2014. május 23.

Epres csokoládétorta







Hozzávalók:
 a kakaós piskótához: 5 tojás, 18 dkg cukor,  3 dkg kakaó, 15 dkg liszt, 2 evőkanál olaj;
 a krémhez: 1 vaníliás pudingpor, 10 dkg cukor, 4 dl tej, 2 dl tejszín, 10 g zselatin, 20 dkg eper;
 a díszítéshez: 20 dkg 70 %-os csokoládé, 2,5 dl tejszín, 12-15 szem eper

Elkészítése
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és kézi habverővel vastag krémhabbá verjük. Beleszitáljuk a kakaót meg a lisztet, körbecsorgatjuk az olajat és könnyedén összekavarjuk. Olajjal kikent és belisztezett, 20-22 cm-es tortaformába simítjuk és előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt megsütjük. 
A krémhez a pudingport összekeverjük a cukorral és csomómentesre kavarjuk a tejjel majd sűrűsödésig főzzük. Közvetlenül a tetejére fóliát teszünk, hogy ne bőrözzön be és hagyjuk teljesen kihűlni. A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk és felmelegítjük(nem forraljuk), a tejszínt pedig felverjük, majd mindkettőt a kihűlt pudingba keverjük. Végük belekeverjük a megmosott, lecsöpögtetett és kisebb darabokra vágott epret is. 
Az időközben kihűlt piskótát négy lapba vágjuk, megtöltjük a krémmel és egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni. 
Másnap a tejszínt egy edénybe töltjük, beletesszük az összetördelt csokoládét és a tűzre téve addig kavarjuk, míg egynemű krém lesz. Többször átkavarva kihűtjük, de csak annyira, hogy még folyós maradjon, kb. háromnegyed részét a torta tetejére öntjük és hagyjuk magától szétfolyni. Az epret szárastól megmossuk, papírtörlővel leitatjuk és a megmaradt csokoládékrémbe mártjuk, majd a torta tetejére tesszük. Tetszés szerint epervirággal is díszíthetjük. 



5 megjegyzés:

Lujza írta...

Úristen! Ez a látvány pazar! Nagyon jól megkomponált kép. Teljesen rákattantam.

María írta...

Csodaszép így, ahogy van. Ötletes a "tortatálcád", fantasztikusak a csokival bevont eprek, de az epervirágok is gyönyörűen mutatnak rajta.

María írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kati írta...

Csodaszép Adél, de hát mindig is tudtam, hogy te ügyes vagy :) Nagyon rusztikus szerintem azzal a természetes tálcával.

Blogkonyha írta...

Jaj nekem, az a csoki folyam...Nem semmi torta! Csak ámulok a láttán. Hihetetlenül guszta lett!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...