2020. április 12.

Kalács báránybelsőségekkel


           

Hozzávalók:

a tésztához: 35 dkg liszt, 1 tojás, 2 dl tej, 5 g szárított élesztő, ½ teáskanál cukor, 1 teáskanál só diónyi zsír;
a töltelékhez: 35 dkg bárány belsőség(tüdő, máj, vese), 1 tojás, 2 főtt tojás, 2 zöldhagyma, petrezselyemzöld, só, bors, kevés zsír;
egyéb hozzávalók: 1 tojás sárgája, 1 evőkanál tej, szezámmag, zsír.

Elkészítése: A lisztet összekeverjük a szárított élesztővel, a cukorral meg a sóval, hozzáadjuk a tojást és az olvasztott zsírt, majd a langyos tejjel rugalmas tésztát dagasztunk belőle. Lefedjük, 40 percig kelni hagyjuk. Az apróra vágott zöldhagymát kevés zsíron megdinszteljük, a végén belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. A töltelékhez a belsőségeket sós vízben megfőzzük, kiszedjük és hűlni hagyjuk, majd a májat kis kockákra vágjuk, a többit pedig ledaráljuk. Hozzáadjuk a kihűlt hagymát, a kockákra vágott tojásokat, a nyers tojást, sózzuk, borsózzuk, összedolgozzuk. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, téglalap alakra nyújtjuk, három 2 cm-es csíkot levágunk belőle és összefonjuk. A tölteléket a tészta egyik hosszanti oldalára halmozzuk, felcsavarjuk, majd zsírral kikent kalácsformába tesszük. A tetejét középen vízzel lekenjük és ráhelyezzük  a fonatot. 20 percig pihenni hagyjuk, majd lekenjük a tejjel elkevert tojássárgájával és megszórjuk szezámmaggal. 180 fokon, 30-35 percig sütjük.


Cozonac cu drob de miel

Ingrediente: pentru aluat: 350 g făină, 1 ou, 200 ml lapte, 5 g drojdie uscată,  ½ lingură zahăr, 2 lingurițe sare, 1 linguriță untură de porc; pentru umplutură: 350 g măruntaie de miel(ficat, plămâni și rinichi), 1 ou, 2 ouă fierte, 2 cepe verzi, frunze de pătrunjel, sare, piper, puțină untură; alte ingrediente: 1 gălbenuș, 1 lingură lapte, semințe de susan, untură pentru tavă.

Prepararea:  Făina se amestecă cu drojdia uscată,  zahărul și sarea, se adaugă oul și untura topită și se frământă aluatul adăugând treptat laptele călduț. Se acoperă cu un ștergar, se lasă la dospit 40 minute. Măruntaiele de miel se fierb în apă cu sare, se strecoară, se lasă la răcorit,  ficatul se taie cubulețe, iar plămânii și rinichii se dau prin mașina de tocat carne. Ceapa verde se mărunțește, se călește în puțină untură, după care se adaugă frunzele de pătrunjel mărunțite. Se amestecă într-un castron măruntaiele cu ceapa călită, ouăle tăiate cubulețe și oul crud, se asezonează cu sare și piper. Aluatul dospit se întinde foaie dreptunghiulară, se taie de pe o latură mai lungă 3 fâșii a câte 2 cm care se împletesc. Umplutura se pune pe marginea aluatului, se rulează și se așază într-o tavă unsă cu untură. Se unge cu puțină apă o fâșie de-a lungul cozonacului și se lipește împletitura. Se lasă 20 minute la odihnit, după care se unge cu gălbenușul amestecat cu lapte, se presară cu semințe de susan și se coace 30-35 minute la 180 grade. 


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...