2017. november 30.

Májgombóc savanyúkáposzta ágyon



Wolfang Amadeus Mozart(1756-1791) egyik kedvenc étele volt.  

Hozzávalók 4 személyre:

a gombócokhoz: 30 dkg borjúmáj, 3 szikkadt zsemle, 1 dl tej, 1 dl fehérbor, 2 tojás,  ½  evőkanál zsír, 5 dkg vaj, 1 hagyma, zsemlemorzsa, só, bors, majoránna, petrezselyemzöld;

a körethez: 75 dkg szálas savanyú káposzta, 15 dkg szalonna, 3 hagyma, olaj, babérlevél.


Elkészítése: A zsemléket kis kockákra vágjuk, meglocsoljuk a tejjel meg a borral és összekeverjük.  A borjúmájat ledaráljuk, az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük a zsíron, majd mindkettőt a zsemléhez kavarjuk.  Hozzáadjuk a tojásokat, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk majoránnával és petrezselyemzölddel, majd összedolgozzuk. Ha túl lágy kevés zsemlemorzsát adunk még hozzá, 15 percig pihentetjük, majd 8, alma nagyságú gombócot formázunk és forró vízben 15 percig főzzük. Szűrőkanállal lecsöpögtetjük, majd forró vajban átsütjük. A kis kockákra vágott szalonnát zsírjára sütjük, hozzáadjuk a káposztát meg a babérlevelet és megdinszteljük. A megpucolt hagymákat karikákra vágjuk, forró olajban ropogósra sütjük. A tányérra káposztát teszünk, rászórjuk a hagymát és ráhelyezzük a gombócokat. 


2017. november 28.

Mészely Adél: Az első út egyedül



Sün Simi egy derengőfényű kora nyári hajnalon született. Olyan csupasz és sima volt újszülött korában, hogy anyja a Simi nevet adta neki. Siminek azonban, mint minden valamirevaló sünnek, már élete első napján előbújtak fehér tüskéi. Szépen növekedett és hamarosan ő lett a legügyesebb a süngyerekek közül. Sok gyakorlással az összegömbölyödést is kezdte megtanulni. Esténként már elkísérhette mamát vadászni, de egyedül még nem merészkedett volna messzire a gondosan bélelt családi fészektől.
    Sün Simi egy este ezzel a kéréssel állt a mamája elé:
    – Mama, engedj el kérlek ma este egyedül, hadd hozzak én vacsorát. Te már úgyis sokat dolgoztál és biztosan fáradt vagy.     – Nem bánom, hiszen te vagy a legügyesebb összegömbölyödő kis sün, de azért légy óvatos kisfiam – aggályoskodott süni mama, majd így folytatta csemetéje okítását: – Jól jegyezd meg, hogy tüskéid nem védelmeznek meg minden ellenségedtől, az uhu karmai közül nincs menekvés, csőre kemény és érzéketlen még a te pompás tüskéidre is. Ne menj túl messzire, és a rókától is őrizkedj, mert vízbe hengeríthet a cselszövő és akkor véged.
     – Jó, majd a bokrok közé rejtőzködöm, ha mégis szembe jönne velem a lompos farkú – nyugtatta meg aggódó mamáját Sün Simi.
     – Légy éber és siess haza! – búcsúzott süni mama az első hosszabb útjára induló kisfiától.
    Süni az utolsó szavakat már nem is hallotta, mert a galagonyabokor felé igyekezett. Ott tartotta első pihenőjét, hiszen még rövid úton is kifáradt, így hát jólesett megállni és gyönyörködni a föléje hajló bíborló ágakban. Hamar kifújta magát és tovább sietett. A mezőn még jobban megszaporázta lépteit. Nem szerette volna, hogy belőle váljék vacsora, amikor éppen ő vállalkozott arra, hogy életében először beszerezze családja estebédjét.
    Az öreg vadkörte békésen pihent a szürkületben. Kis lámpásokként világítottak elő a fűből az érett vackorok. Simi gyorsan bevacsorázott az édes csemegéből, de azért nem feledkezett meg arról sem, amiért jött. Ügyesen hempergett egyet a terített asztalon, s így tüskéire tűzte a család vacsoráját is. Hazafelé a mező szélén pihent pár percet a kék iringók közti búvóhelyen. Nagyon kedvelte az éjszakába már beleolvadó hamvaskék virágokat, akik szintén töviseikkel, pikkelyeikkel védik magukat.
     – Szervusztok, süni virágok – búcsúzott süni az iringóktól, akiket ő így nevezett. – Sietek, mert nagyon várnak otthon.

