2012. december 15., szombat

Orjaleves


Hozzávalók: 70-80 dkg orja, 5 szál sárgarépa, 3szál fehérrépa, 1 zeller gumó, 1 kis karalábé, 1 hagyma, 4 cikk fokhagyma, 10 szem feketebors, só, fél csokor petrezselyem és zeller levél

Elkészítése: az orjacsontot megmossuk és hideg vízben főni tesszük. Mikor felforrt, a lángot takarékra állítjuk és a keletkező habot szűrőkanállal leszedjük, majd gyöngyözve főzzük, míg a hús félig megpuhult. Ekkor beletesszük a megtisztított zöldségeket, az összekötözött zöld leveleket, a sót, a szemes borsot és addig főzzük, míg az orja és a zöldségek teljesen megpuhulnak. Ekkor a lángot eloltjuk és a levest 15 percig pihentetjük, majd átszűrjük és megszórjuk apróra vágott petrezselyem levéllel. A cérnametéltet enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és a levessel tálaljuk.

Az orja a sertés egyben hagyott húsos gerinccsontja, melyből igen ízletes és tartalmas levest lehet készíteni. Úgy lesz igazán finom íze, ha friss orjából készül. A megfőtt hús könnyen leválik a csontról, ebből egy keveset a levesbe is teszek, a többit pedig a leves mellé tálalom és ecetes tormát adok mellé.




2012. december 12., szerda

Transzilvanikum


Recept  Alíztól 
Az italt még jun. 24 én, Iván napján készítettem el és pontosan betartottam a receptet. Az érlelés során nem volt túl kecsegtető, beleszédültem már csak az illatától is, aztán Augusztus végén leszűrtem, és sötétre tettem a pincébe. A tegnap mást kerestem és véletlenül került a kezembe, hát felhoztam és kellemesen meglepett. Nagyon finom íze lett, a színe meg csodálatos, amolyan pasis itóka. Ajánlom mindenkinek, jövőre próbálja ki.


Hozzávalók: 1 l szesz (94 fokos tiszta alkohol), 8 szem zölddió, 15 szem meggy, 1 mokkáskanál reszelt gyömbér, 1 púpozott kiskanál pörkölt kávé, 12 dkg mazsola, 1 narancs reszelt héja, 3 szem szegfűszeg, 1 darabocska fahéj, 75 dkg cukor, 1 l víz.
Elkészítése: A zölddiót karikára vágjuk és beletesszük egy nagyobb méretű befőttesüvegbe. Hozzáadjuk a meggyet, a mazsolát, a narancshéjat, a reszelt gyömbért és a darabosra tört pörkölt kávét, valamint a fűszereket. A cukrot feloldjuk a vízben és rátöltjük a gyümölcsre, végül hozzáadjuk a szeszt is. Összekavarjuk és két hónapig meleg helyen érleljük. Ezután gézen átszűrjük, és üvegekbe töltjük. Kellemes, kissé fanyar ízű fűszeres likőr lesz belőle.

2012. december 10., hétfő

Sütőtökös sajtkrém


Hozzávalók: 25 dkg sütőtök, 10 dkg sajtkrém, 2 cikk fokhagyma, só, majoránna; 
a tálaláshoz: pirított kenyérszeletek


Elkészítése: A sütőtököt cikkekre vágjuk és forró sütőben, kb. 50 perc alatt megsütjük, majd kivesszük és hűlni hagyjuk. Addig a fokhagymát megpucoljuk és áttörjük, majd belekeverjük a sajtkrémbe. A kihűlt sütőtöknek lepucoljuk a héját és villával összetörjük, vagy ha szükséges leturmixoljuk, majd belekeverjük a sajtkrémbe. Sóval és majoránnával ízesítjük. Pirított kenyérszeletekkel tálaljuk.



