A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehércsokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehércsokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 27., csütörtök

Csokoládés-diós szelet - Prăjitura cu ciocolată


 Hozzávalók: a piskótához: 6 tojás, 15 dkg cukor, 10 dkg puha vaj, 4 evőkanál liszt,  4 evőkanál darált dió, 2 evőkanál kakaó, 1 teáskanál sütőpor, ½ teáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál citromlé, csipetnyi só; a krémhez: 10 dkg tejcsokoládé, 10 dkg fehércsokoládé, 2 dl tejszín, 25 dkg mascarpone, 12 dkg porcukor, 1-1 teáskanál rumeszencia és vanília kivonat, reszelt csokoládé.

Elkészítése: A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A puha vajat kikavarjuk a sóval meg a cukor felével, egyenként hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a kakaót és a citromlével eloltott szódabikarbónát. A fehérjét felverjük a megmaradt cukorral, a diót összekeverjük a liszttel meg a sütőporral. A tojáshab felét a vajas masszába keverjük, beleforgatjuk a diós-lisztes keveréket, majd a tojáshab másik felét. A masszát kivajazott, kilisztezett, 25x30 cm-es tepsibe simítjuk, 180 fokon, 25-30 percig sütjük. A krémekhez a tejszínt felforrósítjuk, két egyforma részre osztjuk, egyikhez az összetördelt fehér-, másikhoz a tejcsokoládét adjuk, 5 percig állni hagyjuk, majd egynemű krémmé kavarjuk és hűlni hagyjuk.  A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, két részre osztjuk, egyik részhez a fehércsokoládés krémet és a vaníliakivonatot keverjük, másikhoz pedig a tejcsokoládés krémet és a rumeszenciát. A kihűlt piskótát lapjában kettőbe vágjuk, megtöltjük a tejcsokoládés krémmel, majd tetejére kenjük a fehércsokoládés krémet és megszórjuk reszelt csokoládéval. A süteményt 4-5 órára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.

                                                                      

                                                                 Prăjitura Duo cu ciocolată

Ingrediente: pentru blat: 6 ouă, 150 g zahăr, 100 g unt moale, 4 linguri făină, 4 linguri nucă măcinată, 2 linguri pudră de cacao,  1 linguriță praf de copt, ½ linguriță bicarbonat de sodiu, 1 lingură zeamă de lămâie, un praf de sare; pentru cremă: 100 g ciocolată cu lapte, 100 g ciocolată albă, 200 ml frișcă lichidă, 250 g mascarpone, 120 g zahăr pudră, 1 linguriță esență de rom, 1 linguriță esență de vanilie, ciocolată rasă.

Prepararea:  Pentru blat se separă ouăle, albușurile se bat cu jumătate din cantitatea de zahăr. Făina se amestecă cu cacaua, nuca și praful de copt. Untul moale se mixează cu sarea și zahărul rămas, se adaugă pe rând gălbenușurile, apoi și bicarbonatul de sodiu stins cu zeama de lămâie, după care se incorporează spuma de albuș și amestecul de făină. Compoziția se toarnă într-o tavă de 25x30 cm, se coace 25-30 minute la 180 grade. Pentru cremă de înfierbântă frișca lichidă, se împarte în două vase, la o parte se adaugă ciocolata de lapte și esența de rom, la cealaltă parte ciocolata albă și esența de vanilie, se lasă 5 minute, după care se omogenizează fiecare în parte. Cremele se lasă la răcit, după care se mixează cu mixerul de mână. Mascarponele se mixează cu zahărul pudră, jumătate se incorporează în crema de ciocolată cu lapte, restul în crema cu ciocolată albă. Blatul se taie în două foi, se umple în mijloc cu crema de ciocolată cu lapte, iar deasupra se unge crema de ciocolata albă și se presară cu ciocolată rasă. Prăjitura se pune la rece pentru 4-5 ore, după care se feliază.


2017. december 3., vasárnap

Fehércsokoládés kókuszos golyó


Hozzávalók: 20-22 dkg kókuszreszelék, 2 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 5 dkg vaj, 1 teáskanál vanília kivonat;
a bevonathoz:  20 dkg fehér csokoládé, 3 evőkanál olaj;
a szóráshoz: 2-3 evőkanál kókuszreszelék, pár csepp kék színű ételfesték.