    Süni mama már idegesen nézegetett a terebélyes galagonya irányába. Végre megpillantotta Süni fiát, aki vackorral megrakodva érkezett haza első élelemszerző útjáról. Boldogan ugrálták körül élelmes testvérüket a süngyerekek. Simi is velük ugrált, s csak úgy potyogtak le róla a kásás vackorok.

2017. november 27.

Sültalma likőr - Lichior de mere coapte



Hozzávalók: 1 kg alma, 30 dkg barna cukor, 1 liter 52 fokos gyümölcspálinka, 1 teáskanál őrölt fahéj, 2 fahéjrúd, 3 dl víz.


Elkészítése: Az almákat megmossuk, megtöröljük, magházukat kivájjuk, majd cikkekre vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Rászórjuk a cukrot meg az örölt fahéjat és forró sütőben addig sütjük, míg az almáról lefolyó cukor karamellizálódik.  Egy cukrászlapát segítségével az almacikkeket és a forró karamellt egy 3 literes üvegkannába tesszük, rátöltjük a vizet meg a gyümölcspálinkát, beletesszük a fahéjrudakat és rácsavarjuk a fejtetőt. 3 hétig a konyhapulton tartjuk, naponta felkavarjuk, a végén pedig sűrű szitán vagy többrétű gézen átszűrjük. 


Lichior de mere coapte

Ingrediente:   1 kg mere, 300 g zahăr brun, 1 l țuică de fructe de 52o, 1 linguriță scorțișoară măcinată, 2 batoane de scorțișoară, 300 ml apă.

Prepararea: Merele se spală, se șterg, se scot cotoarele și se taie felii. Se așază într-o tavă tapetată cu hârtie de copt, se presară cu zahărul brun și scorțișoara și se coc în cuptor până ce zahărul se caremelizează sub mere. Cu ajutorul unei spatule se pun merele și caramelul într-un borcan de 3 l, se adaugă batoanele de scorțișoară și se toarnă țuica și apa, se înfiletează capacul borcanului și se lasă la temperatura camerei. Se agită zilnic borcanul. După 3 săptămâni se strecoară print-o sită deasă. Se servește ca băutură aperitivă. 


2017. november 26.

Édesanyám pácolt szalonnája, ahogy nagymamámtól tanulta




Hozzávalók: 15-20 tábla szalonna;  

a pácléhez: 15 l víz, 3 kg jódmentes só, 3 nagy fej, negyedekbe vágott hagyma, 25 dkg  megpucolt fokhagyma, 10 dkg szemes bors, 10 babérlevél;

a fokhagymás-paprikás krémhez: 15 dkg fokhagyma, 12 dkg fűszerpaprika, 2 evőkanál jódmentes só, kevés meleg víz



Elkészítése: 
A szalonnát tetszés szerinti táblákba vágjuk, megformázzuk. Bőven megszórjuk sóval, fateknőbe (vagy műanyagtálba,- hordóba) rétegezzük és 2-3 napig állni hagyjuk benne. 
Ezután kivesszük, a szalonnát hideg víz alatt leöblítjük, a teknőt(tálat, hordót) kimossuk. 

A páclé hozzávalóit forrás után 5-10 percig főzzük, kicsit hűlni hagyjuk, majd beletöltjük a teknőbe és felöntjük még 15 l hideg vízzel. (bennehagyunk mindent:hagymát, fokhagymát, borst, babérlevelet)

A szalonnákat behelyezzük a  hideg páclébe,  vigyázva, hogy az teljesen ellepje. Ha szükséges, fával és nehezékkel lenyomjuk, majd 2-3 hétig benne hagyjuk, 1-2*  átforgatjuk. 

