A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 9., péntek

Paradicsom krémleves - Supă cremă de roșii

             Hozzávalók:  1,2 kg érett paradicsom, 1 lila hagyma, 1 vörös hagyma, 1 fej fokhagyma, kakukkfű, bazsalikom, 4 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 2 dl főzőtejszín, ½ liter alaplé, só, bors, balzsamecet; a tálaláshoz: reszelt parmezán, bazsalikom, olívaolaj.

Elkészítése:  A paradicsomokat meg a hagymát vastagabb cikkekre, a fokhagymafejet félbe vágjuk, majd mindent egy tepsibe tesszünk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk az olajjal és megszórjuk kakukkfűvel. 200 fokon, 30-35 percig sütjük, az utolsó pár percben rászórjuk a cukrot is. Kivesszük a sütőből, kicsit hűlni hagyjuk, majd a fokhagymát kinyomjuk a héjából és az összeset turmixgépben pűrésítjük. Hozzáadjuk a sűrített pardicsomot meg a főzőtejszínt, felöntjük az alaplével, sóval és balzsamecettel ízesítjük és felforraljuk. Langyosan tálaljuk, tetejét meglocsoljuk olívaolajjal és megszórjuk reszelt parmezánnal. Pirított kenyérrel tálaljuk. 



 

Supă cremă de roșii

Ingrediente: 1,2 kg roșii coapte, 1 ceapă roșie, 1 ceapă galbenă, 1 căpățână de usturoi, cimbru, busuioc, 4 linguri ulei de măsline, 1 linguriță zahăr, 1 lingură pastă de tomate, 200 ml smântână pentru gătit, 200 ml supă de bază, sare, piper, oțet balsamic; pentru servire: parmezan ras, busuioc, ulei de măsline.

Prepararea: Roșiile și ceapa se taie în bucăți mai groase, căpățâna de usturoi se taie în jumătate, apoi se pun toate într-o tavă, se sărează, se piperează, se stropesc cu ulei și se presară cu cimbru. Se coc la 200°C timp de 30-35 minute, iar în ultimele minute se presară zahărul. Se scoate tava din cuptor, se lasă puțin la răcit, apoi se scoate usturoiul din coajă și se pasează totul într-un blender. Se adaugă pasta de tomate și smântâna, se toarnă supa de bază, se asezonează cu sare și oțet balsamic și se aduce la fierbere. Se servește călduță, cu ulei de măsline, parmezan ras deasupra și pâine prăjită.

2017. december 30., szombat

Zöldfűszeres malacrolád - Porchetta


Hozzávalók 8-10 személyre: 1,5-2 kg malac császárhús, 1,5 dl fehérbor, 1 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 szikkadt zsemle, 1 nagy marék zöldfűszer(rozmaring, zsálya, kakukkfű, bazsalikom, petrezselyemzöld), 1 citrom reszelt héja, olívaolaj, só, őrölt bors.


Elkészítése: A császárhúst kiterítjük, ha elég vastag lapjában kettőbe szeljük, úgy hogy ne vágjuk át teljesen és ki tudjuk teríteni. Éles késsel beirdaljuk, megszórjuk sóval meg frissen őrölt borssal, meglocsoljuk a borral, majd felcsavarjuk és legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Az apróra vágott hagymát olívaolajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, összekavarjuk és leveszük a tűzről. A zsemlének levágjuk a héját, késes aprítóba tesszük a zöldfűszerekkel együtt és  összevágjuk. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, majd az egészet a kihűlt hagymákhoz keverjük, sózzuk, borsózzuk. A császárhúst kiterítjük, rászórjuk a zöldfűszeres tölteléket, majd  a bőr nélküli felétől kezdve felcsavarjuk. Konyhai zsinórral megkötözzük, tepsibe fektetjük, kevés vizet öntünk alája és alufóliával befedjük. Forró sütőben 1 órát pároljuk, majd levesszük a fóliát és ropogósra sütjük. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható. 



Ruladă Porchetta

Ingrediente pentru 8-10 persoane:   1,5-2 kg piept de porc de purcel cu șoric, 150 ml vin alb, 1 ceapă, 5 căței usturoi, 1 chiflă puțin uscată, 2 legături mari de verdețuri(rozmarin, salvie, cimbrișor, busuioc, frunze de pătrunjel), coaja rasă de la 1 lămâie, ulei de măsline, sare, piper.

