2011. július 15.

Újból pavlova



 Újból Pavlova,mert annyira könnyű és finom,jól lehűtve pedig üdítő sütemény ebben a nagy melegben.Már akkor tudtam,hogy málna-ribiszke kombinációval is el fogom készíteni,amikor  eperrel  csináltam.


Hozzávalók: 4 tojásfehérje, 20 dkg porcukor,1 evőkanál étkezési keményítő,1 teáskanál ecet,csipet só, 1 teáskanál olaj; a tetejére: 4 evőkanál málnalekvár, 2,5 dl tejszín, 25 dkg málna, 25 dkg piros ribizli, citromfű levél

Elkészítése: A tojásfehérjét a csipet sóval kezdjük el verni, míg habos lesz. Ekkor kanalanként hozzáadjuk a porcukrot, folytonosan verve, míg kemény és fényes habunk lesz. A végén hozzáadjuk a  keményítőt és az ecetet, ezzel is verjük 1-2 percig. Olajjal lekent sütőpapira kanalazzuk  és a tetején kissé a szélére húzzuk a habot, hogy közepe mélyebb legyen. A sütőt 150 fokra melegítjük, majd a lehúzzuk 130 fokra és a habot 60 percig szárítjuk benne. Mikor megvan, a sütő ajtaját kissé kinyitjuk és további 20-30 percig benne hagyjuk. Ha teljesen  kihűl, közepére kanalazzuk az lekvárt, és rákenjük a kemény habbá vert tejszínt. Tetejét málna és ribizliszemekkel díszítjük.



14 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Nagyon-nagyon-nagyon jól néz ki!!!!!

Eszter írta...

Mindig csak tervezem az elkészítését, de most tényleg megkívántam. Nagyon jól néz ki!

Petra írta...

Egyszerűen gyönyörű!

Névtelen írta...

Mestermű!

Nea

Anazar írta...

Ez valami álom!!

Adél írta...

Koszonom,lanyok.

Bianka írta...

Gyönyörűséges

Blogkonyha írta...

Tényleg gyönyörű!!! Pompás színek, és gondolom ízek is!!!

tücsi írta...

Álom szép az ujabb Pavlovád, étvágygerjesztő:):):) kérek-kérek......

Tücsök Bogár írta...

A megunhatatlan szépség! :)

Éva írta...

Nagyon guszta, és milyen finom lehet ezzel a sok gyümölccsel?!

Márti írta...

Gyönyörű, "sajnos" én is ezt sütöttem!

Márti írta...

Szeretnék átadni egy díjat, nézz be hozzám!

Csilla írta...

Nagyon szép. Most már nekem is ki kellene próbálnom. :) Mit jelent pontosan az alacsony fokozat?

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...