2016. április 2., szombat

Vajban sült bárányborda metélőhagymás krumplisalátával


Hozzávalók 4 személyre: 12 szelet bárányborda, 8 dkg vaj, 80 dkg héjába főtt krumpli, 3 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, 1 csokor metélőhagyma, 2-3 evőkanál borecet, 1 teáskanál porcukor, 2 evőkanál olaj, só, bors.

Elkészítése: Az ecetet, a porcukrot meg az olajat belekavarjuk 2,5 dl vízbe, sózzuk, borsózzuk és felforraljuk. A főtt krumplit megpucoljuk, karikára vágjuk, majd leöntjük a forró páclével és 2-3 órára állni hagyjuk. A majonézt összekeverjük a tejföllel meg a metélőhagymával, a krumplit leszűrjük és belekavarjuk a majonézes mártásba. A báránybordát megszórjuk sóval meg borssal. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk és a bordákat 2-2 percig sütjük mindkét oldalukon, majd kivesszük, meleg tányérra tesszük és 5 percig lefedve, meleg helyen tarjuk. Azonnal tálaljuk.



 

2016. április 1., péntek

Sonkagombóc leves



Hozzávalók 4 személyre:  25 dkg főtt füstölt sonka, 2 l sonkalé, 1 kis hagyma, 1 szelet kenyér, 1 evőkanál liszt, 2-3 újhagyma, 2 sárgarépa, 5 dkg vaj, 1,5 dl tejszín, só, petrezselyemzöld, citromlé.


Elkészítése: Az apróra vágott hagymát megdinszteljük a vaj felén, majd kihűtjük. A kenyeret vízbe áztatjuk, majd kiszorítjuk, a sonkával és a hagymával együtt ledaráljuk. Hozzáadjuk az összevágott petrezselyemzöldet, a lisztet,  borssal, és ha szükséges, sóval ízestjük, összekavarjuk és hűtőbe tesszük. A sárgarépát nagy lyukú reszelőn lereszeljük és megdinszteljük a megmaradt vajban. Hozzáadjuk a karikára vágott újhagymát, kicsit átsütjük, majd felöntjük a sonkalével és közepes lángon, kb 10 percig főzzük. A sonkás masszából diónyi gombócokat formázunk és belefőzzük a levesbe. A tejszínt kevés forró lével hőkiegyenlítjük és beletöltjük az ételbe. Tálaláskor citromlével savanyítjuk.


2016. március 31., csütörtök

Sonkás-sajtos piskótaszelet

Sonkahasznosításra



Hozzávalók 25x12 cm-es formához:  10 dkg sonka, 14 dkg sajt, 6 dkg telemea sajt, 10 dkg paprika, 8 evőkanál liszt, 6 tojás, 6 evőkanál olaj, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál almaecet, só, fehér bors, petrezselyemzöld, vaj és zsemlemorzsa a formához.


Elkészítése: A sonkát, sajtot, telemeát és paprikát apró kockákra vágjuk, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, összekeverjük a liszt felével. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk az olajjal, sózzuk, borsózzuk és belekavarjuk az ecettel eloltott szódabikarbónát. A fehérjét kemény habbá verjük és összekeverjük a sárgájával, majd beletesszük az összevágott keveréket és a megmaradt lisztet és összekeverjük. Vajjal kikent és zsemlemorzsával megszórt formába tesszük és 180 fokon 20 percig sütjük. Szeletekre vágva tálaljuk. 

2016. március 30., szerda

Töltött csokoládétojások

Megmaradt csokitojások felhasználására.



Hozzávalók 10 db-hoz: 10 csokoládétojás, 10 dkg tehéntúró, 1 dl tejszín, 30 g fehércsokoládé, 2 tasak vaníliás cukor, baracklekvár.

Elkészítése: A tejszínt felmelegítjük a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a fehércsokoládét és egynemű krémmé kavarjuk. 1 óráig hidegben tartjuk, majd felhabosítjuk és belekeverjük a tehéntúrót. A csokoládétojásoknak a tetejét forró késsel levágjuk, megtöltjük a tehéntúrós krémmel, középre kis lyukat csinálunk a krémbe és egy-egy teáskanál baracklekvárt teszünk bele. Bonbonkapszliba tesszük és tojástartóba téve tálaljuk. 

Tipp: Csokoládéból talpat is készíthetünk a következő képen: az olvasztott csokoládét kissé hűlni hagyjuk, mikor kezd vastagodni egy-egy kiskanálnyi adagot sütőpapírra öntünk kör kormába, a csokoládétojásokat beleállítjuk és hagyjuk megdermedni.