Prepararea: Pieptul de porc se pune pe masa de lucru, dacă este mai groasă, se taie în două pe orizontală, astfel încât să se obțină o „foaie” mare de carne. Se asezonează cu sare și piper, se stropește cu vinul și se rulează. Se acoperă cu folie și se pune la rece pentru cel puțin 2 ore. Ceapa mărunțită se înăbușă în ulei până devine translucidă, se adaugă usturoiul mărunțit și se ia de pe foc. Chifla se rupe în bucăți, se pune în blender împreună cu verdețurile și se mixează. Se adaugă peste ceapă împreună cu coaja de lămâie,  se asezonează cu sare și piper și se amestecă. Pieptul de porc se desface din nou, se întinde umplutura cu verdețuri și se rulează începând de la partea fără șoric, apoi se leagă cu sfoară. Se așază într-o tavă, se toarnă puțină apă și se acoperă cu folie de aluminiu. Se înăbușă timp de o oră în cuptorul fierbinte și se lasă la rumenit până ce șoricul devine crocant. Se servește caldă ori rece.  

2017. szeptember 5., kedd

Bazsalikomos sültpaprika - saláta


Hozzávalók 4 személyre: 6 kaliforniai paprika, 40 dkg fetasajt, 2 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál balzsamecet, 1 teáskanál méz,  só, bors csilipehely;

a pestóhoz: 1 marék bazsalikom levél, 5 dkg parmezán, 4 dkg hámozott mandula, 1 cikk fokhagyma, 1,5 dl olíva olaj, 1 kávéskanál só;


Elkészítése: A paprikákat grillserpenyőben megsütjük, majd lesózzuk, lefedjük és állni hagyjuk. 10 -15 perc múlva vékony héját lepucoljuk,  a torzsáját kiszedjük, a paprikát pedig vékony csíkokra tépjük vagy vágjuk. Az olajat, a balzsamesetet és a mézet összekeverjük 2-3 evőkanál vízzel, ízlés szerint sózzuk, borsózzuk és megszórjuk csilipehellyel, majd a sültpaprikára öntjük  és összekeverjük. Legalább 1 órát állni hagyjuk.  A pestóhoz a bazsalikomleveleket megmossuk és megszárítjuk, a parmezánt lereszeljük, a fokhagymát pedig megpucoljuk. Az összes hozzávalókat késes aprítóba tesszük és pépesre dolgozzuk. A fetasajtot kockákra vágjuk. A salátát üvegtálba rétegezzük, jól lehűtve tálaljuk. Önmagában vagy sültek mellé tálaljuk. 


2017. szeptember 4., hétfő

Paradicsomlekvár


Bár szokatlannak tűnhet a paradicsom párosítása cukorral, de  igazából egy nagyon  finom, különleges ízvilágú lekvár a végeredmény, amit mindenki a saját kedvenc fűszereivel ízesíthet kedve szerint. A lekvár jól passzol sajtok és sültek mellé, de egy sima vajas kenyéren is nagyot tud dobni. 

Paradicsomlekvár

Hozzávalók: 1 kg érett paradicsom, 1 lilahagyma, 1 marék bazsalikomlevél, 4 evőkanál olívaolaj, 15 dkg cukor, 1 teáskanál fahéj, 1 teáskanál fehérbors, kevés balzsamecet, só. .
Elkészítése:


1.      A paradicsomokat megmossuk, keresztben bemetszük, majd 1 percre forró vízbe tesszük.
2.      A héját lehúzzuk, a szárvégét kivágjuk, a paradicsomhúst pedig összevágjuk.


3.      A megpucolt hagymát apróra vágjuk, a megmosott bazsalikomleveleket pedig felaprítjuk.
4.      A hagymát az olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a paradicsomot, megsózzuk és közepes lángon kb. 15 percig főzzük.


5.      Mikor kezd besűrűsödni hozzáadjuk a cukrot és további 10 percig főzzük.

6.      A végén fahéjjal, borssal és kevés ecettel ízesítjük, 2-3 percig forraljuk, majd tiszta, csírátlanított üvegekbe tesszük. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.


2017. július 26., szerda

Sajtos csirkés padlizsántekercsek - Rulouri de vinete cu piept de pui



Hozzávalók 4 személyre: 2 padlizsán, 60 dkg csirkemell, 4 paradicsom, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma,  15 dkg mascarpone, 15 dkg reszelt sajt, csilipehely, bazsalikom, só, bors, fűszerpaprika, olaj.

