2019. december 29.

Fonott csirkemell



Hozzávalók 4 személyre: 4 fél csirkemell, 12 szelet bacon, 80 dkg főtt krumpli, 10 dkg prézli(zsemlemorzsa), 40 dkg reszelt parmezán, só, bors, fűszerpaprika, fokhagymapor, 4 cikk fokhagyma, 3-4 ég rozmaring, olívaolaj.

Elkészítése:


1.      A fél csirkemelleket hosszában, három csíkra bevágjuk, majd a csíkok végét újból bevágjuk úgy, hogy utána ki tudjuk  teríteni.  A húst sózzuk, borsózzuk.


2.      A csíkokat befedjük a baconszeletekkel, majd összefonjuk, a végét fogpiszkálóval összetűzzük.

3.      A tepsit meglocsoljuk olajjal, rászórjuk a szeletekre vágott fokhagymát, ráfektetjük a fonatokat, megszórjuk borssal és fűszerpaprikával. Tetejükre helyezzük a rozmaring ágakat. Forró sütőben, 25-30 percig sütjük.


4.      A krumplit meghámozzuk, 5-6 mm vastag szeletekre vágjuk, meglocsoljuk olajjal. A prézlit összekeverjük a parmezánnal, kevés sóval, fűszerpaprikával meg fokhagymaporral.


5.      A krumplikarikákat a prézlis keverékbe mártjuk, majd sütőpapírral bélelt, olajjal meglocsolt tepsibe, kissé egymásra fektetjük. Tetejét is meglocsoljuk kevés olajjal.


6.      Forró sütőben, 30-35 percig sütjük.



2019. december 24.

Mézeskalács torta - Tort turtă dulce




Hozzávalók 8-10 szelethez: 
a piskótához: 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt; 
a krémhez: 4 tojás, 12 dkg cukor, 10 dkg tejcsokoládé, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék, 7 g zselatin; 
a díszítéshez: 2-2,5 dl tejszín, 1 evőkanál porcukor, apró mézeskalácsok.

Elkészítése: A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, beleforgatjuk a tojássárgáját meg a lisztet. A masszát 20 cm-es, kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk, 180 fokon, 18-20 perc alatt megsütjük. A krémhez a kétféle csokoládét külön-külön, mikróban, alacsony fokon megolvasztjuk. A tojássárgáját kikavarjuk 8 dkg cukorral, vízgőz fölött, állandó kavarással 10-12 percig főzzük, félrevesszük, belekavarjuk a mézeskalácsfűszert, majd felét a fehércsokoládéhoz, másik felét pedig a tejcsokoládéhoz kavarjuk. A tejszínt félkeményre, a tojásfehérjét 4 dkg cukorral keményre verjük,  majd ezeket a két krémbe forgatjuk(előbb a tejszínt, utána a tojáshabot). A zselatin 2 evőkanál vízben megduzzasztjuk, mikróban folyósra melegítjük, végül ezt is a két krémbe kavarjuk. A két krémből kiveszünk egy-egy harmadrészt és összekavarjuk, ebből lesz a középső réteg krém. A három krémet a piskótára simítjuk, a sötéttől a világos felé haladva. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap leszedjük a forma oldalát, tálcára emeljük, majd bevonjuk a cukorral felvert tejszínnel és mézeskalácsokkal díszítjük.



Tort turtă dulce  


Ingrediente pentru formă de 20 cm: 
pentru blat: 3 ouă, 3 linguri zahăr, 3 linguri făină;
pentru cremă: 4 ouă, 120 g zahăr, 100 g ciocolată de lapte, 100 g ciocolată albă, 300 ml smântână pentru frișcă, 1 lingură amestec de condimente pentru turtă dulce, 7 gelatină; 
pentru ornat: 200-250 g smântână pentru frișcă, 1 lingură zahăr pudră, turtă dulce diferite forme.

