2014. január 20.

Vegyeskolbász marha és sertéshússal




Hozzávalók: 2 kg marhahús, 2 kg hasalja, 1 kg szalonna, 8-10 dkg jód nélküli só, 3 dkg őrölt fekete bors, 2 dkg őrölt köménymag, 7 dkg fokhagyma + 1 teáskanál só, kb. 10 m bél

Elkészítése: A fokhagymát megpucoljuk, áttörjük és 1 evőkanál sóval pépesre kavarjuk majd felöntjük 3 dl vízzel és 1-2 órát állni hagyjuk. A húsokat meg a szalonnát 2-3 cm-es csíkokra vágjuk és 2-3 órára hidegben tartjuk, majd 5-6 mm-es tárcsán ledaráljuk. Hozzáadjuk a sót,  a frissen őrölt borsót, a köménymagot meg az átszűrt fokhagymalevet, majd megdagasztjuk. Ha túl kemény, kevés langyos vizet keverünk bele. Akkor van kész, ha a massza összeáll és leválik az edény faláról meg a kézről. A tiszta beleket  1m-es darabokra vágjuk és felhasználásig langyos vízben tartjuk, hogy töltéskor rugalmasak legyenek. A kolbászmasszát a bélbe töltjük, két végén a belet behurkoljuk  négy részre osztva megcsavarjuk.  1 m bélbe kb. 50 dkg kolbászmasszát lehet tölteni, de ez függ a bél vastagságától. A kolbászokat 2 percre jéghideg vízbe rakjuk, majd kivesszük és rúdra akasztva, másnapig szikkadni hagyjuk. 
A kolbászt 1-2 napig füstöljük, majd hűvös, szellős kamrában tároljuk. 



 







Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...