2015. december 30.

Egészben sült malaccomb


Hozzávalók 6 személyre: 1,5 kg-os malaccomb,  só, bors,1-2 szárított csombor ág, 1 fej fokhagyma, 2 teáskanál méz, 1,5-2 dl sör, 1 evőkanál zsír; a körethez: 1 kg kelbimbó, 1 narancs, 5 dkg vaj, 2-3 evőkanál olívaolaj, 1 kis fej fokhagyma, 1 csípőspaprika, só, bors, késhegynyi szódabikarbóna.  

Elkészítése: A malaccombot megmossuk, papírtörlővel szárazra töröljük, majd a bőrös részen kívül jól bedörzsöljük sóval meg borssal. 1-2 órára félretesszük. A zsírt egy serpenyőben felforrósítjuk, a combot előbb a bőrös felén, majd a másikon is, erős tűzön megpirítjuk.  Egy hőálló tálba(legjobb a romai tál vagy más cserépedény) beleöntjük a sütéstől visszamaradt zsírt, beletesszük a csombort és beleszórjuk a megpucolt fokhagymát, majd ráhelyezzük a combot, a bőrével fölfele. Felöntjük 4-5 dl vízzel, lefedjük és közepes lángon  60 percig pároljuk. Ekkor kifedjük és pirulni hagyjuk, miközben többször lekenjük a mézes sörrel. A körethez a kelbimbót enyhén sós, szódabirkarbónás vízben 10-12 percig főzzük, majd leszűrjük és jénai tálba tesszük. Meglocsoljuk az olajjal meg a narancs levével, megszórjuk durvára őrölt borssal, kevés sóval,  szeletekre vágott fokhagymával, ráreszelünk egy fél narancs héját és összeforgatjuk. Forró sütőben, 200 fokon, 15-20 percig pirítjuk. Ha megvan kivesszük, rátesszük a kis kockákra vágott hideg vajat, rászórjuk az apróra vágott csípőspaprikát  és összekavarjuk. Azonnal tálaljuk. 


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...