2023. április 3.

Csirkerolád zöldségekkel - Ruladă aperitiv de pui cu legume

 

Hozzávalók: 1 kg felső csirkecomb(csont és bőr nélkül), 2 tojás, 25 dkg mexikói zöldségkeverék+5 dkg fagyasztott brokkoli, só, fehérbors, fokhagymapor, kevés olaj.

Elkészítése:  A zöldségeket sós vízben 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük, a brokkolit kisebb darabokra vágjuk. A csirkecombokat megmossuk, lecsöpögtetjük, majd kb. 2 cm-es darabokra vágjuk. Kevesebb mint felét késes aprítóba tesszük és addig járatjuk, míg a húsnak pasztás állaga lesz. Kiszedjük, hozzáadjuk a felvert tojásokat, megsózzuk, borssal és fokhagymaporral ízesítjük, majd belekavarjuk a húsdarabokat meg a zöldségeket. Alufóliát vékonyan lekenünk olajjal, a masszát rászedjük, rúd alakúra formázzuk, majd a fóliába csavarjuk, a két végét is megszorítjuk. Tepsibe fektetjük, kevés vizet öntünk alá, majd 170 fokon, 45-50 percig sütjük. Sütés után kicsit hűlni hagyjuk, a fólia végét kicsavarjuk, a bennrekedt levet kicsöpögtetjük, majd visszacsavarjuk és hűtőbe tesszük. Hidegen szeleteljük. Hidegtálakra, szendvicsbe használható, de körettel főfogásnak is kitűnő húsétel.


Ruladă aperitiv de pui cu legume

Ingrediente: 1 kg pulpe superioare de pui(fără os și pilele), 2 ouă, 250 g amestec congelat mexican + 50 g broccoli congelat, sare, piper alb, pudră de usturoi, puțin ulei.

Prepararea: Amestecul de legume + broccoliul se fierb 5 minute în apă cu sare, după care se strecoară, broccoliul se mărunțește puțin. Carnea de pui se taie cubulețe, jumătate din carne se mixează în robotul de bucătărie(sau se dă de 2 ori prin mașina de tocat carne), până când devine păstoasă, după care se pun într-un castron. Se adaugă ouăle bătute și legumele, se asezonează cu sare, piper și pudră de usturoi, se amestecă totul. Compoziția se pune pe folie unsă cu puțin ulei, se rulează, se strânge la capete, după care se împachetează și în hârtie de copt. Se așază într-o tavă, se toarnă puțină apă și se introduce în cuptor la 175 grade pentru 45-50 minute, după care se scoate din cuptor. Se lasă puțin la răcorit, se desface la capete să se scurgă lichidul format, după care se strânge din nou și se pune la rece peste noapte. Se feliază rece pentru platoul de aperitive.


2 megjegyzés:

Unknown írta...

Megosztom ezt a bizonyságot azokkal a partnerekkel, akik azért küzdenek kapcsolataikkal, mert létezik egy tartós megoldás. A férjem 3 évre elhagyott engem és a 2 gyerekünket egy másik nőért. Megpróbáltam erős lenni csak a gyerekeimért, de nem tudtam úrrá lenni a fájdalmamon, ami a szívemet gyötörte. Megsérültem és összezavarodtam. Segítségre volt szükségem, ezért kutattam egy kicsit az interneten, és rábukkantam egy webhelyre, ahol láttam, hogy Dr. Ellen, egy varázsló segíthet visszaszerezni szerelmeseit. Felvettem vele a kapcsolatot, és egy különleges imát és varázslatokat mondott értem. Meglepetésemre a férjem 2 nap után hazatért. Így hát összejöttünk, és annyi szeretet, öröm és béke volt a családban. Felveheti a kapcsolatot Dr. Ellennel is, aki egy hatékony megoldási asszisztens
1) Nyerd vissza a volt barátodat
2) Hozd össze a férjet és a feleséget
3) hagyja abba a rémálmok ismétlését
4) Gyógynövényes gyógymód HIV és rák ellen
5) Erőteljes varázsgyűrű
6) szerencsebűbáj
7) A rögeszmék megtörése
8) Szülési és terhességi problémák. Vegye fel vele a kapcsolatot az EMAIL címen: ellenspellcaster@gmail.com
Whatsapp +2349074881619

. írta...

Szeretném megköszönni Dr. Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy Dr. Duma segít az embereken. Örülök, hogy a lányom Dr. Duma segítségével megszabadult a drogfüggőségtől, köszönöm Dr. Duma az erős varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba Dr Dumával:
1) Szerelmi varázslatok
2) Elveszett szerelmi varázslatok
3) Válási varázslatok
4) Házassági varázslatok
5) Szerelmi varázslatok.
6) Elválasztó varázslatok
7) Száműzd el a volt szeretőt
8.) Szeretnél előléptetni.
9) lottó nyerő varázslatok
10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
12) varázslat a megszállottság megtörésére
Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...