2023. december 4.

Préselt disznófej - Cap de porc presat

 


Hozzávalók: ½ disznófej, 2 disznófül, disznóbőr, 1 hagyma, 1 fej fokhagyma, 1 evőkanál szemes bors, 1 teáskanál őrölt bors, 1 evőkanál fűszerpaprika, só.

 Elkészítése: A fél disznófejet 2-3 kisebb darabra vágjuk, a fülekkel és bőrrel együtt alaposan megmossuk, majd annyi hideg vízben, amennyi épp ellepi, főni tesszük. Mikor felforrt, a habját leszedjük, megsózzuk, beletesszük az egész hagymát, a fokhagyma felét meg a szemes borsot, majd lassú tűzön 1½ - 2 órát főzzük vagy egészen addig, míg a hús a csontról könnyen leválik. Ha megfőtt szűrőkanállal kiszedjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd még melegen a húst lefejtjük a csontokról. A megmaradt fokhagymát áttörjük, kikavarjuk 1-2 dl főzőlével, majd a fejhúsra szűrjük, ha szükséges még sóval és borssal ízesítjük. Egy kalácsformát kibélelünk fóliával, az aljára tesszük az egyik disznófület, rátesszük a fejhúst, majd befedjük a másik disznófüllel, végül ráhajtjuk a lelógó fóliát. Tetejét egy nehezékkel lepréseljük, egy éjszakára hűtőbe tesszük.  Tálaláskor kiborítjuk egy vágódeszkára és szeletekre vágjuk.

Cap de porc presat          

Ingrediente:   ½  cap de porc, 2 urechiușe de porc și 200 g șorici, 1 căpățână usturoi,  2 foi de dafin, 1 lingură piper boabe, 2 boabe ienibahar, 1 linguriță  piper măcinat, sare.

Prepararea: Capul de porc curățat și spălat se pune la fiert în apă rece, împreună cu urechiușele și  șoriciul. Se sărează, se adaugă usturoiul curățat(2-3 căței se pun deoparte), foile de dafin și boabele de piper și ienibahar. Se fierbe la foc moderat până ce carnea se desprinde de oase, apoi se scoate cu paleta de bucătărie, se lasă puțin la răcit, după care se taie în bucăți nu prea mici. Usturoiul pus deoparte se pisează, se freacă cu puțină sare, se adaugă piperul măcinat și puțină zeamă de fiert, după care se amestecă cu carnea de cap. Se tapetează o formă lunguiață cu folie alimentară, se așază o urechiușă și șorici, apoi se pune carnea de cap și se acoperă cu urechiușa și șoriciul rămas. Se acoperă cu folia de pe margini și se presează cu un tocător și o greutate. Se feliază și se servește a doua zi.


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...