2011. július 31.

Rántott tökvirág



Nagyon finom,különleges nyári csemege, kissé édeskés az íze és a tudat,hogy épp virágot eszünk nagyon élvezetessé teszi.

Hozzávalók:  cukkini(tök) virág, fetasajt, 2 tojás, 4 kanál liszt,tej,só,bors, olaj a sütéshez

A virágokat vízben lemostam, eltávolítottam a porzójukat,kockára vágott fetasajtot tettem helyére .Szinte magától összefacsarodik a virág.A tojásból,lisztből,fűszerekből és tejből palacsinta sűrűségű masszát készítettem,abba mártogattam a töltött virágokat és forró olajban kisütöttem.Szalvétára vettem ki,hogy a fölösleges olajat visszaszívja.Friss,kerti paradicsommal tálaltam.



2011. július 29.

Málna fagylalt



 Az eddigiek közül a legfinomabb fagyim,de biztos csak azért,mert imádom a málnát, hisz a recept ugyanaz,az utolsó fagyikat mind így készítettem.

Hozzávalók: 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 2 dl tejszín, 10 dkg mascarpone, 30 dkg málna

A málnát lefagyasztottam.A tejszínt lassú lángon felforrósítottam,addig a tojások sárgáját habosra kavartam a cukorral,majd lassan adagolva hozzáadtam a tejszínt  és sűrűsödésig főztem.Lehűtöttem és 1 órára fagyasztóba tettem.1 óra után kivettem a tojásos krémet,hozzáadtam a mascarponet ,a fagyott málna felét és habosra kevertem.20 percre fagyigép tartályába öntöttem,utolsó 5 percben hozzáadtam a megmaradt málnát.



2011. július 28.

Sárga barack dzsem - főzés nélkül -




A házi sárgabarack dzsem vagy lekvár nagyon finom, bárhogy van eltéve, de merem állítani, hogy a legfinomabb ezzel az eltevési módszerrel lesz. Az aromája 100 % -ig megmarad, a színe is világos lesz, állaga  a vastag mézhez hasonlít és teles tele van  barack darabokkal. Időben, kissé még vastagszik, de azért ne számítsunk egy vastag  lekvárra. Fél adagot készítettem (2,5 kg barackból ), ebből lett  8 db. 3,7 dl-es  üvegkanna, de a receptem 5 kg barackra van, úgy írom le. Pincében tárolom, ott télen nyáron 12,5 C fok van, soha nem romlott meg, évek óta teszek el ezzel a módszerrel is. Fontos, hogy a barack jó minőségű legyen, érett, de nem ütődött. A számolási módszer ne riasszon el senkit, a lányommal már szórakoztunk rajta, még a férjem is föltétlen ki akarta venni a részét benne. :)


Hozzávalók: 5 kg  érett, hibátlan sárgabarack, 2.5 kg cukor, csapott teáskanál befőzési szalicil

A barackokat megmossuk, forró( nem fövő) vízbe tesszük pontosan egy percig, majd szűrőkanállal kiemeljük és hideg vízbe rakjuk. Onnan egyenként kivéve, a  héját lehúzzuk (szinte magától kicsúszik), magját kivesszük. A cukrot összekeverjük a befőzési szalicillel, egy tiszta edény aljára szórunk egy keveset, rá egy sor barackot amit azonnal lecukrozunk, hogy ne barnuljon meg. Mikor az egész barackot lerétegeztük, finom mozdulatokkal 100 x megkavarjuk. Ezt a műveletet 10-15 percenként megismételjük, összesen 10 x , ez 1000 kavarást jelent.:) Persze, nem a pontos kavarási szám  tartja el a barackot, de a lényeg, hogy a cukor teljesen  elolvadjon. Sok barack marad egészben, de ez a dzsem lényege. Az egész kavarás ne haladja túl a 2 órát, hogy a dzsem ne kezdjen el barnulni. Az üvegkannákat  forró sütőben csírátlanítjuk, hagyjuk kihűlni és úgy tesszük bele a dzsemet. Azonnal lezárjuk és hűvös helyen tároljuk.