Prepararea:  Pentru blat se separă ouăle, albușurile se bat spumă cu zahărul, se incorporează gălbenușurile și făina. Compoziția se nivelează într-o formă de tort cu pereții detașabili, unsă cu unt și tapetată cu făină, se coace 18-20 minute la 180 grade. După coacere se lasă la răcit pe grătar. Pentru cremă, se topesc la microunde, în vase separate ciocolata de lapte și cea albă. Gălbenușurile se mixează cu 80 g zahăr, se fierb pe aburi 10-12 minute, după care se ia deoparte, se adaugă amestecul de condimente, apoi jumătate se amestecă la ciocolata de lapte, iar cealaltă jumătate la ciocolata albă. Smântâna pentru frișcă se bate pe jumătate, albușurile se bat spumă cu 40 g zahăr, se împart în două și se incorporează în cele două creme. Gelatina se înmoaie în 2-3 linguri de apă, se încălzește, se amestecă în cele două creme, după care se ia o treime din fiecare și se amestecă(aceasta va fi crema din mijloc). Blatul se pune înapoi în forma de tort, se nivelează cele trei creme, prima fiind cea mai închisă, iar ultima cea albă. Tortul se pune la rece peste noapte. A doua zi se ornează cu frișcă bătută și turtă dulce. 



2019. december 18.

Csülkös tojásos rétestekercs - Rulouri cu ciolan afumat și ouă


Hozzávalók 4 személyre:  1 csomag (50 dkg) réteslap, 25 dkg főtt füstölt csülökhús, 4 főtt tojás, só, olaj;
a mártáshoz: 4 evőkanál majonéz, 4 evőkanál tejföl, 2 apróra vágott csemege uborka, 1 evőkanál apróra vágott metélőhagyma, 1 teáskanál porcukor, só, bors, citromlé.


Elkészítése: A csülökhúst meg a tojásokat kb 1x1 cm-es kockákra vágjuk, összekeverjük, enyhén megsózzuk.  A réteslapokat félbevágjuk, majd egyenként kettőbe hajtjuk, a szélein körbe vizes ecsettel lekenjük. Egyik rövidebb oldalra 1-1 evőkanál tölteléket teszünk, a két hosszú oldalról 1-1 cm-t behajtunk, majd a töltelékes feléről felcsavarjuk. Forró olajban hirtelen kisütjük. A mártás hozzávalóit összekeverjük, ízlés szerint sóval, borssal és citromlével ízesítjük. A tekercseket a mártással tálaljuk.  


Rulouri cu ciolan afumat și ouă   

Ingrediente (pentru 4 persoane): 500 g foi de plăcintă, 250 g ciolan afumat fiert și dezosat, 4 ouă fierte, sare, ulei; 
pentru sos: 4 linguri maioneză, 4 linguri smântână,  2 castraveți murați de mărime medie, 1 lingură cepșoară mărunțită, 1 linguriță zahăr pudră, sare, piper, zeamă de lămâie.

Prepararea: Carnea fiartă de ciolan și ouăle se taie cubulețe de cca 1 cm, se amestecă, se sărează ușor. Foile de plăcintă se taie în două. Se ia o jumătate de foaie, se pliază în două, se unge pe margine cu puțină apă, după care se pune pe o latură mai îngustă 1 lingură de umplutură, se pliază spre interior câte 1 cm din laturile mai lungi, apoi se rulează din partea umpluturii. Se procedează la fel cu restul foilor și umpluturii. Rulourile se prăjesc în ulei fierbinte. Pentru sos se amestecă maioneza cu smântâna, se adaugă castraveții mărunțiți, zahărul pudră, se asezonează cu sare, piper și zeamă de lămâie. Se servesc calde sau reci. 

2019. december 17.

Korhelyleves húsgombóccal - Ciorbă de perișoare cu varză murată



Hozzávalók 6 személyre: 2,5 l csont alaplé, 50 dkg apróra vágott savanyú káposzta, 1 hagyma, 2-3 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, káposztalé, tejföl, csípőspaprika; a húsgombóchoz: 50 dkg darált hús, 1 szelet kenyér, 1 hagyma, 1 tojás, só, bors.

Elkészítése: Az alaplevet főni tesszük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és a félkarikákra vágott sárgarépát meg petrezselyemgyökeret. Mikor felforrt, hozzáadjuk a savanyú káposztát, közepes lángon, lefedve főzzük. A darált húst összekeverjük az apróra vágott hagymával, a vízbe áztatott és kiszorított kenyérrel, sózzuk, borsózzuk, apró gombócokká formázzuk, majd a levesbe főzzük. Mikor a húsgombócok megfőttek, ízlés szerint káposztalével savanyítjuk, felforraljuk, majd félrehúzzuk. Tejföllel és csípős paprikával tálaljuk.



