Hozzávalók 4 személyre: 1 kisebb csülök, 1 hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 1 teáskanál köménymag, só, 10-12 szemes bors, 2 babérlevél ;
a mázhoz: 2 evőkanál ketchup, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál méz, 2 evőkanál olaj, 2-3 evőkanál citromlé;
a
körethez: 1 fej vörös káposzta, 4 közepes méretű
alma, 1 hagyma, kevés zsír, só, bors, ecet, cukor.
Elkészítése: A csülköt megmossuk,
hideg vízben főni tesszük, megsózzuk, hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát, a
köménymagot, a borst meg a babérleveleket. Lassú tűzőn, 1-1,5 óra alatt
megfőzzük. Mikor a hús puha szűrőkanállal kiemeljük, egy tepsibe fektetjük,
kevés főzőlevet aláöntünk és lekenjük a mázzal. 200 fokra előmelegített sütőben
pirosra sütjük, közben a pecsenyelével és mázzal többször meglocsoljuk. A körethez a
káposzta felső leveleit eltávolítjuk, a többit legyaluljuk, enyhén lesózzuk,
kicsit állni hagyjuk. A hagymát apróra vágjuk, a zsíron üvegesre
dinszteljük, majd hozzáadjuk a káposztát és közepes lángon pároljuk-sütjük.
Közben az almát meghámozzuk, lereszeljük, hozzáadjuk a káposztához, többször
átkavarva készre dinszteljük. A végén megszórjuk borssal, ízlés szerint
cukorral meg ecettel ízesítjük, ha szükséges még megsózzuk és alaposan
összekeverjük. Krumplipürét is adunk mellé.
Ciolan de porc glasat
Ingrediente pentru 4 persoane: 1 ciolan de porc proaspăt, 3-4 căței de usturoi, 1 ceapă, 3 foi dafin, ½ linguriță boabe de piper, sare;
pentru glazură: 2 linguri ketchup, 1 lingură muștar, 1 linguriță miere, 2 linguri ulei, 2-3 linguri zeamă de lămâie;
pentru
garnitură: 1 varză roșie, ½ varză albă, 1 ceapă, untură, sare, piper, oțet,
zahăr, piure de cartofi.
Prepararea: Se spală ciolanul, se pune în apă rece, se
adaugă ceapa, usturoiul, piperul și foile de dafin și se fierbe sub capac, la foc moderat, timp de 1-1,5 ore.
Când carnea este moale, se scoate cu paleta de bucătărie și se așază într-o
tavă. Se amestecă ingredientele glazurii, se dau în clocot, după care se unge
ciolanul cu jumătate din glazură și se introduce în cuptor la 180 grade până
când se rumenește. Varza roșie și cea albă se toacă mărunt, se sărează puțin și
se lasă 10 minute să se înmoaie. Ceapa mărunțită se călește în untură, se adaugă
amestecul de varza stoarsă, se călește amestecând din când în când. Spre final
se asezonează cu piper, puțin zahăr și oțet și se potrivește de sare. Ciolanul
se scoate din cuptor, se unge cu glazura rămasă, se servește cu varză și piure
de cartofi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése