2011. augusztus 13.

Dödölle



Életemben először készítettem és ettem dödöllét,annyit hallottam már róla,hogy muszáj volt kipróbálnom.Lehet télen még készítek majd, de hogy nyáron nem,az biztos.A Tv ben hallottam ,hogy a dödölle akkor lesz finom,ha  7-szer kiver a víz amíg kavarják. Engem bizony kivert ,úgyhogy majd télen jól kimelegszem mellette,de most nem hiányzott:)

Hozzávalók: 50 dkg krumpli,  20 dkg liszt, 20 dkg húsos szalonna, 1 vöröshagyma,2 evőkanál olaj,  só; a tálaláshoz: 2 dl tejföl

Elkészítése: A krumplit kockára vágjuk és annyi enyhén sós vizet töltünk rá, amennyi épp ellepi, majd  megfőzzük. Ha megfőtt, levével együtt összetörjük, visszatesszük a lángra és állandóan kavarva hozzáadjuk a lisztet. Addig főzzük, míg a massza összeáll és jól formázható lesz. A húsos szalonnát kockára vágjuk és zsírjára sütjük. A pörcöt szűrőkanállal kivesszük, a visszamaradt zsiradékon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, a végén pedig visszatesszük a szalonnapörcöt is. A krumplis masszából evőkanálnyi adagokat veszünk, kicsit megformázzuk és egy teflon bevonatú serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk a dödölléket, majd összevegyítjük a szalonnás hagymával. Tálaláskor tejföllel locsoljuk.


18 megjegyzés:

Petra írta...

Apa idelépett és azt mondta: "Ilyet feltétlenül készíts!". ;D
Nagyon guszta ismét. :)))

María írta...

Éliás-Tóbiás egy tál dödölle. Ennél belőle ... [Most hirtelen ez jutott eszembe :)].
Egyszer régen egy flancos étteremben ettünk kacsasültet dödöllével, de az közel sem volt ilyen gusztusos!! Ez fantasztikus!! El kell készítsem, bár felénk még nem láttam olyan gyönyörű kolozsvári szalonnát sem, amilyen a képeiden már szerepelt!

Tücsök Bogár írta...

Lehet, hogy most nevetni fogsz... Tegnap ugyanez volt nálunk az ebéd. :) Én mondjuk egy kicsit gépesítettem a dolgot, így nem izzaszt meg nyáron sem. :))) Dagasztókaros robotgéppel dolgozom össze a burgonyát a liszttel.

Csilla írta...

Ez nagyon guszta, nagyon finom lehet. :)

Szabina írta...

Nagyon finom, az már innen látszik! Megyek is vacsorázni... :))

Blogkonyha írta...

Egy tál dödölle...Irtó guszta!!! Annyira kívánatos a fotó, hogy mindjárt beleugrok a képernyőbe...

trollanyu írta...

Mindig viccesnek tartottam ezt a nevet:) Irtó jól néz ki, még nem ettem sosem, de ha gépiesíthető a dolog, akkor lehet, hogy belevágok:)

Csiperke írta...

Nagyon finomnak néz ki! Azt hiszem ezt én is kipróbálom!

Márti írta...

Én is a népdalból ismerem, de kipróbálom! ...télen :)

Éva írta...

Nagyon gusztusos ! Igen finom étel !

Roza írta...

Istenien néz ki:) Már a kép is étvágygerjesztő:)
Nagyon profi a képkészítésed. Gondolom, komolyabb géped van...

Bianka írta...

Még sohasem ettem, de itt az ideje. Nagyon guszta

PO írta...

Kedves Aleda! Meghívlak egy bakancslista játékra. A részleteit a blogomon olvashatod.

Jutka írta...

Még sosem ettem, nagyon guszta!

Angi Angéla írta...

Hallottam már róla többször is , enni még nem ettem, da nagyon étvágygerjesztő!

Ottis írta...

Mutatós!És finom biztos!

thia írta...

Egy hideg téli estén, amikor nem lesz semmilyen vacsoraötletem, biztosan jól fog jönni ez a recept. De muszáj lesz előbb is kipróbálnom, annyira guszta! Talán már a hűvös őszi estéken is bevethető... Nemde? :)

Adél írta...

Petra:Köszönöm.Föltétlenül készíts majd:)

Mária: köszönöm.Kolozsvári szalonna nélkül is finom lesz:)

TücsökBogár: nagyon egy hullámhosszon voltunk akkor:)

Csilla, Szabina: köszönöm.

Illéskrisz: szívesen látlak,mindegy hol,csak gyere:)

Trollanyu: legközelebb én is majd géppel kavarom ki,nem izzaszt ez meg többé engem:)

Csiperke: Ne hadd ki,megéri,nagyon finom,

Márti: Nem fogsz fázni mellette, az biztos:)

Éva: köszönöm.

Roza: köszönöm. Annyira nem profi azért:)

Bianka: köszönöm.

PO: köszönöm,jövök.

Jutka: köszönöm.

Angi: megéri kipróbálni, finom nagyon.

Ottis: Biztos,én már tudom:)

Thia: Őszi estén tuti bevethető,ha én nyáron is átvészeltem :)

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...