2018. augusztus 31.

Citromos pisztráng






Hozzávalók 4 személyre: 4 pisztráng(egyenként kb. 25 dkg. ), 1 hagyma,  5 cikk fokhagyma; 
a körethez: 60 dkg édesburgonya, 25 dkg fetasajt;
a salátához: 2 marék vegyes saláta, 25 dkg sárga és piros koktélparadicsom;
egyéb hozzávalók: olívaolaj, 2 citrom, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, szárított borsikafű, csilipehely.

Elkészítése: A hagymákat megpucoljuk, szeletekre vágjuk, 1 citromot szintén szeletekre vágunk, 1 citromnak  pedig kiszorítjuk a levét. A halakat megmossuk, szárazra töröljük, majd kívül belül sózzuk, borsozzuk, megszórjuk borsikafűvel meg csilipehellyel. A halak mindkét oldalát 6-7 helyen srégen beirdaljuk, a vágásokba félbevágott citromszeleteket teszünk. A megmaradt citromszeleteket, a hagyma és fokhagymaszeleteket meg  a petrezselyem felét a hasüregekbe tesszük, kívül-belül meglocsoljuk olajjal és citromlével. A halakat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és forró sütőben, 20-25 percig sütjük. 

A körethez az édesburgonyát héjában  megfőzzük,  leszűrjük, mikor langyos meghámozzuk és kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a fetasajtot, a megmaradt és felaprózott petrezselyemzöldet, meglocsoljuk kevés olajjal, sózzuk, borsozzuk. A saláta hozzávalóit megmossuk, a paradicsomokat félbevágjuk, meglocsoljuk olajjal meg citromlével, megszórjuk sóval meg borssal. A megsült halat a salátákkal tálaljuk. 




2018. augusztus 30.

Háromszínű ribizlis sütemény

     


Hozzávalók :  

a sárga réteghez: 5 tojás sárgája, 5 evőkanál cukor, 2 evőkanál olaj,  3 evőkanál tej, 5 evőkanál liszt,  1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só;

a fehér réteghez: 5 tojás fehérje, 5 evőkanál cukor, 2 evőkanál olaj, 5 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor;

a kakaós réteghez: 1 evőkanál kakaó;

egyéb hozzávalók: 20 dkg ribizli,  1 evőkanál keményítő, porcukor.

Elkészítése:  

A ribizlit megmossuk, lecsöpögtetjük. A tojássárgáját kikavarjuk  a cukorral, hozzáadjuk az olajat meg a tejet, és végül a sütőporral meg a sóval összevegyített lisztet. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd belekavarjuk az olajat meg a sütőporral elvegyített lisztet.  Egy tálba kiveszünk kb. 1/3 -ot a sárga és 1/3-ot a fehér masszákból, ezekhez hozzáadjuk a kakaót és összekeverjük. Egy kivajazott és kilisztezett kalácsformába betesszük  a megmarat sárga masszát, rákanalazzuk a barna masszát, egy villával 2-3 örvényt csinálunk bele, majd rásimítjuk a  megmaradt fehér masszát. A ribizlit összekavarjuk a keményítővel és a sütemény tetejére szórjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 25 percig sütjük.  Ha kihűlt megszórjuk porcukorral és szeletekre vágva tálaljuk. 




2018. augusztus 29.

Csülökpörkölt babbal



Hozzávalók 6 személyre: 1 friss hátsó sertéscsülök, 60 dkg szárazbab, 3 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 2 piros paprika, 2 paradicsom, 5 dkg füstölt szalonna, só, bors, őrölt kömény, fűszerpaprika.

Elkészítése: A szárazbabot megmossuk, 3-4 órára hideg vízben áztatjuk, majd tiszta vízben főni tesszük. Megsózzuk, hozzáadunk 1 hagymát, 3 cikk fokhagymát és 3 babérlevelet és addig főzzük, míg a bab puha nem lesz.  A bográcsot levesszük, a babot pedig a levével együtt áttesszük egy edénybe. A bográcsot visszatesszük a tűzre, beletesszük a kockákra vágott szalonnát és zsírjára sütjük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, üvegesre dinszteljük, majd rádobjuk a kockákra vágott csülökhúst és fehéredésig sütjük. Félrehúzzuk, ízlés szerint megszórjuk fűszerpaprikával, köménnyel és borssal, megsózzuk, összekavarjuk, majd visszatesszük a tűzre és hozzáadjuk az apróra vágott paprikát és paradicsomot. Összesütjük, majd többszöri, kevés víz hozzáadásával, puhára főzzük. Mikor a csülökhús puha, hozzáadjuk az áttört fokhagymát és a leszűrt babot, 4-5 percig rotyogtatjuk.

Megjegyzés: Gyakran kell kavargatni, nehogy odasüljön, az elfőtt levét pedig mindig kevés vízzel pótoljuk. Konzervbabbal is elkészíthetjük, ebben az esetben is a végén adjuk a pörkölthöz.



Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...