2013. december 15.

Gesztenyés szelet





Hozzávalók:  4 tojás, 12 dkg cukor, 5 evőkanál liszt; a krémhez: 1 tasak vaníliás pudingpor, 25 dkg natúr gesztenyemassza, 10 dkg cukor, 5 dl tej, 2,5 dl tejszín, 1 teáskanál rumesszencia, 10 g zselatin.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a cukor felével, a fehérjét pedig kemény habbá verjük a megmaradt cukorral. A két masszát összekavarjuk, beleforgatjuk a lisztet, majd sütőpappírral bélelt, 20x25 cm-es tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon, 20 perc alatt megsütjük.  A pudingport összekavarjuk a cukorral, felöntjük a tejjel, majd megfőzzük és kihűtjük. A zselatint felöntjük 0,5 dl vízzel, duzzadni hagyjuk, majd folyósra melegítjük. A gesztenyemasszából egy keveset félreteszünk a díszítéshez, a többit villával összetörjük. A tejszínt felverjük. Az időközben kihűlt pudinghoz keverjük a zselatint meg a tejszínt és két részre osztjuk. Az egyik részhez keverjük a gesztenyemasszát meg a rumesszenciát, rákenjük a piskótára és befedjük a másik rész fehér krémmel. Tetejére reszeljük a félretett gesztenyét, majd egy éjszakára hűtőbe rakjuk. Másnap szeletekre vágva tálaljuk. 




Felie cu castane

Ingrediente :
pt. blat: 4 ouă, 120 g zahar, 5 linguri de făină 
pt. crema: 1 plic budinca de vanilie , 100 g zahăr , 500 ml lapte , 250 g de piure de castane, 250 ml frisca , 1 lingurita esenta de rom , 10 g gelatină 

Mod de preparare: 

Blatul: Se separa ouale. Galbenusurile  se freaca cu jumătate din cantitaea de  zahăr , iar albusurile se bat spuma cu cealalta jumatate de zahar.  Se amesteca usor cele doua copozitii impreuna cu faina si se toarna in tava de apr. 25x30 , tapetata cu  hartie de copt si se coace aprx. 20 de min  la 180 de grade. 

Crema: Praful de budinca se amestecă cu  zahărul și  laptele, se fierbe, apoi se acopera cu o  folie si se lasa la racit.  Peste gelatina se toarna  5 ml apa, apoi se incalzeste pana se dizolva(nu se firebe!).  Din piureul de castane se pune deoparte un pic pentru decorare, iar restul se zdrobeste cu furculita. Se amestecăusor budinca racita cu gelatina si frisca batuta, apoi  crema obtinuta se imparte doua.  Într-o parte se adaugă piureul  de castane și esenta de rom, se unge peste blat, iar deasupra se pune cealalta parte de crema. Deasupra se rade piureul de castane pus deoparte. Prajitura se lasa la rece peste noapte , iar a doua zi se taie  felii .

4 megjegyzés:

gionetta írta...

Nagyon finom süti. El tudnám képzelni a karácsonyi asztalon. Kár, hogy anyukám már a krémesre adta le a szavazatát. :-))

Okki írta...

Épp gesztenyés sütiket keresgélek, és milyen jó, hogy pont ilyet tettél fel a blogrs! :) Tetszik nagyon, elfogom készíteni.
Megtudnád mondani, hogy hol lehet natúr gesztenyepürét kapni? köszi! :)

Adél írta...

Györgyi, egy süti még pluszba elfér majd a többi mellett:))

Okki: Nekem épp az volt otthon, Mo.-rol hoztam volt, de a K-landban is láttam, a fagyasztott gombócos hűtő jobb felén. Nem tudom, ha natúr e, de ha épp rumos lenne, az sem baj, legfeljebb nem még teszel bele rumeszenciát.

Okki írta...

Köszönöm! Én az Auchanból vettem, de az túl édes volt nekem. Megpróbálom a K-ladost is. :)

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...