Elkészítése

1. A padlizsánt meghámozzuk, kb. 8 mm vastag szeletekre vágjuk, megsózzuk és állni hagyjuk. 
2. A csirkemellet hosszúkás szeletekre vágjuk(nagyjából a padlizsánszeletek méretére), kicsit megklopfoljuk,  sóval, borssal meg fűszerpaprikával fűszerezzük. 
3. A padlizsánszeletekről felitatjuk a vizet, vékonyan lekenjük olajjal, majd grillserpenyőben 1-1 percig sütjük minkét oldalukon. 
4. A mascarponet kikavarjuk a reszelt sajt felével, sóval, borssal, csilipehellyel és aprított bazsalikommal ízesítjük. 


5. A padlizsánszeleteket egyenként lekenjük a sajtos krémmel, ráteszünk egy-egy szelet húst, ezt is lekenjük krémmel, majd szorosan feltekerjük. 
6. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük kevés olajon, hozzáadjuk az összevágott paradicsomot, az áttört fokhagymát, sózzuk, borsózzuk, megszórjuk apróra vágott bazsalikommal és felforraljuk. 
7. A paradicsomos mártást tepsibe öntjük, ráhelyezzük a padlizsántekercseket, tetejükre szórjuk a megmaradt reszelt sajtot. 
8. Forró sütőben 25-30 percig sütjük. Azonnal tálaljuk. 


Rulouri de  vinete cu piept de pui

Ingrediente pentru 4 persoane: 2 vinete, 600 g piept de pui, 4 roșii, 1 ceapă, 2 căței usturoi, 150 g mascarpone, 150 g cașcaval ras, fulgi de chili, busuioc proaspăt, sare, piper, boia dulce, ulei.

Prepararea:  Vinetele se curăță de coajă, se taie pe lungime în felii de cca. 8 mm grosime, se sărează și se pun deoparte. Pieptul de pui se taie felii lunguiețe, se bat cu ciocanul de bucătărie(pe cât posibil de mărimi egale cu feliile de vinete), se asezonează cu sare, piper și boia. Feliile se scurg de apă, se ung puțin cu ulei și se prăjesc câte 1 minut pe ambele părți în tavă grill. Mascarponele se amestecă cu jumătate din cantitatea de cașcaval, se asezonează cu sare, piper, busuioc mărunțit și fulgi de chili. Se unge o felie de vânătă cu crema mascarpone, se pune peste o felie de carne, se unge și aceasta cu cremă mascarpone, după care se rulează strâns. Se continuă cu restul ingredientelor. Ceapa mărunțită se înăbușă în ulei, se adaugă roșiile mărunțite, usturoiul pisat și busuioc mărunțit, se asezonează cu sare și piper și se aduce la fierbere. Sosul se toarnă într-o tavă termorezistentă, se așază rulourile și se presară deasupra cașcavalul rămas. Se introduce în cuptorul fierbinte pentru 25-30 minute. 


2017. július 18., kedd

Paradicsomban sült húsgolyók


Hozzávalók 4 személyre:  4 nagyobb paradicsom(vagy 8 kisebb), 30 dkg darálthús, 1 tojás, 1 szelet kenyér, 2 hagyma, 2 cikk fokhagyma,  2-3 rúd szárzeller, 2 dl paradicsomlé(vagy 1 evőkanál paradicsomsűrítmény), olaj, szárított bazsalikom, só, bors, fűszerpaprika.

Elkészítése

1. A darált húst összekeverjük a tojással, 1 apróra vágott hagymával, a beáztatott és kiszorított kenyérrel, megszórjuk fűszerpaprikával, sózzuk, borsózzuk.
2. A paradicsomokat megmossuk, kettőbe vágjuk, belsejüket kikaparjuk, majd enyhén sózzuk és megszórjuk szárított bazsalikommal. 


3. A megmaradt és apróra vágott hagymát olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a kis kockákra vágott szárzellert, a kikapart paradicsomot meg a paradicsomlevet, az áttört fokhagymát,  megszórjuk kevés fűszerpaprikával, sózzuk, borsózzuk és összeforraljuk.
4. A darálthúsos masszából golyókat formázunk, a félbevágott paradicsomokba tesszük, tetejüket megszórjuk bazsalikommal.


5. A paradicsomos alap felét tepsibe tesszük, ráhelyezzük a megtöltött paradicsomokat, majd rátöltjük a megmaradt alapot. 
6. Forró sütőben, 35-40 percig sütjük. Rizs-, vagy egyéb tetszés szerinti körettel tálaljuk. 