Gomba krémleves






Hozzávalók:40 dkg gomba, 1 krumpli, 1 hagyma, 1/2 l tej, kevés olaj,  1 tojás sárgája,  1 dl tejföl,só ,bors,őrölt pirospaprika

A hagymát apróra vágtam, a gombát vékony szeletekre és kevés olajon megpároltam.Kivettem 4 kanál párolt gombát betétnek a levesbe. Hozzáadtam a felkockázott krumplit,fűszereztem és felöntöttem  1 l vízzel .Mikor megfőtt a krumpli, az egészet leturmixoltam és feltöltöttem a tejjel,hozzáadtam az apróra  vágott petrezselyemlevelet és felforraltam.Mikor kicsit kihűlt, a tojássárgáját kikavartam a tejföllel és a leveshez adtam.Párolt gombaszeletekkel tálaltam.


2011. július 27.

Cukkinis sütemény




Culinaria Ungaria blogon látott cukkinis sütemény felcsigázta az érdeklődésem és el is készítettem.Mivel itthon nagy a csokirajongás,ehhez alakítottam a receptet.A végeredmény egy nagyon laza, zaftos ,a browniehoz erősen hasonlító sütemény lett.A cukkinit egyáltalán nem lehetett érezni,de hát  ennek nyersen sincs valami meghatározó íze.

Hozzávalók: 3 egész tojás, 20 dkg cukor, 20 dkg liszt, 3 evőkanál kakaó, 10 dkg kókusz reszelék, 5 dkg mazsola, 5 dkg keserű csokoládé, 1 citrom héja, 1 vanília, 1 mókás kanál rum, 1 dl olaj, 1 dl tej , fél mókás kanál sütőpor és ugyanannyi szódabikarbóna,csipet só, 30 dkg nagy lyukú reszelőn lereszelt cukkini( nem kell kifacsarni a levét,ettől lesz zaftos a süti)

Az egész tojásokat habosra kevertem a cukorral és a csipet sóval,hozzáadtam a citrom reszelt héját  a vaníliát és a rumot.A lisztet összekavartam a kakaóval,kókuszreszelékkel,mazsolával,apró kockákra vágott keserű csokoládéval, a sütőporral és a szódabikarbónával.Felváltva adagoltam a tojáshoz a lisztes keveréket az olajat és a tejet,majd legvégén lazán beleforgattam a reszelt cukkinit. Előmelegített sütőben 1 órát sütöttem.



2011. július 26.

Kaszás reggeli

 



Nem hiszem, hogy nagy újdonság ez a kiadós reggeli, hisz valamilyen formában biztos mindenki készítette már. Ezt a nevét, hogy "kaszás reggeli", Apai Nagymamámtól hallottam, a receptet is tőle  tanultam. Édesapám Alsó Lónai születésű, minden nyáron 1-2 hetet ott töltöttem a szülői háznál. Különleges varázsa volt annak a helynek, teles-tele volt az udvar, a kert gyümölcsfákkal, a  nagy nyári melegekben is lehetett hűvös helyet találni. Az udvar dombos, kövekkel volt kirakva a felmenő a nagy fák alatti kis nyári konyhához ahol Nagyi sütött-főzött. A tata  korán reggel elment kaszálni és mire  reggelizni jött, várta a híres kaszás reggeli. Néha még mielőtt bejött volna, én vittem ki neki a rétre.

Ugyanazokat a hozzávalókat használtam,  pluszba még 3 vékony szelet sonka került bele, mert ott árválkodott a hűtőben. Ízre ugyanolyan lett, mégis  valami hiányérzet  járta át a szívemet:( ...talán az égett szilvafa ágak illata, mit a Nagyi tett a tűzre..  Azóta sehol nem éreztem....:(

Hozzávalók: tetszés szerint: szalonna, parasztkolbász, sonka, 1 hagyma, 1 krumpli, 2 tojás, 2 kanál tejföl, petrezselyem levél, só

 A hagymát és a szalonnát apró kockára vágtam  és együtt megsütöttem. A krumplit megpucoltam és lereszeltem a reszelő nagyobbik lyukán, a sonkát és a kolbászt felvágtam és együtt hozzáadtam a hagymás szalonnához, majd jól összesütöttem. A tojást felvertem, megszórtam sóval és belekevertem a 2 kanál tejfölt meg az apróra vágott petrezselyemlevelet és ráöntöttem. Lefedve, lassú tűzön sütöttem, míg az alja megpirult a teteje pedig  nagyon kicsit nyers maradt.
Friss kenyérrel és paradicsommal ettük.