Ekkor kivesszük, meleg vízzel lemossuk, felső részén bevágjuk, sonkakötő madzaggal és kis fadarabok segítségével átkötjük, majd felakasztjuk és 1 napig száradni  hagyjuk. 
2-3 nap füstöljük keményfa fűrészporral, egy-egy nap szünetet tartva a füstölések között. 

Füstölés után a szalonnát forró!!! vízben(2-3 tábla szalonna mosása után a vízet kicseréljük) konyharuha segitségével jól megmossuk, felakasztva pár órát száradni hagyjuk. A füstölt ízét nem veszti el, a szalonna  pedig nagyon puha és finom lesz.  

A megpucolt fokhagymát áttörjük,  sóval kikavarjuk, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és kevés meleg vízzel kenhetően krémesre kavarjuk, majd a szalonnát egy ecsettel körbekenjük vele(a bőrős részt nem, csak a felületét és az oldalakat). Legalább 2-3 hétig száraz, szellős kamrában, felakasztva tároljuk, majd zacskókba téve lefagyasztjuk.

Régen Nagymamám egész évben a szellős kamrában  tartotta, nyáron újból lemosta forró vízzel és újrakente fokhagymás-paprikás krémmel.  


Pácolás után, lemosva


Füstölésre várva


2017. november 25.

Háromszínű püspökkenyér - Chec în două culori




Hozzávalók:

a sárga réteghez: 5 tojás sárgája, 5 evőkanál liszt, 5 evőkanál cukor,1 evőkanál reszelt citromhéj, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál olaj, 1/2 teáskanál sütőpor;

a barna réteghez: 2 evőkanál kakaó;

a fehér réteghez: 5 tojás fehérje, 5 evőkanál liszt,  5 evőkanál cukor, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál olaj, 1/2 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál vanília kivonat.

Elkészítése:


1. A tojássárgáját kikavarjuk a cukorral, tovább verve hozzáadjuk a citromhéjat a vizet meg az olajat, majd beleforgatjuk a sütőporral elvegyített lisztet.
2. A masszát kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk.


3. A kakaót egy teaszűrőbe tesszük és a sárga rétegre szitáljuk.
4. A fehérjét a vízzel meg a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk az olajat meg a vaníliakivonatot, majd beleforgatjuk a sütőporral elvegyített lisztet.


5. A masszát a kakaós rétegre simítjuk.

6. Előmelegített sütőben, 30-35 percig sütjük.




Chec în trei culori    

Ingrediente
pentru partea galbenă: 5 lingură făină, 5 gălbenușuri, 5 linguri zahăr, 1 linguriță coaja rasă de lămâie, 2 linguri apă, 2 linguri ulei, ½ linguriță praf de copt; 
pentru stratul despărțitor: 2 linguri cacao;
 pentru partea albă: 5 linguri făină, 5 albușuri, 5 linguri zahăr, 2 linguri apă, 2 linguri ulei, ½ linguriță praf de copt, 1 linguriță extract de vanilie.

Prepararea:  Se unge cu ulei și se tapetează cu făină o tavă mai mică de cozonac(hârtia de copt nu este bună, deoarece strânge marginile checului spre interior). Gălbenușurile se se mixează cu zahărul, se adaugă uleiul, apa și coaja de lămâie, apoi se incorporează făina amestecată cu praful de copt. Compoziția se pune în tavă, se cerne deasupra cacaua. Albușurile se bat cu zahărul și apa, se incorporează uleiul,  extractul de vanilie și făina amestecată cu praful de copt. Compoziția se nivelează cu grijă peste stratul de cacao. Se coace 25-30 minute la 180 grade.

2017. november 24.