2017. június 16., péntek

Zöldfűszeres újkrumpli rántott gombával


Hozzávalók 4 személyre: 1 kg újkrumpli, 1 nagy csokor zöldfűszer( bazsalikom, petrezselyemzöld, metélőhagyma, fokhagymaszár), 0,5 dl olaj, 5 dkg kemény sajt, só; a rántott gombához: 50 dkg apró csiperke, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez, só, bors.


Elkészítése: A krumpli héját lekaparjuk, megmossuk, majd kockákra vágjuk és enyhén sós vízben megfőzzük. A zöldfűszereket megmossuk, összetépjük és blenderbe tesszük, megsózzuk, rátöltjük az olajat és hozzáadjuk a lereszelt sajtot majd krémesre kavarjuk. A megfőtt krumplit leszűrjük, tálba tesszük, hozzáadjuk a zöldfűszeres krémet és még forrón összekavarjuk. A gombát megmossuk, törzsét levágjuk, megsózzuk és 20 percig állni hagyjuk, majd lecsöpögtetjük a levétől. A tojásokat sóval, borssal felverjük. A gombafejeket lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába mártjuk és forró olajban kisütjük. A zöldfűszeres krumplival tálaljuk.


2017. január 28., szombat

Inyenc bruschetta - Bruschete gourmand



Hozzávalók 2 személyre: 1 bagett, 2 evőkanál natúr vajkrém, fél gránátalma magjai, 2 evőkanál aszalt vörösáfonya, 2-3 szelet pármai sonka, 5 dkg kéksajt, olívaolaj, balzsamecet, szárított bazsalikom, petrezselyemzöld a díszítéshez. 


Elkészítése: A bagettet szeletekre vágjuk, egyik felüket vékonyan lekenjük olajjal, megszórjuk bazsalikommal, tepsibe tesszük és megpirítjuk. A vörösáfonyát apróra vágjuk, hozzáadjuk a gránátalma magjait, az apróra vágott sonkát, meglocsoljuk kevés olívaolajjal és balzsamecettel, összekavarjuk, majd rászórjuk a kis kockákra vágott kéksajtot is. A kenyeret kicsit hűlni hagyjuk, majd lekenjük a vajkrémmel és ráhalmozunk egy-egy evőkanállal az előbbi salátából. Tetejére kevés petrezselyemzöldet szórunk. Csak tálalás előtt készítsük el. 



Bruschete  gourmand

Ingrediente pentru 2 persoane: 1 baghetă, 2 linguri cremă de unt, semințele de la ½ rodie, 2 linguri merișoare uscate, 2-3 felii șuncă de Parma, 50 g brânză cu mucegai, ulei de măsline, oțet balsamic, busuioc uscat, frunze de pătrunjel.

Prepararea:  Bagheta se taie felii, se ung puțin pe o parte cu ulei de măsline, se pun în tavă și se presară cu busuioc. Tava se pune în cuptor. Se mărunțesc merișoarele, se amestecă cu semințele de rodie, cu șunca și cu brânza mărunțite, se stropesc cu ulei de măsline și cu oțet balsamic. Salata se pune la rece. Cu 5 minute înainte de servire, se aprinde cuptorul și se rumenesc feliile de baghetă, se lasă puțin la răcorit, apoi se ung cu crema de unt și se pun pe fiecare câte o lingură  din amestecul de salată. Se servesc imediat. 

2016. július 20., szerda

Parmezános padlizsánszeletek paradicsommártásban


Hozzávalók 4 személyre: 2-3 padlizsán, 1 kg érett paradicsom, 6-7 cikk fokhagyma, 8 dkg parmezán, olívaolaj, 1 marék bazsalikom, só, bors.


Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, 3 cm vastag szeletekre vágjuk, mindkét felén megszórjuk sóval és meglocsoljuk olajjal, majd forró serpenyőben  megsütjük. A paradicsomokat keresztben kissé bevágjuk, 1 percre forró vízbe tesszük, majd a héját lehúzzuk és összevágjuk. A fokhagymát apróra vágjuk, átforgatjuk kevés olajon, hozzáadjuk a paradicsomot és nagy lángon sütjük, míg besűrűsödik. Sóval, borssal és aprított bazsalikommal ízesítjük. A paradicsommártást egy hőálló tepsibe tesszük, ráhelyezzük a padlizsánszeleteket és megszórjuk reszelt parmezánnal. Forró sütőben megpirítjuk. Azonnal tálaljuk. 