2012. december 9., vasárnap

Galuska kalács-kókuszba és mézeskalács fűszerbe hempergetve


Hozzávalók: a tésztához: 60 dkg liszt, 8 dkg cukor, 6 dkg olvasztott vaj, 3 dl tej, 1 tojás, csipetnyi só, 3 dkg élesztő; 
a hempergetéshez: 15 dkg vaj, 8 dkg barna cukor, 2 teáskanál mézeskalács fúszerkeverék, 5 dkg fehér cukor, 5 dkg kókuszreszelék

Elkészítése: a langyos tejhez hozzáadjuk a cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztet dagasztótálba szitáljuk, hozzáadjuk a felvert tojást, a vajat, a sót és a tejet, majd jól megdagasztjuk. Letakarjuk és 40 percig kelni hagyjuk. Míg a tészta kel, a barna cukrot összekeverjük a mézeskalács fűszerkeverékkel, a kókuszreszeléket összekeverjük a fehér cukorral a vajat pedig megolvasztjuk. A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk és két részre osztjuk, majd diónyi nagyságú golyókká formázzuk. Mindegyiket olvasztott vajba mártogatjuk, majd a mézeskalácsos cukorba, illetve a kókuszos cukorba hempergetjük és sütőpapírral bélelt kalácsformába  tesszük. 30 percig kelni hagyjuk, majd előmelegített sütőben, 180 fokon, 30 perc alatt megsütjük.
 

Kókuszos szaloncukor - Baton Bounty de casă



Hozzávalók: 2 dl tejszín, 4 evőkanál porcukor, fél  vaníliarúd, 10 dkg kókuszreszelék; a bevonathoz: 15 dkg étcsokoládé

Elkészítése: a tejszínhez hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliarúd kikapart magjait, majd felforraljuk. Ekkor beletesszük a kókuszreszeléket és addig főzzük, míg a massza besűrűsödik. 2-3 órára lehűtjük, majd kiskanálnyi adagokat veszünk a masszából, szaloncukorrá formázzuk és visszatesszük a hűtőbe. Az étcsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, a szaloncukrokat fogpiszkáló segítségével belemártjuk a csokoládéba, hagyjuk, hogy a fölösleg lecsöpögjön, majd dermedésig hungarocelbe szúrjuk. Ha a csokoládébevonat megszilárdul, selyempapírba és alufóliába csomagoljuk.
 

Baton Bounty de casă                             

Ingrediente: 200 ml smântână dulce pentru frișcă, 4 linguri zahăr pudră, semințe din jumătate păstaie de vanilie, 100 g nucă de cocos; pentru glazură: 150 g ciocolată neagră, 3 linguri ulei.

Prepararea: Se adaugă zahărul pudră și semințele de vanilie în smântâna dulce, se pune pe foc și se aduce la punctul de fierbere. În acel moment, se adaugă nuca de cocos și se fierbe până când compoziția se îngroașă. Se lasă la răcit timp de 2-3 ore, după care se ia câte o lingură din compoziție și se dă formă lunguiață de baton. Se lasă la rece peste noapte. A doua zi se topește ciocolata pe bain-marie, se amestecă cu uleiul și se glasează batoanele. 


2012. december 8., szombat

Tökös-mákos kalács


Ugrás a bloglistához


Hozzávalók: a tésztához: 50 dkg liszt, 3 dl tej, 0.5 dl olaj, 10 dkg cukor, 1 tojás, 1 teáskanál só, 2,5 dkg élesztő; a töltelékhez: 20 dkg sütőtök, 25 dkg darált mák, 12 dkg cukor, fél narancs reszelt héja, 1,2 dl tej; a lekenéshez: 1 tojás sárgája, 1 evőkanál tej.

Elkészítése: Az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk és hagyjuk felfutni. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a felvert tojást, a cukrot, a sót meg a felfuttatott élesztőt, majd alaposan megdagasztjuk. A  végén beledolgozzuk az olajat is. Tiszta konyharuhával letakarjuk, majd duplájára kelesztjük. Míg a tészta kel, elkészítjük a tölteléket. A sütőtököt apró lyukú reszelőn lereszeljük, összekeverjük a mákkal, a cukorral meg a narancshéjjal. A tejet felforrósítjuk, apránként adagolva a töltelékre töltjük, míg az kenhető és krémes állagú lesz. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, két részre osztjuk, majd minkét részt újból 6-6 részre. A tésztákat rendre kinyújtjuk, lekenjük a mákos töltelékkel, majd vékony rudakká csavarjuk. A rudakat két, kivajazott kalácsformába rakjuk, 20 percig pihentetjük, majd lekenjük a tejjel elkevert tojássárgával. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 25 -30 perc alatt megsütjük. 