 

 
Olyan jó, mikor itt vagy velem!
      

Bizonyára mindenkivel megtörtént már, hogy egy illat régi emlékeket idézett fel bennünk és akár egy időutazásos filmben, megállt az idő, magába szippantott, és fénysebességgel repített vissza oda, ahol az a bizonyos emlék még valóság volt. Így történt velem is, amikor a férjem egy hétvégi grillezés alkalmával a tavasszal megmetszett szilvafa száraz ágait  rádobta a tűzre. Recsegve-pattogva égett a fa, s ahogy a magasba szárnyaló lángokat néztem, megcsapott az égő szilvafa illata és egy pillantás alatt előjöttek olyan emlékek, melyek több mint harminc éve bujkáltak az emlékeimben. Azóta soha nem jutottak eszembe, vagy ha igen, nem ebben a formában, érezve az akkori hangulatot, az illatokat és az ízeket. Apai nagyszüleim nagyon természetközeli helyen laktak, a ház szinte beleolvadt a természetbe.  Az udvaron, a kertben mindenhol hatalmas gyümölcsfák voltak, de nem katonás sorban ültetve, hanem amolyan, modern kifejezéssel élve, egyfajta permakúlturásan. Minden összefüggőt egymással, az udvar domborzata megmaradt eredeti formában,  a ház és a mellékhelyiségek ehhez igazodva voltak építve. A kert végében egy kis forrás, a csorgó volt, mely aztán a kert egyik oldalán kis patakocskába folydogált. A kertnek nem kerítés vetett véget, hanem egy sor szilvafa, s onnan kezdődött a színpompás virágokkal tele rét, maga a szabadság és a nyugalom szigete. Nagyapám kora hajnalban kiment oda kaszálni, hogy még harmatosan vágja le a füvet, én pedig nyolc óra után kivittem neki a reggelit. Drága nagymamám kaszásreggelinek nevezte el és olyan finomra készítette, amilyenre nekem soha nem sikerült. Nem is sikerülhet, hisz ma már hiányoznak hozzá az olyan kellékek, mint a kis vaskályha és a száraz szilvafaágak, amivel megrakta a tűzet, és persze a finom házi füstölt szalonna, na meg a saját nevelésű disznóból készült, füstölt kolbász, mely a kaszálás idejére már jó szárazra érett a hideg kamrában. Mi több, nagymama megengedte nekem, hogy én vágjak ezekből egy-egy jókora darabot, a kicsorbult agyagedényből behozzak pár darab tojást, a kertből jó fejesedő hagymát és egy jó nagy csokor petrezselyemzöldet. Ezek után felültem a kis asztal melletti ágyra és innen már csak néztem, hogyan készül a reggeli. Mikor kész volt, egy zománcozott tányérba tette mellé ropogós héjú házikenyeret, friss zöldséget, egy kis lapitot, a sózót, egy bicskát és két villát rakott. „Minek kettőt, Mama? -kérdeztem.” Letakarta egy szőttes terítővel és azt mondta: „ -Majd meglátod, menj csak, vidd!!” Egy kis zománcos kannát is adott, hogy a csorgónál megtöltsem friss hideg vízzel. Nagyapám széles mosollyal fogadott. Leültünk az árnyékba, megterített a terítőre és kezembe adta az egyik villát. ” -Jó étvágyat- drága- mondta, olyan jó, mikor itt vagy velem! ”


A receptem és a cikkem megjelent a júliusi Konyhatündér magazinban. 


2011. július 25.

Töltött cukkini vagy tök-ahogy felénk ismerik-




Sokszor készítem ezt az ételt mert nagyon szeretjük.A cukkini nagyságától függően,hosszába vagy keresztbe vágom.