2016. április 7., csütörtök

Tepsiben sült zöldfűszeres húsgombócok vegyes zöldségekkel - Chifteluțe cu legume la cuptor



Hozzávalók 6 személyre: 1 kg darált sertéshús, 2 zöldhagyma, 1 zöld fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 marék bazsalikomlevél, 2 tojás, 1 szelet kenyér,1 póréhagyma, 3 sárgarépa, 2 pasztinák, 30 dkg csiperke gomba, 50 dkg kelbimbó, 1 piros paprika,  25 dkg koktélparadicsom, olaj,  só, bors, fűszerpaprika.

Elkészítése

1. A zöldhagymákat és zöldfűszereket megmossuk és apróra vágjuk.
2. Hozzáadjuk a húshoz, a feltört tojásokkal és a beáztatott majd kiszorított kenyérrel együtt.
3. Megszórjuk sóval borssal és fűszerpaprikával, majd összegyúrjuk. 
4. Olajon kézzel diónyi gombócokat formázunk. 

5. A zöldségeket megmossuk, vastagabb szeletekre vágjuk. 
6. Tepsibe tesszük, megszórjuk sóval és borssal, meglocsoljuk olajjal és összeforgatjuk.
7. A zöldségekre helyezzük a húsgombócokat és közé tesszük a cikkekre vágott koktélparadicsomot.
8. Aláöntünk egy csupor vizet, befedjük és forró sütőben 50-60 percig sütjük. 


Chifteluțe cu legume la cuptor         

Ingrediente:1 kg carne tocată de pui, 2 cepe verzi, 2 căței de usturoi, frunze de pătrunjel și busuioc, 2 ouă, 1 chiflă, 1 praz, 3 morcovi, 1 păstârnac, 300 g ciuperci Champignons mici, 500 g varză de Bruxelles, 250 g roșii cherry, sare, piper, ulei.

Prepararea:  Se toacă ceapa verde și frunzele de pătrunjel verde și busuioc, se adaugă la carnea tocată împreună cu usturoiul pisat, chifla înmuiată și stoarsă și oul, se asezonează cu sare și piper, se amestecă bine compoziția. Prazul și morcovii se taie în felii mai groase, ciupercile în sferturi, varza de Bruxelles și roșiile în două. Se unge cu ulei o tavă termorezistentă, se pun legumele amestecate, se presară cu sare și piper. Cu mâna unsă cu ulei se formează chifteluțe de mărimea nucilor, se așază printre legume. Se toarnă 100 ml apă, se acoperă cu folie, se introduce în cuptor pentru 30 minute, după care se ia folia și se lasă la rumenit. 

2015. augusztus 11., kedd

Sült paradicsomszeletek kenyérágyon





Hozzávalók 4 személyre: 4 paradicsom, 4 evőkanál juhtúró, bors, bazsalikom, olívaolaj, 8 szelet fekete kenyér, 2-3 cikk fokhagyma.

Elkészítése: A paradicsomokat megmossuk, éles késsel kb. 1 cm-es vastagságú szeletekre vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és meglocsoljuk olívaolajjal. A juhtúrót összemorzsoljuk és szétosztjuk a paradicsomszeleteken. Megszórjuk borssal és apróra tépkedett bazsalikommal, majd forró sütőben megsütjük. Közben a kenyérszeleteket megpirítjuk, majd bedörzsöljük fokhagymával és meglocsoljuk olívaolajjal. A megsült paradicsomszeleteket a kenyérre helyezzük és azonnal tálaljuk.


2015. február 14., szombat

Bruschetta






Hozzávalók 2 személyre: 4 szelet kenyér, 2 paradicsom, 3-4 cikk fokhagyma, 0,5 dl olívaolaj, só, bors, bazsalikomlevél

Elkészítése:
1. Előkészítjük a hozzávalókat, a paradicsomot és a bazsalikomlevelet megmossuk a fokhagymát pedig megpucoljuk.
2. Szív alakú kiszúróval kiszaggatjuk a kenyérszeleteket és sütőben, mindkét felén megpirítjuk.
3. A paradicsomnak kivájjuk a leves belsejét, a többit pedig kockára vágjuk. 2 cikk fokhagymát és a bazsalikomlevelet apróra vágjuk.
4. Egy tálban összekavarjuk a paradicsomot, a fokhagymát meg a bazsalikomlevelet, meglocsoljuk 1-2 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és összekavarjuk.
5. A megpirított kenyérszeleteket bedörzsöljük fokhagymával és vékonyan lekenjük olívaolajjal.
6. Egy evőkanál segítségével a paradicsomos keveréket a kenyérszeletekre halmozzuk. Azonnal tálaljuk.


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...