2014. november 25.

Domika- M.Tothfalusi Miklos: Szakátsmesterségek könyvetskéje



M.Tothfalusi Miklos: Szakátsmesterségek könyvetskéje
Domika
Egy tálba szelj kenyeret vékonyon szeltenként egy renddel, azt mindjárt túrózd meg, mégis más réteg szeletet, megint túrót közben, és mind így, amíg a tál megtelik: azonban légyen egy fazékban tiszta forró víz, abban só, és azzal öntsd meg a tálban a domikát, jó melegen, más tállal fedd bé; ha elissza a vizet, megint tölts reá: ez meglévén ha sok víz marad rajta, szűrd le, felül vajazd meg; ha pedig kalácsból csinálsz domikát, annál jobb lesz.

 
Domika 1 személyre
Hozzávalók: 1 zsemle vagy 3-4 szelet kalács, 8-10 dkg tehéntúró, 3 dkg vaj, 2 evőkanál tej, só
Elkészítése:  A zsemlét 4 szeletre vágjuk, egymásra rétegezve, mindegyikre túrót teszünk, majd az utolsó szelettel befedjük. Enyhén sós tejjel meglocsoljuk, majd a tetejére tesszük a vajat és forró sütőben 10 percig sütjük. Melegen tálaljuk. 

A domika az eredeti recept szerint egy nagyon áztatott kenyér, ami az akkori korban megszokott volt, de mai ízvilágnak nem hiszem hogy megfelelne. Éppen ezért a kenyeret nem áztattam el, csak kívülről locsoltam meg, és nem vízzel, hanem tejjel. Az étel melegen nagyon finom volt.  Erdélyben juhtúróval is szokták készíteni. 

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Aleda!
Nagyon megorultem mikor meglattam a cimet, mert nemsokan ismerik, en sem tudtam az eredetet es a pontos receptet. Nalunk Gyergyoujfaluban, a domikat levesnek esszuk vagyis, felkockazzuk a kenyeret, szorunk ra turot (sost, ha egy kicsit csipos annal jobb), egy ket kanal tejfolet, jol megborsozzuk es a fott krumplilevevel ontjuk fol. A krumplibol puret kavarunk, en meg abbol is szoktunk a levesbe rakni. En nagyon imadom, gyerekkoromban ahanyszor volt krumplipure, azelott mindig ilyen leves volt. Miota ferjhez mentem es elkoltoztunk, nem is csinaltam csak ketszer, mert a parom nem szereti es ezen a videken nem is hallott senki a Domikarol.Ezer koszonet, hogy ezt megosztottad....

Unknown írta...

Ja es kimaradt a tej a leirasombol ...

Adél írta...

Kedves Juliánna! Jaj de nagyon örülök, h írtad ezt! Érdekes étel és nagyon régi lehet, hisz a kenyér áztatása erre utal. Nagy a hasonlóság a Tótfalusi és a Gyergyoújfalúi recept között, bár az előbbi mégsem leves.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...