2020. április 10.

Csirkesonka - Șuncă de pui



Hozzávalók: 1 kg csont nélküli felső csirkecomb,  50 dkg csirkemell, 2 evőkanál só, 1 evőkanál füstölt fűszerpaprika, 1 evőkanál fokhagymapor, 1 evőkanál bors, 1 evőkanál csirke fűszerkeverék, kevés őrölt koriandermag, 3-4 evőkanál olaj.

Elkészítése:


1.      A csirkecombokat és a csirkemellet megtisztítjuk az esetleges inaktól, majd kockákra vágjuk.
2.      A fűszereket összekeverjük a sóval meg az olajjal.


3.      A fűszerkeveréket a húsra öntjük, alaposan összekavarjuk, lefedjük, 12 órát hűtőben pihentetjük
4.      2-3 réteg sütőfóliát egymásra terítünk, egyik felére halmozzuk a húst.

5.      A húst rúddá formázzuk, belecsavarjuk a fóliába, két végén a fóliát addig tekerjük, míg a hús összetömörül, a végeket megkötjük.
6.      A rudat sütőpapírba csomagoljuk, tepsibe helyezzük, aláöntünk fél l vizet, majd 160 fokon, 1,5 órát sütjük. A sütőben hagyjuk kihűlni.





Șuncă de pui      

Ingrediente: 1 kg pulpe superioare de pui, 500 g piept de pui, 2 linguri sare, 1 lingură boia de ardei afumat, 1 lingură usturoi granulat, 1 lingură piper, 1 lingură amestec de condimente pentru pui, ¼ linguriță coriandru măcinat, 3-4 linguri ulei.

Prepararea:
1.      Pieptul și pulpele de pui se curăță de tendoane, se taie cubulețe.
2.      Condimentele se amestecă cu uleiul.
3.      Se adaugă amestecul de condimente la carne, se amestecă bine, se acoperă cu folie și se pune la rece peste noapte.
4.      A doua zi se pune carnea peste 2-3 rânduri de folie alimentară.
5.      Se rulează, se strânge și se leagă la capete.
6.      Se împachetează în hârtie de copt, se toarnă 300-400 ml apă, se introduce în cuptor la 160 grade, pentru 1,5 ore.  Se lasă la răcit în cuptor.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Aleda!

Nagyon tetszenek a receptjeid.
Most egy technikai kérdést szeretnék feltenni.
Honnan szerzel olyan fóliát, amit sütőbe is bemersz tenni?

Áldott Húsvétot kívánok!

Köszönettel.
Katalin

Adél írta...

Kedves Katalin, köszönöm a visszajelzést!
Ezt a fóliát használom, kicsit vastagabb mint a bolti, kisebb kiszerelésű fólia, de ez sem kimondottan termorezistens, viszont nagyon jól működik, ha alúfóliába is van utána csomagolva a hústekercs.

https://www.emag.ro/folie-stretch-alimentara-nnb-30-cm-x-300-m-5948552000824/pd/D51YK2BBM/?cmpid=87057&gclid=CjwKCAjwhOD0BRAQEiwAK7JHmIapePPwhrQpNHIJ-VPRFaqPu6LlzjIds5U6zGfdLfKTKUyn__5MkhoCXUYQAvD_BwE

Üdvözlöm!
Adél.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...