2014. május 10.

Trüffelkrémes tekercs







Hozzávalók:
 a piskótalaphoz: 6 tojás, 18 dkg cukor, 6 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj,

 a krémhez: 10 dkg keserű csokoládé, 10 dkg tejcsokoládé, 2 dl tejszín, 10 dkg vaj, rum esszencia

Elkészítése: A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá vejük a cukorral, a sárgáját összekeverjük az olajjal, majd ráöntjük a habra, beleszitáljuk a lisztet és könnyedén összekavarjuk, hogy a hab ne törjön össze. A masszát két részre osztjuk, sütőpapírral bélel, 24x36 cm-es tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon, 10 perc alatt két lapot sütünk.A megsült lapokról még forrón lehúzzuk a sütőpappírt, feltekerjük és a nedves konyhatörlőbe csavarva hűlni hagyjuk.

 A krémhez a csokoládékat összetördeljük, ráöntjük a tejszínt és lassú tűzön összeolvasztjuk. Félrehúzzuk, beletesszük a vajat, a rumesszenciát és egynemű, folyékony krémé kavarjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd elektromos habverővel kihabosítjuk, és 20 percre hűtőbe tesszük.

 A lapokat kiterítjük, lekenjük a krémmel, újból feltekerjük, kívül is bevonjuk krémmel és bőven megszórjuk a dekorgyöngyökkel. 3-4 órára hűtőbe tesszük, majd éles késsel szeletekre vágjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...