2014. március 15.

Jókai torta


A torta ötlete a Tortaimádó blogról.van.



Hozzávalók:  6 tojás, 15 dkg cukor, 12 dkg liszt, 1 evőkanál olaj, csipetnyi só;
 a tortaformához: kevés vaj és liszt; 
 a krémhez: 5 dl habtejszín, 3 dkg kakaó, 1 narancs, 3 g zselatin;
 a karamell réteghez: 7 dkg cukor, 2 dkg vaj, 4 evőkanál tejszín; 
 továbbá: 2 narancs, 5 dkg csokoládé reszelék

Megjegyzés: Hulala habtejszínt (habalapot) használtam, ami édes, ezért a krémbe nem kell cukor. 



Elkészítése
A tojásokat szétválasztjuk,  a sárgáját kikavarjuk a sóval meg a cukorral és belekavarjuk az olajat meg a lisztet. A fehérjét kemény habbá verjük, beleforgatjuk a lisztes masszába és kivajazott, belisztezett 22-24 cm-es tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 25-30 perc alatt megsütjük. 

A kakaós krémhez 3 dl habtejszínt felverünk, a végén hozzáadjuk a kakaót és csak addig verjük vele míg összekeverődik. Ebből a krémből félreteszünk egy keveset a díszítéshez.

 A narancsos krémhez lereszelünk egy teáskanálnyi narancshéjat, a levét kiszorítjuk és feloldjuk benne a zselatint, majd felmelegítjük. A megmaradt 2 dl habtejszínt felverjük, belekeverjük a narancshéjat meg a zselatint és összekeverjük. 

A piskótát 3 lapba vágjuk és meglocsoljuk narancslével. Az alsó lapot lekenjük a kakaós krémmel, rátesszük a második lapot és lekenjük a narancsos krémmel majd befedjük a harmadik lappal. A karamell réteghez a cukrot világosbarnára pirítjuk, hozzáadjuk a vajat meg a tejszínt és felforraljuk. Langyosra hűtjük és a torta tetejére simítjuk. A torta szélét vékonyan lekenjük kakaós krémmel és megszórjuk a csokoládé reszelékkel, majd egy éjszakára hűtőbe rakjuk.

 Másnap a megmaradt kakaós krémet csillagcsővel ellátott nyomózsákba rakjuk és krémrózsákat nyomunk a torta tetejére. Naranccsal díszítjük. 


12 megjegyzés:

Gabriella írta...

Nagyon szép, és nagyon finom lehet.

Névtelen írta...

1 megjegyzés: a Hulala az nemhab'tejszín', csak hab. habalap. tejhez semmi köze.
olyat se mondunk, hogy Rama vaj... :)

Névtelen írta...

btw: baromi korrektül fest, és így elolvasva, az ízvilága isteni lehet. mentve :)

marisz57 írta...

Káprázatosan mutatós lett a tortád, és biztos nagyon finom!
Ügyes vagy! :)

teller-cake írta...

Hűű Aléda, ez több mint csodálatos!!! :)

Blogkonyha írta...

Nahát milyen jól fest! Mit nem adnék most egy szeletért...Meg is gyógyulnék tőle...

Adél írta...

Köszönöm lányok! :)

Teljesen igazad van, semmi köze a tejhez, ez egy növényi habalap, de így meg még kevesebben ismerik.

mariam írta...

Nagyon szép lett a tortád, és örülök, hogy a blogomról választottad. :-)

Völgyi Gabi írta...

Köszönöm a receptet, ma készítettem el, és nagyon nagy sikert aratott nálunk. Egyetlen kérdésem, hogy mi a trükkje annak, hogy a csokidarabkák az oldalán maradjanak? Mert nekem nem sikerült, az oké, hogy kicsit megdöntöm a tortát, és úgy szórom rá, de akkor is lepotyogott.

Adél írta...

Kedves Gabriella!
Örülök, h ízlett a torta! :)
Én a következőképpen csinálom a torta szélét:
A torta alá nyúlok egy széles késsel és egy hirtelen mozdulattal a bal tenyeremre emelem. Ha ez túl merész, akkor esetleg egy, a tortával megegyező átmérőjű kerek kartonra pl. A csokoládé forgácsot vagy reszeléket egy mélytányérba szórom és a jobb kezemmel belemarkolok, a tortát a tányér fölé tartom és a kezemmel a forgácsot a torta széléhez nyomom, közben a tortát körbeforgatom. Így a fölösleg visszapereg a tányérba. Remélem elég érthető voltam :)

Az alábbi videóban megnézheted ezt a műveletet, a 15,15 perctől.

https://www.youtube.com/watch?v=mQtkOCpQFDU

Völgyi Gabi írta...

Igen, köszönöm a tippeket, teljesen érthető. :)

Unknown írta...

A hulala tejfehérjét tartalmaz. Egy tejallergiás megjegyzése!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...