2016. március 29., kedd

Bárány drob

A bárány belsőségekből készült pástétom vagy drob, ahogy Erdélyben nevezik. Bár eredetileg egy hagyományos húsvéti román étel, ma már kihagyhatatlan az erdélyi magyarok körében is, Nagyon praktikus felhasználási módja a belsőségeknek, amiből más fogást nem igen lehet készíteni, viszont ebben a formában a húsvéti asztal ünnepi fogása lehet.



Bárány drob 
Hozzávalók: 1 kg bárány belsőségek(tüdő, máj, vese, szív),  10 dkg füstölt szalonna, 2 tojás, 4 főtt tojás, 2 hagyma, 5 cikk fokhagyma, babérlevél, só, őrölt és egész bors, 1 teáskanál szárított majoránna, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 teáskanál zsír.

Elkészítése: A bárány belsőségeket megmossuk, hideg vízben kiáztatjuk, majd szintén hideg vízben főni tesszük. Mikor felforrt, leszedjük a habját, megsózzuk és hozzáadunk  1 hagymát, a fokhagymát, a babérlevelet  meg az egész borst. Addig főzzük, míg megszúrva a tüdőből és a májból nem folyik véres lé. Mikor megvannak,  leszűrjük és hűlni hagyjuk, majd kisebb darabora vágjuk. A szalonnát kockára vágjuk és kisütjük, hozzáadjuk a megmaradt, felaprított hagymát és összesütjük. A belsőségeket  a kihűlt szalonnás hagymával együtt húsdarálón ledaráljuk, hozzáadjuk a felvert tojásokat, az összevágott petrezselyemzöldet, a majoránnát, sóval és borssal ízesítjük, összekavarjuk, végül óvatosan beleforgatjuk a kockára vágott tojásokat is.  Egy 18-20 cm-es tortaforma aljára sütőpapírt vágunk, oldalát kikenünk zsírral és beletesszük a masszát. Közepesen forró sütőben, 1 órát sütjük. 

Megjegyzés: Ha van bárányhálónk, béleljük ki vele a tortaformát és úgy tegyük bele a masszát, a lelógó részeket pedig hajtsuk vissza és fedjük be. 


2016. március 28., hétfő

Céklakrémmel töltött fürjtojások



Hozzávalók 2 személyre: 12 fürjtojás, 1 tyúktojás, 1 kicsi cékla, 2 evőkanál olívaolaj, kevés kenyér, 1 teáskanál reszelt torma, ecet, só, köménymag, saláta.


Elkészítése: A céklát megmossuk, alufóliára tesszük, meglocsoljuk  kevés olívaolajjal és becsomagoljuk a fóliába. Forró sütőben 20-25 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk. A tyúktojást meg a fürjtojásokat megfőzzük, megpucoljuk. A fürjtojásokat keresztben kettőbe vágjuk, a tyúktojásnak a sárgáját félretesszük, fehérjét a megpucolt céklával együtt késes aprítóba tesszük. Hozzáadjuk a tormát, a megmaradt olajat és kevés kenyérbelet, majd összedolgozzuk. Sóval, köménymaggal, kevés ecettel ízesítjük. A masszából kis golyókat formázunk, egy-egy félbevágott fürjtojás közé helyezzük és óvatosan összenyomjuk a tojással, majd koktélpálcákra húzzuk és a félretett, lereszelt tojássárgába forgatjuk. Salátával tálaljuk.


2016. március 27., vasárnap

Sonkás kosarak



Hozzávalók 10 darabhoz: 10 szelet pármai sonka, kb. 10 dkg sajt, 4 tojás, 10 fürjtojás, 1 teáskanál liszt, 1 evőkanál tejföl, só, bors, chilipehely.

Elkészítése


1. A sonkaszeletekkel kibéleljük a muffinformákat.
2. A sajtot lereszeljük és szétosztjuk a kosarakban.
3. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk egy csipetnyi borssal, a liszttel meg a tejföllel, a fehérjét habbá verjük egy csipetnyi sóval.
4. A sárgáját összekeverjük a habbal és a kosarakba kanalazzuk.

