A következő címkéjű bejegyzések mutatása: petrezselyem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: petrezselyem. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 30., szombat

Zöldfűszeres malacrolád - Porchetta


Hozzávalók 8-10 személyre: 1,5-2 kg malac császárhús, 1,5 dl fehérbor, 1 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 szikkadt zsemle, 1 nagy marék zöldfűszer(rozmaring, zsálya, kakukkfű, bazsalikom, petrezselyemzöld), 1 citrom reszelt héja, olívaolaj, só, őrölt bors.


Elkészítése: A császárhúst kiterítjük, ha elég vastag lapjában kettőbe szeljük, úgy hogy ne vágjuk át teljesen és ki tudjuk teríteni. Éles késsel beirdaljuk, megszórjuk sóval meg frissen őrölt borssal, meglocsoljuk a borral, majd felcsavarjuk és legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Az apróra vágott hagymát olívaolajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, összekavarjuk és leveszük a tűzről. A zsemlének levágjuk a héját, késes aprítóba tesszük a zöldfűszerekkel együtt és  összevágjuk. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, majd az egészet a kihűlt hagymákhoz keverjük, sózzuk, borsózzuk. A császárhúst kiterítjük, rászórjuk a zöldfűszeres tölteléket, majd  a bőr nélküli felétől kezdve felcsavarjuk. Konyhai zsinórral megkötözzük, tepsibe fektetjük, kevés vizet öntünk alája és alufóliával befedjük. Forró sütőben 1 órát pároljuk, majd levesszük a fóliát és ropogósra sütjük. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható. 



Ruladă Porchetta

Ingrediente pentru 8-10 persoane:   1,5-2 kg piept de porc de purcel cu șoric, 150 ml vin alb, 1 ceapă, 5 căței usturoi, 1 chiflă puțin uscată, 2 legături mari de verdețuri(rozmarin, salvie, cimbrișor, busuioc, frunze de pătrunjel), coaja rasă de la 1 lămâie, ulei de măsline, sare, piper.

Prepararea: Pieptul de porc se pune pe masa de lucru, dacă este mai groasă, se taie în două pe orizontală, astfel încât să se obțină o „foaie” mare de carne. Se asezonează cu sare și piper, se stropește cu vinul și se rulează. Se acoperă cu folie și se pune la rece pentru cel puțin 2 ore. Ceapa mărunțită se înăbușă în ulei până devine translucidă, se adaugă usturoiul mărunțit și se ia de pe foc. Chifla se rupe în bucăți, se pune în blender împreună cu verdețurile și se mixează. Se adaugă peste ceapă împreună cu coaja de lămâie,  se asezonează cu sare și piper și se amestecă. Pieptul de porc se desface din nou, se întinde umplutura cu verdețuri și se rulează începând de la partea fără șoric, apoi se leagă cu sfoară. Se așază într-o tavă, se toarnă puțină apă și se acoperă cu folie de aluminiu. Se înăbușă timp de o oră în cuptorul fierbinte și se lasă la rumenit până ce șoricul devine crocant. Se servește caldă ori rece.  

2017. június 26., hétfő

Zöldfűszeres grill-lepények



Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg liszt, 1 evőkanál tejföl, 3,5 dl langyos víz, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál szárított élesztő; az öntethez: 2-3 evőkanál olívaolaj, rozmaring, metélőhagyma, petrezselyemzöld, fokhagyma, só.


Elkészítése: Az élesztőt, a sót meg a cukrot összekavarjuk a liszttel, hozzáadjuk a tejfölt meg a langyos vizet és megdagasztjuk. Letakarjuk és duplára kelesztjük. A fokhagymát áttörjük, hozzáadjuk az apróra vágott zöldfűszereket és kevés sót, kikavarjuk, majd hozzáöntjük az olajat. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk, majd 8 részre osztjuk és mindegyiket kerekre nyújtjuk. Forró grillrácson, mindkét felükön megsütjük. Tálaláskor lekenjük a zöldfűszeres öntettel. Ha puhán szeretnénk fogyasztani, sütés után konyharuhával letakarjuk. 




Megjegyzés: Vágjuk be félig a lepényeket és töltsük  meg grillen sült hússal és salátával,  a gyerekek nagyon fognak örülni az ízletes szendvicsnek! 

2017. június 16., péntek

Zöldfűszeres újkrumpli rántott gombával


Hozzávalók 4 személyre: 1 kg újkrumpli, 1 nagy csokor zöldfűszer( bazsalikom, petrezselyemzöld, metélőhagyma, fokhagymaszár), 0,5 dl olaj, 5 dkg kemény sajt, só; a rántott gombához: 50 dkg apró csiperke, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez, só, bors.


Elkészítése: A krumpli héját lekaparjuk, megmossuk, majd kockákra vágjuk és enyhén sós vízben megfőzzük. A zöldfűszereket megmossuk, összetépjük és blenderbe tesszük, megsózzuk, rátöltjük az olajat és hozzáadjuk a lereszelt sajtot majd krémesre kavarjuk. A megfőtt krumplit leszűrjük, tálba tesszük, hozzáadjuk a zöldfűszeres krémet és még forrón összekavarjuk. A gombát megmossuk, törzsét levágjuk, megsózzuk és 20 percig állni hagyjuk, majd lecsöpögtetjük a levétől. A tojásokat sóval, borssal felverjük. A gombafejeket lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába mártjuk és forró olajban kisütjük. A zöldfűszeres krumplival tálaljuk.


2017. január 7., szombat

Fokhagymás-fűszervajas sült bagett


Hozzávalók 4 személyre: 2 bagett, 20 dkg vaj, 1 fej fokhagyma, 2-3 szál petrezselyemzöld, 1 teáskanál reszelt citromhéj, só, 2 evőkanál olívaolaj.


Elkészítése: A vajat meleg helyen tartjuk, hogy  nagyon puha legyen. A fokhagymát megpucoljuk, áttörjük, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a reszelt citromhéjat, megsózzuk és az olajjal kikavarjuk, majd az egészet a lágy vajba dolgozzuk. A bagetteket srégen szeleteljük, úgy, hogy az alján ne vágjuk át teljesen. Egy konyhai ecsettel vagy egy kés segítségével a fűszeres vajat a vágások mentén a szeletek közé kenjük, majd kívül is bekenjük a bagettet. Alufóliába csomagoljuk és forró sütőben, 15 percig sütjük, majd kicsomagoljuk és pirulni hagyjuk. Melegen, tea mellé tálaljuk. 


2015. március 26., csütörtök

Fokhagymaleves petrezselymes galuskával


Hozzávalók 4 személyre:  1 fej fokhagyma, 2-3 szál fokhagymaszár(elhagyható), 1 evőkanál házi ételízesítő, 4 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 2 tojás sárgája, só, fűszerpaprika; a galuskához: 1 tojás, 10 dkg liszt, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A fokhagymát  megpucoljuk, összetörjük, a fokhagymaszárat apróra vágjuk és mindkettőt az olajon kissé átsütjük. Azonnal félrehúzzuk nehogy megégjenek, megszórjuk kevés fűszerpaprikával, hozzáadjuk az ételizesítőt és felöntjük 1-1,2 l vízzel. Ha szükséges, még sózzuk, majd felforraljuk. Közben   a tojást kevés sóval felverjük, belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet meg a lisztet, kevés vízet adva hozzá, összekavarjuk. Egy teáskanállal kis galuskákat szaggatunk a levesbe és megfőzzük. Mikor a galuskák megfőttek, a tojássárgáját kikavarjuk a tejföllel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd visszatöltjük a levesbe és eloltjuk alatta a lángot. 



Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...