Kacsaleves húsgombóccal- Supă de rață cu perișoare


Hozzávalók 6 személyre: 1 kg kacsaaprólék(farhát, mellcsont, nyak, szárnytő és zúza), 50 dkg sárgarépa, 3 petrezselyemgyökér, 2 pasztinák, 1 szelet zeller, 1 szelet karalábé, 1 paprika, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma,  1 tojás, 1 evőkanál liszt, petrezselyemzöld, zellerzöld, 20 dkg lúdgége tészta, só, 1 teáskanál egész bors, őrölt bors, olaj.

Elkészítése: A kacsahúst megmossuk és hideg vízben főzni tesszük. Mikor felforrt lehabozzuk, beletesszük a megpucolt hagymát, fokhagymát meg az egész borst, megsózzuk, a lángot takarékra állítjuk és gyöngyözve főzzük. 30 perc után hozzáadjuk a megpucolt zöldségeket, az összekötött zöldfűszereket és további 1-1,5 órát főzzük, vagy amíg a hús könnyen leválik a csontokról. Mikor megvan félrehúzzuk, 5 percig ülepedni hagyjuk, majd a levest leszűrjük. A zöldségeket(sárgarépát és petrezselyemgyökeret) melegen tartjuk, a húst pedig leszedjük a csontokról és ledaráljuk(kb. 25 dkg lesz). Hozzáadjuk a tojást, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldet, megszórjuk a liszttel, sózzuk, borsózzuk és összedolgozzuk. Olajos kézzel apró gombócokat formázunk, majd belefőzzük a levesbe. A lúdgége tésztát sós vízben megfőzzük és a zöldségekkel együtt a levesbe tesszük. Megszórjuk petrezselyemzölddel és forrón tálaljuk. 

Megjegyzés: A gombócmasszát kevés átdarált zöldséggel is szaporíthatjuk. 



Supă de rață cu perișoare

Ingrediente pentru 6 persoane: 1 kg tacâmuri de rață(spate, gât, aripi, pipotă și inimă), 500 g morcovi,  3 rădăcini de pătrunjel,  2 păstârnac,  1 felie țelină, 1 felie gulie, 1 ceapă, 1 ardei, 2-3 căței de usturoi, 1 ou, 1 lingură făină, frunze de pătrunjel,  frunze de țelină, 200 g paste gărtene, sare, piper boabe, piper măcinat, ulei.

Prepararea:  Tacâmurile de rață se spală, se pun la fiert în apă rece. Când zeama a dat în clocot, se spumează, se adaugă sare, piper boabe, ceapa și usturoiul curățate și se fierbe la foc moderat. După cca. 30 minute se adaugă zarzavaturile și legumele curățate, jumătate din verdețurile legate și se fierbe în continuare timp de 1-1,5 ore, sau până când carnea se desprinde de pe oase. Se ia deoparte, se lasă 5 minute, după care se strecoară supa. Legumele se țin la cald, carnea se ia de pe oase și se dă prin mașina de tocat carne(va fi cca. 250-300 g). Se adaugă oul, frunze de pătrunjel mărunțite,  făina, se asezonează cu sare și piper și se amestecă. Cu mâna unsă cu puțin ulei se formează perișoare mici și se fierb în supă. Pastele se fierb separat, se strecoară și se adaugă și ele în supă, împreună cu zarzavatul pus deoparte. Se presară cu frunze de pătrunjel mărunțite.

Sugestie: În compoziția de perișoare se poate adăuga și puțin zarzavat dat și el prin mașina de tocat.


2017. november 23.

Töltött pulykamellrolád - Ruladă de curcan cu brânză Cheddar




Hozzávalók 6 személyre: 80 dkg pulykamell, 35 dkg füstölt sonka, 15 dkg cheddar sajt, só, fehérbors, fokhagymapor, olaj. 

Elkészítése: 


1. A húst szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk.
2. Dupla réteg fóliát olajjal lekenünk,  téglalap alakban kirakjuk a húst, megszórjuk sóval, borssal meg fokhagymaporral


3. A sonkát vékony szeletekre vágjuk, a sajtot lereszeljük. 
4. A hús 1/3- részére leterítjük a sonkát, középre halmozzuk a sajtot.


