2013. március 5.

Füstölt orja leves



Hozzávalók: 60-70 dkg füstölt orja, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 hagyma, 2 evőkanál olaj, só, bors, tárkony; a csipetkéhez: 10 dkg liszt, 1 tojás, csipetnyi só; a tálaláshoz: 1 dl tejföl

Elkészítése: A füstölt orját forró vízben többször is átmossuk, hideg vízben főni tesszük és a keletkező habját szűrőkanállal leszedjük. A hagymát apróra vágjuk és egy külön edényben, az olajon megdinszteljük. Mikor félig megvan, hozzáadjuk a karikára vágott zöldségeket és együtt dinszteljük tovább, majd az egészet hozzáadjuk a leveshez és beletesszük az apróra vágott tárkonyt is. Míg a leves fő, elkészítjük a csipetkét. A liszthez hozzáadjuk a tojást és a sót, előbb villával, aztán kézzel jól összedolgozzuk, míg kemény, de rugalmas masszát kapunk. Az ujjainkkal egyforma darabokat csípünk a tésztából, egy mozdulattal golyóvá formázzuk, majd egy kissé meglisztezett tálcára tesszük. Mikor az orja megfőtt, kivesszük a levesből és hűlni hagyjuk, majd a húst leszedjük a csontról és falatnyi darabokra vágjuk. A levesbe beletesszük a csipetkét és a felvágott húst, ha szükséges, megsózzuk és 5 percig főzzük. A lángot eloltjuk, a levest lefedjük és 15 percig pihentetjük.Tejföllel tálaljuk. 


9 megjegyzés:

Anikó írta...

Adél megcsináltam a kókuszos tiramisudat, óriási ötlet és csúcsfinom, akkora siker volt, őrjöngött érte az egész család:-))))
Ez a levesed megint egy különlegesség számomra, füstölt orjaleves, nem is hallottam róla, mi a füstölt lében káposztát, babot, lencsét főzünk, persze a füstölt hússal együtt, de így szinte húsleves szerűen még nem láttam, mindenesetre finom lehet nagyon, egyszer főztem füstölt húsos levest gerslivel, az a Fűszeres Eszter receptje volt, az is nagyon finom volt, na ezt is kipróbálom, mert tetszik és különben is minden füstöltet imádok, ha nem kapok füstölt orját gondolom jó a füstölt oldalascsont is, amelyik húsosabb, majd azzal próbálkozom:-)))))

Adél írta...

Anikó, jaj be jó, hogy szerettétek:)
Ez a leves nagyon finom, kinézetre hasonlít a húslevesre, de ízben más, jellegzetes füstölt íze van. Persze, bármilyen füstölt, csontos húsból jó, de azért ha lehet legyen házilag füstölt, mert merőben más mint az üzleti. Aki ismeri a házi füstölt hús-csont ízét, az tudja miről beszélek:)

Kati írta...

Adél, nálunk is hasonlóan készül, utoljára pl. galuskával:)

Blogkonyha írta...

De finom leves! Hétvégén már én is főzök, mert már hiányzik. Nagyon guszta!!!

Roza írta...

Adél, idejét sem tudom, mikor ettem utoljára füstölt orjából levest!:)
Annyira örülök, hogy eszembe juttattad!:) De komolyan: utoljára tán a nagyanyám főzött ilyet, ő pedig már l985-ben elhagyott bennünket:(
Köszi:)

Roza írta...

Míg ezen gondolkodtam, eszembe jutott, nagyanyám nem tárkonyt tett bele, hanem kevéske őrölt piros paprikát... Ez csak annyit változtatott a húsleveshez képest, hogy már ránézésre tudtuk, füstöltből van:)) Bocsi, de jólesett a nosztalgia:))

Jutka írta...

Én is imádtam mindig a füstölt orját, már egy ideje nem füstöljük, csak fagyasztjuk..pedig annak sokkal finomabb, másabb íze volt:)

Anikó írta...

Adél annyira szerettük a kókuszos tiramisut, hogy a gyerekeim kijelentették, egy darabig csak így akarják enni, hallani se akarnak eredeti vagy más variációról, csak a kókuszosról.
A levest megfőztem ma, valamelyik nap fel is teszem, de egy házi füstölt sonkadarabbal főztem, mert az volt itthon és egyszerűen nem bírtam arra várni, hogy majd megyek vásárolni és kapok-e egyáltalán, üzletben is csak olyat veszek amit hagyományosan pácoltak-füstöltek, az olyant amire rá van írva hogy gyorspácolt, na az szóba se jöhet, ugyan van egy ismerős hentes aki házilag füstöl, de szerintem csak húsos oldalascsontot /többek között/, legközelebb azzal főzöm majd, de így is szenzációsan finom volt, kellemesen füstölt, én jó sok zöldséget tettem bele, ill. nem sokat csak nagyok voltak a répák, és így lett sok, de ebben nem volt csont, és azért annak az íze is kell, de nagyon finom lett. Véletlenül beesett egy vendég is akit megkínáltam, hát az oda volt meg vissza és adjam meg a receptet, mert ő még életében nem evett ilyen finomat stb.stb. Szóval ennek is nagy sikere lett.
Adélkám köszi a receptet és szeretettel ölellek érte, nálad mindig olyan jó dolgok vannak:-))))) Puszi:-))))

Adél írta...

Anikó, könnyet csalsz a szemembe, annyira jólesik:)) Aranyos vagy és nagyon örülök, hogy szereted a régi ízeket:)Puszillak.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...