2012. december 7., péntek

Eperzselés szaloncukor



Hozzávalók( 24 db): 20 dkg mirelit eper, 4 evőkanál méz, 1 evőkanál citromlé, 20 gr zselatin; a bevonathoz: 10 dkg étcsokoládé

Elkészítése: az epret egy edénybe tesszük, hozzáadunk 1dl vizet és 1 evőkanál citromlevet, majd 2-3 percig főzzük. A megfőtt epret turmixoljuk vagy villával összetörjük, majd belekavarjuk a mézet és a  zselatint. 5-10 percig hagyjuk a zselatint feloldódni, majd jól összekavarjuk és újból felforrósítjuk. 12x16 cm-es formába öntjük és legalább 5 órát  szilárdulni hagyjuk.  Ha a zselé megkeményedett, 2x4 cm-es darabokba vágjuk. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk (ne hevítsük túl nagyon), majd félrevesszük és állandóan kavarva  langyosra hűtjük, hogy a zselé ne olvadjon meg a túl meleg csokoládétól. Villa segítségével belemártjuk a szaloncukrokat és sütőpapírra tesszük dermedni. Selyempapírba, majd vékony, színes papírba csomagoljuk.



2012. december 5., szerda

Brokkoli saláta




Hozzávalók: 1 fej brokkoli, 1 kukorica konzerv, 1 tojás sárgája, 2 dl olaj, 1 dl tejföl, 1-2 cikk fokhagyma, só, bors

Elkészítése: a brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk és enyhén sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük. A kukoricakonzervet vízzel leöblítjük és lecsöpögtetjük. A tojásból és az olajból majonézt kavarunk és belekeverjük a tejfölt. Sóval, borssal és összezúzott fokhagymával ízesítjük, majd összekeverjük a brokkolival és a kukoricával. Jól lehűtve tálaljuk. 



2012. december 3., hétfő

Párizsis virágok





Hozzávalók: a tésztához: 50 dkg liszt, 3 dl tej, 0.5 dl olaj, 1 egész tojás, 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 2 dkg élesztő
a töltelékhez: 30 dkg párizsi vagy sonka
tetejére: 1 tojás, 2 evőkanál tej, mák
 Elkészítése: A cukrot beletesszük a langyos tejbe majd felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojást, a sót,  a felfuttatott élesztőt és jól megdagasztjuk, majd a  végén beledolgozzuk az olajat. Tiszta konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük. 
A megkelt tésztát vékonyra kinyújtjuk és a párizsi szelet átmérőjével megegyező köröket szaggatunk. Kettő közé egy szelet párizsit rakunk, majd  nyolc részre bevágjuk, nem egészen a közepéig. Két-két  fülecskét egymással ellentétes irányba csavarunk és 20 percig pihentetjük. Tetejét tejjel felvert tojással lekenjük és  közepét kevés mákkal megszórjuk.  Előmelegített sütőben, 180 fokon, 15-20 perc alatt megsütjük.

 
           
Flori cu parizer

Ingrediente: 
pt. aluat dospit: 500 g faina, 300 ml lapte caldut, 50 ml ulei, 1 ou, 1 lingurita sare, 1 lingura zahar, 20 g drojdie
pt. umplutura: 300 gr parizer( salam, sunca)
pt uns: 1 ou, 2 lg lapte, mac

Mod de preparare: Zaharul si drojdia se amesteca cu laptele si se lasa la cald 10 min. Faina se cerne, apoi se adauga oul batut, sarea, laptele si se framanta bine. La sfarsit se incorporeza  uleiul. Se acopera si se lasa la dospit. 
Aluatul se intinde  subtire ( 5-6 mm) si se taie rondele de marimea parizerului. Intre doua aluaturi se pune o felie de parizer si se taie in 8 parti . Doua cate doua petale se intorc in sensuri opuse, apoi se lasa la dospit inca 20 de minute. Oul se bate cu laptele si se ung florile deasupra, iar in mijloc se presara mac. Se coc  in cuptorul preincalzit la 180 de grade, timp de 15-20 min.  

 

Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...