2012. december 22.

Raffaello torta


Hozzávalók: a piskótához: 6 tojás, 12 evőkanál cukor, 4 evőkanál olaj, 6 evőkanál víz, 12 evőkanál liszt, csipetnyi sütőpor;  a krémhez: 25 dkg mascarpone krémsajt, 15 dkg porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 5 dkg kókuszreszelék, 10 gr zselatin;  a díszítéshez: 1 dl tejszín, 5 dkg kókuszreszelék, raffaello golyók.

Elkészítése: A piskótához az egész tojásokat egy tálba törjük, hozzáadjuk a cukrot, majd kézi mixerrel addig verjük, míg vastag habkrém lesz. Ekkor apránként hozzáadjuk a vizet meg az olajat, összekeverjük, végül beleforgatjuk a sütőporral elvegyített lisztet. A masszát egy 22 cm-es  tortaformába simítjuk, majd 180 fokon 25-30 percig sütjük. Míg a piskóta sül, 1 dl tejszínt felforrósítunk, az összetördelt csokoládéra öntjük, pár percig állni hagyjuk, majd egynemű krémmé kavarjuk és szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk. A zselatint 0,5 dl vízben feloldjuk, majd folyósra melegítjük. A krémsajtot kikavarjuk a porcukorral, majd hozzáadjuk a csokoládét, a zselatint meg a kókuszreszeléket, végül beleforgatjuk a felvert tejszínt is. A piskótát három lapba vágjuk, megtöltjük a krém háromnegyed részével, majd a többivel kivűlről is bevonjuk. Végül bőven megszórjuk a kókuszreszelékkel. A megmaradt tejszínt felverjük, nyomózsák segítségével habrózsákat nyomunk a tortára és raffaello golyókkal díszítjük.




26 megjegyzés:

Anikó írta...

Klassz és meglepően egyszerű, imádom az ilyet:-)))

Gabriella írta...

De szép, nagyon tetszik.

teller-cake írta...

Óh, ez gyönyörű és számomra kötelező is-úgy érzem! Mentettem! :)

Blogkonyha írta...

Gyönyörű torta! Nagyon fincsi lehet! Szépen fog mutatni az ünnepi asztalon! Boldog Karácsonyt!

heti menük írta...

De szép!!! Nálam minden édesség nyerő, amiben kókusz van! Pláne, ha ilyen csodás "köntösben" van tálalva:)

gionetta írta...

Ez büntetés! Ennek a tortának már a látványától is hízok vagy 2 kilót! :-))

Katalin írta...

Boldog, békés szép karácsonyt kívánok sok szeretettel neked és családodnak!
A tortád nagyon szép lett, ünnephez méltó....

Mrita írta...

Csodálatosan szép! Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Gerdi írta...

Boldog, békés karácsonyt kívánok nektek!
A torta, mint mindig, szépséges!

yoli írta...

Ez valami elképesztően szép! :)

Koskacukor írta...

Szia!
Szülinapomra szeretnék raffaello tortát készíteni. Az lenne a kérdésem, hogy mekkora tortaformához elegendő ez a mennyiség ami a receptedbe van? Illetve a krémen gondolkodok, hogy melyik lehet a legfinomabb. A tied nagyon tetszett. A másik amiben gondolkodok, vaníliapudnig, fehércsokit olvasztani bele és felvert tejszínhabbal összekeverni. Meg kókuszreszelék menne bele. Mit gondolsz? Kösz szépen a segítséged!

Adél írta...

Szia Brigitta!
A tortát 22 cm-es tortaformában készítettem, hogy magas legyen(nagyon magas torta volt, mármint a méretéhez képest) 26 cm-es tortaformához is elég a piskótamassza, csak akkor kicsit alacsonyabb lesz majd. A mascarpones krém nagyon finom, de töményebb mint a pudingos. Nálunk nagy kedvenc ez a torta, így többször elkészítettem már, köztük egyszer pudingos krémmel is. Nagyon finom volt úgy is! Dr. oetker-nek van kókuszos pudingja,azt használtam hozzá, nem vaníliásat, de szerintem a vaníliás is jó lesz. Sok sikert hozzá! És boldog szülinapot előre is! :)

Hajni írta...

Szia!
A tortához mindkét esetben habtejszínt használtál, vagy a felforrósításnál főzőtejszínt?

Adél írta...

Hulala habtejszínt használtam, nem főzőtejszínt.

Viki írta...

Szia!
Pár napja készítettem el, de a tésztája egyáltalán nem jött fel és nem volt puha, mint a piskótatészta szokott lenni. Mitől lehetett ez? Nem lehet, hogy külön kell felverni a tojások fehérjéjét és sárgáját? Szeretnék nagyobb formával is csinálni. Szerinted 26 cm-es tortaformához hány tojással csináljam?

Adél írta...

Szia Viki! Ez nem a klasszikus puha piskótatészta, hanem egy olajos piskóta, a szerkezetet tehát tömörebb az előbbinél. Ha laza piskótát szeretnél inkább, nyugodtan készíts olyat a tortához. 26 cm.es tortaformához 8 tojásból kellene, ha nagyon magasra szeretnéd.

Névtelen írta...

Hány fokon kell sütni lègkeverèses sütőben????

Adél írta...

180 fokon sütőm a piskótát, klasszikus, nem légkeveréses sütőben.
Mivel nem ismerem, nem tudok pontos választ adni, de úgy tudom, hogy légkeverésesben mindig 15-20 %-al kevesebb hőfok kell.

Névtelen írta...

Your style is so unique in comparison to other people I've
read stuff from. Thanks for posting when you have the opportunity,
Guess I will just book mark this web site.

Feel free to surf to my web site - weight loss pill

Névtelen írta...

Kb mennyibe kerül összesen??

Steluta írta...

Miért használjátok a műanyag "tejszínt"???? Íze sincs..miért nem az igazit?

Steluta írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

Megsütöttem, tökéletes a recept, nagyon finom, és könnyen elkészíthető! :) Köszönöm!

Unknown írta...

Sziasztok! Aki csinált már ilyet ahoz szólna a kérdésem :) ha ma megcsinálom a tortát holnapig nem lesz baja hűtőben? :) köszönöm a választ :)

Kati írta...

Szia! Most készítem harmadjára nagyon finom torta , a sütési ideje nekem kb 1 óra 160 fokos sütőben .😊

Kati írta...

Sziasztok! Újra megsütöttem születésnapra , mennyei ez s torta !

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...