Hozzávalók: 4 zsenge cukkini, 25 dkg darált hús( sertés-marha vegyesen), 1 zsömle, 1 hagyma, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, só,bors,őrölt főszerpaprika, petrezselyem levél; a besamel mártáshoz: 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2.5 dl tej, 1 dl tejföl,10 dkg sajt, só,bors, borsikafű; a tálaláshoz: 5 dkg sajt, borsikafű
Elkészítése: A cukkinit lehámozzuk, középen kettőbe vágjuk és magjait kikaparjuk, majd  sózzuk és borsózzuk. A hagymát apróra vágjuk, az olajon kissé megdinszteljük és hozzáadjuk a darált húsokhoz. A zsemlét beáztatjuk, kifacsarjuk és a töltelékhez keverjük, hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott petrezselyem levelet és a fűszereket. A masszát jól összedolgozzuk, a cukkiniket megtöltjük és egy tepsibe rakjuk. Kevés vizet öntünk alája, és lefedve 20 percig pároljuk. Elkészítjük a besamelt. A vajon világosra pirítjuk a lisztet, felöntjük a tejjel és csomómentesre kavarjuk, majd sűrűsödésig  főzzük. Félrehúzzuk és  belekavarjuk a reszelt sajtot, a tejfölt és az apróra tépett borsikafüvet, sózzuk, borsózzuk, majd ráöntjük az időközben megpárolódott cukkinikre. 20 percig forró sütőben sütjük. Tálaláskor megszórjuk kevés reszelt sajttal és borsikafűvel.

Díj és Játék

Nagyon sok bloggtársamtól kaptam ezt a díjat,köszönöm szépen nektek elsősorban,hogy olvastok és hogy díjjal is tüntettek ki:Panna,Petra,Zsozso, Csilla, Marisz57, 4Gyerek, Martinelli,Nem vagyok mesterszakács,Culinaria  Ungaria

A szabály  az, hogy  olyan blogtársamnak továbbítsam akiket nemrégen olvasok.Fogadjátok szeretettel.
Hobbychef
Eszter
Tücsi



Évától jött az alábbi  játék: Te mit teszel az egészségedért, és környezetedért? 



  Aki már egyszer válaszolt  tegye ki  az oldalsávba ezt a  képet így  mindenki látni fogja hogy te  már válaszoltál! Add tovább annak a  4  blogtársadnak  akinek  kiváncsi vagy a válaszára!
Családom és saját egészségem érdekében amennyire csak tudom mellőzőm az adalékos élelmiszereket.Ezt 100% -an  csak nem sikerül,de igyekszem.Ezért
  • itthon sütők kenyeret
  • házilag készítek ételízesítőket,ajvárt,paprikakrémet
  • hozzávalókat saját kertben termesztem
  • zsiradékot a minimálisra csökkentem,olajat használok, zsírt csak olyan süteménybe,amibe az szükséges
  • méregtelenítés érdekében lé vagy gyümölcsnapokat tartok
  • a bélflóra rendben tartásáért házilag készített kefirt iszok (kefirgomba)
  • gyógynövényekkel kezelek " kisebb " betegségeket
 Környezetem érdekében:
  • nem használok vegyszert a permetezéshez
  • komposztálom a zöldség és gyülmölcshulladékot
  • szelektíven gyűjtőm a szemetet( csak sajna,itt még nem mindig adódik lehetőség, hetek eltelnek,míg újból visszakerülnek az üres szelektív konténerek)
  • víz és energia fogyasztást a minimálisra csökkentem
  • reklámzacskót nem vásárolok
Akiket megkérdeznék:


Anazar
Alíz 
TücsökBogár
alchri

2011. július 23.

Sárga(zöld?)dinnye fagylalt



Ha már  így nekiestem a házi  fagylalt gyártásának, a férjecském jónak látta,hogy meglepjen egy fagyikészítő géppel,pedig én nem hiányoltam,tökéletesen működött a dobozolom-fagyóba pakolom -átkavarom változat is.Tény, hogy így sokkal krémesebb lett és nem kell mindegyre nekem kavargatni,úgyhogy nagy -nagy puszi neki.A fagyi nagyon finom lett csak fotogén nem, amíg  a múlthéti a nagy melegben lencsevégre kaptam,szegény gombóckák nagyon izzadni kezdtek.