Ciorbă de perișoare cu varză murată

Ingrediente (pentru 6 persoane):,  2,5 litri supă de oase, 500 g varză murată tăiată foarte mărunt, 1 ceapă, 2-3 morcovi, 1 rădăcină de pătrunjel,  moare după gust, smântână, ardei iute; pentru perișoare: 500 g carne tocată, 1 felie pâine, 1 ceapă, 1 ou, sare, piper.

Prepararea: Se pune supa de oase la fiert, se adaugă ceapa mărunțită, morcovii și rădăcina de pătrunjel tăiate rondele. Când dă în clocot, se adaugă varza murată, se fierbe în continuare sub capac, la foc moderat. Carnea tocată se amestecă cu pâinea înmuiată și stoarsă, ceapa mărunțită și oul, se asezonează cu sare și piper. Se formează perișoare, se pun la fiert în ciorbă. La sfârșit se potrivește gustul cu moare. Ciorba se servește cu smântână, și ardei iute.

2019. december 16.

Tűzdelt karaj tormás krumplipogácsával - Cotlet de porc evantai cu chiftele de cartofi



            
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg sertéskaraj, 1 kisebb piros paprika, 2-3 szelet sajt, 2 szelet füstölt sonka, só, bors, 5-6 cikk fokhagyma, 3 krumpli, 2 nyers tojás,  2 főtt tojás, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál reszelt torma, 1 evőkanál  vágott petrezselyemzöld, prézli, olaj.

Elkészítése:
1.      A karajt lehártyázzuk, hosszában  3 helyen bevágjuk, úgy, hogy ne vágjuk át teljesen a húst. Sózzuk, borsózzuk.
2.      A húst sütőpapírra fektetjük, 4 helyen madzagot teszünk alája. A sajtot, a sonkát meg a paprikát csíkokra vágjuk, majd a hús vágásaiba tömjük.
3.      A karajt átkötjük a madzagokkal, rátesszük a fokhagymát, meglocsoljuk olajjal, majd belecsomagoljuk a sütőpapírba. Tepsibe helyezzük, 180 fokon, 35-40 percig sütjük, a végén kibontjuk és rápirítunk.
4.      A főtt krumplit a kislyukú reszelőn, a  főtt tojásokat a nagylyukún lereszeljük. Hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, a tormát, a lisztet meg a tojásokat, sózzuk, borsózzuk, majd összedolgozzuk.
5.      Kisebb tojásnyi gombócokat formázunk, tenyérrel óvatosan lelapítjuk, majd prézlibe mártjuk.
6.      Kevés olajon, mérsékelt lángon pirosra sütjük.










Cotlet de porc evantai cu chiftele de cartofi

Ingrediente pentru 6 persoane:  800 g cotlet de porc, 1 ardei roșu mai mic, 2-3 felii cașcaval, 2 felii șuncă afumată, sare, piper 5-6 căței de usturoi, sare, piper; pentru chiftele: 3 cartofi fierți, 2 ouă fierte, 2 ouă crude, 2 linguri făină, 1 lingură hrean ras, 1 lingură frunze de pătrunjel mărunțite, pesmet, ulei.

Prepararea: 
1.      Cotletul de porc se curăță de pieliță, se taie pe lungime în trei locuri paralele, astfel încât în partea de jos să rămână 1-2 cm de carne întreagă. Se asezonează cu sare și piper.
2.      Se spală ardeiul, se taie fâșii împreună cu șunca și cașcavalul.
3.      Cotletul se așază pe hârtie de copt și sfoară de bucătărie, se umplu din belșug tăieturile cu șunca, cașcavalul și ardeiul.
4.      Se leagă cotletul în 3-4 locuri cu sfoara de bucătărie. Se stropește cu ulei, se pune deasupra usturoiul curățat.
5.      Cotletul se împachetează în hârtia de copt, se pune într-un vas.
6.      Se gătește în cuptor la 180 grade, timp de 1 oră, după care se scoate din hârtie, sosul format se toarnă în vas și pune înapoi cotletul. Se rumenește la 200 grade.
7.      Cartofii și ouăle fierte se curăță, cartofii se dau pe răzătoarea cu găuri mici, ouăle pe răzătoarea cu mari, se adaugă ouăle crude, hreanul, făina și frunzele de pătrunjel mărunțite, se asezonează cu sare și piper, se amestecă.
8.      Se formează chiftele, se aplatizează ușor cu palmele, se dau prin pesmet.
9.      Se prăjesc în puțin ulei fierbinte la foc moderat.



