2013. január 4.

Velős piskótatekercs





Hozzávalók 
 a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál olaj, 6 evőkanál liszt, 1 kávéskanál sütőpor, só;
a töltelékhez: 40 dkg sertés agyvelő, 2 tojás, 1 hagyma, 5 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem levél, só, bors

Elkészítése: A piskóta hozzávalóiból két lapot sütünk. Egy laphoz 3 tojás fehérjét kemény habbá verjük. Három tojás sárgáját kikavarjuk egy csipet sóval és 3 evőkanál olajjal, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabba és belekeverünk egy csipet sütőporral elkevert 3 evőkanál lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 10-15 perc alatt megsütjük. Nem kell kiszárítani. 
A töltelékhez a hagymát apróra vágjuk és a vajon félig megdinszteljük, majd hozzáadjuk a hártyától megtisztított agyvelőt és együtt tovább pároljuk, míg a velő kifehéredik. Ekkor hozzáadjuk a felvert tojásokat és megsütjük. Sóval és borssal ízesítjük, végül belekeverjük az apróra vágott petrezselyem levelet. A tölteléket két részre osztjuk és hosszanti irányban a lapok közepére halmozzuk, majd a piskóta széleit ráhajtjuk. Alufóliába csavarjuk és pár órára hűtőbe rakjuk. 1 cm vastag szeletekre vágjuk és hidegen tálaljuk.




5 megjegyzés:

teller-cake írta...

Ez aztán a furcsa képzettársítás...de aztán láttam, hogy a piskóta természetesen cukor nélkül készült és...hmmmm...finom lehetett! Irigylem a konyhai kreativitásod! :)

Éva írta...

Nagyon kitaláltad, ha ezt a férjuram látná biztos azt mondaná hogy ilyet süssek. Nagyon szereti a velőt, de eddig csak levesben amit néha főzök velőscsont abból szokta kiszedni és "szertartásosan" pirítossal eszi.
Nagyon mutatós így piskótával és finom lehet !

Blogkonyha írta...

Ütős tekercs az biztos! Remek előétel és nagyon guszta!

Roza írta...

Én még sosem ettem ilyet, de nagyon guszta. Ki fogom próbálni:)

Névtelen írta...

Nagyon ízletes recept, meg fogom próbálni elkészíteni én is. :)
https://www.ujsagomat.hu/penny-market/lapozhato-reklamujsag-szerdatol-14-03-2018/

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...