogy beizzadjanak. 
4. Kezünket vízbe mártogatva lehúzzuk a paprika héját és kicsumázzuk, majd szűrődni hagyjuk.
5. Ha lecsöpögött, kb. 1 cm.es csíkokra vágjuk.
6. Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a cukrot, sóval borssal, csilipehellyel és apróra vágott bazsalikomlevéllel fűszerezzük.
7. Minden személyre külön tányérba rétegezzük a paprikát, a kecskesajtot és meglocsoljuk az öntettel. Jól lehűtve tálaljuk. 




  A sült paprikának különlegesen finom íze van, fogyaszthatjuk főételek vagy grillhúsok mellé savanyúságnak, de önmagában is remek salátát lehet belőle készíteni. Ki-ki ízlése szerint fűszerezheti fokhagymával, zöldfűszerekkel, különböző ízesítésű olajokkal  és ecettel. Ha van rá lehetőség, süssük faszénen, de grilltepsiben vagy a sütőben is meg lehet sütni. 


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...