2015. január 27.

Hájszéles és Parasztvéres

Az alábbi hurkák  lassan feledésbe is merülnek, pedig déd- és nagyszüleink mindig készítettek ilyet, hisz hűtő, fagyasztó nélkül a disznó minden részét  tartósítani kellett valahogy.
A hájszéles a disznóháj mindkét oldalán található vékony hússzalag, ebből készítették az ugyancsak hájszélesnek nevezett hurkát, amit néha főtt rizzsel vagy kukoricakásával is dúsították.  
A parasztvéres nevével ellentétben nem tartalmaz vért, csak véres húscafatokat és tetszés szerint, ez is készülhet kásával vagy rizzsel.


Hájszéles
Hozzávalók: hájszéles, só, bors, sertés vastagbél

Elkészítése: A háj széléről levágjuk a hússzalagot és lehúzzuk róla a hártyát. Csíkokra vágjuk, megszórjuk sóval és  törött borssal, majd a megtisztított vastagbélbe tömjük. A hurka végeit madzaggal megkötjük és 20-30 percig forró vízben abáljuk. Egy éjszakára szikkadni hagyjuk, majd 1-2 napig füstöljük, felhasználásig pedig szellős kamrában tároljuk. Töltött káposztába főzzük és szeletekre vágva a töltelék mellé tálaljuk, vagy pedig hidegen, reggelinek, vacsorának fogyasztjuk. 


------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Parasztvéres
Hozzávalók: 1 kg véres hús a nyaki részről, 2 hagyma, 1 evőkanál zsír, 20 dkg kukoricakása, só, bors, csombor, vastagbél

Elkészítése: A véres húst megmossuk, 2-3 rend vízben kiáztatjuk. Az apróra vágott hagymát a zsírban megdinszteljük. A kását átmossuk, hideg vízben 1 órát áztatjuk, majd leszűrjük és lecsöpögtetjük. A kiázott húst kockára vágjuk, hozzáadjuk a kihűlt hagymát, a kását, sóval, borssal meg csomborral ízesítjük és alaposan összedolgozzuk. Megtisztított vastagbélbe tömködjük, a végeit madzaggal megkötjük és 20-30 percig forró vízben abáljuk. Egy éjszakára szikkadni hagyjuk, 1-2 napig füstöljük, majd szellős kamrában tároljuk. Savanyú levesekbe főzzük, szintén hidegen szeletelve fogyasztjuk.
 



3 megjegyzés:

Az amatőr hagyományörző írta...

Mindkét hurkaféle amit bemutattál , nagyon kívánatos és biztosan nagyon ízletes is /sokkal jobb mint a mostani felvágottak /Azért írtam hurkafélét mert réges-rég a kolbászt is hurkának nevezték , a kalbász megnevezés csak későbben terjedt el. Ahogy a fényképeken látom itt azért be kell áldozni a dagadót?

Adél írta...

Nem a dagadót, hanem a hájszélest kell feláldozni, legalábbis felénk így nevezzük a háj két szélén található vékony húst, ami le is van fotózva.
Dagadónak az oldalas, csontos része után található, háromszögű húst nevezzük.
ezt:
http://aledakonyhaja.blogspot.ro/2012/04/toltott-dagado.html

Az amatőr hagyományörző írta...

Igazad van , eltévesztettem !; :-)

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...