2012. július 16.

Tordai gombás tekercs



  

Hozzávalók  (4 személyre): 8 db tojás, 20 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld,

Elkészítése: A tojásfehérjéket habnak felverjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és ízlés szerint sózzuk. Összekavarjuk, vajjal kikent palacsintasütőben, 4 tojáslepényt,  halványpirosra sütünk. A gombát és a hagymát megpucoljuk és megmossuk. A hagymát apróra, a gombát szeletekre vágjuk, majd kevés vajban megpároljuk. Sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. A masszát a kihűlt tojáslepényekre kenjük, majd szoros tekercseket készítünk. Tálalásig meleg helyen tartjuk, majd ujjnyi szeletekre vágjuk.

A tekercset pecsenye mellé tálalják, de önálló ételként is fogyasztható, ilyenkor sült burgonyát és majonézt adnak hozzá. A tordai hasadék környékén, vadon termő gombákból készítik. 




A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli.
– Jókai Mór: Egy az Isten


Forrás

10 megjegyzés:

sedith írta...

Ez is istenien néz ki! :)

Blogkonyha írta...

Csodás természeti képződmény, nagyon szép táj! A tekercsed pedig ellenálhatattlan, szuper guszta!! Máris éhes lettem!

Juci írta...

Most jól jönne az a teli tál vacsorára, nagyon kívánatosak a tekercsek! Bizooony!!

Gerdi írta...

Nagyon jól néznek ki a tekercsek! Ránézésre azt hittem, puliszkába van tekerve:-)
Hányszor elmentünk a Tordai hasadék közelében, de soha nem mentünk el odáig. Pedig gyönyörű... Talán egyszer eljutunk.

heti menük írta...

Nem tudom eldönteni, hogy miért irigyellek jobban: ezért a remek fogásért, vagy a gyönyörű erdélyi tájért!...inkább az utóbbi miatt! A gombás tekercset bármikor megcsinálhatom (igaz nem a hasadék környéki gombákból), viszont a meseszép erdélyi tájat nagyon ritkán láthatom! Addig is a legszebb álmamimban jön elő például a Gyimes, a Medve-tó, a Békás-szoros, a gyönyörű fenyőerdők, Toroczkó, Énlaka, a Firtos-hegy, amelyeket tavaly volt szerencsém látni és amelyek olyan mély hatással voltak rám. Visszavágyom...:)

Adél írta...

:) szerintem is nagyon guszta:)

Adél írta...

Krisz, köszi.

Adél írta...

Juci, épp vacsorára fogyasztottuk:)

Adél írta...

Nem rossz ötlet puliszkával, ki kéne próbálnom.

Adél írta...

Erdélynek gyönyörű tájai vannak, nem csodálom, h ilyen hatással voltak rád.

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...