5. Mindegyik kosárba egy-egy fürjtojást teszünk és megszórjuk kevés chilipehelyel. 

6. Előmelegített sütőben, 10-15 percig sütjük.

2016. március 26., szombat

Habcsókmorzsás szelet



Hozzávalók
a habcsókhoz: 2 tojás fehérje, 12 dkg porcukor, 1 teáskanál étkezési keményítő, 1 teáskanál ecet; 
a kakaós piskótához: 10 dkg vaj, 15 dkg cukor, 4 tojás, 20 dkg liszt, 3 dkg kakaó, 1 tasak sütőpor, 2 dl tej;
 a krémhez: 1 dl tejszín, 10 dkg étcsokoládé, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor;  
továbbá: 5 dkg fehércsokoládé.

Elkészítése
A habcsókhoz a szobahőmérsékletű tojásfehérjét kézi mixerrel verni kezdjük, mikor már habos, de még nem kemény, beleöntjük az ecetet, majd tovább verve, kanalanként hozzáadjuk a porcukrot és addig verjük, míg fényes, kemény habot nem kapunk. A végén beleforgatjuk a keményítőt, majd a habot csillagcsőves habzsákba kanalazzuk és szilikonos sütőlapra habrózsákat nyomunk. 120 fokon 1-1,5 órát szárítjuk. 

A kakaós piskótához a puha vajat habosra keverjük a cukorral, beleteszünk 2 evőkanál lisztet és tovább kavarva egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat. A lisztet összevegyítjük a kakaóval és a sütőporral, majd a vajas masszába kavarjuk a tejjel együtt. A tojásfehérjét felverjük és két részben ezt is a masszába kavarjuk. Sütőpapírral bélelt, közepes méretű tesibe tesszük és 180 fokon, 30 percig sütjük.

A krémhez a tejszínt a csokoládéval összeolvasztjuk, majd szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk. A szintén szobahőmérsékletű vajat kikavarjuk a porcukorral, majd kanalanként hozzáadjuk a megvastagodott csokoládékrémet. 


A krémet a piskótára kenjük, tetejét nem simítjuk el, hanem őrvényesre hagyjuk. A habcsókokat villával széttörjük és a krémre szórjuk, majd vékony csíkokban rátöltjük az olvasztott fehércsokoládét. Azonnal szeletelhető. 


2016. március 25., péntek

Tojáskocsonya



Hozzávalók: 5 tojás, 3 dl tejszín, 5 szelet sonka, 1 paprika, 1 zöldhagyma, 2 szál petrezselyemzöld, só, fehérbors, kevés vaj.


Elkészítése: A zöldségeket megmossuk, a paprikát kis kockákra, a hagymát karikákra vágjuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk. A sonkát szintén kockákra vágjuk. A tojásokat a tejszínnel kézi habverővel felverjük, sóval borssal ízesítjük, a végén belekeverjük a felvágott hozzávalókat. Vajjal kikent hőálló tálba öntjük, ezt egy nagyobb tepsibe tesszük és betoljuk a sütőbe, majd annyi forró vízet öntünk a tepsibe, hogy a tojásos tál háromnegyedéig érjen. Alufóliával lefedjük és 175 fokon, kb. 30 percig gőzöljük. Már a sütés végére meg kell dermedjen, de hagyjuk kihűlni és utána szeleteljük. További sonkával, zöldhagymával a húsvéti asztalon tálaljuk. 



2016. március 24., csütörtök

Csülöktekercs káposztalében



Hozzávalók: 1 füstölt csülök, 2 l savanyú káposztalé, 1 teáskanál egész bors, 1/2 teáskanál szárított csombor, 2 szárított csípőspaprika, 1 fej fokhagyma, 3 babérlevél.


Elkészítése: A csülköt megmossuk és fazékba tesszük. Hozzáadjuk a félbevágott(pucolatlan) fokhagymát és a többi fűszereket, majd felöntjük a káposztalével, ha nem lepi el, akkor vízzel pótoljuk. Lassú tűzőn  1-1,5 órát főzzük, vagy addig, míg a csülökhús elválik  a csontról. Hagyjuk a lében 15 percig hűlni, majd szűrőkanállal kiemeljük és kicsontoljuk. Több rétegben fóliát teszünk az asztalra, leszedjük a csülök bőrét és a fóliára tesszük, majd rátesszük a húst és bőrrel együtt föltekerjük, a majd fóliába csavarjuk, két végénél megszorítjuk. Őzgerincformába tesszük, egy éjszakára dermedni hagyjuk, majd szeleteljük. Tavaszi zöldekkel tálaljuk. 


Printfriendly

Print Friendly and PDF
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...