2012. július 18.

Szamosújvári töltött karaj



Hozzávalók: 70 dkg kicsontozott karaj, 15 dkg füstölt tarja, 1 tojás, 1  hagyma, 1 kiskanál zsír, só, bors, petrezselyem levél; a sütéshez: 1 kanál zsír, 8 db. kis vöröshagyma

Elkészítése: A karajhúst hosszában kifúrjuk, és  a kikerült húst a füstölt tarjával együtt megdaráljuk.  A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, majd a zsíron megdinszteljük. A darált húst összekeverjük a hagymával, a felvert tojással és az apróra vágott petrezselyemmel, sóval és borssal ízesítjük, és megtöltjük vele a karajt, majd bedörzsöljük a zsírral és megszórjuk borssal. Tepsibe helyezzük, mellé tesszük a félbevágott apró hagymákat, kevés vizet öntünk alája és sütőben lassan átsütjük, míg a teteje meg nem pirul. A megsült karajt szeletekre vágjuk, petrezselymes krumplival és a vele sült hagymákkal tálaljuk.




A recept valószínű örmény eredetű. Az örmény konyha jellegzetessége a húsok és zöldségek darált hússal való töltése, vagy az ételek különböző részeinek utólagos egyesítése.

Szamosújvár, Kolozsvártól 45 km-re északra fekszik.Az erdélyi örmények legfontosabb központja, az örmény katolikus püspökség székhelye. A várost a 18. század elején az Erdélybe telepedett örmények alapítják.A város Közép-Európa talán egyetlen barokk szerkezetű és építészeti szellemiségű városa. Párhuzamos utcák, átlós mellékutcák, szimmetrikusan elrendezve a központi piac két oldalán. Ezeken az utcákon mindenhol megtaláljuk a jellegzetes, dúsan faragott ablakszemöldökű, magas tetejű barokk házakat és a visszafogottabb díszítésű hangulatos, klasszikus épületeket.
Forrás
Szamosújvári  örmény-katolikus templom

14 megjegyzés:

sedith írta...

Látom dolgozol, dolgozol...:)
Nagyon jó az új fejléced!:)

Adél írta...

Köszi Sedith:)
Igen, bele kell húznom keményen:)

Gabriella írta...

Csodásan néz ki! Olyan finomakat sütsz-főzöl, szívesen lennék vendég nálad egyszer, jó lenne érezni ezeket a finom ízeket, melyek nálad készülnek... :)

Hobbychef írta...

Kell vele pepecselni, nem is keveset, de az eredmény láttán megéri. Gyünyörű lett!

Adél írta...

Köszönöm Gabi, ha egyszer lesz rá alkalom, szívesen vendégelnélek, akár ilyen töltött karajjal is:)

Adél írta...

Hobbychef, köszönöm. Mindenképp megéri, azért mert a végeredmény nagyon finom, meg azert jo ilyen hagyomanyos recepteket kiprobalni.

Roza írta...

Aleda, valami lélegzetelállítóan csodás ételt készítettél!:)

4Gyerek írta...

besétáltam a leéepcébe. azt hittem csinos kis fokhagymagerezdek csorgattatják az ember nyálát.
de végül apró vöröshagymával is bizonyára finom.
a fotóid minden esetre nagyon guszták.

4Gyerek írta...

na, hogy tudtam ilyen lehetetlen szót írni.
persze kelepce akart lenni.

marisz57 írta...

Nagyon gusztusos a töltött karajod! Én dagadót szoktam hasonló módon készíteni.

trollanyu írta...

Gyönyörűen fest, isteni finom is lehet ezzel a töltelékkel:) Igazi ünnepi étel, nagyon tetszik:)

Edó írta...

Szerintem mind bele kell húzzunk keményen:)Nekem eléggé lehetetlen receptjeim vannak,bár ilyeneket kellene készítenem..ez valami isteni lehet,Adél!

Gerdi írta...

Látom megfőzöd a környéket:-) Nagyon jó, hogy rövid ismertetőt is írsz a recept származóhelyéről. Persze a recept is nagyon jó, csodásan néz ki!

Blogkonyha írta...

Nagyon guszta husika! Ú, azok a sült hagymák körülötte... Fincsi!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...