Elkészítése: A tejszínt a vajjal forralni tesszük, hozzáadjuk a porcukrot, a vajat meg a vanília kivonatot. Mikor felforrt beleszórjuk a kókuszreszeléket, összekavarjuk, 1-2 percig tartva a tűzön, majd félrehúzzuk és mikor lehűlt, 1 órára hűtőbe tesszük dermedni. Nedves kézzel kisebb diónyi méretű  golyókat formázunk, majd 10 percre fagyasztóba tesszük. A fehércsokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, belekavarjuk az olajat. A kókuszreszelékre csöpögtetjük az ételfestéket és egy kanállal addig kavarjuk, míg az egész kékre színeződik. A golyókat kivesszük, mindegyikbe egy-egy fogpiszkálót szúrunk és egyenként a csokoládéba mártjuk,majd azonnal megszórjuk a kék kókuszreszelékkel és egy hungarocell lapba szúrva dermedni hagyjuk.  Mikor a csokoládébevonat megdermedt, kihúzzuk a fogpiszkálókat és fémdobozban, hűvös helyen(nem hűtőben) tároljuk. 

Megjegyzés. A kókuszreszeléket fehéren is hagyhatjuk, vagy használhatunk színes szórócukrot helyette. 



2017. szeptember 11., hétfő

Szedres-fehércsokoládés kocka


Ötlet Illéskrisz konyhájából
Hozzávalók:

a piskótához: 5 tojás, 10 evőkanál cukor, 5 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál olaj, ½ teáskanál sütőpor, csipetnyi só;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 3 evőkanál porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 25 dkg szeder, ½ citrom leve;
a tálaláshoz: porcukor.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk 5 evőkanál cukorral, majd beledolgozzuk a vizet, az olajat és a sütőporral meg a kakaóval elvegyített lisztet. A fehérjét felverjük a sóval és a megmaradt cukorral, majd beleforgatjuk a tojássárgás masszába. Sütőpapírral bevont, 20x30 cm-es tepsibe simítjuk, majd 180 fokon 20-25 percig sütjük. A kihűlt piskótát lapjában kettőbe felezzük, az alsó lapot a tepsiben hagyjuk. 1 dl tejszínt felforrósítunk, beletesszük az összetördelt csokoládét és egynemű krémmé kavarjuk. A  szedret blender edénybe tesszük, rátöltjük a citromlét, turmixoljuk, majd átszűrjük. A megmaradt tejszínt felverjük. A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, majd beledolgozzuk a csokoládés krémet, a szederpürét és legvégül pedig a tejszínt. A krémet a piskótalapra kenjük és befedjük a másik lappal. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeleteljük és  porcukorral megszórva tálaljuk.

Megjegyzés: Ha a piskótát nagyobb tepsiben sütjük, a krém is vékonyabb lesz és kisebb szeletekre vágva, kézből is fogyasztható. 


2017. július 21., péntek

Erdei gyümölcsős, fehércsokoládés kosarak


Hozzávalók 10 db.-hoz: 
az alaphoz: 20 dkg oreo keksz, 7 dkg olvasztott vaj; 
a krémhez: 15 dkg mascarpone, 1 evőkanál porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 1-2 evőkanál joghurt, 1 teáskanál vanília kivonat; 
a tetejére: erdei gyümölcsök.


Elkészítése: A kekszet késes aprítóban ledaráljuk, majd összekavarjuk az olvasztott vajjal. Akkor jó, ha morzsalékos, de nyomásra összeáll.  A kosárformákat fóliával kibéleljük(ha szilikon formát használunk, nem szükséges), mindegyikbe 2-2 evőkanál kekszmorzsát teszünk, kanállal jól lenyomjuk, majd hűtőbe tesszük. A csokoládét megolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk. A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, majd beledolgozzuk a csokoládét, a joghurtot meg a vaníliakivonatot. A krémet szétosztjuk a kekszes alapra és visszatesszük a hűtőbe. Tálaláskor kirakjuk erdei gyümölcsökkel és megszórjuk kevés kekszmorzsával.


2017. május 7., vasárnap

Epres torta


Hozzávalók
a piskótához: 5 tojás, 7 evőkanál cukor, 7 evőkanál liszt;

a krémhez: 20 dkg eper, 1/2 citrom leve, 2-3 evőkanál cukor, 20 dkg mascarpone, 8 dkg porcukor, 2,5 dl tejszín, 10 g zselatin;

a díszítéshez: 10 dkg fehércsokoládé, 0,5 dl tejszín, 5-6 eper.


