2013. május 21.

Tejszínes brokkolileves


Hozzávalók: 1 fej brokkoli, 2 sárgarépa, 1 hagyma, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejszín, 2 tojás sárgája,1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, citromlé

Elkészítése: A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, majd az olajon félig megdinszteljük. Ekkor hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát és együtt dinszteljük tovább. Hozzáadjuk a sót, kevés frissen őrölt borsót, felöntjük vízzel és addig főzzük, míg a sárgarépa félig megpuhul. Ekkor a brokkolit megmossuk, kisebb rózsáira szedjük, hozzáadjuk a leveshez és készre főzzük. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet és a levest félrehúzzuk a lángról. A tojássárgát kikavarjuk a tejszínnel és 2-3 merítőkanál levessel, majd hozzáadjuk az ételhez, visszatesszük a tűzre és még egyet forralunk rajta. Tálaláskor ízlés szerint citromlével savanyítjuk. 


2 megjegyzés:

Kati írta...

Eddig egyszer ettem brokkolit, krémlevesnek, de nagy kedvencemmé vált, ki kell próbáljam hasonlóan is, mit a tied:) Nagyon guszta:)

Gabriella írta...

Eddig még csak brokkolikrémlevest csináltam, de nagyon tetszik a Te recepted is. A citromlétől picit biztos pikáns íze van...

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...