5. A fólia segítségével, a sonkás résztől kezdve feltekerjük a húst, minden tekerést kézzel lenyomunk.
6. A hústekercset végül a fóliába csavarjuk, a végeknél a fóliát megcsavarjuk és aládugjuk. 


7. Sütőpapírba tekerjük, kevés vizet öntünk alája és forró sütőben 35-40 percig pároljuk. 

8. Kicsit hűlni hagyjuk, majd szeletekre vágva tálaljuk. 


A körethez a megszokott krumplipürét rukkolával gazdagítottam, melyet kevés vajon megfuttattam, majd a forró, kikavart krumplipüréhez kavartam. Tálaláskor  kevés tökmagolajat olajat csöpögtettem rá és megszórtam csilipehellyel.
Akár az ünnepi vacsora főétele is lehetne. 


Ruladă de curcan cu brânză Cheddar

Ingrediente (pentru 6 persoane): 800 g piept de curcan, 350 g șuncă afumată, 150 g brânză Cheddar, sare, piper alb, pudră de usturoi, ulei.

Prepararea:
1.      Pieptul de curcan se taie felii, se bat cu ciocanul de bucătărie, se asezonează cu sare, piper și pudră de usturoi.
2.      Se pun 2 rânduri de folie alimentară pe masă, se unge cu ulei, se așază feliile de carne una lângă cealaltă, astfel încât să formeze o foaie dreptunghiulară.
3.      Șunca de taie felii subțiri, brânza Cheddar se dă pe răzătoarea cu găuri mici.
4.      Carnea se acoperă cu feliile de șuncă  pe 1/3-a parte, peste șuncă se pune brânza Cheddar. 
5.      Cu ajutorul foliei se rulează foaia de carne, din partea acoperită cu șuncă și brânză.
6.      Rulada se înfășoară în folie, se strânge la capete.
7.      Se înfășoară totul în hârtie de copt, se pune într-o tavă, se toarnă puțină apă și se coace 35-40 minute la 180 grade.
8.       Se lasă la răcit, după care se feliază și se reîncălzește la servire. 

2017. november 21.

Sütőtökős édes málé - Mălai cu dovleac


Hozzávalók: 2 tojás, ½ csésze(2,5 dl) cukor, 1 csésze finom kukoricaliszt, 1 csésze rétesliszt,  1/2 csésze olaj, 1 csésze tej, 1 sütőpor, 1 evőkanál reszelt citromhéj, csipetnyi só, 30 dkg  megpucolt sütőtök, kevés olaj, 2-3 evőkanál cukor, fahéj, porcukor.


Elkészítése
Egy serpenyőbe kevés olajat töltünk, rádobjuk a kockákra vágott sütőtököt, megszórjuk 2-3 evőkanál cukorral és 3-4 percig dinszteljük(nem kell teljesen átsüljön), majd félrehúzzuk és megszórjuk fahéjjal. 


A kukoricalisztet összekeverjük a rétesliszttel, a sütőporral, a sóval meg a citromhéjjal. A tojásokat habosra verjük a cukorral, vékony sugárban hozzáöntjük az olajat, a tejet, majd beledolgozzuk a lisztes keveréket. A masszát egy közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, tetején szétosztjuk a sütőtököt, majd 175 fokon, 40-45 percig sütjük. Hidegen szeleteljük és megszórjuk porcukorral. 




Mălai cu dovleac

Ingrediente: 2 ouă, 1/2 cană(250 ml) zahăr, 1 căni mălai, 1 cană făină, 1/2 cană ulei, 1 cană lapte, 1 plic praf de copt, coajă rasă de  lămâie, un praf de sare, 300 g dovleac, puțin ulei, 2-3 linguri zahăr.

Prepararea:  Dovleacul se taie cubulețe mici, se presară cu 2-3 linguri de zahăr și se înăbușă 4-5 minute cu puțin ulei, apoi se iau deoparte și se presară cu scorțișoară. Mălaiul se amestecă cu făina, sarea, coaja rasă de  lămâie și praful de copt. Ouăle se bat cu zahărul, se toarnă treptat uleiul, apoi se adaugă amestecul de făină-mălai și laptele și se amestecă. Compoziția se toarnă într-o tavă de mărime mijlocie, tapetată cu hârtie de copt și se pune deasupra din loc în loc dovleacul. Se coace 40-45 minute la 175 grade. 