Elkészítése:  
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és kézi mixer legnagyobb fokozatán addig verjük, míg vastag krémhab nem lesz, majd könnyedén beleforgatjuk a lisztet. A masszát sütőpapírral bélelt, 22 cm-es tortaformába simítjuk, és 180 fokos sütőben 20-25 percig sütjük. Ha kihűlt, két lapba vágjuk. 

A krémhez a megmosott epret villával összetörjük, meglocsoljuk a citromlével, hozzáadjuk a cukrot és 3-4 percig főzzük, majd félrehúzzuk és botmixerrel pürésítsük. A zselatinra 0,5 dl vizet töltünk, 2-3 perc után kissé felmelegítjük, a tejszínt pedig felverjük.  A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, fellazítjuk a tejszínhab felével, hozzáadjuk az eperpürét, a zselatint és a megmaradt tejszínhabot, majd összekavarjuk.  

Az alsó piskótalapot visszatesszük a kapcsos tortaformába, rákenjük a krém háromnegyed részét, majd befedjük a második lappal. A tortát 3-4 órára hűtőbe tesszük, majd ha lehűlt, tálcára emeljük. 

A tejszínt felforrósítjuk, beletesszük a feltördelt fehércsokoládét( egy kis kockát félreteszünk) és egynemű krémmé kavarjuk, majd a torta tetejére simítjuk. A megmaradt epres krémet felhabosítjuk, bevonjuk vele a torta oldalát, a többit pedig csillagcsöves habzsákba tesszük és feldíszítjük a torta alját meg a peremét. Tetejére helyezzük a félbevágott eperszemeket és ráreszeljük a félretett fehércsokoládét. 


2017. április 9., vasárnap

Tavasz torta




Hozzávalók
a lapokhoz: 45 dkg liszt, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 5 dkg kakaó, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, csipetnyi só, 1 teáskanál sütőpor, 1/2 teáskanál szódabikarbóna,1 teáskanál citromlé,  kevés tej
a sziruphoz: 1 dl víz, 1 tasak vaníliás cukor, 2-3 evőkanál citromlé
a krémhez: 20 dkg vaj, 15 dkg fehér csokoládé-lencse (minim 28 % kakaóvaj-tartalommal), 1 dl 33%-os  tejszín, 1 teáskanál vanília kivonat
a díszítéshez: 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, ételfesték


Elkészítése: 
A lapokhoz a lisztben elmorzsoljuk a vajat, rászitáljuk a porcukrot, a sütőport, a sót meg a kakaót és összekeverjük. A keverék közepébe egy mélyedést alakítunk, beletesszük a tojásokat, a tejfölt, a citromlével felhabosított szódabikarbónát, majd villával összekeverjük és beledolgozzuk a lisztes keverékbe. Szükség szerint kevés tejet is adunk hozzá, hogy egy rugalmas tésztát kapjunk. Hét részre osztjuk, fóliával letakarjuk és hűtőbe tesszük. A tésztákat rendre kivesszük,  sütőpapíron, kb. 23 cm átmérőjű, kerek formára kinyújtjuk és tepsi hátán, közepes hőfokon, 10-12 perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, hogy ne száradjanak ki! A megsült és kihűlt lapokat egymásra helyezzük, ráteszünk egy 22 cm átmérőjű tortaformát vagy tányért és levágjuk a lapok szélét. 

A szirup hozzávalóit összekeverjük. 

A krémhez a tejszínt felmelegítjük, beletesszük a csokoládélencséket és egynemű krémmé dolgozzuk. Szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk, mikor kicsit még langyos, belekavarjuk a szintén szobahőmérsékletű vajat meg a vanília kivonatot. A krémet 7 részre osztjuk, megtöltjük  a sziruppal kissé meglocsolt lapokat, az utolsó adag krémmel kívül is lekenjük a tortát, majd hűtőbe tesszük. 

A díszítéshez a lisztet csomómentesre kavarjuk a tejjel és lassú tűzön megfőzzük, majd hűlni hagyjuk. A puha vajat kikavarjuk a porcukorral, majd beledolgozzuk a szobahőmérsékletű lisztpépet. A krém felét világoszöldre színezzük, bevonjuk vele a tortát, a megmaradt krémet pedig tetszés szerint színezzük és feldíszítjük velük a tortát. 



