2015. december 11.

Csülöktorta réteslapban






Hozzávalók:  1 hátsó füstölt csülök,  1 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 teáskanál egész bors, 2 babérlevél, 4 réteslap, 5 dkg vaj, 5+1 tojás, 2-3 evőkanál tejföl, 2 evőkanál liszt, só, bors, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A csülköt megmossuk, hideg vízben főni tesszük a megpucolt hagymákkal, a borssal meg a babérlevéllel együtt. Addig főzzük míg a hús leválik a csontról, ekkor szűrőkanállal kiemeljük és kicsit hűlni hagyjuk. Mikor még langyos, a húst leszedjük a csontról, a kövérebb és bőrös részeket kiszedjük, a húst pedig kb. 2 cm-es darabokra vágjuk. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt meg a lisztet, összekavarjuk, majd hozzáadjuk a csülökhúst, megszórjuk sóval, borssal és apróra vágott petrezselyemzölddel és összeforgatjuk. A réteslapokat egyenként lekenjük olvasztott vajjal, majd egy 22 cm.-es sütőpapírral bélelt tortaformába egymásra helyezzük, úgy, hogy a lapok szélei lecsüngjenek. Beletesszük a csülkös masszát, majd a lapokkal befedjük, az utolsó lapnak a szépeit gyűrődve hagyjuk a torta tetején. Lekenjük a felvert tojással és előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 20-25 percig sütjük. 10 perc sütés után takarjuk le sütőpapírral a tetejét, hogy ne barnuljon nagyon meg. 




Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...