Hozzávalók: 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 2 dl tejszín, 10 dkg mascarpone, fél dinnye

A tejszínt lassú lángon felforrósítottam,addig a tojások sárgáját habosra kavartam a cukorral,majd lassan adagolva hozzáadtam a tejszínt  és sűrűsödésig főztem.Lehűtöttem és 1 órára fagyasztóba tettem.A fél dinnyét felkockáztam ,összeturmixoltam és szintén fagyasztóba tettem.  1óra után kivettem,a tojásos krémhez kavartam a mascarponet és a dinnyét.Fagylalt készítő gépbe öntöttem  20 percre.



2011. július 22.

Gyümölcsös torta





  Nem akarom a saját főztömet dicsérni,hadd tegye más,de ez a torta nagyon finomra sikeredett :hűsítő,krémes,gyümölcsös,épp annyira édes amennyire kell..szóval mennyei:)
 Férjecském, a túrót semmilyen formában nem hajlandó megenni, a joghurttal kizavarom a világból,a gyümölcsös tortáknak sem nagy rajongója, mégis olyan merész szeleteket vágott belőle,hogy csak csodáltam.A végén mertem csak megmondani,hogy túró is van benne,azt mondta,hogy érezte,de ennyivel le volt tárgyalva az ügy. Úgyhogy , ha lassan is de jó irányba haladunk,amire ezelőtt 18 évvel azt mondta, "én sosem enném meg", ma már azt mondja , hogy "ez nagyon fincsi volt" . :))

Hozzávalók:
Krémhez: 25 dkg mascarpone,20 dkg túrókrém,  2 dl. görög joghurt, 3 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 25 dkg málna, 25 dkg áfonya,25 dkg ribiszke,1 tasak zselatin
Alja: 20 dkg zabpelyhes kakaós keksz, 8 dkg vaj

A kekszet ledaráltam és összekevertem a megolvasztott vajjal.Jól összedolgoztam és egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodtam.Ha nagyon száraz a massza, kevés főtt kávéval vagy tejjel lágyíthatjuk.Hűtőbe tettem míg a krémet elkészítettem.
A zselatin 1 dl tejszínben feloldottam, felforrósítottam majd lehűtöttem.A mascarponet kikevertem a porcukorral,hozzáadtam ebben a sorrendben a következőket: túrókrémet,joghurtot,felvert tejszínt és legvégén a feloldott zselatint.Három részre osztottam a krémet,elsőbe áfonyát kavartam,másodikba málnát és ribiszkét,harmadikat fehéren hagytam.Ugyanebben a sorrendben a kekszes alapra kentem a krémeket és egy éjszakára lehűtöttem.Másnap gyümölccsel díszítettem.


2011. július 21.

Áfonya dzsem




Az áfonyát nagyon szeretem kellemes aromájáért,de  nemcsak ezért  teszek mindig télire belőle,hanem mert annak ellenére,hogy cukorral készítem,kiváló hasmenés ellen,1-2 kiskanállal elég belőle olyankor.Ezen kívül pedig erős antioxidáns és a szemre is  kitűnő hatással van.


Hozzávalók 1 kg áfonya,50 dkg cukor

Az áfonyát megmosom,lecsöpögtetem és lecukrozom.1 napig a hűtőben hagyom állni,többször is átkeverem.Másnap főni teszem és forrástól számítva10 percet főzöm,majd tiszta,forró üvegkannába rakom.Száraz dunsztban hagyom kihűlni.

Zöldbab saláta



Hozzávalók: 2 marék zsenge zöldbab,3 szál új sárgarépa, 10 dkg fetasajt,2 kanál majonéz, 1 kicsi joghurt, 1 kis fej hagyma, 1 csokor snidling, só,bors

A hagymát apróra vágtam,a sárgarépát felkarikáztam és a paszulyt feltördeltem.Sós vízben együtt  puhára főztem,majd leszűrtem .Míg hűlt, a fetasajtot kicsi kockákra vágtam a snidlinget pedig felapróztam.A majonézt összekevertem a joghurttal,ízesítettem sóval és borssal és az egészet összekavartam.Jól lehűtve tálaltam.Félbarna kenyérrel és paradicsommal kitűnő,könnyű vacsora volt ebben a nagy melegben.