Tort „Primăvara”

Ingrediente

pentru foi: 450 g făină, 200 g unt, 150 g zahăr pudră, 50 g pudră de cacao,  2 ouă, 2 linguri smântână, un praf de sare, 1 linguriță praf de copt, ½ linguriță bicarbonat de sodiu, 1 lingură zeamă de lămâie, puțin lapte; 

pentru sirop: 100 ml apă, 1 plic zahăr vanilat, 2-3 linguri zeamă de lămâie; 

pentru cremă: 200 g unt, 150 g ciocolată albă(pastile cu minim 18% conținut de unt de cacao), 100 ml smântână pentru frișcă cu grăsime de 33 %, 1 linguriță extract de vanilie; 

pentru decorare: 200 g unt, 100 g zahăr pudră, 2 linguri făină, 200 ml lapte, colorant alimentar.

Prepararea:  

Pentru foi se amestecă untul cu făina, apoi se adaugă zahărul pudră, praful de copt, sarea și cacaua. Se face un loc în mijloc, se adaugă ouăle, smântâna, bicarbonatul de sodiu stins cu zeama de lămâie, se amestecă cu furculița, când începe să se lege aluatul, se frământă  cu mâna, adăugând puțină lapte dacă este nevoie. Aluatul se împarte în 7 părți egale, se acoperă cu folie și se pune la rece. Se întind pe rând 7 foi cu diametrul de 22 -23 cm, se coc 10-12 minute la 180 grade, având grijă să nu se usuce prea mult. 

Se amestecă ingredientele siropului. 

Pentru cremă se încălzește smântâna pentru frișcă, se adaugă pastilele de ciocolată albă, se lasă 2-3 minute, după care se omogenizează. Se lasă la răcit la temperatura camerei, după care se incorporează untul moale și extractul de vanilie. 

Foile se stropesc cu sirop, se umplu cu cremă, se unge tortul și pe exterior, după care se pune la rece. 

Făina se amestecă cu laptele, se îngroașă la foc mic și se lasă la răcit. Untul se mixează cu zahărul pudră, se incorporează terciul de făină. Jumătate din cremă se colorează în verde deschis, restul în roz, galben și albastru. 

Se îmbracă tortul cu crema verde, restul cremelor se pune în cornete de hârtie și se decorează cu modele de flori. Se servește după 3-4 ore. 


2017. február 14., kedd

Fehércsokoládés gránátalmás torta -Tort cu ciocolată albă și rodie




Hozzávalók 20 cm-es tortaformához: 
a piskótához: 3 tojás, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt; 
a krémhez: 20 dkg mascarpone, 2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál citromlé, 15 dkg fehércsokoládé, 2 dl tejszín; 
továbbá: 1 gránátalma, 1 tasak piros tortazselé, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál vanília eszencia. 

Elkészítése


1. A tojásokat tálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és kézi habverővel vastag krémhabbá verjük, majd beleforgatjuk a lisztet. Kivajazott, belisztezett tortaformában, 180 fokon, 15-18 percig sütjük. 
2. A formát fóliával kibéleljük és beletesszük a piskótalapot. A vaníliaeszenciát 2-3 evőkanál vízben elkeverjük és meglocsoljuk vele a piskótát. 
3. A fehércsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, egy részét sütőpapíron vékonyan elkenjük és dermedni hagyjuk, majd kissé felmelegített  kiszúróval szívecskéket szaggatunk. A megmaradt csokoládét visszaolvasztjuk. 
4. A mascarponet kikavarjuk a porcukorral és a citromlével, majd beledolgozzuk a fehércsokoládét(ne legyen forró) és végül a felvert tejszínhabot. 


5. A krémet a piskótára simítjuk. A tortát 1 órára hűtőbe tesszük. 
6. A gránátalma magjait kiverjük a gyümölcsből, meglocsoljuk a citromlével. A tortazselé port összekeverjük a cukorral, felöntjük 2 dl vízzel és lassú tűzön felforraljuk.  
7. Belekavarjuk a gránátalmamagokat a levével együtt és tovább melegítjük, míg a zselé cseppfolyós lesz, majd rátöltjük a krémre és azonnal elsimítjuk. 
8. 1-2 óráig dermedni hagyjuk, majd a fehércsokoládé szívecskékkel díszítjük. 


Tort cu ciocolată albă și rodie

Ingrediente (pentru o formă de tort de 20 cm):
Blat: 3 ouă, 4 linguri zahăr, 4 linguri făină.
Cremă: 200 g mascarpone, 2 linguri zahăr pudră, 1 lingură zeamă de lămâie, 150 g ciocolată albă, 200 ml smântână pentru frișcă.
Decor: 1 rodie, 1 plic tort gelee roșu, 1 lingură zahăr, 1 lingură zeamă de lămâie, 1 linguriță esență de vanilie.