2017. november 15.

Sütőtökös chia magos puding


Hozzávalók 2 személyre: 

25-30 dkg sütőtök,  1 dl tejszín, 1 dl tej, 1-2 teáskanál méz, csipetnyi fahéj, 2 evőkanál chia mag;

az öntethez: 5 dkg cukor, 2 dkg vaj, 1 dl tejszín, csipetnyi só

továbbá: 1 dl tejszín, dió.

Elkészítése: A sütőtököt vastagabb szeletekre vágjuk, forró sütőben 25-30 perc alatt megsütjük, majd kikaparjuk a héjából és egy tálba tesszük. Mikor kihűlt hozzáadjuk a mézet, a fahéjat, a tejet meg a tejszínt, krémesre turmixoljuk, majd belekavarjuk a chiamagot. 2-3 órára hűtőbe tesszük. Az öntethez a cukrot karamellizáljuk, hozzáadjuk a vajat, a sót meg a felmelegített tejszínt, majd 1-2 percig forraljuk. Levesszük a tűzről, egy öntetes kancsóba töltjük és hűlni hagyjuk. Tálaláskor a pudingot poharakba kanalazzuk, tetejére nyomjuk a felvert tejszínt, megszórjuk dióval és rácsorgatunk a karamellöntetből.


Megjegyzés: Maradék sütőtökből is elkészíthető, tejszín helyett joghurttal is jó.


2017. november 11.

Sütőtökös bulgur




Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg megpucolt sütőtök,  2,5 dl-es csésze bulgur, 5 dl víz, 1 hagyma, 1 evőkanál vaj, 2-3 evőkanál olaj, só, szegfűbors, csilipehely.

Elkészítése: A sütőtököt  kislyukú reszelőn lereszeljük. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük a vaj és az olaj keverékén, hozzáadjuk a sütőtököt, megsózzuk és addig pároljuk, míg összeesik. Hozzáadjuk a bulgurt, megszórjuk szegfűborssal és felöntjük a vízzel. Fedő alatt 15-20 percig pároljuk, majd félrehúzzuk és 15 percig meleg helyen pihentetjük.  Tálaláskor megszórjuk csilipehellyel. Tetszés szerinti feltétet adunk hozzá.


Megjegyzés: Ha van zöldség vagy csont alaplevünk, használjunk azt víz helyett, sokkal ízletesebb lesz az étel. 


2017. november 10.

Céklás desszertkenyér -Pâine cu sfeclă și brânză feta


Hozzávalók: 30 dkg kenyérliszt, 1 teáskanál szárított élesztő, 1 teáskanál méz, 2 dl langyos víz, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál puha vaj, 1 teáskanál só, 10 dkg főtt  cékla, 1 evőkanál balzsamecet, 10 dkg fetasajt, 1 marék dió, 1 evőkanál köménymag, kevés tojás vagy tojásfehérje a kenéshez.

Elkészítése: 


1.      A lisztet egy tálba szitáljuk, közepébe öntünk 1 dl vizet, hozzáadjuk a mézet meg az élesztőt és 15 perc alatt felfuttatjuk.
2.      Hozzáadjuk a tejfölt, a vajat meg a sót és a maradék vízzel megdagasztjuk a tésztát. Letakarjuk, 40 percig kelni hagyjuk.


3.      A céklát lereszeljük és összekeverjük a balzsamecettel, a fetasajtot összemorzsoljuk, a diót pedig felaprítjuk.
4.      A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kézzel téglalap alakúra lapítjuk, majd rászórjuk a céklát, a fetasajtot, a diót meg a kömény ¾ részét.


