2015. január 7.

Abált szalonnák




Hozzávalók: 1-2 db. tokaszalonna, 1 hagyma, 1 fej fokhagyma, 1 evőkanál fűszerpaprika, 1 evőkanál szemes bors, 3-4 babérlevél, nagy szemcséjű jódmentes só

Elkészítése:  A tokaszalonnát megmossuk, szárazra töröljük, jól bedörzsöljük sóval és 2-3 órára hidegbe tesszük. Egy nagy fazékban, amelyben a tokaszalonnák elférnek vizet teszünk, megsózzuk, hozzáadjuk az egész borst, a babérlevelet, a megtisztított hagymát és a fél adag fokhagymát. Mikor felforrt, beletesszük a tokaszalonnát és kb. 20-30 percig főzzük. Nem kell tovább hagyni, mert a tokaszalonna hamar megfő. Szűrőkanállal kiemeljük, lecsöpögtetjük és vágódeszkára tesszük. A megmaradt fokhagymát összetörjük, kevés sóval eldörzsöljük, beletesszük a fűszerpaprikát és kevés főzőlével krémesre kavarjuk. A még meleg szalonnát rácsosan bevágjuk, jól bedörzsöljük a paprikás krémmel, majd hűlni hagyjuk. Egy részét füstöletlen fogyasztjuk és hűtőben tároljuk, másik részét pedig 1 napig füstöljük, majd száraz, hűvös helyre akasztjuk. 



Az alábbi borsos abáltszalonnát ezidáig soha nem készítettük. Egy Erdélyi konyhás találkozón volt alkalmunk kóstolni ilyent,  akkor egy Mo-i  ismerős készítette. Nagy sikere volt, bár az elején nem adtunk neki sok esélyt, mégis hihetetlen hamar elfogyott, mindenkinek nagyon ízlett. A téli disznóvágás alkalmával itthon is csináltam, a munkamenet ugyanaz mint a felsőnél, csak ezt darabosra tört borssal kentük be. Próbáljátok ki, nagyon különleges! 


3 megjegyzés:

sedith írta...

Nagyon kívánatosak! Úgy megkóstolnám őket! :)

Az amatőr hagyományörző írta...

Nagyon kívánatosak az abált szalonnáid , én is így készítem amikor módomban áll , a borsost ki kell próbálnom , nagyon ígéretes a kinézete . Itt jegyezném meg ,csak úgy érdekességképpen /mert olyan jól egyben vannak ezek a szalonnák /, hogy van még egy nagyon jóízű abált szalonnaféle : a kassai , az ugyan húsos hasaalja szalonnából készül és esetenként meg is füstölik , elkészítése igen macerás ,de minden fáradságért kárpótol az íze !

Adél írta...

Köszönöm nektek!


Edith, vihetek Ivóba, h megkóstold :)

O, nagyon jól hangzik ez a hasalja szalonna!!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...