Prepararea:
Se bat ouăle cu zahărul până se obține o spumă densă, apoi se încorporează făina. Compoziția se toarnă într-o formă de tort unsă și tapetată și se coace la 180°C timp de 15-18 minute. Se lasă blatul la răcit, apoi se așază într-o formă tapetată cu folie. Se amestecă esența de vanilie cu 2-3 linguri de apă și se stropește blatul.

Ciocolata albă se topește pe baie de aburi. O parte se întinde subțire pe hârtie de copt și se lasă să se întărească, apoi, cu o formă ușor încălzită, se decupează inimioare. Restul ciocolatei se păstrează topită.

Mascarponele se amestecă cu zahărul pudră și zeama de lămâie, apoi se adaugă ciocolata topită (răcită la temperatura camerei). Se încorporează frișca bătută și crema se întinde peste blat. Tortul se dă la rece pentru 1 oră.

Semințele de rodie se scot și se amestecă cu zeama de lămâie. Tort gelee-ul se combină cu zahărul, se diluează în 200 ml apă și se fierbe la foc mic. Se adaugă rodia cu sucul ei și se mai încălzește până gelatina devine lichidă. Se toarnă imediat peste cremă și se nivelează.

Se lasă la rece 1-2 ore, apoi se decorează cu inimioarele din ciocolată albă.


2016. április 17., vasárnap

Snickers


Hozzávalók
a diós laphoz: 6 tojás fehérje, 10 dkg cukor, 20 dkg darált dió, 5 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor;
a fehércsokoládés réteghez: 20 dkg fehér csokoládé, 6 evőkanál olaj;
a krémhez: 20 dkg dió, 20 dkg vaj, 15 evőkanál cukor, 6 tojás sárgája;
a tetejére: 20 dkg tejcsokoládé, 6 evőkanál olaj. 

Elkészítése:
A laphoz a tojásfehérjét a cukorral  kemény  habbá verjük. A lisztet összekeverjük a dióval meg a sütőporral, majd óvatosan a habba forgatjuk. A masszát  sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben, 25 percig sütjük.

A fehércsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, belekavarjuk az olajat, majd a kihűlt lapra kenjük.

A tojások sárgáját elkeverjük 5 evőkanál cukorral. A krémhez a megmaradt 10 evőkanál kanál cukrot karamellizálunk, hozzáadjuk a vajat, majd mikor a karamell felolvadt a vajban, gyors kevergetés mellett hozzáadjuk a cukros sárgáját és 3-4 percig, kis lángon főzzük. Végül  belekeverjük az előzőleg megpergelt és összevágott diót is, majd félrevesszük. A krémet hűlni hagyjuk, majd a fehércsokoládéra kenjük.

A tejcsokoládét szintén vízgőz fölött felolvasztjuk, belekavarjuk az olajat és a karamelles krém tetejére simítjuk. 2-3 óráig hidegben tartjuk, majd éles késsel szeleteljük.




2014. augusztus 17., vasárnap

Málnahabos kocka







Hozzávalók:  4 tojás, 23 dkg cukor, 30 dkg liszt, 4 dkg kakaó, 3 dl kefir, 1 dl olaj, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 1 tasak sütőpor, 2 tasak vaníliás pudingpor, 8 dkg cukor, 8 dl tej, 4 dl habtejszín, 2-3 evőkanál méz,1 teáskanál zselatin, 50 dkg málna, 5 dkg fehér csokoládé, mentalevél

Elkészítése




1. A pudingport összekavarjuk a cukorral, felöntjük a tejjel és megfőzzük.
2. A tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és habosra kavarjuk.
3. Hozzáadjuk a sütőporral  meg a kakaóval összevegyített lisztet, az olajat meg a kefirt és összekavarjuk. 
4. Egy 27x 37 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, majd egy evőkanállal a tetejére kanalazzuk a még meleg pudingot és kirakjuk 20 dkg  málnával.  




5. Előmelegített sütőbe toljuk és 180 fokon, 25 perc alatt megsütjük.
6. A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk és felmelegítjük. A habtejszínt felverjük, hozzáadunk 20 dkg málnát, a mézet meg a zselatint és összekavarjuk. 
7. A málnahabot a kihűlt sütemény tetejére kenjük és 2-3 órára hűtőbe tesszük. 
8. A süteményt kockákra vágjuk és tetejére csokoládét reszelünk, majd a megmaradt málnával és mentalevéllel díszítjük. 



Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...