2011. július 20.

Málna - ribiszke dzsem




Hozzávalók:1 kg ribiszke,1 kg málna, 1 kg cukor, 1 tasak  2:1 dzsemfix

A kétféle gyümölcsöt átmostam és csöpögni hagytam majd egy főzőedénybe  tettem.Hozzáadtam a cukorral elvegyített dzsemfixet és állandó kavarás mellett 5 percet zubogva főztem.Tisza,forró üvegkannákba tettem és száraz dunsztban hagytam kihűlni.


2011. július 18.

Zöldséges penne fetával



Hozzávalók:1 kisebb cukkini, 10 dkg gomba, 1 kaliforniai paprika,1 fej hagyma, 10 dkg. feta sajt, 15 dkg penne tészta, 5 dkg sajt,só bors, olaj

A zöldségeket megpucoltam , kockákra vágtam és kevés olajon megdinszteltem majd fűszereztem.A pennét sós vízben megfőztem,leszűrtem ,összekevertem a zöldségekkel és a kockára vágott feta sajttal.Jénai tálba raktam,tetejére sajtot reszeltem és 15 percre forró sütőbe raktam.


2011. július 17.

Csokoládés meggyes pohárkrém



Hozzávalók: 1 tasak csokoládés pudingpor, 1 tasak vaníliás pudingpor, 10 dkg étcsokoládé, 25 dkg mascarpone sajtkrém, 10  dkg cukor, 5 dl tej, 4 dl meggybefőtt; a díszítéshez: 5 dkg csokoládé

Elkészítése: A csokoládépudingot  összekavarjuk a cukorral és a tejjel, majd megfőzzük és hűlni hagyjuk. A meggybefőttet leszűrjük, a levét kiegészítjük annyi vízzel, hogy 5 dl legyen, összekeverjük a vaníliás pudingporral és megfőzzük. A csokoládét vízgőz fölött megolvasszuk, kicsit visszahűtjük és kanalanként adagolva elkeverjük a mascarpone sajttal, majd a csokoládés pudinggal. Kelyhekbe rétegezzük, előbb a gyümölcsöt, aztán a meggyes pudingot, erre pedig a csokoládés krémet. Tetejét meggyszemekkel és reszelt csokoládéval díszítjük.

,

2011. július 15.

Újból pavlova



 Újból Pavlova,mert annyira könnyű és finom,jól lehűtve pedig üdítő sütemény ebben a nagy melegben.Már akkor tudtam,hogy málna-ribiszke kombinációval is el fogom készíteni,amikor  eperrel  csináltam.


Hozzávalók: 4 tojásfehérje, 20 dkg porcukor,1 evőkanál étkezési keményítő,1 teáskanál ecet,csipet só, 1 teáskanál olaj; a tetejére: 4 evőkanál málnalekvár, 2,5 dl tejszín, 25 dkg málna, 25 dkg piros ribizli, citromfű levél

Elkészítése: A tojásfehérjét a csipet sóval kezdjük el verni, míg habos lesz. Ekkor kanalanként hozzáadjuk a porcukrot, folytonosan verve, míg kemény és fényes habunk lesz. A végén hozzáadjuk a  keményítőt és az ecetet, ezzel is verjük 1-2 percig. Olajjal lekent sütőpapira kanalazzuk  és a tetején kissé a szélére húzzuk a habot, hogy közepe mélyebb legyen. A sütőt 150 fokra melegítjük, majd a lehúzzuk 130 fokra és a habot 60 percig szárítjuk benne. Mikor megvan, a sütő ajtaját kissé kinyitjuk és további 20-30 percig benne hagyjuk. Ha teljesen  kihűl, közepére kanalazzuk az lekvárt, és rákenjük a kemény habbá vert tejszínt. Tetejét málna és ribizliszemekkel díszítjük.



Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...