5.      Középen elfelezzük, minkét rész középről kezdve felcsavarjuk, majd a két rudat összefonjuk.

6.      Kalácsformába tesszük, 20 percig kelni hagyjuk, majd lekenjük tojással és megszórjuk a megmaradt köménnyel. 180 fokon, 30 percig sütjük. 



Pâine cu sfeclă și brânză feta

Ingrediente: 300 g făină tip 650, 1 linguriță drojdie uscată, 1 linguriță miere, 200 ml apă călduță, 1 lingură smântână, 1 lingură unt moale, 1 linguriță sare, 100 g sfeclă fiartă, 1 lingură oțet balsamic, 100 g brânză feta, 1 pumn nuci, 1 lingură semințe de chimen, 1 ou pentru uns.

Prepararea:  Făina se cerne într-un castron, se face o adâncitură în mijloc. Se toarnă 100 ml apă, se adaugă mierea și drojdia și se lasă 150 minute la crescut, apoi se adaugă smântâna, untul, sarea și apa rămasă, și se frământă un aluat elastic. Se acoperă, se lasă 40 minute la dospit. Sfecla se dă pe răzătoare, se amestecă cu oțetul și puțină sare, brânza feta se sfărâmă, iar nucile se mărunțesc. Aluatul dospit se întinde pe planșeta presărată cu făină o foaie dreptunghiulară, se presară sfecla, brânza feta, nucile și semințele de chimen(se lasă puțin pentru deasupra). Se taie în două în mijloc și se rulează fiecare parte. Se împletesc cele două rulouri, se așază într-o formă de cozonac și se lasă la odihnit 20 minute. Se unge cu ou bătut, se presară cu chimenul rămas, apoi se coace cca. 30 minute la 180 grade. 

2017. november 9.

Gyömbéres sütőtök krémleves



Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg megpucolt sütőtök, 1 hagyma, 1 sárgarépa, 1 evőkanál vaj, 2+1 dl tejszín, 1 teáskanál reszelt gyömbér, só, olaj.

Elkészítése: A sütőtökből 15-20 dkg-ot félretesszük, a többit kockákra vágjuk a megpucolt sárgarépával együtt. Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük a vajon, hozzáadjuk a sütőtököt meg a sárgarépát, megsózzuk és felöntjük annyi vízzel amennyi jól ellepi. Lefedjük, 20-25 percig főzzük, majd félrehúzzuk és letöltünk a levéből. Hozzáadunk 2 dl tejszínt és botmixerrel krémesre dolgozzuk, közben annyi főzőlevet adunk töltünk vissza, hogy krémes állagú levest kapjunk. Beletesszük a gyömbért, visszatesszük a tűzre és egyet lobbantunk rajta. A félretett sütőtököt krumplihámozóval vékony szeletekre vágjuk és forró olajban ropogósra sütjük. A levest tejszínnel és a sütőtök forgáccsal tálaljuk.


Megjegyzés: A levest édesen és elkészíthetjük: ha a hagymát lecseréljük 1 teáskanál cukorra, teljesen más ízvilágú desszertlevest kapunk. 


2017. november 6.

Boros csirke aszalt gyümölcsökkel-Shakespeare konyhájából



Hozzávalók 4 személyre: 4 egész csirkecomb, só, bors, 3-4 evőkanál korpás liszt, olívaolaj, 2,5 dl száraz fehérbor, ½ csésze aszalt szilva, ½ csésze kimagozott datolya, ¼ csésze ribizli, 2 savanykás alma, 1 evőkanál aprított gyömbér, ¼ teáskanál őrölt szerecsendió, ¼ teáskanál őrölt fahéj.

Elkészítése: A csirkecombokat kettőbe vágjuk, sózzuk-borsózzuk, lisztben megforgatjuk, majd felforrósított olívaolajon körbepirítjuk. A húst kivesszük a serpenyőből, félretesszük, a visszamaradt zsiradékra pedig rátöltünk egy kevés bort  és egy fakanállal felkaparjuk az odatapadt pörcöt. Hozzáadjuk a többi bort, beletesszük a vastagabb szeletekre vágott, hámozatlan almát, az aszalt gyümölcsöket, a gyömbért meg a húst. Megszórjuk a fűszerekkel, lefedjük és takaréklángon, kb. 30 percig pároljuk. Ha a leve nem főtt el, a húst kivesszük és nagy lángon besűrítjük a mártást, majd beleszórjuk a ribizlit és egyet rotyogtatunk rajta. A húst tálra rendezzük és ráöntjük a mártást. 