2019. december 15.

Télapó keksz - Biscuiții Moșului

     

Hozzávalók: 34 g puha vaj, 30 dkg cukor, 3 teáskanál puha krémsajt, 1 tojás, 2 tojás sárgája, 1 teáskanál vanília kivonat, ½ teáskanál mandula kivonat, 44 dkg liszt, ¼ teáskanál só, ½ teáskanál sütőpor; a mázhoz: 1 tojásfehérje, 20-22 dkg porcukor, 2 csepp ecet, piros színezék, cukorgyöngyök.

Elkészítése: A puha vajat mag a krémsajtot  kézi mixerrel, 5 percig kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a tojássárgákat meg az egész tojást, a vanília meg a mandula kivonatokat, összekavarjuk, majd szintén a mixerrel beledolgozzuk a sóval  meg a sütőporral összevegyített lisztet(nem kavarjuk sokat, csak ameddig a vajas massza felveszi a lisztet). Puha, kissé ragacsos masszát kell kapjunk. Fóliába csomagoljuk, 2 órára hűtőbe tesszük(3-4 napig tárolhatjuk a hűtőben). A sütőt 180 fokra állítjuk. A tészta felét lisztezett felületen 5-6 mm vastag lappá nyújtjuk, 5 cm átmérőjű, kerek és belisztezett formával kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, majd 10-12 perc alatt világosra sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni. A szaggatás után ottmaradt tésztát visszacsomagoljuk és betesszük a hűtőbe. A mázhoz a tojásfehérjére szitáljuk a porcukrot, hozzáadjuk az ecetet, majd összekavarjuk. A máz felét pirosra színezzük, papírtölcsérekbe kanalazzuk, majd tetszés szerinti mintával írókázzuk a kekszeket és azonnal rátesszük a gyöngyöket. 1 éjszakára szikkadni hagyjuk.




Biscuiții Moșului

Ingrediente: 340 g unt moale, 300 g zahăr, 3 lingurițe mascarpone, 1 ou, 2 gălbenușuri, 1 linguriță extract de vanilie,  1 linguriță extract de migdale, 440 g făină, ¼ linguriță sare, ½ linguriță praf de copt; pentru glazură: 1 albuș de ou, 200-220 g zahăr pudră, 2 picături oțet, colorant gel roșu, drajeuri de decor.

Prepararea:  Untul și mascarponele se bat împreună cu zahărul cu mixerul de mână, timp de 5 minute, după care se adaugă oul, gălbenușurile, extractele de vanilie și migdale, apoi se incorporează făina amestecată cu sarea și praful de copt. Nu se bate mult, doar până când compoziția se omogenizează(va avea o consistență mai moale, puțin lipicioasă). Se pune în folie și se pune în frigider pentru 2 ore(se poate păstra 3-4 zile). Cuptorul se pornește la 180 grade. Jumate din compoziție se scoate pe planșeta presărată cu făină, se întinde foaie de 5-6 mm și se decupează cu formă rotundă de 5 cm. Se pun în tavă tapetată cu hârtie de copt, se coc 10-12 minute(să nu prindă culoare). Se scoate tava, se lasă la răcit, după care se scot bisciuții. Pentru glazură se bate cu telul albușul cu zahărul pudră și oțetul, până se obține o glazură consistentă, care curge greu de pe tel. Jumătate se colorează în roșu, se pun în cornete de hârtie și se scriu  biscuiții după plac. Se presară imediat cu drajeuri, se lasă la uscat peste noapte. 

2019. december 14.

Sütőtökös kávé



Hozzávalók 2 személyre: 100 ml presszókávé, 1,5 evőkanál tök püré, 1 teáskanál vaj, 1 evőkanál juharszirup, 2,5  dl zsíros tej, őrölt fahéj, 2 teáskanál fahéjas cukor.

Elkészítése: A vajat egy kisebb serpenyőben felhevítjük, rátesszük a sütőtök pürét meg a juharszirupot, rászórunk kevés fahéjat, majd felforraljuk. Mikor pöfögni kezd, rátöltjük a tej felét, összekavarjuk és felforrósítjuk. A forró presszókávét poharakba töltjük, egy teáskanál segítségével rátöltjük a sütőtökös tejet. A megmaradt tejet felhabosítjuk, rákanalazzuk a tetejére, majd megszórjuk őrölt fahéjjal. Azonnal tálaljuk.



Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...