2017. november 4.

Rózsás sütemény -Shakespeare idejéből


Egyéb receptek Shakespeare idejéből

Hozzávalók: 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 4 evőkanál rózsaszirup, csipetnyi őrölt szerecsendió, 1 evőkanál tejszín, 1 nagy tojássárgája, 22,5 dkg rétesliszt, 1 evőkanál zúzott, kandírozott rózsaszírom.

Elkészítése: Kézi mixerrel habosra dolgozzuk  a vajat a cukorral, hozzáadjuk a tejszínt, a tojássárgáját, a szerecsendiót és 1 evőkanál szirupot, 2-3 percig verjük, majd beledolgozzuk a lisztet is. A masszát deszkára szedjük, kézzel összegyúrjuk, majd diónyi golyókat formázunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és egy pohár aljával kissé óvatosan lelapítjuk. 170 fokon, 10 percig sütjük. A forró süteményeket lekenjük a megmaradt sziruppal és meghintjük a zúzott rózsaszirmokkal.

Megjegyzés: A rózsaszirupot a következő keverékkel helyettesíthetjük: 3 evőkanál virágméz, 1 evőkanál víz, 1 teáskanál rózsavíz (narancsvíz vagy vanília kivonat).  



2017. november 2.

Datolyás borjúpástétom házi mustárral-Shakespeare idejéből




Shakespeare darabjaiban és költeményeiben szenvedélyesen dicsőítette az evést-ivást. Bár arról, hogy pontosan mi volt a kedvenc étele, nem maradtak fent írások, de a 16-17. században kiadott Angliai szakácskönyvekből megtudjuk, hogyan főztek és ettek a kor emberei. Francine Segan ezekből a könyvekből válogatott össze reneszánszkori recepteket, melyeket Shakespeare konyhája című könyvében adott ki. Ebből készítettem el három, számomra érdekes receptet. 





Datolyás borjúpástétom házi mustárral

Hozzávalók 4 személyre: 
a pástétomhoz: 25 dkg  borjúmáj, 125 ml tej, 6 dkg apróra vágott húsos szalonna(pl. pancetta), 3 mogyoróhagyma, 60 ml tejszín, 2 evőkanál szobahőmérsékletű vaj, 6 kimagozott és apróra vágott datolya, 1 evőkanál ribiszke;
a mustárhoz: 2 evőkanál mustárpor, 1 teáskanál mustármag, 1 evőkanál méz, 1 teáskanál cukor, 1-2 evőkanál fehérbor, 1 evőkanál fehérborecet, őrölt szerecsendió;
a tálaláshoz: vékonyra szeletelt bagett, olívaolaj.

Elkészítése: A borjúmájat vékony szeletekre vágjuk, rátöltjük a tejet, egy éjszakára hűtőbe tesszük. Egy serpenyőben zsírjára sütjük a szalonnát, hozzáadjuk a lereszelt hagymát és takaréklángon néhány percig pirítjuk. Beletesszük a lecsöpögtetett májat, 2-3 percig sütjük(belül rózsaszín maradjon), majd félrehúzzuk, hűlni hagyjuk és végül a vajjal meg a tejszínnel sima krémmé turmixoljuk. Hozzáadjuk a ribiszkét meg a datolyát, kisméretű tálkákba adagoljuk és tálalásig hűtőbe tesszük. A mustár hozzávalóit kikavarjuk. A bagettszeleteket vékonyan lekenjük olajjal és forró sütőben ropogósra sütjük. Tálaláskor a pástétomos tálkát tányérra helyezzük, mellékanalazunk egy kis mustárt, a tányér szélén pedig elrendezzük a bagettszeleteket.



Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...